Kategória
„ Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!”
Amikor Jézus lesz a te Urad, bele kíván majd szólni, hogy milyen könyvet olvasol, hogy mivel töltöd a szabad-idődet, és hogy bánsz a fizikai testeddel. Ha Jézus a te Urad, azt kívánja, hogy beleszólása legyen az anyagi életedbe, vagyis abba, hogy hogyan juss pénzhez, és abba is, hogyan és mire használd. Ha Jézus a te Urad, megkívánja, hogy szava legyen a házasságoddal, a gyermekeiddel és az otthonoddal kapcsolatban. Ő akar irányítani abban, hogy mi legyen a foglalkozásod, és hogy hol élj. Igen, Jézus be kíván lépni az életed minden területére, ha Ő a te Urad. Én pedig azt akarom, hogy Ő legyen az én Uram. Te nem? Ettől lesz áldott a keresztény élet. Amikor Jézus uralkodik felettünk az élet gyengesége, gyarlósága és emberi irányítása megszűnik. Ez emeli fel az életünket a természetes szintről a természetfelettibe.
Uram, aki értünk és bűneinkért adta egyszülött fiát, Add nékem mindig mindenkor tisztán láthassak Mindig lássam be ha tévesem gondolkodni akartatnak Soha nem engedjed hogy ne lássam az igazságot Soha ne engedjed hogy ne vegyem észre a valóságot! ::::::::::::::::::::::::::::::::::: Add jóságos Uram teremtő Atyánk, Aki értünk adta egyetlen fiát, A kereszten büneik bocsánatáért, Mutasd kérlek nekünk az igaz utat, Mely elvezet hozzád és fiadhoz, A mi nevünk és szeretteink neve, Benne legyenek az Élet könyvében! A szeretteink neve és a mi nevünk, Benne legyenek az Élet könyvében! ************************ IMA A HALÁLBÓL A REMÉNYSÉGRE Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra. Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra. Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére. Engedd, hogy béke töltse be szíveinket, a mi világunkat és az egész világmindenséget! __________________________ Szentlélek töltsd el mindenkor szívünket, lelkünket, s kérjük mindenkor a kedvesünk szívét, lelkét és mindenét töltsd el, Segíts meg minket, hogy örökéletet nyerhessünk, s segíts mindenkinek aki ezt kéri. Hisszük, hogy értünk adta égi édesapánk, Uramatyánk egyszülött fiát a kereszten a bűneink bocsánatáért. Űz ki belőlünk minden gonoszt, és kérlek töltsél el bennünket a Szentlélek erejével. ........................................... Édes Atyám! Az Úr Jézus Krisztus nevében jövök hozzád. elismerem a nagyságodat és megvallom, hogy Te minden fölött úr vagy. Te teremtettél mindeneket és én is a teremtményed vagyok és mint teremtmény jövök a teremtőm elé. Én bűnös ember vagyok és sokat vétkeztem ellened az életemet káoszba vittem. De most elhatároztam, hogy hozzád jövök és megtérek és elfogadom a Názáreti Jézus Krisztus áldozatát. És elismerem, hogy erre az áldozatra van nekem is szükségem. Ezért megnyitom a szívemet és kérlek, hogy jöjj be a szívembe és bocsássál meg nekem minden bűnt, é következményeitől szabadítsál meg. Hiszek benned Jézus Krisztus és hiszem, hogy meghaltál értem, hiszem, hogy Te vagy az élő Isten fia akit az Atya feltámasztott a halálból. Elfogadlak uramnak, szabadítómnak, megmentőmnek, gyógyítómnak. Átadom a szívemet Neked és kérlek szabadítsál meg és teremtsél bennem tiszta szívet. Te azt ígérted ha valaki hozzád jön Te ki nem veted. Ezért kérlek vezess az Atya jelenlétébe mert Te vagy az ajtó. és csak Rajtad keresztül járulhatok a színe elé. Köszönöm a szabadításodat és, hogy elfogadtál. Dicsérlek és imádlak teljes szívemből erőmből a Jézus Krisztus nevében az Atya Isten dicsőségére. Ámen
„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!” MapFree counters! Free counters! Free counters!
Jézus az Emberiséghez
2017. november
h k s c p s v
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
91. Zsoltár
Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, Az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram, és a menedékem, Istenem, benned bízom! Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől. S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el. Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön. Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra. Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz. Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad. Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. "Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet. Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki. Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet."
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

‘0304’ cimkéjű bejegyzések

Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és vezetni fognak benneteket

 

2015. március 4. szerda, 22:12
Drága szeretett leányom, a sötétség szelleme egy olyan időszakban nyomta el a Hangomat, amikor az emberiségnek a legnagyobb szüksége van Rám.
Ez a szellemi harc egy kegyetlen harc, és azt Királyságom vívja meg a gonosz erői ellen. Mégis erről a tényről sok ember teljesen megfeledkezik, mert a gonosz szelleme egy új hamis tant áraszt szét, mely külsőleg népszerűnek, csodálatraméltónak, örvendetesnek fog látszani, és amelyet azok fognak megtapsolni, akik azt állítják, hogy Igémet szólják, de amelyek nem Tőlem származnak.
A gonosz óvatos, ravasz és fondorlatos, és így, amikor ügynökei Tanításom egy új megközelítési módját mutatják be, biztosak lehettek abban, hogy csodálatra méltó módon fogják azt felöltöztetni, amelyet jogosnak fognak találni. Ellenségem hatalma fojtogatja népem hitét, és ők nem látják, ami előttük folyik.
A zűrzavar nem Tőlem származik. Az Én Igém világos, Tanításom végtelen. Az emberiség a humanizmust és az ateizmust karolta fel Helyettem. Engem félredobtak, Igémnek pedig már csak egyes részét tűrik meg, mert a másik részét elferdítik, csakhogy az megfeleljen a bűnösök igényeinek, akik így akarják igazolni vétkeiket. Ők maguk között elnézik az eretnekséget, de Én mindent látó Vagyok, és a szerint fogom megítélni a Keresztényeket, ahogyan ők Igémet elutasítják, és az Ellenem elkövettek cselekedeteik szerint.
A világban a Keresztényeket hamar ki fogják közösíteni, és nagy megpróbáltatásokat fognak elszenvedni a világban fellelhető, és Ellenem irányuló gyűlölet miatt.
Engem azok vetettek meg, akik egykor ismertek, de most elutasítottak Engem.
Már alig tűrnek meg azok, akik bár tudják, hogy Ki Vagyok, de akik elvetik Tanításom egyes részeit, mivel az Igazság kényelmetlen számukra.
A földön töltött Időm során sokan elkerültek Engem, különösen azok a büszke lelkek, akik nyájamat vezették a templomokban. Ők Isten Igéjét prédikálták, de az Igazságot már nem akarták Ajkaimról, a Messiás Ajkáról hallani.
Ma itt vannak hűtlen szolgáim, akik nem ragaszkodnak az Igazsághoz. Sokan közülük már nem fogadják el Szent Igémet, mely kristálytiszta marad, akárcsak a forrásból fakadó víz. Ők azt a vizet, amely a Szentlélekből árad ki, bemocskolták, és azt az ártatlan lelkek fogják meginni. Az Igazságot el fogják ferdíteni, és sokan kénytelenek lesznek lenyelni a sötétség tanát, mely olyan fényesen fog ragyogni, mint egy káprázatos csillag. Ennek az új hamis tannak semmi köze sem lesz Hozzám, és éppen ezért, csak azok fogják megtalálni az Örök Életet, akik hisznek a Szent Evangéliumban, és akik nem hajlandók eltérni attól.
Azért jöttem, hogy az Igazságot hozzam nektek; hogy megmentselek benneteket, és ti ezért Engem keresztre feszítettetek. Mégis a Kereszthalálom volt az, amely által legyőztem a halált. Mindent, amit tettem, értetek tettem, és mindaz, ami a halál fölött aratott Győzelmemből származik, a tietek. Tietek a test élete, ha hisztek Bennem, és a lelketek örökké élni fog. Második Eljövetelem előtt elutasíttok Engem, akkor nem lesztek felkészülve, hogy fogadjatok Engem. Ha megölelitek a hazugságokat, jóllehet Igém Igazságát már ismeritek, akkor kétségbe fogtok esni. És most itt Vagyok, hogy még egyszer keresztre feszítsenek Engem, de ez alkalommal kevésbé fogják gyászolni Testemet – Egyházamat -, mivel ti el fogtok hagyni Engem mire visszatérek a Nagy Napon. Rólam már meg fognak feledkezni, de a csalót bálványozni, imádni, és mint egy királyi méltóságot köszönteni fogják, s közben Én az árokban fogok heverni és össze fognak taposni.
Az Én igazi követőim egyedül csak a Szentlélek Erejének köszönhetően lesznek képesek ellenállni ennek a lelkekért folytatott csatának, és Én megadok nektek minden Kegyelmet, hogy megnyissátok szemeteket az Igazságra, és hogy megakadályozzalak titeket abban, hogy a megtévesztés felfaljon benneteket.
Az Én hűséges felszentelt szolgáim, akik hűek maradnak Igémhez, fel fognak állni, és az Igazság útján fognak vezetni benneteket. Ezek a bátor felszentelt szolgáim rendkívüli kegyelmeket fognak kapni, hogy  segítsenek a Keresztényeknek világosan felismerni a jó és a rossz közötti különbséget. Bátorság nektek, követőim, és tudjátok meg, hogy ezek a Kegyelmek most kiáradnak ezekre a szolgáimra, mert az ő vezetésük nélkül nehéz lenne számotokra, hogy hirdessétek az Igazságot.
Szeretlek mindnyájatokat. Soha nem foglak elhagyni benneteket. Magamhoz vonzlak benneteket, és arra sürgetlek, hogy imádkozzátok a Keresztes Imahadjáratom imáit, hogy megkapjátok azokat az Áldásokat, amelyekre szükségetek lesz az előttetek álló utazáson. A Szentlélek nyugszik rajtatok, és ti minden lehetséges Ajándékkal fel lesztek ruházva, hogy az Irántam való odaadásotokban megmaradjatok
Hívjatok mindig Engem, hogy segítsek nektek, hogy bátorságot, erőt és képességet adjak nektek arra, hogy szeretettel és együttérzéssel bánjatok ellenségeitekkel, amelyre szükségetek van, ha ti az Én igazi tanítványaim akartok lenni.
Azonban ellenségeimet szeretni nem azt jelenti, hogy elfogadjátok az eretnekséget. Kérem továbbá tőletek, hogy tartózkodjatok a Nevemben történő bármiféle gyűlölködéstől.
Hirdessétek Igémet. Nincs szükség arra, hogy megvédjétek azt.


A ti szeretett Jézus Krisztusotok,

Az emberiség Üdvözítője és Megváltója

Ha egyszer Én a tietek Vagyok, akkor mindenetek megvan

 

2014. március 2. 20:14

 

Drága szeretett leányom, vannak küzdelmi időszakok, amikor az emberek tehetetlennek érezhetik magukat. Vannak tragikus időszakok, amikor félelmet éreznek. És vannak olyan időszakok, amikor az ember kétségbeesik, és minden remény elpárolog az életéből. Aztán ott vannak a nyomorúság időszakai is, amikor az ember elszakítja magát azoktól, akiket szeret, amikor úgy érzi, hogy nehéz elviselnie számára az életet. Azoknak, akik efféle fájdalmakat viselnek el, ezt mondom: hívjanak Engem, Jézusukat, és kérjenek meg, hogy vegyem el minden fájdalmukat. Ajánljátok fel Nekem minden megpróbáltatásotokat, amikor már túl nehéz azokat elviselnetek. Abban a pillanatban, amikor átadjátok Nekem szörnyű szenvedéseteket, Én felemelem a felhőt, amely elsötétíti a lelketeket, és összezavarja elméteket.

Soha ne törjetek meg a szenvedés hatására. Soha ne érezzétek azt, hogy minden reménytelen, mert ha egyszer Én a tietek vagyok, akkor mindenetek megvan. Én vagyok a ti mankótok ebben az életben, és csak egyedül Én segíthetek nektek. Az embernek mindig törekednie kell a túlélésre, harcolnia kell az igazságtalansággal szemben, támogatnia kell az erkölcsi tisztaságot, és soha nem szabad félnetek hirdetni az Igazságot.

De amikor tanúi vagytok valaminek, ami az igazságtalanság miatt nagy fájdalmat és szenvedést okoz nektek, akkor az ilyen megpróbáltatások idején egyedül csak Én tudlak benneteket fenntartani.

Semmi sem nyújthat igazi vigasztalást nektek abból, amit a világ felkínál szükségetek ezen idején. Egyedül Én, Jézus Krisztus adhatom meg nektek az elme nyugalmát, az erőt és a bátorságot, hogy ellenálljatok a gyűlöletnek, az igazságtalanságnak, az üldöztetésnek és az elszigeteltségnek. Én kell, hogy legyek az első, akit választotok szükségetek idején, mely során hívnotok kell Engem. Egyedül Én fogok nektek nyugalmat, békét és felszabadulást hozni szorongásotokból, mert Én vagyok a Szeretet, és amikor a lelketekben szeretet lakozik, bármit meg tudtok tenni.

 

Jézusotok

A Szeretet le tud győzni minden nyomorúságot, amelyet az emberiségnek el kell szenvednie

 

2014. március 3. hétfő, 23:37


Drága szeretett leányom, szíved szeretetével gondolj Rám, mert Én az Igazság Könyvén keresztül csakis a Szeretet által értekezem a világgal.

Atyám Parancsára összegyűjtöm az Ő drága gyermekeit, egyként Vele és Benne. A Szeretet az, amely lehetővé teszi ezt az Isteni Beavatkozást. Atyám eltűri a fájdalmat, a haragot, a türelmetlenséget és a csalódottságot, melyet a bűn foltja okozott, ami tönkreteszi minden egyes gyermekének a lelkét.

De éppen az Ő mindnyájatok iránt érzett Szeretete az, amely Isten Fényét égve tartja a Földön. E Fény nélkül csak sötétség lenne, nemcsak a lelkekben, hanem magán a Földön is. Napfény nem létezne. A Nap nem ragyogna, és a Hold sem világítaná be többé az éjszakát. A csillagok eltűnnének. Mégis, Isten Szeretetének köszönhetően, mindezek az Ajándékok a helyükön maradnak. Amikor ez a Szeretet viszonzásra talál, az nagy örömet hoz Atyám számára, mert Ő tudja, hogy amikor a szeretet lelkülete jelen van a lélekben, akkor az képes legyőzni a lélek minden sötétségét.

A Szeretet le tud győzni minden nyomorúságot, amelyet az emberiségnek el kell szenvednie. Az egymás iránti szeretet el fogja pusztítani a gonoszt. Az Isten iránti Szeretet meg fogja semmisíteni a Sátánnak az emberek fölötti hatalmát. Az Isten Parancsaihoz való hűség tökéletessé fogja tenni a lelket, ami viszont meg fogja menteni az emberi nemet a száműzetéstől és az Istentől való elszakadástól.

Amikor az Isten Fénye megmarad a szívetekben, és az egymás iránti szeretet Isten Szereteteként van jelen a szívetekben, akkor minden gonoszságot le lehet, és le is fogtok győzni. Ha szeretitek Istent, akkor mélységes békét fogtok érezni bensőtökben, mert amikor ti megmutatjátok Iránta való szereteteteket, akkor Ő eltölt benneteket Kegyelmeivel. Nektek mindig vigaszt kell találnotok abban a hatalmas Szeretetben, amelyet Isten a Szívében tartogat mindnyájatok iránt. Bárkik is legyetek, bármilyen bánatot okoztatok is Neki, és még az sem számít, hogy bűneitek milyen gonoszak, Ő meg fog nektek bocsátani – mindig. Mindaz, amit tennetek kell, hogy hívjátok Őt, megkérvén Engem, az Ő szeretett Fiát, Jézus Krisztust, hogy a kiengesztelődés érdekében közbenjárjak a nevetekben.

