Kategória
„ Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!”
Amikor Jézus lesz a te Urad, bele kíván majd szólni, hogy milyen könyvet olvasol, hogy mivel töltöd a szabad-idődet, és hogy bánsz a fizikai testeddel. Ha Jézus a te Urad, azt kívánja, hogy beleszólása legyen az anyagi életedbe, vagyis abba, hogy hogyan juss pénzhez, és abba is, hogyan és mire használd. Ha Jézus a te Urad, megkívánja, hogy szava legyen a házasságoddal, a gyermekeiddel és az otthonoddal kapcsolatban. Ő akar irányítani abban, hogy mi legyen a foglalkozásod, és hogy hol élj. Igen, Jézus be kíván lépni az életed minden területére, ha Ő a te Urad. Én pedig azt akarom, hogy Ő legyen az én Uram. Te nem? Ettől lesz áldott a keresztény élet. Amikor Jézus uralkodik felettünk az élet gyengesége, gyarlósága és emberi irányítása megszűnik. Ez emeli fel az életünket a természetes szintről a természetfelettibe.
Uram, aki értünk és bűneinkért adta egyszülött fiát, Add nékem mindig mindenkor tisztán láthassak Mindig lássam be ha tévesem gondolkodni akartatnak Soha nem engedjed hogy ne lássam az igazságot Soha ne engedjed hogy ne vegyem észre a valóságot! ::::::::::::::::::::::::::::::::::: Add jóságos Uram teremtő Atyánk, Aki értünk adta egyetlen fiát, A kereszten büneik bocsánatáért, Mutasd kérlek nekünk az igaz utat, Mely elvezet hozzád és fiadhoz, A mi nevünk és szeretteink neve, Benne legyenek az Élet könyvében! A szeretteink neve és a mi nevünk, Benne legyenek az Élet könyvében! ************************ IMA A HALÁLBÓL A REMÉNYSÉGRE Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra. Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra. Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére. Engedd, hogy béke töltse be szíveinket, a mi világunkat és az egész világmindenséget! __________________________ Szentlélek töltsd el mindenkor szívünket, lelkünket, s kérjük mindenkor a kedvesünk szívét, lelkét és mindenét töltsd el, Segíts meg minket, hogy örökéletet nyerhessünk, s segíts mindenkinek aki ezt kéri. Hisszük, hogy értünk adta égi édesapánk, Uramatyánk egyszülött fiát a kereszten a bűneink bocsánatáért. Űz ki belőlünk minden gonoszt, és kérlek töltsél el bennünket a Szentlélek erejével. ........................................... Édes Atyám! Az Úr Jézus Krisztus nevében jövök hozzád. elismerem a nagyságodat és megvallom, hogy Te minden fölött úr vagy. Te teremtettél mindeneket és én is a teremtményed vagyok és mint teremtmény jövök a teremtőm elé. Én bűnös ember vagyok és sokat vétkeztem ellened az életemet káoszba vittem. De most elhatároztam, hogy hozzád jövök és megtérek és elfogadom a Názáreti Jézus Krisztus áldozatát. És elismerem, hogy erre az áldozatra van nekem is szükségem. Ezért megnyitom a szívemet és kérlek, hogy jöjj be a szívembe és bocsássál meg nekem minden bűnt, é következményeitől szabadítsál meg. Hiszek benned Jézus Krisztus és hiszem, hogy meghaltál értem, hiszem, hogy Te vagy az élő Isten fia akit az Atya feltámasztott a halálból. Elfogadlak uramnak, szabadítómnak, megmentőmnek, gyógyítómnak. Átadom a szívemet Neked és kérlek szabadítsál meg és teremtsél bennem tiszta szívet. Te azt ígérted ha valaki hozzád jön Te ki nem veted. Ezért kérlek vezess az Atya jelenlétébe mert Te vagy az ajtó. és csak Rajtad keresztül járulhatok a színe elé. Köszönöm a szabadításodat és, hogy elfogadtál. Dicsérlek és imádlak teljes szívemből erőmből a Jézus Krisztus nevében az Atya Isten dicsőségére. Ámen
„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!” MapFree counters! Free counters! Free counters!
Jézus az Emberiséghez
2018. június
h k s c p s v
« feb    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930  
91. Zsoltár
Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, Az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram, és a menedékem, Istenem, benned bízom! Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől. S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el. Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön. Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra. Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz. Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad. Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. "Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet. Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki. Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet."
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

‘0225’ cimkéjű bejegyzések

Semmi jó nem származhat a gyűlöletből, mivel az csak a Sátántól jöhet

 

2014. február 16. vasárnap, 15:47

Drága szeretett leányom, amikor a gyűlölet belép a lelkekbe, akkor lényük minden részével harcolniuk kell, hogy azt fel lehessen számolni. Ellenkező esetben fel fogja falni a szóban forgó lelket, és addig fogja azt rágcsálni, míg csak teljesen fel nem falta.

Az ördög bizalmatlanságot, nyugtalanságot, zavarodottságot és félelmet okoz, s aztán addig nem nyugszik, amíg a célba vett lélek tele nem lesz gyűlölettel, úgy önmaga, mint pedig mások iránt. A gyűlölet pusztítást visz végbe a szóban forgó lélekben, és mindazokban, akikkel ez a lélek kapcsolatba kerül. A fertőzött lélek minden taktikát és trükköt fel fog használni, arra bátorítván másokat, hogy kötelezzék el magukat neki, amíg végül a másik lélek szintén megfertőződik, és ez így folytatódik tovább. A gyűlölet vírusként terjed és növekszik, mert elárasztja és birtokba veszi a lelket, amíg az adott lélek késztetést nem érez arra, hogy ezt a gyűlöletet másokban is elszaporítsa. Ez a módja annak, ahogyan a gyilkosságot a gyűlölet miatt elkövetik, mivel az egyik ember gyűlöletet érez a másik iránt. A gyűlöletet a hazugságok és a hamisságok táplálják, és az folyamatosan növekszik, amíg csak nagyon sok lelket hatalmába nem kerít, hogy azokból már csak gonoszság áradhat. Semmi jó nem származhat a gyűlöletből, mivel az csak a Sátántól jöhet.

A Sátán egy hazug, és a kétség magvait ülteti azokba a lelkekbe, akik nem elég elővigyázatosak. Ő minden alkalommal a büszkeség bűnét használja fel arra, hogy gyűlöletet keltsen a lélekben egy másik személy iránt. A Sátán viszályt szít Isten gyermekei között, akik gyengék az áteredő bűn miatt, és abban az esetben, ha ők nem az Én követőim, és ha nem tartják be Atyám Igéjét, akkor a megtévesztés áldozatául fognak esni.

Soha ne merészeljétek magatokat Isten gyermekeinek vallani, miközben egy másik embert kettévágtok. Soha ne mondjátok, hogy el vagytok telve a Szentlélekkel, miközben a másik lélekről azt állítjátok, hogy az ördög szolgája. Soha ne ítéljetek el egy másik személyt a szerint, amit ti bűnnek tartotok, ha ti magatok is megrongáltátok az Arcmásomat. Soha ne helyezzétek fölém magatokat, azt mondván, hogy többet tudtok, mint Én, amikor ti a Sátán irányítását követitek. Akiknek szemeik az Enyémet tükrözik vissza, azok mindent látóak, és nekik imádkozniuk kell ezekért a lelkekért, hogy megkapják azt a Kegyelmet, hogy ki tudják szabadítani magukat a fenevad karmaiból.

Az Én előre vezető Utam egyre nehezebb lesz. Csak azok lesznek képesek ezen az úton felkapaszkodni, akik a Szentlélek ereje által kapnak bátorságot. Sajnos, sokan el fognak esni az út mentén a gonosz nagy örömére.