Gyertek Hozzám imáitokkal, és mondjátok: „Jézus, Védelmed alatt vigyél engem Atyámhoz, és hozd el számomra az Örök Üdvösséget.”

Amikor a lelketekben őszinte bűnbánattal jöttök Hozzám, a tietek lesz a Mennyek Országa.

 

Jézusotok

A háborúk száma egyre csak növekedni fog, míg végül bejelentik a Nagy Háborút

 

2014. március 4. kedd, 17:00

 

Drága szeretett leányom, fontos, hogy az emberek az egész világon forduljanak Hozzám, és kérjék, hogy védjem meg őket a háború ostorától ebben az időben.

A háborúk száma egyre csak növekedni fog, míg végül bejelentik a Nagy Háborút, s aztán a legnagyobb ellenség – ami nem más, mint a kommunizmus – nagy zűrzavart fog előidézni minden nemzet között.

A hatalom, és a hatalom utáni éhség az önzésből születik. Azoknak, akik most a hatalmat keresik, nem lesz majd hatalmuk akkor, amikor meg kell állniuk a Színem előtt.

Azok, akik a gyengéket és a kiszolgáltatottakat üldözik, ők maguk is üldöztetést fognak elszenvedni, méghozzá a háromszorosát annak, amit másoknak okoznak.

Ezeknek a háborúknak zűrzavar lesz a vége. Életek fognak elveszni, de aztán a háború Keleten egy még nagyobb háborút fog kirobbantani. Amikor ez a háború bekövetkezik, több millió élet fog elveszni. Amikor már minden reménytelennek tűnik, meg fog jelenni a béke embere, és akkor látni lehet majd a vég kezdetét.

Az Életem, a Jelenlétem biztosítani fogja, hogy megmaradjon a remény, a szeretet, és hogy az imák folytatódjanak, annak érdekében, hogy enyhítsék Isten gyermekeinek a szenvedését ezekben az időkben. Biztosítalak benneteket, hogy minden háború rövid lesz. Mindezek a szörnyű események rövid életűek lesznek, de tudnotok kell, hogy amikor ezek bekövetkeznek, mindannak időzítése, aminek meg kell történnie, Atyám Kezében lesz.

 

Jézusotok

 

Én végtelenül Irgalmas Vagyok. Nem Vagyok bosszúálló.

 

2014. március 4. kedd, 21:25

Drága szeretett leányom, ne feledd, hogy Isten mindig az elnyomottak javára dönt. Ő soha nem fogja felmagasztalni azokat, akik önmagukat felmagasztalják. Ezt minden felmagasztalt embernek mondom: Királyságomban a világ kicsinyeiből a legkisebbek lesznek felmagasztalva. A világ elnyomói az Utolsó Ítélet Napján el lesznek nyomva.

Én végtelenül Irgalmas Vagyok. Nem Vagyok bosszúálló. Én nem foglak megdorgálni benneteket, így válaszolván a mások ellen elkövetett rossz cselekedetért, a másokkal szemben tanúsított gyűlöletért, vagy a kemény bánásmódért, ahogyan másokat elítéltek. Oly nagy az Én Szeretetem, hogy meg fogok nektek bocsátani minden bűnt, kivéve az örök bűnt, amely elátkozza Isten Igéjét. Én mindig meg fogok bocsátani nektek, attól függetlenül, hogy ti vagy azok a szolgáim, akik azért voltak küldve, hogy megmentsenek benneteket, hogyan feszítenek keresztre Engem.

Keresztre feszítésem óta még soha nem volt tanúja az emberiség egy olyan Beavatkozásomnak, mint most, amikor az Igazság Könyvét hozom.

Közel már az idő, hogy összegyűjtsek minden nemzetet a végső egyesülésre. Magammal viszem azokat, akik tetteik, szavaik és cselekedeteik által az Enyéim, egy új kezdetbe, ami az új világ, az Új Paradicsom lesz. Az Én Királyságom a tietek lesz. Én össze fogom gyűjteni népemet a Föld minden szegletéből. Egyesek az Enyéim lesznek, miközben mások a gonoszságaikért meg lesznek büntetve. A meghívottak, valamint azok, akik az idők kezdete óta választottak voltak, olyanok lesznek, mint az oroszlánok. Bátorságot fogtok kapni a Mennyből, és nektek arra szükségetek lesz, ha le akarjátok küzdeni a gyűlöletet, amelyet majd veletek szemben tanúsítni fognak.

Kérlek, soha ne féljetek ellenségeimtől. Hagyjátok figyelmen kívül mérgeiket. Bár hangjuk lehet üvöltő, ordítozásaik fülsüketítő, azonban fölöttetek nincs hatalmuk. Ha ti valóban az Enyéim vagytok, a Pokol tüze nem fog diadalmaskodni fölöttetek.

 

Jézusotok

 

A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek

 

2014. március 6. csütörtök, 13:45

Drága szeretett leányom, amikor az emberek arra próbálnak másokat bátorítani, hogy vétkezzenek, akkor azt különböző módon teszik, hogy ne legyen feltűnő.

A bűnre való kísértés csábító, és az áldozatnak mindig nehézére fog esni, hogy megszabaduljon attól. A lopás esetében a bűnös a fődíjhoz fog vonzódni, ami az övé lesz, ha vállalja a lopást. A tettlegesség és a másoknak okozott testi sérülés elkövetése esetében, az ’áldozatot’ a gyűlölet által veszik rá, amit úgy mutatnak be neki, mintha az jó dolog lenne. Őt arról fogják meggyőzni, hogy egyszerűen csak egy büntetés végrehajtásában vesz részt, amire az igazság nevében van szükség. Más esetekben az áldozatot a bűn elkövetésébe fogják belerántani, és semmi rosszat sem fog abban látni, mert annak a varázsa nagyon vonzó lesz.

A bűnt és a kísértést, hogy abban részt vegyenek, minden esetben, mint ártalmatlan, jó dolognak fogják bemutatni, és sok esetben azt jogosnak fogják érezni. A téves helyesnek fog tűnni, és a helyes pedig tévesnek. Minden dolog, amiben a Sátán részt vesz, fonákul lesz, különösen akkor, amikor ő, az embert kísértvén, minden elképzelhető okot felhasznál arra, hogy fordítson hátat Istennek. Bárhol, ahol a Sátán van jelen, ott zűrzavar lesz. Semmi sem lesz úgy, ahogy annak lennie kellene. Semmi jó sem származhat az ő fertőzéséből. Az emberek, akik részt vesznek az ő mesterkedéseiben – a bűn elkövetése alatt, vagy utána –, egy mélyen nyugtalanító lelkiismereti érzés miatt szenvednek. Itt a legfontosabb tanulság az, hogy el kell kerülnötök az olyan helyzeteket, ahol kísértésnek vagytok kitéve. Ahhoz, hogy ezt megtehessétek, imádkoznotok kell az erőért, hogy továbbra is a Kegyelem állapotában maradhassatok.

Senki se higgye, hogy elegendő akaratereje van ahhoz, hogy ellen tudjon állni a gonosz által ráhelyezett nyomásnak. Ha ezt így hiszitek, akkor hirtelen és váratlanul fogtok elesni. Nektek a nap minden percében ébernek kell maradnotok, mert sohasem tudjátok azt, hogy a gonosz éppen mikor munkálkodik. Ő nagyon ravasz és óvatos. Sokaknak nincs fogalma arról, hogy a Sátán hogyan munkálkodik, de egy dolog azonban világos: ő semmi mást nem fog hozni nektek, mint nyomorúságot és bánatot.

Imádkoznotok kell tehát mindennap az imát Szent Mihályhoz.

Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: “Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a Sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

A Sátán és minden démon, akik bekóborolják a Földet, keményen munkálkodnak azon, hogy elvigyenek benneteket Tőlem ebben az időben – sokkal, inkább, mint bármikor, amióta a Földön jártam. Nektek rajtam kell tartanotok a szemeteket, és hallgatnotok kell Rám, hogy továbbra is megvédhesselek benneteket.

 

Jézusotok

 

Az ördög befolyása miatt váltok tisztátalanná Szememben

2014. március 8. szombat, 13:37

Drága szeretett leányom, a Szentlélek Ereje most a legerősebb a világban, ezeken az Üzeneteken keresztül. Ahogy világszerte megnövekedett a Sátán gyűlölete az emberiség iránt, úgy a Szentlélek Ereje is növekedett, és nagy erejével le fog csapni a gonoszság középpontjára.

Mindig emlékezzetek arra, hogy az Isten és a Sátán közötti harc az emberek lelkéért folyik. És bár Atyám minden hatalmat és Kegyelmet kiáraszt az emberiségre, a gonosz minden bűnös tettet és cselekedetet elkövet a lelkek ellen. Sok ember érzéketlen arra, ami történik, és sajnos, sokan önként adják át magukat a Sátánnak azáltal, hogy megnyitják a lelküket, és lehetővé teszik számára, hogy beléphessen abba.

Eltarthat egy ideig, amíg a Sátán ténylegesen kinyilvánítja magát a lelkekben, és azok, akik Rajtam, Jézus Krisztuson keresztül folyamatosan keresik a megbékélést, Kegyelmeket fognak kapni, hogy kiállhassanak ellene, megvédvén magukat attól, hogy engedjenek a tetteknek, amelyek a teljes romlottsághoz vezethetnek. Arra sürgetlek mindnyájatokat, hogy imádkozzatok azokért a lelkekért, akik áldozatul esnek a Sátán cselszövéseinek és gonosz szándékainak. Kérlek, imádkozzátok ezt az imát:

A Keresztes Imahadjárat 139. imája: Erőért a gonosz legyőzésére

Drága Jézus, védj meg engem az ördög gonoszságától. Boríts be engem és mindazokat, akik gyengék és védtelenek az ő jelenlétében. Add meg nekem a bátorságot, hogy ellentmondjak neki, és segíts nekem, hogy naponta elkerüljem minden arra tett próbálkozását, hogy bármilyen módon elkötelezzem magam neki. Ámen.

Kérlek, ne hagyjátok figyelmen kívül az arra tett figyelmeztetésemet, hogy milyen veszéllyel jár az, ha elkötelezitek magatokat a Sátánnak, megadván magatokat az ő gonosz módszereinek. Amikor utánozzátok tulajdonságait, amelyek magukba foglalják a hazudozást, a vágyaitok kielégítését, a másoknak okozott fájdalmat és felebarátjaitok rágalmazását, akkor tudni fogjátok, hogy ő elnyelt benneteket, és egyedül csak Rajtam keresztül és az Általam adott Kegyelmek által lesztek képesek kicsúszni a szorításából, amelyet rajtatok gyakorol.

Mindig hívjatok Engem, Jézus Krisztust, amikor tudjátok a szívetekben, hogy az ördög befolyása miatt váltok tisztátalanná Szememben.

Jézusotok

 

Üdvösség Anyja: A Nagyfigyelmeztetés után nagyobb lesz a vágy Isten dicsőítésére

2014. március 9. vasárnap, 17:25

Gyermekeim, ti mindig a védelmem alatt fogtok állni, amikor ezen a Küldetésen keresztül hívtok Engem, az Üdvösség Anyját. Én Isten szolgája vagyok és az a szerepem, hogy szolgáljam Fiamat, Jézus Krisztust, és segítsek neki a lelkek felkutatásában, mely az egész Földre kiterjed. Ő nem zár ki egy nemzetet sem. Fiam azon Tervei, hogy felkészítse a világot, magukba foglalnak minden emberi fajt, nemzetet, hitfelekezetet, és minden férfi, nő és gyermek számára tudatossá fog válni, hogy Ő segíteni jön nekik. Ő ezt azon mély Szeretet által teszi, melyet Isten a Szívében tartogat gyermekei iránt.

Sok ember, azok, akik egy vallást sem gyakorolnak, képtelenek lesznek figyelmen kívül hagyni Fiamnak, Jézus Krisztusnak a világba történő Beavatkozását. Ők meg fognak hatódni és először képtelenek lesznek megérteni azt a rendkívüli lelki élményt, melyet szívük és lelkük minden rostjával meg fognak tapasztalni. Mekkora öröm lesz a Nagyfigyelmeztetés sok ember számára, mivel Fiam Létezésének bizonyítékát hozza magával. Ezen Ajándék által sokan olyan békével fognak eltelni, mint soha azelőtt, valamint azzal a nagy vággyal, hogy legyenek Jézus társaságában.

Bár Fiam Létezésével kapcsolatos minden kétség el fog szállni azok elméjéből, akik vakok Isten Szavának Igazságára, mégis sokaknak lesz szüksége lelki vezetésre, mihelyt a Nagyfigyelmeztetés Igazsága valósággá válik. A Nagyfigyelmeztetés után nagyobb lesz a vágy Isten dicsőítésére. Ez a nagy megpróbáltatások ideje lesz, mivel Isten ellenségei mindent meg fognak tenni, amit csak lehet, hogy meggyőzzék a világot arról, hogy a Nagyfigyelmeztetés – a Lelkiismeret megvilágítása –nem történt meg.

Amikor Isten megalázza önmagát azáltal, hogy hívja gyermekeit és könyörög nekik, hogy hallgassanak Rá, akkor ez nem más, mit a Nagylelkűség Cselekedeteinek egyike az Ő Részéről. Gyermekek, fogadjátok szívélyesen a Nagyfigyelmeztetést, mert sokak számára ez lesz az a mentőkötél, amire szükségük van, hogy egy vég nélküli életet éljenek a világban. Sohase utasítsátok el a nagy cselekedeteket vagy a mennyei csodákat, mert azok mindenki javát szolgálják, hogy a többség kaphassa meg az üdvösséget és ne csak néhányan.

Adjatok mindig hálát Fiam Nagy Irgalmasságáért. Hallottátok már, hogy Ő milyen Nagylelkű, és hamarosan tanúságot fogtok tenni Irgalmasságáról, mely felöleli majd az egész világot.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

 

A Keresztények jogainak követelése egyenlő lesz a törvény megszegésével

2014. március 10. hétfő, 15: 30

Drága szeretett leányom, hamarosan számos csaló bejelentését fogod hallani, akik beszivárogtak földi Egyházamba. Az eretnekség, ami dőlni fog szájukból, és tetteik új törvényeket fognak eredményezni, melyek bemocskolják Isten Szavát, s melyeket mindazokra rá fogják kényszeríteni, akik hűségesek az Igéhez.

A Szentségeket alig fogják már kiszolgáltatni, és a Szentmisék számát lassan lecsökkentik, amíg azokat már csak ritkán fogják megtartani. Minden ürügyet kitalálnak majd, de ezek mindegyike el fogja takarni indítékuk valódi okát. Ti, szeretett követőim, tanúi vagytok mindannak, amit szeretett Édesanyám megjövendölt La Salette – ben és Fatimában. Meg kell értenetek, hogy a terv az, hogy Isten minden Templomát megszentségtelenítsék, még mielőtt az antikrisztus minden aljas dicsőségében elfoglalná a trónt Templomomban. Figyelmen kívül fogják hagyni azokat, akik válaszokat követelnek, és később nevetségessé teszik őket, mert azokat merték megkérdezni, akik azt állítják, hogy földi Egyházamat vezetik.

Mindazt, ami Isten Szemében bűn, előbb – utóbb nem annak fogják venni. Nemcsak, hogy nem veszik bűnnek, hanem azt annak minden gonosz formájában az Oltáromon fogják bemutatni. A bűn eltörlését látni lehet majd a gyermekek tanítása során az oktatásban. Különösen a gyermekeket erőszakkal fogják etetni az eretnekséggel. Azt fogják nekik mondani, hogyha nem fogadják el ezeket a tanításokat, akkor vétkezni fognak azok kíméletlen elítélésével, akik azt állítják, hogy a bűn egy jó dolog. A gyermekeknek azt az utasítást fogják adni, hogy Isten Szavát soha ne hirdessék nyilvánosan mások jelenlétében, attól tartva, hogy megvádolják őket, hogy ezek a jogok emberellenesek.