Ennek a Küldetésnek a tüskéi szétszaggathatják húsotokat, és a gyűlölet kegyetlen gúnyolódásai átszúrhatják szíveteket, de Én Vagyok Az, Aki élvonalban jár és ezért Én Vagyok Az, Akinek a gyűlölet nehezét kell elviselnie.

Mindig emlékezzetek arra, hogy e Küldetés elleni támadások, támadások Ellenem.

E Küldetés elleni gyűlölet nem más, mint gyűlölet Ellenem, Jézus Krisztus ellen. Ti nem mondhatjátok azt, hogy egyrészt szerettek Engem, másrészt viszont különböző módon gyűlöletet tanúsíttok Irántam. Vagy Velem vagytok, vagy pedig Ellenem. Vagy hisztek Bennem, vagy nem. Ha ti hisztek Bennem, akkor sosem szabad egy másik lelket üldöznötök, mert ha ezt teszitek, akkor ellenségem már elvitt Tőlem benneteket, és akkor már nincs jogotok azt mondani, hogy ti az Enyéim vagytok.

 

Jézusotok

Nem lesz többé jogotok, hogy akár egyetlen lelket is elvegyetek Tőlem – egy életet -, vagy a saját magatok életét, vagyis az Örök Üdvösséget

2014. február 17. hétfő, 00:15

Drága szeretett leányom, amikor elérkezik az utolsó Ítélet Napja, sok olyan lélek lesz, akik meg tagadtak volt Engem, és ezért nagy félelem fog eluralkodni a szívükön. Mert akkorra az Igazság olyan lesz, mint egy kristálytiszta tó, folt nélkül. Olyan világos lesz az Igazság, mintha a tükörbe néznének. És vajon mit fognak látni? Látni fogják az Arcomat, a Szomorúságomat, a Szeretetemet, a Sajnálkozásomat, a Haragomat, és aztán tanúi lesznek Igazságszolgáltatásomnak is, mert akkor már nem lesz visszaút.

Most van itt az ideje annak, hogy az emberiség megváltsa önmagát. Én adtam nektek ezt az időt, hogy ebben az időben mindnyájan felkészüljetek. Használjátok fel azt okosan és látni fogjátok Isten Dicsőségét. Pazaroljátok csak el az időt, és akkor soha nem fogjátok meglátni Királyságom Fényét, sem pedig annak Dicsőségét. Ehelyett el kell szenvednetek a Tőlem való örök elszakadást. Ahol a ti egyetlen társaságotok egy falka farkas lesz – feldühödött démonok – a mélységben, mely a fenevad otthona. Mindazok, akik engednek a gonoszságnak – nem számít, hogy milyen mértékű -, egyre távolabb és távolabb fognak esni Tőlem – minél jobban tagadjátok Isten Szavát.

Ez az idő azért adatott az emberiség számára, hogy kellőképpen felkészülhessen. Az Én Küldetésem, hogy lehúzzam a pókhálót a szemetekről, és hogy megmutassam nektek, hogy mit kell tennetek azért, hogy üdvözölhesselek benneteket Új Paradicsomomban.

Lehet, hogy ez a Küldetés a ti egyetlen esélyetek arra, hogy megragadjátok Kezemet, még mielőtt bele zuhannátok a nagy megtévesztés vákuumában. A Sátán kijelentette, hogy továbbra is lopni fogja azokat a lelkeket, akik szeretnek Engem. Ő most ebben az időben egyedül arra összpontosít, hogy elvonszolja Tőlem azokat a lelkeket, akik valóban szeretnek Engem. Ezért ő minden kétséget, minden hazugságot és istenkáromlást belehelyez azokba a lelkekbe, akik az Igazság szerint élik az életüket. Az ő hatására ezek a lelkek el fognak hagyni Engem. A Sátán most gőgösen gúnyolódik Velem, és minden alkalommal, amikor elragadok tőle egy lelket, arra esküdözik, hogy ő soha nem szűnik meg akadályozni egyetlen olyan földi Küldetést sem, amelyen az Én áldásom nyugszik, hogy megmentse a lelkeket.