Bármilyen módon próbálják a fiatalok körében támogatni az erkölcsöt, azt hevesen fogják ellenezni és el fogják ítélni. A Keresztényeket és azokat, akik nyíltan állást foglalnak azon jogaik mellett, hogy megvalósítsák a Keresztény Tanításokat, elnyomják és elhallgattatják. Szavaik suttogássá válnak és az emberek szégyellni fogják bevallani, hogy Keresztények. És miközben a nem Keresztények jogait fogják támogatni – melyek az ateisták jogai lesznek –, azt fogják bejelenteni, hogy azok rendkívül fontosak. Amint azt már mondtam nektek: a Keresztények elleni gyűlölet Egyházamon kívül növekedni fog. Aztán azt belülről darabonként szétszedik, amíg nem marad semmi, csak a külső váza. A tégla és a habarcs továbbra is a helyén marad, de földi Egyházam, ahogyan azt ismeritek, meg fog változni, meghaladván felfogóképességeteket.

Népemet, embereim fogják képezni – azok, akik Isten Szent Szavát fenn fogják tartani és továbbra is a Szentségekhez fognak járulni, melyeket a bátor és merész felszentelt szolgáim fognak kiszolgáltatni, akik sohasem fognak elhagyni Engem.

Amikor halljátok, hogy Igémet – melyet a leírott Szó tartalmaz és melyet évszázadokon keresztül továbbadtak Atyám Könyvében – megkérdőjelezik és elemzik azt akarván, hogy újraírják Azt, akkor tudnotok kell a következőt: Én nem engedélyezek ilyen eretnekséget. Elítélem ezeket az árulókat, mert tévútra fogják vezetni a lelkeket. Nektek sem szabad soha olyanra hallgatnotok, aki azt mondja nektek, hogy tagadjátok meg Szavamat.

Hamarosan látni fogjátok országotokban megváltozni a törvényeket, melyek üdvözölnek mindenféle bűnt és törvényesítik azokat. Mindkét törvényszöveg egybe fog olvadni, míg végül Isten Szaváról nem fognak beszélni, vagy nem fogják betartani azt. A Keresztények jogainak követelése egyenlő lesz a törvény megszegésével, és sokféleképpen fogják büntetni. Azoknak mondom közületek, akik nem hiszik, hogy ezek a dolgok lehetségesek: akkor ti, sajnos, még életetek során tanúi lesztek ezeknek a dolgoknak, ahogyan az meg volt jövendölve.

Közületek hányan maradnak hűségesek az Igéhez? A Tanításaimhoz? Nem sokan. Mégis azok lesznek az elsők, akik hátat fognak fordítani az Igazságnak, akik azt mondják, hogy tisztelnek Engem, és akik elkötelezték magukat Egyházamnak.

Jézusotok

 

Üdvösség Anyja: Ők egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva

2014. március 11. kedd, 20:39

Drága gyermekem, amikor megszültem Fiamat, ez azt jelentette, hogy nemcsak az Emberfiát, a Világ Megváltóját hoztam a világra, hanem egy új kezdetet is. Drága szeretett Fiam születése megváltást hozott a világnak, és az emberiség egy nagyon különleges Ajándékot kapott. Ezt az Ajándékot elutasították, de az emberiségnek még ma is a javára válik, mivel nagyon sokan elfogadták az Igazságot.

Fiam születése az Ő Földi Egyháza születésének volt az előhírnöke, és mindkettőt én hordoztam, az Úr egyszerű szolgálóleánya. Én, a Napba öltözött asszony leszek az, akit Fiam Egyházával együtt a pusztába fog száműzni a kígyó. Minden velem, az Isten Anyjával kapcsolatos nyomot el fognak törölni. A nekem tulajdonított jelenéseket nevetségessé fogják tenni, és a Fiam Egyházában lévő ellenség arra fogja utasítani az embereket, hogy utasítsanak el minden ezzel kapcsolatos hiedelmet. Aztán Fiam Egyházát félre fogják dobni mindazokkal együtt, akik Krisztus hűséges követői. A Szentmiséket meg fogják szüntetni, és amíg mindez történik, a kígyó szétszórja az ő szolgáit, akik helyet fognak követelni maguknak minden Keresztény Egyházban. Ez a hatalomátvétel olyan méreteket fog ölteni, hogy az emberek, az igaz hívők, annyira meg fognak döbbenni, hogy túlságosan félni fognak felállni és kifogásolni azt a megszentségtelenítést, amelyről tanúskodniuk kell, mert félteni fogják az életüket.

Ez alatt az idő alatt, Fiam Maradékai össze fognak gyűlni minden nemzetben az egész világon, és e fertőzés szörnyű időszakának idején vezetni fogják az elveszetteket és az összezavarodottakat. Ez a Hadsereg olyan nagy hatalmat fog kapni a gonosz felett, amelynek ott szemtanúi lesznek, ami egykor Fiam Egyháza volt. Ők, a Szentlélek Ereje által az Igazságot fogják hirdetni – az Igaz Evangéliumot –, az Igaz Igét, amely a Szent Bibliában adatott a világ számára. A Keresztény Egyházakban a csalók nyíltan fogják támadni a Bibliát, és meg fognak kérdőjelezni minden olyan Tanítást, amely a bűn veszélyeire figyelmeztet. El fogják ferdíteni annak tartalmát, és egy új, piros könyvet fognak bemutatni, amelynek a borítójába egy kecskefej lesz beágyazva, elrejtve a Kereszt szimbólumában.

A hitetlen külvilág számára ez úgy fog tűnni, mintha egy forradalom lenne, egy olyan, amely magával ragadja őket, és azokat fogja megszólítani, akik elutasítják Isten Létezését. Sok nemzetben nagy ünnepségek veszik majd kezdetüket. Ezek az ünnepségek a globális egység és az emberi jogok ünnepének nevében a minden erkölcsi elkötelezettségtől való szabadságot fogják üdvözölni.

Azok, akik Fiam Maradék Hadseregét fogják vezetni, Jelenlétének Fényét egy világítótoronyhoz hasonló magasságra fogják emelni. Ez a Fény továbbra is vonzani fogja mindenhol a lelkeket, annak ellenére, hogy a pogányság minden egyházban, minden hitfelekezetben terjedni fog, kivéve a két tanút – a Keresztényeket és a Zsidókat -, akik továbbra is hűségesek maradnak Isten Akaratához.

Aztán, amikor a nagy nap felvirrad, és miután a háromnapos szörnyű sötétség véget ér, egy nagy Fény fog megjelenni a Föld fölött. Ez a Fény körülveszi majd a Fiamat és a Napot, amely teljes erejében lesz, és mindkettő ugyanabban az időben fog leereszkedni a világra. Senki sem fog kimaradni abból, hogy szemtanúja legyen ennek a természetfölötti látványnak. A bejelentés harsogását mindenki hallani fogja az ember által ismert kommunikáció minden formáján keresztül. Éppen ezért mindenki egy nagy eseményt fog várni, de nem fogják ismerni az idő, az órát, és a napot sem. És aztán azok, akiknek a neve fel van sorolva az Élők Könyvben, össze lesznek gyűjtve.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy a világ ne utasítsa el a felkészülést, amelyre szükség van, még mielőtt az emberiség megláthatná Fiam Arcának Fényét.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

 

Addigra már a Könnyeim elapadnak, de szomorúságomnak soha nem lesz vége

2014. március 12. szerda, 21:08

Drága szeretett leányom, amikor egy ember elszakad Tőlem, Én a Föld végső határáig is követem, hogy újból Magamhoz vonzzam őt. Sértegethet Engem, szörnyű rémtetteket követhet el, és elmehet olyan messzire, hogy minden gonoszt bálványozzon, beleértve azt is, hogy az ördög rabszolgájává tegye magát, de Én sohasem fogom feladni.

Sokféleképpen fogok beavatkozni az életébe: igaz szeretetet fogok bevezetni abba; megnyitom a szívét, hogy másokat szeretni tudjon; megindítom a lelkiismeretét; megengedem, hogy mások kezétől szenvedjen – csakhogy alázatossá tegyem őt és Irántam, Jézus Krisztus iránt nyitottabbá. Megengedem neki, hogy lássa a világ egyszerűségét, minden dicsőséges szépségében, ahogyan azt Atyám teremtette, hogy elcsábítsam a hamisságoktól, ami megnehezíti az életét. Az Én kicsinyeim által meg fogom neki mutatni, hogy mennyire fontos azok szükségleteit, akik rá vannak bízva, a saját szükségletei elé helyeznie. Nevetést hozok neki, a tiszta lelkek által megmutatom neki a jótett nagy cselekedeteit, és példákat fogok neki mutatni a saját gyengeségéről, hogy tudatossá váljék benne: ő nem nagyobb, mint Isten. Lehet, azt is megengedem, hogy beteg legyen, ha ez segít neki abban, hogy átadja magát Nekem, és az ilyen esetekben Irgalmasságom a legnagyobb lesz. Mert az ilyen lelkek azok, akik a legnagyobb valószínűséggel Hozzám fordulnak, s aztán Én meg fogom, és meg is tudom őket menteni.

Mekkora erőfeszítésembe kerül az Nekem, szeretett Jézusotoknak, hogy mindnyájatokat Karjaim biztonságába – Menedékembe – vegyem. És közületek még mindig hányan, de hányan vannak, akik más irányba fordulnak, és figyelmen kívül hagynak Engem.

Beavatkozom az üzenetek által, melyeket hiteles látnokoknak adok, és ezek milliókat térítettek már meg. Jeleket küldök; Kegyelmeket árasztok a Mennyből; a Szentségek által ajándékokat hozok számotokra, és így milliók tértek már meg. Sajnos még nem fordultak elegen Hozzám, és ezért van az, hogy Én nem nyugszom addig, amíg nem merítettem ki minden jelet, minden csodát, minden Ajándékot, minden próféciát és minden Beavatkozást még mielőtt eljönnék ítélni.  

Az egy szomorú nap lesz, amikor azon a Nagy Napon, meg kell állniuk Előttem azoknak, akik elutasítják Ajándékaimat és Beavatkozásomat, és ők még mindig megtagadnak Engem. Még akkor is el fognak utasítani Engem, amikor megadom számukra a lehetőséget, hogy félre tegyék büszkeségüket és Hozzám jöjjenek. Akkorra már nem marad semmi, amit megtehetnék, hogy elhozzam számukra az Örök Életet, mivel nem fogják azt szívesen fogadni. Lehet, csodálkoztok majd, hogy miképpen lehetséges ez, és Én azt így fogom elmagyarázni:

Amikor az ördög megkísérti a lelket, akkor az egy bizonyos időt vesz igénybe, amíg megveti a lábát az ember lelkében. De ha egyszer már felfalta őt, akkor a sátán diktál minden mozdulatot, amit az ember tesz: hogyan gondolkozzon, hogyan értekezzen az emberekkel, hogyan vétkezzen, és hogy a lélek milyen fajta bűnnek adja meg magát amelyre rá akarja őt bírni. A legnagyobb hatás, amelyet a Sátán rájuk gyakorolván el akar érni, hogy Isten gonoszsága felől győzze meg őket. A Sátán arról győzi meg a lelket, hogy ő /mármint a sátán/ maga az Isten, és valójában Isten az, aki gonosz. Ez a módja annak, ahogyan az ördög fondorlatos ravaszsága és a manipuláció által megsemmisíti a lelket. Annyira sötétté válnak ezek a lelkek, hogy gyötrelmesen fájdalmas lesz számukra megállniuk Fényemben, és arcukat el fogják rejteni Előlem. Addigra már a Könnyeim elapadnak, de szomorúságomnak soha nem lesz vége.

Jézusotok

 

Isten, az Atya: Mert ez a végső időszak – az utolsó fejezete Szent Akaratom beteljesedésének

 

2014. március 13. csütörtök, 20:45

Drága leányom, Védelmem most kiterjed világszerte mindazon gyermekeim fölé, akik szeretnek Engem. Ezt bőséggel teszem a fenyegető veszély miatt, amellyel az emberiségnek szembe kell néznie a történelem ezen időszakában.

Nektek, gyermekeim, imádkoznotok kell mindazokért, akik elvesztek Számomra. Én epedek utánuk. Vágyom a szeretetükre. Sírok értük. Várom azt a napot, amikor majd meg fogják érteni Szövetségemet, amelyet még kezdetben hoztam létre. Mert ez a végső időszak – az utolsó fejezete Szent Akaratom beteljesedésének. Szövetségem által elegendő időt adtam az embernek arra, hogy észhez térjen, és felismerje önmagát annak, aki ő valójában, és aki nem. Az ember az Én Szerető Kezem által lett megteremtve, a Saját Képmásomra. Lelkét Szeretetemmel árasztottam el, és a szabad akarat és a szabad választás Ajándéka által teljes szabadságot adtam neki. Soha nem akartam azt, hogy Szeretetemet az ember az Irántam való félelemből viszonozza. Én csak azt vártam el tőle, hogy úgy szeressen Engem, ahogyan Én szeretem őt. Angyalaimnak még az ember megteremtése előtt adtam életet, hogy szolgáljanak Engem, és irántuk való Szeretetem gyümölcseként, nekik is megadtam a szabad akarat Ajándékát.

Az embernek Lucifer árulása miatt kellett szenvednie. Őt, Lucifert, szerettem és kedveltem. Ő rendkívüli ajándékokkal és hatalommal volt megáldva, és sok Angyal szolgált fennhatósága alatt. Amikor megteremtettem az embert, féltékeny düh lett úrrá rajta. Nem tudta elviselni, hogy Én gyermekeimet annyira szerettem, és ezért elhatározta, hogy elválasztja őket Tőlem. Megkísértette Ádámot és Évát, és ez azt jelentette, hogy a saját szabad akaratuk által megtagadták Hatalmamat, és azt gondolták – Luciferhez hasonlóan –, hogy elnyerhetik Hatalmamat, és részt követelhetnek Istenségemből.

Lucifer, a hozzá hűséges angyalaival együtt, akik – úgy a múltban, mint most, a jelenben – rémtetteket követtek el gyermekeimmel szemben, a mélységbe lett dobva mindörökre. De a szabad akaratot, amelyet önként és az emberiség iránt érzett Szeretetem által adtam, soha nem követeltem vissza. Ezért létrehoztam a Szövetséget, hogy visszanyerjem a lelküket, Tervem szerint megváltván őket. Hatalmas kegyekben részesítettem őket. Prófétákat küldtem, hogy figyelmeztessem őket a veszélyekre, melyekkel számolniuk kell, ha engednek az ördög kísértésének. Tízparancsolatot adtam nekik, hogy vezesse és segítse őket, hogy Akaratom szerint éljék az életüket. Elküldtem nekik egyetlen Fiamat, Aki a saját testem része, hogy megszabadítsa őket a Pokoltól. Azonban ők ezt nem fogadták el, de Fiam Kereszthalála fordulópont volt Tervemben – a Végső Szövetség Tervében.

Az Igazság Könyve Beavatkozásom utolsó része még mielőtt az Utolsó Nap elérkezne, amikor minden gyermekemet összegyűjtöm, és visszaviszem a Paradicsomba, amelyet elsősorban nekik teremtettem. Azokat, akik hallgatnak az Igazságra és hűségesek maradnak Szent Szavamhoz, nagy kegyekben fogom részesíteni. Azokat pedig, akik továbbra sem fognak Nálam kegyelemre találni a nem megfelelő életvitelük, a másokkal szemben tanúsított szeretetük meg a lelki tisztaságuk miatt, akkor fogom üdvözölni, amikor elismerik, hogy el kell fogadniuk az Irgalmasság Kezét, amelyet Fiam ki fog rájuk is terjeszteni.