Nektek nem szabad megvédenetek Engem ellenségeimmel szemben, vagy szembeszállnotok velük. Sohase veszítsétek szem elől a Legszentebb Bibliát. Ne változtassa meg azt senki! Hagyjátok figyelmen kívül azokat, akik arról próbálnak meggyőzni benneteket, hogy Isten elnézne bármilyen próbálkozást, amely megváltoztatna akár egyetlen Szót (a Biblia), próféciát vagy Parancsolatot – mert ez a legnagyobb bűn. Sohase szegjétek meg az Első Parancsolatot. Senki sem helyezheti magát Isten fölé.

Bárki vétkezzen is közületek, újra és újra vissza kell térnie Hozzám. Soha ne szégyelljetek futva visszajönni Hozzám. Ne engedjétek, hogy a gyűlölet bármilyen formája eltöltsön benneteket. A bűneitek azok, amelyektől iszonyodom – mégis megbocsátom azokat. Szeretlek benneteket, és továbbra is szeretni foglak. Mivelhogy szeretlek benneteket, nektek adtam ezt az időt, hogy mindnyájatokat összegyűjtselek. Ne engedjétek meg a gonosznak, hogy elszakítson benneteket fivéreitektől és nővéreitektől. Ne hallgassatok semmire, és senkire, aki megpróbál elvonni benneteket Munkámtól – az Üdvösség e Küldetésétől.

Az Irántam való hűségetek fontos, mert ti vagytok az Én Maradék Hadseregem, amelynek meghatározó szerepe lesz abban, hogy megmentse a világ maradékát attól, hogy ugyanarra a sorsra jusson, mint azok, akik nem voltak hajlandók Noéra hallgatni. Bárki, aki felelős azért, hogy Tőlem akár egyetlen lelket is elszakított, szenvedni fog érte. Az Én Haragom akkor a legrosszabb, amikor nem éritek be azzal, hogy a saját lelketekre összpontosítsatok, hanem szándékosan megpróbáltok másokat is magatokkal rántani, és Szeretetemtől és Királyságomtól távol tartani.

A következményekre korábban már figyelmeztetve voltatok. Most újra emlékeztetlek benneteket. Nem lesz többé jogotok, hogy akár egyetlen lelket is elvegyetek Tőlem – egy életet -, vagy a saját magatok életét, vagyis az Örök Üdvösséget.

 

Jézusotok

Amikor ítélni jövök, a világ remegni fog

 

2014. február 18. kedd, 18:09

Drága szeretett leányom, miközben ez a lelkekért folytatott harc egyre csak fokozódik, először sok ember elkezd kételkedni Létezésemben, még mielőtt teljesen elutasítanának Engem.

A világ elméjében egy új, hamis helyettesítőt fognak Rólam létrehozni. A Nevemet vakmerő nyíltsággal fogják használni, de a szavak, amelyeket nekem tulajdonítanak, nem Tőlem valók lesznek. Azt fogják kijelenteni, hogy Isten nem engedi meg, hogy az emberek bűnei elhomályosítsák az Ő Ítéletét. Sokkal inkább, Isten, el fog tekinteni a bűntől, mert számára annak kevés jelentősége van, mivel az ember gyenge, és mindig vétkezni fog, nem számit, hogy éppen mi az. Azt fogják nektek mondani, hogy Jézus megbocsát mindenkinek, mert Irgalmassága meghaladja az Ő Ítéletét. Ez egy hazugság lesz, de sok ember el fogja azt hinni, és egyáltalán nem fogják érezni a kötelességét annak, hogy a bűnt elkerüljék, vagy, hogy keressék a megbocsátást, mert addigra már azt fogják gondolni, hogy a bűn valójában nem is létezik. Éppen ezek a lelkek azok, akiknek a legnagyobb szükségük van az imára. Ne tévessze össze senki Irgalmasságomat az Ítéletemmel, mert az két különböző dolog.