Szövetségem beteljesedésének utolsó szakasza fájdalmas lesz. A Sátán és démonainak hatására sok ember abba a tévedésbe fog esni, hogy imádni fogja őt és minden szolgáját, akik köztetek járnak. Én meg fogom engedni a lelkek szenvedését és a nehézségeket, melyeket sok ártatlan ember fog elviselni, de csak egy rövid időre. Aztán eltörlöm ellenségeimet a Föld színéről. Megígérem nektek, drága gyermekeim, hogy meg fogom könnyíteni fájdalmatokat, bánatotokat és félelmeteket azáltal, hogy erőteljes Kegyelmekben és Áldásokban részesítelek benneteket. Ti az Én Angyali Hierarchiám körének Védelme alatt lesztek.

Ahhoz, hogy félelmetek és bánatotok feloldását kérjétek Tőlem, és hogy megszabadítsalak benneteket az üldöztetéstől, kérlek, hogy imádkozzátok az alábbi imát:

A Keresztes Imahadjárat 140. imája: Az Angyalok Hierarchiájának Védelméért

Drága Atyám, Mindenség Teremtő Istene, Legmagasságosabb Isten, az Angyalok Hierarchiája által, adj nekem Kegyelmet és Védelmet. Tedd lehetővé számomra, hogy összpontosítani tudjak minden gyermeked iránt érzett Szeretetedre, független attól, hogy ők milyen nagyon bántanak meg Téged. Segíts nekem, hogy terjeszteni tudjam – félelem nélkül a szívemben – Végső Szövetséged hírét, hogy a világ felkészülhessen Jézus Krisztus Második Eljövetelére. Részesíts engem különleges Kegyelmeidben és Áldásaidban, hogy ellenállhassak az üldöztetésnek, amelyet a Sátán, az ő démonai és ügynökei okoznak nekem a Földön. Soha ne engedd, hogy féljek ellenségeidtől. Adj nekem erőt, hogy szeressem ellenségeimet, és azokat, akik Isten Nevében üldöznek engem. Ámen.

Gyermekek, nektek továbbra is erősnek kell maradnotok ebben az időben. Soha ne hallgassatok arra a gyűlöletre és méregre, amely be fogja borítani a Földet a fertőzés miatt, melynek be kell következnie. Ha figyelmen kívül hagyjátok, akkor tudtok Nekem a legkedvezőbb módon szolgálni, anélkül, hogy rosszindulat lenne a szívetekben.

Készüljetek, mert a világban nagy Düh van kitörőben, mely Ellenem, a Legmagasságosabb Isten és szeretett Fiam, Jézus Krisztus ellen fog irányulni. Imádkozzatok azokért, akiket be fognak szippantani a hazugságok vákuumába, amely pedig semmi mást, mint szomorúságot fog hozni a számukra.

Maradjatok Bennem, Velem és Nekem.

Szeretett Atyátok

A Legmagasságosabb Isten

 

Csak azután fog belépni az antikrisztus Egyházamba, miután teljesen eltörlik a Szent Eukarisztiát


2014. március 15. szombat, 20:10

Drága szeretett leányom, miközben a hitehagyás keresztülhullámzik Egyházamon, mindazok, akik Egyházam belsejében szolgálnak Engem, a legnagyobb megpróbáltatásnak lesznek kitéve. A földi Egyházamban végbemenő válságok azt fogják jelenteni, hogy sok pap szörnyű kétségtől fog szenvedni. Közülük soknak a hite már megrendült, és nekik dönteniük kell majd, hogy az új helyettesítő tant akarják elfogadni, ami az Igét fogja helyettesíteni, vagy pedig továbbra is hűségesek maradnak az Igaz Hithez. Közülük még a legbuzgóbbak is meg fognak rendülni a csalók hangoskodásaitól, akik elkezdik megkérdőjelezni Tanításaim helytállóságát a mai világban, ahol a bűnnek többé már semmilyen jelentőséget sem fognak tulajdonítani.

Most készül az út a magok elvetésére, és a Sátán fia hamarosan készen áll arra, hogy megölelje az új hamis egyházat. Egyházam a sötétség szörnyű időszakát fogja elszenvedni, és Keresztre feszítésemet minden lélek el fogja viselni, aki hű marad Hozzám. Ellenségeim mély benyomást keltő és radikális kijelentéseket fognak tenni, követelve, hogy mindazt, ami Szent Nevemet sérti, nyilvánítsák elfogadhatóvá Egyházam szemében. A klérus tagjai közül, a gyávaság bűne miatt csak nagyon kevesen fognak harcolni a megszentségtelenítés ellen, de tudnotok kell a következőt: Ha ők részt vesznek a hamis áldozatokban, hamis szentségekben és a hamis tanításokban, amelyeket aztán megpróbálnak hűséges követőim nyakába varrni, akkor én kijelentem nekik, hogy többé már nem alkalmasak arra, hogy megálljanak Színem Előtt.

A károk nagy része, amelyeket az átlagembereknek fognak okozni, azok keze által fog megvalósulni, akik hamis eszközök segítségével furakodtak be Egyházamba. Amikor majd azt mondják nektek, hogy az Én Testem valami mást jelent, mint az Én fizikai Testem, akkor tudnotok kell, hogy a „szentostya”, amit magatokhoz fogtok venni, nem Én leszek. Soha ne engedjétek meg nekik, hogy a Szent Eukarisztia jelentését megváltoztassák! Csak azután fog belépni az antikrisztus Egyházamba, miután teljesen eltörlik a Szent Eukarisztiát, és át fogja venni azt. Ez az a nap, amikor ti tudni fogjátok, hogy a politikai világ mindenhol egybeolvad majd a Keresztény egyházakkal, és Én többé már nem leszek Jelen azokban. Azonban Egyházam nem hal meg soha, és így az Én Maradékaim lesznek azok, akik majd égve fogják tartani a Fényemet, és életben a Jelenlétemet. Sokaknak kell majd rejtek- Templomokat felkeresniük, és azokat a felszentelt szolgákat, akiknek Isten Kegyelmével sikerül majd épségben tartani Egyházamat.

Soha ne feltételezzétek, hogy a Sátán fia, az antikrisztus, erőszakos emberként vagy gonosz diktátorként fog megjelenni, mert neki nem ez a stílusa. Ehelyett neki, sok barátja lesz. Őt számos kormány fogja szeretni, valamint ellenségeim Egyházamban, akik minden mozdulatát hangosan meg fogják tapsolni, míg csak egy tiszteletbeli helyet nem kap Egyházamban. A bíborosok, püspökök és Egyházam más tagjai folyamatosan róla fognak beszélni, és szentbeszédeikben dicsőíteni fogják őt. Csábításának ereje olyan nagy lesz, hogy az már hipnotikus lesz. Ő, a Sátán, természetfeletti erejével vonzani fogja mindazokat, akik döntéseket hoznak Egyházamban, amíg idővel hajbókolni fognak előtte, mintha ő Én lennék.

A nagyratörő egyházi személyeknek lesz köszönhető az a tény – akik el fognak esni a hitükben, de akik mégis a Papi Rend Ajándékaival vannak megáldva -, hogy az antikrisztus rendkívüli hatalomra fog szert tenni. Ő el fogja venni ezektől az Én szegény, félrevezetett árulóimtól az utolsó kis hatalmat is Egyházamban, míg végül Egyházam készen áll arra, hogy beengedje, mint új vezetőjét. A sötétség ezen időszaka alatt, ellenségeim megnyugtató és elragadó módon, rendkívüli képességgel fogják a hazugságokat Igazságként bemutatni. Csak azok lesznek képesek kicsúszni az antikrisztus karmai közül, akik továbbra is imádkoznak védelemért, és akik minden módon ellene mondanak a Sátánnak, ahogyan arra tanítva voltak.

Jézusotok

 

Egyesülni fogunk, amint belépünk az Új Paradicsom kapuin

2012. március 1. csütörtök, 19.55
 
Drága, szeretett leányom, Gyermekeim közül sokan már megmenekültek az Én dédelgetett követőim imáinak és szenvedéseinek köszönhetően, akiknek Irántam való szeretete meghaladja az emberiség nagy része által vélt szeretetet.
 
Ebben az intenzív időszakban kitartok, és Követőimre támaszkodom, hogy segítsenek Nekem a lelkek megmentésében.
 
Ezen lelkek közül sokan nem fogják túlélni Isteni Irgalmasságom cselekedetét, és halálos bűnben fognak meghalni.
 
Közületek oly sokan válaszoltatok Hívásomra, szívetek engedelmességével és nagylelkűségével.
 
Nagy vigaszt nyújtotok Nekem.
 
Megáldalak benneteket, drága Követőim, és arra kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok a többiek lelkéért.
 
Rövidesen az egész emberiség részesülni fog Irgalmasságom ajándékában.
 
Mindenki érteni fogja Létezésem igazságát, de nem mindenki akar majd átölelni Engem, még akkor sem, amikor az igazság feltárul előttük.
 
Ezekért a lelkekért sóvárgok.
 
Ezekért az elveszett lelkekért hullajtja szeretett Édesanyám a könnyeit.
 
Ezek azok a bűnösök, akiket segítenetek kell Nekem megmenteni, mert Én meg akarom menteni Isten valamennyi gyermekét.
 
Imádkozzatok, és egyesüljetek, hogy segítsetek Nekem minden egyes lelket egybegyűjteni, amikor belépünk az Új Paradicsom kapuin.
 
Imahadjárat (35) Ima a lelkeknek a Paradicsomba való belépéshez
 
Ó, Jézusom
 
Segíts nekem, hogy segíthessek Neked megmenteni gyermekeid maradékát a földön
 
Kérlek, hogy Irgalmad által mentsd majd meg a lelkeket a sötétség szellemétől
 
Fogadd el életem megpróbáltatásait, szenvedéseit és fájdalmait a lelkek megmentésére a pokol tűzétől
 
Tölts el engem a kegyelmekkel, hogy felajánljam neked ezeket a szenvedéseket szeretettel és örömmel szívemben, hogy mi mindannyian egy emberként egyesüljünk a Szentháromság iránti szeretetben, és Veled éljünk, mint egy szent család a Paradicsomban.
 
Ámen.”
 
Gyermekek, tudjátok, hogy mennyire szeretlek benneteket.
 
Ti, akik ismertek Engem, meg fogjátok érteni Fájdalmam és Szenvedésem mélységeit, amiatt a sok ember miatt, akik visszautasítják Irgalmas Kezem.
 
Csak ti tudtok, imáitok által segíteni ezeken a lelkeken, és így vigaszt nyújtotok Nekem, amelyre vágyom.
 
Maradjatok Mellettem most.
 
Nem fog sokáig tartani.
 
Legyetek türelmesek és imádkozzatok.
 
Nyugodjatok meg, és érezzétek Szeretetemet.
 
Minden rendben lesz.
 
Szeretett Jézus Krisztusotok

Isten, az Atya: Figyelmeztetés a sátáni kultuszokra és a New Age tanaira vonatkozólag

2012. március 2., péntek, 12:20
Leányom, a végső megtisztulás során, az emberiség megpróbáltatásai egyre fokozódnak, amelyre – még szeretett Fiam, Jézus Krisztus Második Eljövetele előtt – szükség van.
A Föld fel fog erre – az Általam megígért dicsőséges eseményre – készülni, amely a legnagyobb ajándék a Paradicsom megteremtése óta.
Nagy várakozással várjatok erre az eseményre, mert ez az Új Paradicsom olyan valóság, amelyre minden férfi, nő és gyermek törekedni fog.
Úgy készüljetek fel, hogy ti magatok, családjaitok és barátaitok alkalmasak lehessetek arra, hogy az Én Új Királyságom földjén járhassatok, amely drága szeretett Fiam, Jézus Krisztus uralma alatt fog állni.
Ha ezt a kérést figyelmen kívül hagyjátok, el fogjátok veszíteni jogos örökségeteket.
Ha csak egy percre is bepillanthatnának a bűnösök ebbe a dicsőséges teremtett valóságba, akkor a földre rogynának, és könyörögnének azért a kegyelemért, hogy beléphessenek a kapuin. 
Egyedül csak azok lesznek képesek arra, hogy ezt az új, békés és dicsőséges létet élvezzék, akik egyszerű és tiszta szeretettel vannak Irántam, Mennyei Atyjuk és szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránt.
Sajnos a sátán, sok gyermekem lelkét befeketítette, így ők képtelenek lesznek arra, hogy megkülönböztessék az igazságot a koholmánytól.
Leányom, szörnyű hazugságok kerülnek a világba a sátáni kultuszok és a New Age tanításai által.
Azok a szegény gyermekeim, akiket elcsábítottak a hazugságok, melyeket színes délibábként fogalmaztak meg, egy új bolygó létezésében hisznek.
Nekik egy másfajta Paradicsomot ígérnek. De az nem létezik.
Amikor a sátán elcsábítja és megnyeri azok lelkét, akik hisznek benne, akkor az örökkévalóságig kínozni fogja őket.
Ha látnátok az arcukon azt a rémületet, amikor a haláluk után a sátán karmai között találják magukat, kettészakadna a szívetek.
Mivel ők annyira szerencsétlenek, fontos, hogy figyelmeztessétek ezeket a lelkeket mindarra a gyötrelemre, ami előttük áll.
Imádkozzatok értük. Ne hagyjátok abba soha. Sok esetben csak az áldozatként önfelajánlott lelkek szenvedései menthetik meg őket a pokoltól.
Azokhoz szólok, akik hisznek Bennem, az Atyaistenben: most arra kérlek benneteket, hogy mondjatok ellen a hamis isteneknek, a hamis bálványoknak, a hamis tanoknak, a jövendőmondóknak és a New Age tanainak, amelyek egybevéve a semmire vezetnek.
Mindezt a megtévesztés királya, a sátán, a ravasz hazug hozta létre.
Semmitől sem fog visszariadni, hogy elszakítson Tőlem benneteket, drága gyermekeimet.
Kérlek benneteket, gyermekeim, hogy imádkozzatok ezekért a lelkekért, mely megvigasztal Engem, szeretett Atyátokat. 
Vigasztaljatok Engem. Idővel majd meg fogjátok érteni Mennyei Királyságom misztériumát.
Isteni Akaratom misztériuma időben kinyilatkoztatásra kerül majd.
Idővel, hűségetek és szeretetetek által segíteni fogtok Nekem, hogy végre családom az Én Királyságomban egyesüljön, amely – már a kezdettől fogva – minden gyermekem számára meg volt teremtve. 
 
Köszönöm, leányom, szenvedésedet. Köszönöm, gyermekeim, hogy válaszoltatok Mennyei hívásomra.
Most áldásom teljességébe részesítelek benneteket, de azt nektek kérnetek kell Tőlem:
 
„Mennyei Atya, segíts nekem kicsivé lennem, mint egy gyermek a Te Szemeidben.
Kérlek, áraszd rám kegyelmeidet, mert csak így tudok hívásodra válaszolni, minden gyermeked megmentése érdekében. Ámen.”
 
A ti szeretett Mennyei Atyátok

A legmagasságosabb Isten

Szűz Mária: Ébredjetek fel, gyermekeim. Nektek az igazságot kell átölelnetek.
 
2012. március 3, szombat, 2:33
 
Gyermekem, Fiam manapság elviselt szenvedése egyenlő azzal a szenvedéssel, mint amikor Ő a Földön járt.
 
A fájdalom, amit Ő akkor elviselt, amely a legnagyobb gyötrelmet okozta Számára, nem keresztre feszítése volt, hanem a mód, ahogyan elutasították.
 