Irgalmasságom csak azoknak lesz megmutatva, akik bűneikért bűnbánatot tartanak. Azonban nem lesz megmutatva azoknak, akik büszkén állnak Színem előtt, miközben meg sem próbálják keresni Megbocsátásomat. Amikor ítélni jövök, a világ remegni fog. És amikor Irgalmasságom kimerül, Igazságosságom bárdként fog lecsapni. Meg fogom büntetni a gonoszokat, akiken már nem lehet segíteni.

Az embernek soha, még egy percre sem szabad figyelmen kívül hagynia Ígéretemet. El fogok jönni, hogy összegyűjtsem Isten minden gyermekét, de sajnos közülük sokan sohasem fognak belépni Paradicsomomba, mert addigra már megtagadtak Engem, tagadták Létezésemet és a bűn létezését.

 

Jézusotok

 

Olyan nagy erejű földrengések lesznek, hogy azokat egyazon időben lehet majd érezni számos országban


2014. február 20. csütörtök 18:39

Drága szeretett leányom, amikor eljön az idő Számomra, hogy ismertté tegyem Magam Második Eljövetelemkor, nem fogjátok felismerni a világot, mert annyira meg fog az változni.

Az a sebesség, amellyel az emberiség a bűn mélységébe fog esni, sokkolni fog benneteket. A test minden ronda bűne látható lesz, és sokan fogják látni, amint ezeket a bűnöket nyilvános helyeken elkövetik. Nagyon kevés szégyenérzetet fognak a bűn elkövetői mutatni, akik mint oroszlánok az evés őrületében a romlottság legmélyére fognak süllyedni, amilyet nem látott még a világ Szodoma és Gomora napjai óta. Ilyen lesz az emberiség fertőzöttsége is, amit a gonosz idézett elő: gyilkosságokat fognak elkövetni mindenhol, és az öngyilkosság széles körben el fog terjedni. Miközben a Sátán felfalja a lelkeket, gondoskodni fog arról, hogy minden, Atyám által meghatározott Törvényt megszegjenek. Hideg szívek, sivár lelkek és a hamis istenekkel meg a gonosz szellemekkel megszállottak fogják felváltani a szeretetet, amely még mindig létezik ebben az időben a világon.

Az Én Nevemet trágár szóbeszéd gyanánt fogják használni és a szívükben el fogják egymást átkozni. Leányom, időnként az Igazság elviselhetetlen, de Atyám igazságot fog szolgáltatni azoknak az országoknak, amelyek megszentségtelenítik az Ő Igéjét. Minden, Atyám által meghirdetett büntetésre Második Eljövetelem előtt kerül majd sor. Városok fognak eltűnni a föld színéről, országokat fog elönteni Atyám Haragjának áradata, és olyan nagy erejű földrengések lesznek, hogy azokat egyazon időben lehet majd érezni számos országban

Leányom, te most tájékoztatást kaptál azokról a városokról, amelyek nagyon fognak szenvedni. Fel kell Nekem ajánlanod vezeklésül a könnyeidet azok bűneiért, kiknek sorsa a sötétségben rejlik. A ti szenvedésetek nélkül nem tudom megtenni azt, ami szükséges a lelkek megmentése érdekében. Ezért kérlek, hogy legyetek nagylelkűek a szenvedéseteket illetően, és Én Irgalmas leszek azokkal szemben, akiket a Színem elé helyeztek.

A hegyek el fognak süllyedni, a tavak egybe fognak olvadni a tengerekkel, és a szárazföld egyharmaddal lesz kisebb. A csapadék, mely Szomorúságom Könnyeinek felel meg az emberek szívében lévő gyűlölet miatt, folyamatos lesz egészen addig, amíg Könnyeimet le nem törli a bűnösök megbékélése, akik meg fognak térni.

Most már tudnotok kell, hogy azokat az Ajándékokat, amelyeket Édesanyám az évszázadok során adott a világnak, használnotok kell, hogy megvédjétek magatokat. Tudnotok kell azt is, hogy az Üdvösség Érme, mely erőteljesebb minden más éremnél, a ti védelmetek lesz az antikrisztus csalétkével szemben. Minden kísérletet meg fognak tenni, hogy megakadályozzák az Üdvösség Érmének kézbesítését, de semmi sem fogja megállítani azt a Hatalmat, ami ehhez az Ajándékhoz van társítva.

Szeretett követőim, ezekben a napokban az imára kell összpontosítanotok, és minden bizalmatokat Belém kell helyeznetek, mert azok, akik Hozzám tartoznak, védelemben fognak részesülni, és a ti érdemetek lesz, hogy a nyomorultakat és a pogányokat irgalomban fogom részesíteni. Nektek sosem szabad elgyengülnötök vagy feladnotok, mert ha mégis megteszitek, akkor a Fényem nélkül – amelyre az út minden lépésénél szükségetek van – lehetetlen lesz eligazodni számotokra, ha be szeretnétek fejezni ezt az utazást.

 

Jézusotok

 

Amikor Isten megengedi a Keresztények és a Zsidók üldöztetését, akkor annak jó oka van

 

 

2014. február 21 péntek, 18:00

Drága szeretett leányom, az ember egy sebezhető és gyenge lény, de ő mégis Isten gyermeke. A mélyen benne gyökerező önfenntartás érzése miatt, az ember mindent meg fog tenni, amit a túléléshez fontos megtennie. A nagy fizikai szenvedések idején, a benne lévő erő szilánkjai sokkal erőteljesebbekké fognak válni. Nagy erőt lehet majd látni a gyengékben, az éhezőkben, a testi betegségben szenvedőkben, az üldözöttekben és azokban, akik a fanatikusok kezeitől szenvednek. Közületek a gyengébbek fognak erősebbekké válni és azok, akik azt gondolják, hogy erősebbek, a leggyengébbnek fognak bizonyulni.

Én elválasztom a gyengéket, a szelídeket, az alázatosakat és az igazakat azoktól, akik önmagukat felmagasztalják és szájhősködnek Tanításaimmal kapcsolatban, de a szívükben másokat elátkoznak. Most szétválasztom a búzát a konkolytól, és éppen ezért minden ember hite a végsőkig próbára lesz téve. Beleértem mindazokat, akik nem hisznek Istenben, azokat, akik elutasítják az Igaz Istent, és azokat, akik a szívüket az ellenségemnek – a gonosznak adták. Minden lélek egyenrangú Színem előtt, és minden Kegyelmet meg fognak kapni azok, akik ebben az időben nem ölelnek át Engem.

A világ a szeretet állapota szerint lesz próbára téve, ahogyan egyik ember a másik iránt érez, ami az Isten iránti szeretetük valós tükrözése és mércéje. Az időtöknek határ van szabva, és hogy képesek legyetek kibírni a vezekléssel járó szenvedésnek ezt az útját, el kell fogadnotok, hogy Isten prófétái egyszerűen csak Isten Akaratát nyilvánítják ki számotokra, csupán azért, hogy ti testben és lélekben az Övéi lehessetek. Ne lökjétek vissza Isten felétek nyújtó Kezét. Örüljetek, mert a megpróbáltatások, amelyeket Atyám engedélyezett, Két földi Tanújának nagy egyesülését fogja eredményezni – a Keresztények és a Zsidók egyesülését –, és ezek mindketten egy nagy megtérés eszközei lesznek.

Amikor Isten megengedi a Keresztények és a Zsidók üldöztetését, akkor annak jó oka van. Mert mindazt, amit el kell viselniük, nagy megtéréshez fog vezetni, emberek milliárdjai olyan világos elmével fogják látni Isten Dicsőségét, amelyben nem lesz zűrzavar, ami elrontaná örömüket, amikor végre felismerik az Igazságot

Közel az idő, hogy az Igazságot annak lássák, ami az valójában, beleértve a jót és a rosszat is. És ezt követően már semmi sem fog újra fájdalmat okozni nektek. Nem lesz többé Istentől való elszakadás. A szeretet végül mindent le fog győzni. A Szeretet maga Isten, és az Ő Uralma örökkévaló. Nem lesz többé gyűlölet, mert az halott lesz.