Szava ma is el van utasítva, mint annak idején.
 
A mód, ahogyan Őt manapság kigúnyolják, a szenvedés könnyeit hozza nemcsak Nekem, az Ő szeretett Anyjának, hanem odaadó követőinek is a földön.
 
Mennyire fájdalmas látni, amint Istennek oly sok gyermeke hátat fordít a szentségeknek és az Egyház tanításainak.  
 
Oly sok lélek vész el. Könyörgöm, gyermekeim, hogy vegyétek fel Fiam keresztjét, és példát adván, kövessétek Őt.
 
Öleljétek át Fiamat, szívetek egyszerűségével.
 
Fiamat szeretni, és az Örök Atyát tisztelni nagyon egyszerű, gyermekeim.
 
Soha ne elemezzétek Fiam Szavát.
 
Egyszerűen csak kövessétek tanításait, amelyek nem változtak soha.
 
Hallgassatok Fiam Szavára, ahogyan Ő most a Mennyből hozzátok szól.
 
Ő arra hív benneteket, hogy készítsétek fel a lelketeket az Ő Második Eljövetelére.
 
Most, amikor Ő hozzátok szól, az emberiség iránti szeretetéből teszi.
 
Szent Szavai táplálni fogják, és újra megerősítik lelketeket.
 
Most ne utasítsátok vissza az Ő hozzátok intézett Hívását.
 
Ő minden egyes lelket meg akar menteni. De ahhoz, hogy Ő ezt megtegye, emlékeztetnie kell benneteket a jó és a rossz közötti különbségre.
 
Oly sokan közületek, nem voltatok sem vezetve, sem pedig a bűn súlyosságáról tájékoztatva.
 
A társadalmatokban és az Egyházon belüli tolerancia azt jelenti számotokra, amint azt sokan gondolják közületek, hogy Atyám szemében a súlyos bűnnek talán nincs is nagy jelentősége.
 
Az Egyház nagy sötétségben van Ebben az időben, és sok éve annak, hogy a csaló célpontja.
 
Fiamnak most be kell avatkoznia, és vezetnie kell benneteket, mivel az Egyházon belüli szakadás nemsokára a felszínre tör.
 
Ébredjetek fel, gyermekeim. Nektek az igazságot kell átölelnetek.
 
A világ most a felismerhetetlenségig meg fog változni.
 
Az elmúlt időkben, nektek sok hírnököt küldtek, hogy felkészítsenek benneteket erre az eseményre.
 
Ezek az utolsó figyelmeztetések, amelyek az emberiségnek adatnak, hogy képesek legyenek felkészülni Fiam Nagy Irgalmasságára.
 
Az Ő Isteni Irgalmassága után – amikor már felnyitotta az emberiség szemét, hogy tanúi legyenek a saját bűneiknek – egy kicsivel több időt fog adni számukra, hogy keressék megváltásukat.  
 
Azt követően, útbaigazítást fogtok kapni, hogy felkészítsétek lelketeket Krisztus, az Én szeretett Fiam Második Eljövetelére, aki majd újra eljön dicsőségben, a jövendölések szerint.
 

Az Üdvösség Anyja

A Katolikus Egyház és Izrael Háza üldöztetésnek lesz kitéve
 
2012. március 4. vasárnap, 15.30
Drága, szeretett leányom, a pecsétek felnyitásának ideje, amely a hetedik pecsét általad való felnyitását fogja eredményezni, csaknem elérkezett.
Imáitoknak köszönhetően sok zavargás elhárításra kerül.
Ti, Követőim, elfogadjátok Keresztemet, és egyesülni fogtok Édesanyám Szeplőtelen Szívével, miközben az Én Dicsőséges Királyságom felé meneteltek.
Ahogyan a világ csalárdságai és gonoszságai fokozódnak és terjednek, úgy fog erősödni és terjedni azok hite is, akik Hadseregemet vezetik.
Az egyházak üldöztetésnek lesznek kitéve, nevezetesen a Katolikus Egyház és Izrael Háza.
Sokan örülni fognak ennek. Ez a két vallás meg lesz hurcolva, és minden erőfeszítés – mind külső, mind belső -, meg lesz téve, hogy nyomuk se maradjon.
Nagy öröm lesz világszerte, mikor ez a két vallás elbukik.
Sokan úgy vélik majd, hogy ezt a két vallást meg kell semmisíteni. Az emberek tudomást sem vesznek majd ezek tetemeiről.
De ez ostobaság lenne. Mivel ezek újra feltámadnak majd, hogy megalakítsák az Új Eget és az Új Földet, amint az Én Paradicsomom kapui megnyílnak.
Senki sem tudja, és nem is fogja elpusztítani az Én választott népemet a földön.
Okozhatnak nekik fájdalmat, szenvedést, halált és lerombolhatják magukat az épületeket és templomokat, melyeket ők építettek Atyám tiszteletére.
Aztán növekednek, felemelkednek majd, és visszakövetelik jogos trónjaikat, mikor Velem együtt fognak uralkodni a Paradicsomban.
Soha ne utasítsátok el Istent.
Soha ne utasítsátok el az Ő Egyházait.
Mert ha ezt teszitek, azzal a megtévesztés ösvényét követitek az örök kárhozatba.
Megváltótok

Jézus Krisztus

Az Igazság Könyve kinyilatkoztatás alatt van neked, mint a végidők 7. hírnökének
  2012. március 5. hétfő, 15.30
Drága szeretett leányom, ma azért jövök hozzád, hogy megvigasztaljalak a gyötrelem ezen idejében, amely minden oldalról támad téged. Tudnod kell, hogy János evangélista megkapta a felnyitott könyvet – az igazság könyvét –, hogy a világ meghallja most ezekben az időkben. Ez a könyv, mely átadásra került János evangélistának, többé már nem lepecsételt, mert a pecsétek már feltörettek. Elérkezett az idő számodra, hogy felnyisd az Igazság Könyvét, és feltárd a benne foglaltakat Isten valamennyi Gyermeke számára, hogy felkészítsék lelküket az örök életre.

Az Igazság Könyve kinyilatkoztatás alatt van neked, mint a végidők 7. hírnökének.

Azáltal, hogy hallatod hangod, az igazság fel fog tárulni, és a Jelenések Könyvében levő misztériumok bemutatásra kerülnek egy hitetlen világnak.

De nem sokáig. A hitehagyottság ellenére, – amely nemcsak a hívőkre lesz hatással, hanem az egyházon belüli felszentelt szolgákra is -, a nagy gyónás ideje közel van.

Amint ez megtörténik, nagy megtérés fog bekövetkezni az egész világon.

Akkor éhezni fogják a felnyitott könyvben lévő, a világnak, az utolsó időkre megígért igazságot.

Te vagy a hírnök, akinek nemcsak az a feladat adatott, hogy felkészítse a világot a lelkek üdvözülésére, hanem aki be fogja jelenteni Uralkodásomat.

Szeretett Jézusotok

 
Figyeljétek meg, ahogyan a béke embere bemutatja magát a világnak
 
2012. március 6., kedd, 3:20
Drága szeretett leányom, neked Szent Utasításaimat továbbra is követned kell, és ne engedd meg egy embernek sem, hogy megállítson ebben a küldetésedben, noha továbbra is támadni fognak téged minden oldalról.
Soha ne kételkedj Szent Szavamban, még akkor sem, ha nem érted, hogy mit jelentenek üzeneteim. 
Mindaz, ami neked adatik, hogy a világ meghallja azokat, előre meg volt jövendölve.
Mindez csak azért van, hogy megértse az emberiség János Könyvének a tartalmát.
Minden megjövendölt dolognak meg kell történnie.
Figyeljétek meg, ahogyan a béke embere bemutatja magát a világnak.
Őt látni lehet majd, amint békét teremt a Közel Keleten.
Ez egy hamis béke lesz, és a hazugságok álarca, amelyet annak érdekében mutat majd be, hogy elrejtse a valódi okát annak a hazugságnak, amit elkövetnek.
Imádkozzatok Szent Helytartómért XVI. Benedek Pápáért, mert neki egy szörnyű üldöztetéssel kell szembenéznie. Ez az idő már közel van.
Imádkozzatok mindnyájan, mert imáitok megkönnyítik majd ezen idő súlyosságát, amely még enyhíthető.
Leányom, sok minden nem ismert még a végidőkről.
Sokan félnek, és félniük is kellene, de csak akkor, ha a lelkük tisztátalan.
Azoknak mondom, akik Isten fényében vagytok: sok mindennek kell örülnetek, mivel ez a bűn száműzetését jelenti a Földről.
Végre a világban egy új kezdet jelenik meg, amit Isteni fényemmel töltök ki.
Nincs már sok idő addig, amíg ezek a dolgok bekövetkeznek.
Minden, ami számít, hogy Isten minden gyermeke még időben meglássa az igazságot, és hogy megtérjen.
Különben nem lesznek részesei az Új Égnek és az Új Földnek, amely összeolvad majd, hogy eggyé váljon.
Mert azt követően eljövök majd ítélkezni.
Így, csak azoknak lesz életük, akik elismernek Engem, Megváltójukat, Jézus Krisztust, és az Én Örök Atyámat.
Imádkozzatok minden lélekért. Ez minden, amire éppen most szükségetek van, hogy összpontosítsatok a jóra, és bízzatok teljesen Bennem. 
 

Jézusotok

Az első pecsét: a hitehagyás

2012. március 7., szerda, 3:40
Drága szeretett leányom, mondd el gyermekeimnek, hogy senki sem rendelkezik azzal az ismerettel, és felhatalmazása sincs arra, hogy kinyilatkoztassa az igazságot, amelyet a Jelenések Könyve tartalmaz.
Nem számít, hogy ők milyen nagy tudással rendelkeznek; egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak, az emberiség Megváltójának és Üdvözítőjének van felhatalmazásom arra, hogy kinyilatkoztassam a világnak mindazt, amit az Igazság Könyve tartalmaz.
Egyedül csak Nekem, az Isten Bárányának van jogom az igazság átadására, amely megadatott tanítványomnak, János Evangélistának, aki az igazság eszköze a világ számára.
Az első pecsét a hitehagyás (aposztázia), amely nemcsak a hitetlenek között látható, hanem azok között is, akik azt vallják, hogy ismernek Engem, és akik nyilvánosan hangoztatják Irántam való szeretetüket.
Ez, az az idő, amelyben az igaz hitet elferdítik, amikor nektek, gyermekeim, felhígított tanokat mutatnak be, amelyek sértőek Tanításaimra nézve.
Azt mondom nektek, gyermekeim, hogy amikor új, hamis vallásokat és vallási tanokat (doktrínákat) láttok felbukkanni, akkor tudni fogjátok, hogy ez most az első pecsét kinyilvánításának az ideje.
Nézzetek körül, és mit láttok? Olyan vallásokat, amelyek új isteneknek hódolnak, és amelyekről eddig nem hallottatok. Tudományos – fantasztikus alapú vallásokat, amelyek összességükben értelmetlenek, és lényegében üresek. Spirituális entitások (lények), amelyek nem ebből a világból valók, és amelyekről sokan azt gondolják, hogy Atyám Mennyei birodalmát képviselik.
Vigyázzatok most, mert ti a fantázia világában éltek.
Ezek közül a metafizikai hiedelmek közül, egyik sem képviseli az igazságot.
Minden olyan tan, amely annak fontosságára tanít benneteket, hogy magatokat minden más elé helyezzétek, olyan tan, mely a sátántól származik.
Ne hallgassatok ezekre. Fordítsatok hátat ennek a szörnyű csalásnak.
Azok, akik hamis isteneket keresnek, és az életüket arra szentelik, hogy hamis isteneket bálványozzanak, elveszettek Számomra.
Ha nem hagyjátok abba, és nem imádkoztok Hozzám vezetésért, nem tudlak megmenteni benneteket.
Ti, és mindazok, akik most tudatosan visszautasítjátok a sötétség királyát, meg fogjátok kapni a megkülönböztetés ajándékát, ha a Keresztes Imahadjárat 36. imájával kértek Engem:
 
Segíts nekem az igaz Istent tisztelnem!
Jézus, segíts nekem, mert el vagyok veszve, és össze vagyok zavarodva.
Nem ismerem a halál utáni élet igazságát.
Bocsáss meg nekem, ha megbántottalak, nem Téged, az igaz Istent tisztelvén, hanem a hamis isteneket.
Ments meg engem, és segíts Nekem, hogy tisztán lássam az igazságot; ments meg engem lelkem sötétségétől.
Segíts nekem, hogy Irgalmasságod világosságába beléphessek. Ámen.
 
Csak egyetlen egy Isten létezik, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, egyként a Szentháromságban.
Minden más isten a sátántól származik, független attól, hogy mennyire vonzó ezek megjelenése. 
Kérlek benneteket, ne pazaroljátok el az örök életet azáltal, hogy hűséget fogadtok azoknak a vallásoknak, amelyek tisztelik a New age gyakorlatait, beleértve a Reikit, a Jogát, a New age meditációkat, a tarot kártyákat, a jövőbelátást (clairvoyancy), a médiummal foglalkozó olvasmányokat, és a felemelkedett mesterekkel összefüggő angyalimádást.
Ezek az okkult gyakorlatok, lassan, de biztosan elfogadottakká válnak, nemcsak a társadalmatok által, hanem a Katolikus és más Keresztény Egyházak által is.
Ezen hamis vallások tanai oly gyorsan terjednek, hogy Isten gyermekeinek milliárdjait falják fel, akik – most már- oly sok hamis vigaszt találnak bennük, hogy többé már nem ismerik el Isten létezését, az egyetlen igaz Istenét.
 

Jézusotok

Második Eljövetelemet nem lehet megakadályozni, sem pedig megállítani
 
2012. március 7., szerda, 7:30
Drága szeretett leányom, téged különleges kegyelmekkel foglak megvédeni, amelyekre szükség van, hogy erőt adjanak elbánni a gonosz erőkkel, amelyek már úton vannak, hogy megállítsák ezt a szent küldetést.   
Fontos azt megérteni, hogy az emberi véleménynek nincs jelentősége.
Minden, ami számít: az Én legszentebb Szavam.
Az Én Szavam igazság. Én vagyok az igazság. Bárki, aki azt mondaná neked, hogy ezek az üzenetek nincsenek összhangban Tanításaimmal, az egy hazug.
Ők nem ismernek Engem. Talán úgy gondolják, hogy ismernek; de ők egyedül csak akkor ismerhetnek meg, ha a szívük alázata megmarad.
Azok, akiknek véleménye ellent mond Szavamnak, a büszkeség bűnével vétkeznek.
A büszkeség még az Én felszentelt Szolgáimat is megvakítja Szent Szavam igazságára.
Az emberiségnek tett Ígéretem, hogy újra eljövök dicsőségben ítélni élőket és a holtakat, be kell, hogy teljesedjen.
Ezt, az Én Második Eljövetelemet, nem lehet megakadályozni, sem pedig megállítani.
Az emberiségnek adott figyelmeztetéseim, amelyeket ezért adok nekik, mert szeretem őket, fontosak.
Nekem megfelelően kell felkészítenem, Isten minden gyermekét, erre a legdicsőségesebb eseményre.
Sok mindent elkövetnek majd, hogy megakadályozzanak téged. Sokan megpróbálják majd Szent Szavamat aláásni, és sokan megpróbálnak ártani neked akadályozván, hogy Szent Szavam meghallgatásra találjon.
Mindezek a próbálkozások hiábavalóak lesznek.
Egyedül csak Nekem, Jézus Krisztusnak van hatalmam, hogy örök üdvösséget adjak az egész emberiségnek.
Egyedül csak Nekem van hatalmam arra, hogy felkészítsem minden egyes ember lelkét a Paradicsom örökségére.
Senki sem, még a sátán, a sötétség királya és csatlósai sem akadályozhatják meg, hogy mindez megtörténjék.
Emlékezzetek mindig arra, hogy Én megvédem majd mindazokat, akik kitartanak Szent Szavam mellett.
Lehet, hogy a globális eseményektől félni fogtok, amikor a sötétség erői beborítja majd országotokat.
Ezek az események lesújtanak majd benneteket, de nektek nem kell soha félnetek, mert Én magammal viszlek benneteket az új földi Királyságomba.
Ez minden, amit kérek tőletek: hogy bízzatok Bennem.
Engedjétek, hogy vezesselek benneteket.
Engedjétek meg Nekem, hogy megmutassam nektek a lelketek megtisztításához vezető utat, az Általam adott Keresztes Imahadjárat Imái által.
Aztán a többit bízzátok Rám.
Ne feledjétek: szeretetem oly erős mindnyájatok iránt, hogy azt a tiszta szeretetet és együttérzést, amely – Isten minden gyermeke iránt – Szentséges Szívemben van, soha, senki nem tudja meggyengíteni. 
 
Szeretett Jézusotok,

Az emberiség Megváltója

Védelmem pecsétje meg volt jövendölve, amint a második pecsét feltörettetik

 

2012. március 8., csütörtök, 19:52

 

Drága szeretett leányom, a világ már kétezer éve vár erre a pillanatra.

 

Néhányan félelemmel a szívükben, mások pedig várakozással kérdik, hogy mikor érkezik el ez a pillanat, – és íme, már elérkezett.

 

Ez az az idő, amikor Én a végidők prófétáját küldöm, téged Mária, hogy végre bemutasd az Igazság Könyvét, amely kinyilatkoztatja a Jelenések Könyvének a tartalmát.

 

Én vagyok az Isten, akihez minden gyermekem kiált ezekben a szörnyű időkben.

 

Én vagyok, akit most meggyötört gyermekeimnek hívniuk kell.

 

Ebben az időben egybegyűjtöm családomat, hogy egyesülhessünk a végső csatában, a sárkány elpusztítása érdekében, aki oly sokáig kínozta a földet.

 

Gyermekeim, ne féljetek. Semmi bántódásuk nem lesz azoknak, akik Pecsétemet, az élő Isten Pecsétjét viselik.

 

A Sátánnak és bukott angyalainak, akik jelenleg is fertőzik a világot, nincs hatalmuk azok fölött, akik az Élő Isten jegyével vannak megjelölve.

 

Nektek hallgatnotok kell Rám, gyermekeim, és el kell fogadnotok Pecsétemet, mert ez nemcsak az életeteket menti majd meg, hanem a lelketeket is.

 

Mondjátok mindennap az imát, hogy megkapjátok Pecsétemet. /lásd az üzenet végén/

 

Biztosítsátok, hogy családotok minden tagja és szeretteitek megértsék az Élő Isten Pecsétjének a jelentőségét.

 

Irántam, a Mennyei Atya iránti szeretetetek megváltó kegyelem lesz számotokra, és majd megadja nektek azt az erőt, amelyre szükségetek van.

 

Védelmem Pecsétje meg volt jövendölve, amint a második pecsét feltörettetik.

 

A vörös ló lovasa, a bosszúálló sötét angyal, aki az eljövendő háborúkban meg fogja gyilkolni gyermekeimet. De elhalad majd azon gyermekeim mellett, akiknek pecsét van a homlokukon.

 

Készüljetek fel most ezekre a háborúkra, amelyek már folyamatban vannak, és amelyek most vannak tervezés alatt a Föld minden sarkában, különösen a Közel Keleten és azokban az országokban, ahol drága Fiam, Jézus Krisztus, Földi élete ideje alatt járt.

 

Szerető Atyátok
A legmagasságosabb Isten

 

 

 

Ima az Atyaistenhez, a Védelem Pecsétjének elnyeréséért (amelyet az Isteni Irgalmasságról nevezett Mária kapott, 2012. február 20. –án)

 

(33) Álljatok most fel, és fogadjátok Pecsétemet, az Élő Isten Pecsétjét.

 

Imádkozzátok, hogy pecsétemet méltányoljátok, és fogadjátok azt szeretettel, örömmel és hálával.

„Ó, Istenem, szerető Atyám,
Szeretettel és hálával elfogadom a Te védelmed Isteni Pecsétjét.
Istenséged körülveszi testemet és lelkemet, az örökkévalóságig.
Alázatos hálával meghajolok, és felajánlom Neked, szeretett Atyámnak Irántad való mély Szeretetemet és hűségemet.
Könyörgöm Hozzád, hogy ezzel a különleges pecséttel védj meg engem és szeretteimet,
És én megígérem Neked, hogy életemet a Te Szolgálatodban élem, most és mindörökké.
Szeretlek drága Atyám,
Megvigasztallak Téged, ezekben az időkben, kedves Atyám.
Felajánlom Neked, szeretett Fiad testét és vérét, lelkét és Istenségét, engesztelésül a világ bűneiért és minden gyermeked üdvösségéért. Ámen
.”

Szűz Mária: Mostantól kezdve Húsvétvasárnapig minden nemzet imádkozza a Rózsafüzért
 
2012. március 9., péntek, 7:15
Édes gyermekem, mennyire sírok, amikor látom felerősödni a gyűlöletet ellened és szeretett Fiam, Jézus Krisztus Szava ellen.
Most már tudod, hogy Ő hogyan szenvedett a Getszemáni kertben, és hogyan szenved még ma is, amikor a gonosz meghiúsítja a lelkek megmentése érdekében tett kísérleteit.
Mivel most háborúk tervei vannak folyamatban, fontos, hogy Szent Rózsafüzéremet Húsvét előtt mindennap imádkozzátok.
Gyermekeim, ha ti mostantól kezdve Húsvétvasárnapig szent Rózsafüzéremnek szenteltek minden napot, és péntekenként pedig elimádkoztok minden titkot, (mind a négy Rózsafüzért), akkor ez az imádság a világban történő rombolást nemcsak, hogy képes, de meg is fogja azt enyhíteni.
Fiam nagyon boldog azok miatt, akik az Ő Szent Szavát szeretettel és tiszta szívvel fogadják.
Nagy kegyelmek lesznek azon tiszta lelkek számára adományozva, akik teljesen megbíznak Benne, szívük minden kétségét kizárván.
Gyermekeim, ti a hívők kis makkjának a maradékai vagytok, akik segíteni fognak a hadsereg felduzzasztásában, amelyre most szükség van, hogy a bűn a világban mérséklődjék.
Imáitok, különösképpen a legszentebb Rózsafüzérem imádkozása azok a szükséges fegyverek, amelyek elpusztítják a gonoszt, és azokat, akiket ő megfertőz a Föld minden sarkában.
Menjetek most, gyermekeim, és szervezzétek meg a Nemzetközi imát úgy, hogy szent Rózsafüzéremet, mostantól kezdve Húsvétvasárnapig, minden nemzet imádkozza.
Menj békével, gyermekem. A kegyelmek, amelyeket most kaptál, segíteni fognak abban, hogy úgy tudjál helytállni a sátán mindennapi támadásaival szemben, ahogyan e munka miatt haragja növekszik.
 
Mennyei Édesanyátok

Az Üdvösség Anyja

Itt az ideje a második pecsét felnyitásának, mivel a háborúk egyre csak fokozódnak

 

2012. március 10., szombat, 15:30

 

Drága szeretett leányom, itt az ideje a második pecsét felnyitásának, mivel a háborúk fokozódnak és kiterjednek.

 

Ezek a háborúk mind összefüggésben vannak egymással, leányom, amelyeknek ugyanaz a bosszúálló sötét angyal a forrása.

 

Ezek nem az adott területi nyugtalanságok következményei. Ezeket a nyugat tervezte.

 

Ezeket a háborúkat szándékosan robbantották ki annak érdekében, hogy ellenőrzést gyakoroljanak fölöttük; ezeket a nemzeteket démoni módon festik le, és politikai vezetőikről hazugságokat terjesztenek.

 

Gyermekeim, ezek a háborúk ravasz módon lettek előidézve, mind egyszerre, azzal a céllal, hogy az egyik vezetőt, a másik után távolítsák el.

 

Békés megoldások kerülnek majd bemutatásra, amelyeket megtapsolnak majd, de ezek hamisak.

 

Gyermekeim, benneteket becsapnak.

 

A háború híresztelése csupán egy szóbeszéd. Hogyan kezdődnek ezek a szóbeszédek? Ki kezdi el őket és miért?

 

Mit gondoltok, miért keveredett egyszerre oly sok ország ebbe a háborúba?

 

Ez nem volt véletlen.

 

Létezik egy terv az Antikrisztus szervezésében, hogy ellenőrizzék és leigázzák ezeket a nemzeteket, melyeknek gazdag erőforrásaik vannak.

 

Mihelyt ellenőrzésük alá vonják ezeket az országokat, nagyon erőteljessé fognak válni.

 

Amint a háborúk fokozódnak, és fárasztóvá válnak, akkor az Antikrisztus békés közvetítőként ismertté fogja magát tenni.

 

Közületek csak kevésnek mondják el az igazságot, a kommunikáció világának ellenőrzése miatt, amelyet az Antikrisztus és az ő szervezetei tartanak kézben.

 

Imádkozzatok most, – mivel a háborúk fokozódni fognak- , hogy terveik hatástalanná váljanak!

 

Tudnotok kell, hogy Izraelt – aki annyira a nyugat befolyása alatt van- az Amerikai Egyesült Államok elárulja és visszautasítja, éppen amikor a legkevésbé számít erre.

 

Ez akkor lesz, amikor majd a holokausztra kerül sor, amiről beszélek.

 

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Izrael népéért, amely továbbra is szenvedni fog bűnei miatt, egészen a Második Eljövetelemig.

 

Szeretett Jézusotok

Szűz Mária: Soha ezelőtt nem volt még ennyi ellenállás az Isteni kinyilatkoztatásokkal szemben
 
2012. március 12., hétfő, 19:00 
Gyermekem, ez az az idő, amikor Isten látnokai és kiválasztott lelkei a legnagyobb üldöztetést fogják elszenvedni.
A sátán napjai szinte a végére értek, és ő minden fegyvert fel fog használni – különösen néhány felszentelt papot -, hogy megpróbálják az Én, szeretett Édesanyátok és drága Fiam, Jézus Krisztus Szavát próbára tenni és lejáratni. 
Soha ezelőtt nem volt még ennyi ellenállás az Isteni kinyilatkoztatásokkal szemben, mint ma.
A sötétség továbbra is behatol az Egyházba; és sokan, az Egyházon belül, megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy elcsendesítsék látnokaim szavait.
Ők nem akarják, hogy kiderüljön az igazság, és meg fogják akadályozni, hogy az imák – amelyeket a látnokok kapnak a lelkek megmentéséért – kinyilvánításra kerüljenek.
Imádkozzatok, gyermekeim, hogy erőfeszítéseikkel ne akadályozzák Fiam munkáját, vagy ne vakítsák meg a hívőket a Szentlélek ajándékára, aki továbbra is kiárad azokra a lelkekre, akik meglátják ezeket az üzeneteket.
Imáitok és Fiam iránti hűségetek soha nem volt még ennyire fontos, mint most, amikor a sötétség eme felhője továbbra is leereszkedik Fiam Egyházára. 
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok Fiam világosságáért, hogy úgy hatoljon át az elveszett lelkeken, hogy az Ő legszentebb Szava által felvilágosodjanak.
Köszönöm, hogy válaszoltál hívásomra, gyermekem, különösen most, lelked nagy szomorúságának idejében, amelyet az elviselt gyötrelmek okoztak számodra azok keze által, akik azt vallják, hogy az Úr nevében beszélnek.
 
Mennyei Édesanyátok
Az Üdvösség Anyja
 Egyházam egy bizonyos része most közös erőfeszítést tesz, hogy elhallgattasson téged
 
2012. március 13. kedd, 18.30
Drága, szeretett leányom, ma végül megtapasztaltad, hogy Legszentebb Szavamat nemcsak, hogy ellenzik, hanem el is utasítják Egyházam bizonyos tagjai.
Azok, akik nem képesek Lábaim elé borulni és irgalomért esedezni, alkalmasnak tartják magukat arra, hogy megítéljék Szent Szavaimat (Üzeneteimet), melyeket az emberiségnek adok lelkük megmentésére.
Én egy irgalommal teljes Isten vagyok, telve vággyal, hogy minden Gyermekemet megmentsem, és nehezen gerjedek haragra.
Türelmem ma próbára lett téve, ez alkalommal egy olyan ember részéről, aki az vallja, hogy az Én nevemben beszél, mintegy újabb támadás gyanánt, hogy aláássa ezeket az üzeneteket.
Leányom, te a mai naptól kezdve nem foglalkozhatszsenki hasonlóval, anélkül, hogy előtte ne kérnéd ki az Engedélyemet.
Egyházam egy bizonyos része most közös erőfeszítést tesz, hogy elhallgattasson téged.
Gyermekeim, ezek azok az idők, mikor a legbuzgóbb követőim –beleértve Egyházam tagjait –, hite oly módon lesz próbára téve, amire még nem volt példa Keresztre feszítésem óta.
Amilyen gonoszul bántak Velem és ítéltek halálra, amiért merészeltem az igazságot hangoztatni első eljövetelemkor, ugyanebben a bánásmódban fognak részesülni Prófétáim is, Második Eljövetelemig.  
Gúnyolni fogják őket, kinevetik és bolondnak tüntetik fel majd őket, mikor Szavamat (Üzenetemet) terjesztik.
Eretnekséggel fogják őket vádolni azok, akik ugyan Tanításaimat hirdetik, de nem ismerik fel ma a világnak adott Szavamat (Üzenetemet).
Féljenek azok közületek, akik megkísérlik azt az ösvényt elállni, melyet most eléd fektetek, hogy megmentsd az emberiséget.
Meg lesztek büntetve.
Előttem kell majd felelnetek az igazságtalanságért, melyet azok ellen követtek el, akik Isten szavának hirdetésére küldettek ezekben a végidőkben.
Ha elutasítjátok az Úr prófétáit, akkor az Úr szavát utasítjátok el.
Arroganciátok vakká tesz benneteket az igazságra, és nektek nincs jogotok képviselni Engem.
Nagyon megbántotok Engem, és Szent Szavam elutasításával mélyen megsebeztek Engem.
Kegyetlen elutasításotok felett zokogok, miközben ti Tanításaim igazságának (fel)hígított változatát prédikáljátok.
Szentségimádással kell töltenetek most az időt, mielőtt beszélhettek Velem, hogy lehetővé tegyétek Számomra, hogy a tisztánlátás ösvényén vezesselek benneteket.
Vizsgáljátok meg az indokaitokat, melyekkel Szavaimat (Üzeneteimet) elutasítjátok.
Vajon ez azért van, mert nem akarjátok meghallani az igazságot az egyházszakadásról, mely magával ragadja a Katolikus Egyházat?
Vajon azért, mert nem fogadjátok el, hogy az Egyházba beszivárgott a csaló?
Nem értitek, hogy mindez előre meg volt jövendölve?
Imádkoznotok kell, hogy meglássátok az igazságot, és jöjjetek Hozzám útmutatásért, mielőtt túl késő lesz.
Jézusotok
Az egész Emberiség Megváltója

 A szeretet erősebb, mint a gyűlőlet

 

2012. március 14. szerda, 15.30

 

Drága, szeretett leányom, szorosan Keblemre ölellek téged, mert elszenveded ezt a fájdalmat Velem egyesülve.

 

Gyermekeim, és különösen Követőim, olyan gyengédséget éreznek egymás iránt, amit nem tudnak megmagyarázni.

 

Lehetnek idegenek, akik a világ ellenkező felén laknak, mégis az általuk érzett szeretet, az Én szeretetem.

 

Úgy szeretik egymást, mint bármely szerető családban a testvérek.

 

Én vagyok a fény, amely létrehozza ezt a természetes szeretetet, amely összekovácsolja a lelkeket.

 

Ez az Én Szentlelkem, amely Isten valamennyi gyermekét egy családdá egyesíti.

 

Gyermekeim, ti vagytok az Én családom.

 

A Szentháromság vezeti a családot, és amikor szeretetetek tiszta és alázatos, akkor automatikusan tagjai vagytok ennek a szent családnak.

 

Az Atya Szeretetét Én közvetítem.

 

Ha szeretettek Engem, elviszlek majd benneteket Atyám karjaiba, aki körétek és családotok köré helyezi majd a védelem pecsétjét.

 

* (Lásd: Imahadjárat (33) A Védelem Pecsétje)

 

Szívem ellágyul, amikor örömmel látom az egymás iránti szereteteteket.

 

Vigaszt nyújtotok Nekem a gyötrelemben, amelyet el kell szenvednem, amikor szegény Gyermekeimet üldözik a háború sújtotta országokban. 

 

Egyesüljetek Velem most, hogy odaadó követőimből álló Családom majd egyesüljön – mindegy milyen hátérrel rendelkeznek, vagy milyen országból származnak – annak érdekében, hogy legyőzzék a gyűlöletet a világban.

 

A szeretet erősebb, mint a gyűlölet.

 

A gyűlölet gyengül, ha szeretettel válaszolnak rá.

 

Ha valaki igazságtalanul bánik veletek, nektek szeretettel kell viszonoznotok ezt, és a sátán gyáván meglapul majd kínjában.

 

Ha kísértést éreztek arra, hogy bosszút álljatok azokon, akik megbántottak benneteket, akkor imádkozzatok értük, bocsássatok meg nekik, és inkább mutassatok szeretetet irántuk.

 

A szeretet, amely átjárja a Családomat a földön, egy nagyon hatalmas erő.

 

Sosem szabad elhinnetek, még egy pillanatra sem, hogy a gyűlölet képes legyőzni a szeretetet.

 

A gyűlölet vezérelt hatalom– bár undorító és fájdalmas látni – legyőzhető a szeretet erejével.

 

Hogyan tudja a szeretet enyhíteni a gyűlöletet a világban ma? Az ima a válasz.

 

Szeressetek Engem.

 

Figyeljetek Rám.

 

Válaszoljatok szeretett Édesanyám, és az Én, azaz az ő Fiának kéréseire, a különböző imák révén, melyeket kaptatok.

 

Íme egy különleges ima – az Imahadjárat részeként – Isten gyermekeinek egyesítésére.

 

Ez terjeszteni fogja a szeretetet a föld minden szegletében, és elűzi a napról napra egyre növekvő gyűlöletet.

 

Ezt a gyűlöletet – melyet a sátán okoz az emberiség gyengeségén keresztül, és amely olyan kegyetlenségeket idéz elő, mint a kínzás, a gyilkosság, az abortusz és az öngyilkosság – el lehet hárítani ezen,

 

az Imahadjárat (37) számú imája által, Isten valamennyi gyermekének egyesítéséért

 

Ó, drága Jézusom

 

Egyesítsd szeretetben valamennyi szeretett követődet, hogy az egész világon terjeszthessük az örök üdvösségre tett Ígéreted igazságát

 

Kérünk, hogy azok a langyos lelkűek, akik félnek felajánlani magukat Neked elméjükben, testükben és lelkükben

 

Vessék majd le gőgjük páncélját, nyissák meg szíveiket a Te szeretetedre, és a Te szent családod tagjai legyenek a földön

 

Drága Jézus, öleld át mindezeket az elveszett lelkeket, és engedd, hogy testvéri szeretetünk felemelje őket a vadonból, és engedd, hogy magunkkal vigyük őket a Szentháromság keblére, szeretetébe és fényébe

 

A Te szent kezedbe helyezzük minden reményünket, bizodalmunkat és szeretetünket

 

Könyörögve kérünk, növeld odaadásunkat, hogy segíthessünk még több lelket megmenteni

 

Ámen.”

 

Szeretlek benneteket, gyermekek.

 

Sosem szabad elcsüggednetek, amikor gonoszságot láttok magatok körül.

 

Imáitok enyhíteni tudják ezt a gonoszságot.

 

Szeretetek le fogja győzni ezt.

 

 

 

Szerető Megváltótok

 

Jézus Krisztus

93. Üzenet.
1998. március. 4.
Az Ember:
” Világos fény veszi körül a Szentségmutatót. A fényből sugarak törnek elő minden irányból. A kápolnában megjelenik egy fény, és benne a fénykereszt. Mindenütt Szent Angyalok vannak, akik szintén fényt hoznak. A fénykeresztben látom az Istenanyát. Fehér ruhát, és kék övet visel. Imára kulcsolja a kezét. Egy arany rózsafűzére van. Az Istenanya egy széles szivárványon áll, amely színeivel beborítja az eget. Kérem a jelet, és az megjön. Az Istenanya két oldalán két Angyal áll. Mindegyiknél egy arany könyv van. Az Istenanya ránk tekint, és azt mondja.”
Istenanya:
” Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
Szeretett gyermekeim, dicsőítsétek Velem Isteni Fiamat, hajtsátok meg fejeteket Őelőtte. Magasztaljátok az Ő jóságát, és Irgalmas Szívét.
Örök Isten, tekints a Te gyermekeidre,
akik lábaidhoz borulnak.
Tekints rájuk, és áldd meg őket.
Tekints Uram az emberiségre,
és ajándékozd meg irgalmaddal.
Az idő beteljesedik.
Te pedig Uram tekints örökségedre, a Te gyermekeidre,
akik hűségesen keresztednél állnak.
Ajándékozd irgalmadat az igazaknak,
és ne hagyd elveszni őket.
Én, a Te Édesanyád kérlek Téged, hogy áldjad meg őket
 az igazságosság órájában.
Ők az Én gyermekeim, és Én tudom, hogy gyengék.
Tudom Uram, hogy az időnek be kell teljesülnie,
és Te ennek a nemzedéknek bűneit
 és igazságtalanságait, már nem tudod elviselni.
Így az időnek és órának be kell teljesülni.”
Az Ember:
” Az Istenanya rám tekint, és rámutat a jobbján álló Angyalra. Az Angyal kinyitja a könyvét. A könyvből víz folyik ki.”
A Szent Angyal:
” Rövidesen meg lesz mérgezve a víz.”
Az Ember:
” Az Istenanya rámutatott a balján álló Angyalra. Ő kinyitja a könyvét. A könyvből villámok törnek elő.”
A Szent Angyal:
” Rövidesen tűzbe borul az ég.”
Az Ember:
” Az Istenanya ránk tekint, megáld minket, és mondja.”
Istenanya:
“Az Atya, a Fiú. és a Szentlélek nevében.
Szent Fiam előtt imádságra összegyűlt kedves gyermekeim, Szeplőtelen Szívem nagyon szeretett pap fia, szeretetem kis gyermeke, az Anyaszentegyház és az Én összes gyermekeim!
Köszöntelek titeket, és elhozom nektek szeretetemet, amelyben reményt találtok, hogy tudjátok követni az igazságot. Semmitől se féljetek, mert Angyalaim veletek vannak. Kérjétek az ő segítségüket, mert a cselekvésük ideje elérkezett. Rövidesen észre veszi a világ, hogy a bűn mennyire beszennyezte. Az emberi értetlenség vezetett ehhez, hogy a természet az ember ellen fordult. A teremtett világ szenved a bűn terhe alatt. Most jön a tisztulás órája! Én tudom, hogy a nehéz idő megjött. Most hozom nektek az  igazság győzelmének a reményét. Gyakran figyelmeztettelek titeket,mint szerető Anya jöttem, hogy változtassátok meg szíveteket, hogy tanúságot tegyetek elhivatottságotokról. Gyakran kértelek, hogy jó példát mutassatok a felebaráti szeretetben, és az ellenség szeretetében. Ma megismétlem ezt a meghívást. Az Én Szívem nyitva áll. Siessetek, mert már nem sok időtök van! Rövidesen szenvedés és szomorúság érkezik a Földre.
Mindig nagyobb üldözésekről fogtok hallani. Az Antikrisztus megmutatja arcát az emberiségnek. Rövidesen üt az órája Szent Fiam Titokzatos Teste keresztre feszítésének. Rövidesen tanúi lesztek ennek. Ne kövessétek a vadállat és a hamis próféta jelét! Ők megrontanak titeket. Az emberiség büszke találmányaira, és nem veszi észre, hogy a sátán mindezeket ellene használja ki. Az Antikrisztus is fel fogja használni ezeket a ti ellenőrzésetekre. Ó , gyermekeim, milyen nehéz óra közeledik az emberiség felé. A közelgő büntetés nagyobb lesz, mint Szodomáé és Gomoráé, mivel az emberiség nem csak az Istent és az Ő törvényeit veti el,hanem a keresztet is lábbal tapossa. Megveti és visszautasítja a kereszten kiömlő Vér megváltó erejét. Így nem mehet ez tovább! Az emberiség a bálványait követi, és nem törődik a megváltással.
Kedves gyermekeim! Süketek vagytok, és nem akarjátok meghallani a Mi hangunkat. Sok papnak is kőkeménnyé vált a szíve. Követik a modernizmust, amely a sátán füstjével behatolt a templomokba is. Ahogyan látjátok, mindegyike megtalálja a büntetést. A szikla marad, amelyre az Egyház épült. Hit és odaadás szükséges ebben az időben. A küzdelem ideje, a ti eredményetek ideje, amely által az igazság tanúi lesztek.
 Az Én Szeplőtelen Szívem megígérte nektek a győzelmet. Én megneveztem nektek a menedékhelyet. Gondoljatok ezekre a szavakra! Ne legyetek félénkek, hanem reméljétek az igazság diadalát! Szent Fiam rövidesen eljön a Földre. Ő le fogja oldani a bilincseiteket, és a szemetekről a fátylat. Meglátjátok akkor a Királyok Királyát, az Ő dicsőségében. Egy új idő virrad fel. Minden új lesz. Reméljetek,és vegyétek fel a kereszteteket! Ez Szent Fiammal való megbékélés forrása, ebben a sötétségben. Nyújtsátok a kezeteket a hitetleneknek, segítsetek imádkozni nekik, és imádkozzatok értük! Védjétek meg az igazságot, amely csak egyetlen egy van! Legyetek bátrak, Istennek válaszolni, és elmerülni Szent Fiam Sebeiben, amely részetekre az Út az Igazság és az Élet.
Én Vele együtt akarok veletek egyesülni! A remény lakjék szívetekben! Elhozom a győzelemre vonatkozó reményt. Ne legyetek szomorúak, és ne várjatok az eseményekre. A ti feladatotok most cselekedni. Már sok időt elpazaroltatok.
Örüljetek,mert a kereszt győzelme közel van. Veletek vagyok, és segítek nektek Az Én Angyalaim is veletek vannak. Tartsatok ki az imádságban! Imádkozzatok! Imádkozzatok! Az imádság megmutatja nektek az utat, és amikor bezárul az ég, megerősít titeket. Szükségetek van az imádságra a megszentelődésetekhez. A papoknak, a betegeknek, és mindazoknak, akiket Én nektek ajánlok, szükségük van az imáitokra. A ti imáitok által tudok nekik segíteni. Az Én üzeneteim lassan véget érnek, emlékeztetlek benneteket az Én szavaimra, hogy megerősödjetek a hitben. Az Egyháznak is szüksége van a ti hitetekre, és a támogatásotokra, mivel üldözést szenved. Ez még erősebb lesz. Megismétlem a Sardisbeli közösség Angyalához intézett szavakat, azért hogy éberek legyetek: ” Gondolj arra, hogyan fogadtad, és hallgasd a tanítást, tartsál ki mellette és térj meg.”(Jel.3,3.).
Legyetek szilárdak az imádságban! Vigasztaljátok meg Szent Fiamat, Aki sok tabernákulumban vérzik. Szent Fiam szenved, mert kevés a szeretet. Hogyan tud az Úr kegyelmet adni, ha az emberi szívek zárva vannak? Segítsetek nekem drága gyermekeim! Pap fiam , kérlek vegyed a monstranciát, és áldjad meg az egész világot Szent Fiam áldásával! Áldjad meg az állatokat, növényeket, fákat és a madarakat. Ők megerősödnek ez által az áldás által. Ha az emberek nem becsülik az áldást, elvesznek. Tudod, hogy a természet az emberek bűne miatt szenved.
Megáldalak titeket, és szeretetem adom nektek.
 Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében.
                                         Dicsértessék a Jézus Krisztus!”
29. Üzenet.
1997. március 1. Boldog Teréz.
Egy Szent Kerub:
“Szent, Szent, Szent, légy dicsőítve Seregek Istene. Jön az óra , amikor az ég, a csillagok, és a Hold dicsőíteni fogják az Istent, a Föld lakói pedig megrémülnek. Az Igaz Isten káromlója belép Jeruzsálembe és csodát művel.”
Az Istenanya:
Ti, az Anyaszentegyház gyermekei maradjatok hűségesek még véretek árán is. Tudjátok, hogy az Anyaszentegyháznak szüksége van áldozatokra, hogy megújuljon. Én vagyok a Bárka, Aki titeket átvisz a sivatagon és az Én Szeplőtelen Szívemben nyeritek el a győzelmet. Ez a győzelem az Anyaszentegyház győzelme is lesz. Amikor a “FÉLIDŐ” jön tudjátok, hogy a
SZÖVETSÉG LÁDÁJÁT visszaadják az emberiségnek. Szent Angyalok viszik át az Új Jeruzsálembe.
Imádkozzatok sokat az Egyházért, mert nagyon nagy szüksége van erre.”

30. Üzenet.
1997. március 4. Lengyelországi Szent Kazimír napja.
Az Istenanya:
” Az imára és a bűnbánatra való hívásom most aktuális, mert sokan úgy élnek, mintha Isten nem is létezne. Amikor viszont meglátják a Keresztet az égen, akkor nagyon megijednek. Tudjátok, hogy jön az igazság ideje. Isten türelmes, de az igazságosság készteti a Jelenések Könyvében leírt pecsét feltörésére. Az Ő  legnagyobb tulajdonsága a Szeretet és az Irgalom. A próbatételek, amelyeket megéltek az isteni szeretet jelei. A próbák és a szenvedések erősítenek titeket. A döntő próba, amelyen az Egyháznak át kell mennie, az az utolsó, amely után következik az Egyház diadala. Az Egyház meg fog újulni és ujjongani  és ünnepelni fog a Szentlélek korszakában. Betelik szeretettel, amelyet az Örök Atya az Én Szeplőtelen Szívem által nyújt.”

31. Üzenet.
1997. március 13. Szent Judit.
Az Ember:
” Az Istenanya kegyképe előtt két Angyal térdel. Hirtelen megjelenik egy fénykereszt a kegykép előtt. Az Angyalok fölemelik fejüket és a fénykereszten ár jön az Istenanya.”
Az Istenanya?
“Kedvesem, Szeplőtelen Szívem kedves pap fia és te drága gyermekem, Szívem kis prófétája, köszöntelek titeket, és szeretetemet ajándékozom nektek. Az Én Isteni Fiam közöttetek van. Hirtelen jön az idő, amikor ti Őt látni fogjátok, ahogy eljön az égből Szent Angyalaival. Ez az idő közeledik. Ő jön, hogy elhozza Jegyesének a Dicsőség Koronáját. Gyermekeim, nektek az igazságban kell lennetek. Az ellenség a hazugsághoz folyamodik, hogy hiteteket gyengítse. Csak egy Igazság van, az Én Isteni Fiam. Ő az Út, amelyen járnotok kell. Sok szekta hirdeti manapság az Úr második eljövetelét. Legyetek óvatosak, ezek nem az Evangéliumra támaszkodnak, ezért hamisak az ő gondolataik és elvárásaik. A sátán műveli ezt, hogy gyengítse az Egyházat. Az ellenség behatol az Egyházba is.Imádkozzatok a Szentlélekhez, hogy Ő vezessen titeket. A diadal az Új Pünkösddel jön el.”

32. Üzenet.
Zakopánéban a káplánnál.
1997. március 16. Nagyböjt ötödik vasárnapja.
Az Istenanya:
” A Mi Szívünk szenved a kihűlt emberi szívek miatt.Sokan bűnben élnek. Segítsetek nekem, hogy a bűnösöket megszabadíthassam láncaiktól! Legyetek az Én kezem és az Én Szám, legyetek az Én szolgálóim. A veszekedéseket hagyjátok abba! Egy nagyon nehéz időszakhoz közeledtek. Az emberiség megtévesztője már a Földön van. Legyetek éberek az imádságban és a bűnbánatban. Szeretettel imádkozzátok a rózsafűzért. Akkor bátorságot nyertek, mivel a szeretet benne van az imában. AZ IMÁDSÁG GYÜMÖLCSE A BÁTORSÁG ÉS AZ ERŐ.Legyetek a hit bátor harcosai. Imádkozzatok sokat a világbékéért, mert a jelenlegi béke nagyon ingatag. A sátán éleszti a konfliktusok tüzét. Imádkozzatok Albániáért, ahol vér fog folyni. Imádkozzatok Törökországért és Görögországért, mert ott  rövidesen konfliktus tör ki. Imádkozzatok hazátokért, mert ott sem alszik az ördög. Imádkozzatok Oroszországért is. Ott is gyökeres átalakulások jönnek. A világ nem a békére törekszik, hanem a háborúra, mert megkövesedtek az emberi szívek. Én nem akarok félelmet kelteni, hanem az ima szükségességét jelezni. Imádkozzatok II. János Pál pápáért, mert az ellenség egy újabb merényletet készít ellene.”

33. Üzenet.
 A chur-i /Svájc/ Székesegyház.
1997. március 19. Szent József ünnepe.
Az Ember:
” A székesegyházban fény jelenik meg, amely az Oltáriszekrényből sugárzik. Egyre fényesebb lesz és szétterjed minden irányban. Az Oltár fölött három fehér liliom jelenik meg, ezek fölött három Szent Angyal áll. Hirtelen megjelenik a szivárvány, átíveli az egész égboltot. Sok Angyal áll rajta. Az Oltáriszekrényből teljes méltóságában Urunk lép elő. Fehér ruhát és vörös köpenyt visel. Kezein a Sebhelyek arany fénnyel világítanak. Urunk mellett áll Édesanyja. Öltözete, mint Fatimában, de korona nélkül. Kezei imádságra kulcsolva, hosszú rózsafűzérrel. A Szent Angyalok térdre borulnak. Egy gyönyörű Himnuszt hallok Szent József tiszteletére.”
A Szent Angyalok:
” Üdvözlégy Szent József, az Anyaszentegyház patrónusa. Dicsértessék a Te tisztaságos Szíved, ami az engedelmesség és szeretet példaképévé vált az emberiség és az Anyaszentegyház számára. Ó,Te, a Szeplőtelen Szűz Mária csodálatos vőlegénye, az Isteni Gyermek Jézus nagyszerű nevelőapja, milyen óriásiak műveid és milyen hatalmas a közbenjárásod. Nevelt Fiadnál. Te mindent kieszközölhetsz. Ő Téged , Menyasszonya az Anyaszentegyház patrónusává választott, melynek Te hatalmas őrzője vagy. Szíveden viseled az Egyház minden gondját. Tisztaságos Szívedet betölti az Isten akarata iránti teljes odaadás, Szívedbe fogadtad a mostani idők minden gondját. Ezért az Örök Atya a jelen idők patrónusává tett Téged. Ahogy annak idején meghallottad az üzenetet, hogy vedd a Gyermeket és meneküljetek, úgy az Örök Atyának akarata, hogy magad köré gyűjtsd minden gyermekét, mielőtt az Asszonynak a pusztába kell menekülnie. Rád bízta a Világosság összes gyermekének a sorsát ,mert Te mindnyájukat oltalmadba fogadod. Te szeplőtele vőlegény, áldassál és dicsértessél.”
 Az Ember:
” Egy hatalmas Szent Angyal jelenik meg a szivárvány közepén, ugyancsak megjelenik a világító kereszt az égen. A Szent Angyal egy nagy könyvet tart a kezében. Rám néz, és azt mondja:
A Szent Angyal:
” Ember, halld meg szavam és hirdesd, elsősorban az Anyaszentegyházban. Az Ige tanúsága nagy, Istentől származik.  Az igazság és a szeretet tanúsága az Ő Igéjéből ered, ami útmutatás az egész emberiség számára. A szavak felemelkednek és elérkezik az idő, amikor az Ige hatni kezd. Eljött az Ige órája és a pusztaságé, melyben mindenkinek meg kell találnia a helyét. Az Asszony felkészült, hogy a pusztába vonuljon. Vele megy egy bátor és igaz ember, aki meg akarja menteni a Gyermeket, ahogy azt annak idején már megtette. Tisztelőinek hada felemeli kezeit és a  vadállat kardja, melyet a Menyasszonyra emelt, el fog törni. A vadállat egyik szarvát letörik, és a párduc megvakul a sötétségben. Az  Igaz Ember, gyermekeivel együtt a templom udvarának közepén fog állni és szívére öleli a Menyasszonyt. Amikor megérkezik a Vőlegény, visszaadja majd neki. Ez akkor teljesül majd, amikor a “MÁSODIK IDŐ” bealkonyodik. Te,“Ember”, add hírül ezeket a szavakat az Egyháznak és a Hét Közösségnek, hogy felkészülhessenek, és fülüket jól kinyissák. Nem te beszélsz, az Úr szól”
Az Ember:
” A Szent Angyal kinyitja a könyvet: fölötte egy mérleg jelenik meg. Ebben a pillanatban teljes fényárban Szent József jelenik meg. Nagyon fiatalnak tűnik. Kezeit szélesen kitárja, ránk mosolyog. Jézusra és Máriára néz, majd a hívekre. Feltűnik a jel:”
Szent József:
” Az Atya a Fiú és a Szentlélek nevében. Kedves Gyermekeim!
Mélyen meghatódott szívvel jövök hozzátok Isten megbízásából. Szívem szeretetét hozom nektek és meghívást a nagy közös munkára. Kedves gyermekeim, ütött működésetek órája. Köszöntelek benneteket és köszöntelek téged, kicsiny fiam, Tisztaságos Szívem szeretetének hősét. Köszöntöm az Anyaszentegyház minden gyermekét és a közösségeket, amelyek most az én nevemre alakulnak. Kedves gyermekeim, meghívlak benneteket Tisztaságos Szívembe, amelyben megtaláljátok a választ elhivatottságotokra. Szívemben meg fogjátok találni az útmutatást a harc idejére. Az Én Tisztaságos Szívem útmutató, mely megtanít az Anyaszentegyház és az igaz tanítás és hagyomány iránti engedelmességre. Az Egyház és ti, kedves gyermekei a Világosságnak, a hit, a szeretet és a az igazságosság zászlaja alatt fogtok győzni. Csak munkálkodjatok bátran! Az Anyaszentegyháznak szüksége van a támogatásotokra és segítségetekre, mint ahogy nektek is szükségetek van az Egyház áldására munkátok és lépteitek megerősítésére. Az Egyház válsága a Misztikus Test válsága, mert a gyermekek elárulják az Egyházat és elárulják Szent Mesterüket. Minden gyermeket munkálkodásra hívok fel. Most jött el a ti órátok.  Engeditek, hogy a Misztikus Testet továbbra is szemetek láttára így szétszaggassák és megostorozzák? Engeditek, hogy Krisztust figyelmen kívül hagyják és leköpdössék? Most, amikor elérkezett az Anyaszentegyház golgotai órája és az ellenség már győzelmét kezdi ünnepelni: most kell erőtöket az Egyház köré gyűjteni. Az Egyháznak sok ellensége van, belülről is. “Legyetek tehát okosak, mint a kígyók és egyszerűek, mint a galambok.”/Mt.10,16/. Az ellenség már a  döntő támadást készíti elő és összegyűjti minden erejét. De nagyot fog bukni és mindenkit magával ragad, aki a vadállat előtt meghajol. Az Anyaszentegyház készül már a pusztaságba vonulni. Ott már elő van készítve számára a menedékhely. EZ A MENEDÉKHELY PEDIG SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVE.Az Én Tisztaságos Szívem fog benneteket odavezetni,mert ott vannak az Anyaszentegyház gondozottjai. Szívembe viszlek oda benneteket a menedékhelyre, hogy Szűz Mária Szeplőtelen Szívével egyesüljetek és az Ő szeretetében várjátok Isteni Fiának dicsőséges eljövetelét.
Gyülekezzetek az Én nevem alatt, kedves gyermekek, és szívetek legyen nyitott. Köpenyem alatt nem érhet benneteket semmi baj. Ó, mennyire szeretném, hogy ezek a szavak mindenkihez eljussanak, aki Szűz Máriát és engem szeretnek. Működésetek ideje elérkezett és csak a beleegyezésetekre van szükségünk. A Szent Angyalok már készen állnak, hogy szolgáljanak nektek. Most van az a nagy idő, amikor Isten terve a legkisebb részletekig beteljesedik. Ti szerepeltek az emberiség megmentésének tervében. Segítsetek az Egyháznak, mert az ellenség már előkészítette a megsemmisítés tervét. Ne legyen kétségetek! Krisztus az Egyházával marad, még abban az órában is, amikor azok is elárulják Őt, akiknek Őt kellene szolgálni! Ennek a próbatételnek be kell következnie, hogy az Egyház győzelme még nagyobb legyen!
Kedves gyermekeim, csatlakozzatok a megmentés e nagy művéhez! Jöjjetek a közösségekbe, amelyeket most szerte a világon alapítanak, mert ezek menedékül szolgálnak majd a nehéz napokban. Szeressétek Istent teljes szívetekből és szolgáljatok Neki mindennel, amitek csak van. Meghívlak benneteket Szívembe, ahol megtaláljátok a munkátokhoz szükséges erőt, hogy Isten Szent akaratát teljesíthessétek.
Megáldalak benneteket és az egész Anyaszentegyházat Tisztaságos Szívemből.                             Dicsértessék a JÉZUS KRISZTUS
                                és a mindörökké SZŰZ MÁRIA!”

34. Üzenet.

Flüeli-Ranft/ Svájc/
1997. március 23. Virágvasárnap.
Az Ember:
” Megjelenik Az Istenanya egy világos ruhában. Fején 12 csillagból korona. Mellén látható a Szeplőtelen Szíve, amelyet 12 rózsa vesz körül. Az Istenanya mellett térdel Szent Klaus testvér.”
Szent Klaus Testvér:
” Üdvözlégy Mária, az összes teremtmények között a legtisztább Te Vagy. Milyen nagy a Te szereteted és milyen nagylelkű a Te Szeplőtelen Szíved mindannyiunk iránt. Mária, Te Szeplőtelen, kérjed Szent Fiadtól az Ő nagy irgalmát annak a népnek számára, amelynek a szíve kőkemény lett.”
Az Istenanya:
” Kedves gyermekeim térjetek meg az igazsághoz. Ne üldözzétek azokat, aki az igazságért küzdenek.Ne dőljetek be sem a modernizmusnak, sem  pedig a materializmusnak. Milyen példát adnak az Én pap fiaim, akik elszakadnak az igaz Egyháztól, és a pápát kritizálják? Az ő jelenlétük észlelhető a ti kormányotokban és a tartományi kormányokban. Imádkozzatok sokat! Ha figyelmen kívül hagyjátok az Én szavaimat, országotok egy nagy krízisbe fog jutni. Vér fog folyni és Svájc részekre bomlik. Ne engedjétek, hogy a sátán még jobban behatoljon az Egyházba és bomlassza azt. A ti országotokban sok teológus van, akik a modernizmust terjesztik és a női papságot támogatják. Sokan lettek a pénz szolgái. Az ördög arra fogja fölhasználni a ti országotokat, hogy megmutassa Európának az ő hatalmát. Nektek tudnotok kell, hogy Isten erősebb és ti imádsággal és alázattal le tudjátok győzni a sátánt.
Mint példaképet állítjuk elétek Szent Klaus testvért, aki egyben közbenjárótok is minden nehézségetekben.
Megáldom Svájcot, a ti hazátokat és a svájci Egyházat. Figyelmeztetem mindazokat, akik az Egyházhoz tartoznak, de nem szolgálják az igazságot, ők szakadást készítenek elő hazátokban.
Imádkozzatok értük.”

35. Üzenet.
1997. március 28. Nagypéntek, 15 óra.
Az Ember:
” Ami URUNK a kereszten függ, és azt mondja:” Szomjazom” és fölemeli szemeit.”

A Szent Angyal:

” Ó, Ádám boldog bűne, amely által a megváltás jön! Krisztus keresztje légy áldva. Arcra borulunk Előtted. Urunk, Jézus Krisztus az emberiség Megváltója. Te Vagy a Bárány, Aki a világ bűneit a Te Szent Véreddel lemostad. A Fa, amelyen Te meghaltál , az örök szövetség Oltára lett. Te Vagy a Tökéletes Áldozat. Halálod által megváltottad az emberiséget és a Mennyország kapuját megnyitottad. Nagy Isten fogadd el a Te Fiad áldozatát és áldd meg mindazokat az egész világon, akik ezt az Oltárokon megújítják. Szent Fiad Sebeiben született az Egyház. A Sebek által megtisztult, megváltozott és visszatér a Te kebeledre. Uram fogadd el a mi dicsőítésünket és szeretetünket. Áldott legyen az Óra, amelyben az Ember Fia az Ő életét az emberiségért odaadta. Áldott legyen a nap, amelyen a szenvedés és a szeretet a kereszt fáján összekapcsolódott.”

Az Úr Jézus:

” Az Anyaszentegyháznak sok apostola nem virraszt ma már velem imádkozva a Golgotán. Sok pap fiam elengedi füle mellett Édesanyám szavait. Az Oltárról szólok hozzátok:” Szomjazom” és “Beteljesedett”. Minden Szent mise áldozat arra hív meg titeket, hogy adjátok ide magatokat Nekem.Készítsétek elő szíveteket és egyesüljetek velem. Rövidesen egy jel lesz látható az égen. Ez azért történik, hogy biztosak legyetek, az Én szavaim IGAZAK. Eljön az óra, amelyben az Egyház és a Világosság Fiai így kiáltanak:” Én Istenem, én Istenem miért hagytál el engem?”

A Pap szavai a 35. Üzenethez:
” A harmadik szakaszban van egy fontos mondat:
“Áldott a nap, amelyen a szenvedés és a szeretet a Fán összekapcsolódott.”

A szenvedés és a szeretet győzött a kereszten. Ez a titok magában hordozza a TÁRSMEGVÁLTÁST, amihez Szűz Mária által  MI MEG VAGYUNK HÍVVA.
“Aki az Én tanítványom akar lenni, vegye föl keresztjét és kövessen Engem”/Mt. 16.24/
Szabadjon utalnom arra, hogy a Szentírás beteljesülése már elkezdődött. Például az Istenanya megjelenései. Könnyező képek és szobrok. Az első Húsvétnál égi jel, egy bolygó volt látható. Mindezek előkészítik Krisztus második eljövetelét.”
A fájdalom az élet és a szeretet jele.
Legutóbbi bejegyzések