Jézusotok

 

 

Sokan közületek, akik most azt mondják, hogy szeretnek Engem, el fognak árulni, amint azt Júdás tette

2014. február 22. szombat, 18:35

Drága szeretett leányom, a fájdalomból öröm lesz, a kétségbeesésből remény, és az üldöztetésből szabadság, ha teljes bizalommal átadtok Nekem és Isten Dicsőségére mindent.

Minden teremtmény a Mennyben, a Földön és az Alvilágban térdre fognak hullni az Úr előtt – mindenki, kivétel nélkül. De az ember gyenge és elesett, nem adja meg Istennek a kellő Dicsőséget – még a legjámborabb és legszentebb ember sem –mivel nem képes önmagát teljesen átadnia Atyámnak Általam, az Ő egyetlen Fia, Jézus Krisztus által. Mindaddig, amíg a gonosz szelleme létezik a világban, az ember nem méltó arra, hogy Színem előtt megálljon. Ti nem térdelhettek le Előttem, amikor tele vagytok önteltséggel. Én nem tudlak meghallani benneteket, amikor mint a zsarnokok, amivé váltatok, kizártok Engem, amikor a Sátán az érzékek bűneivel tölti tele az elméteket. Csak azok egyesülhetnek igazán Velem, akik a Velem való megbékélésük után, tisztává váltak Előttem.

Amikor mint királyok jártok-keltek, és másoknak parancsoltok, miközben földi trónon ültök, ti nem lehettek soha az Én szolgáim. Ha ti valóban Engem szolgáltok, akkor mindig az Igazságot fogjátok mondani, független attól, hogy milyen szerepet töltötök be. Ti mindig tudni fogjátok, hogy amikor az Én Igaz Szavamat hirdetitek, akkor mindig kritikával fognak illetni benneteket. Hamarosan nem fogják az Igaz Szót beszélni azok, akik Egyházam legmagasabb köreibe beszivárogtak, és azt csak színlelik, hogy szeretnek Engem, de valójában gyűlölnek Engem. Aztán nektek, hívőknek, annak érdekében, hogy Bennem és Velem maradjatok, nagy bátorságra lesz szükségetek.

Közületek hánynak van meg ez a bátorsága? Közületek hányan lesznek képesek elviselni az üldöztetést, ami be fog következni, amikor ti az Igazságot hirdetitek? Így tehát nehéz szívvel tájékoztatnom kell benneteket, hogy sokan közületek, akik most azt mondják, szeretnek Engem, el fognak árulni, amint azt Júdás is tette. Mert amikor majd Szent Szavamat megváltoztatják, hogy az egy üres és terméketlen edénnyé váljék, közületek sokan el fogják ezt a hamis tant fogadni. Közületek nagyon sokan el fogják utasítani ezt a Küldetést, és hátat fognak fordítani az Üdvösség Kelyhének.

Nektek imádkoznotok kell a Keresztes Imahadjárat ezen imáját, hogy segítsen hűségesnek maradni Szavamhoz.

A Keresztes Imahadjárat 136. imája: Hogy megtartsuk Szavadat

Legdrágább Jézusom, segíts nekem meghallanom, élnem, beszélnem és másokkal megosztanom Szavadat.

Adj nekem erőt, hogy fenntartsam az Igazságot még akkor is, ha emiatt üldözni fognak engem. Segíts nekem életben tartanom Szavadat, amikor azt ellenségeid elnyomják.

Engedd, hogy érezzem Bátorságodat, amikor elesett vagyok.

Tölts el Erőddel, amikor gyenge vagyok.

Add meg nekem a Kegyelmet, hogy méltóságteljes maradjak amikor a Pokol Kapui fölém kerekednek, hogy hűséges maradhassak Legszentebb Akaratodhoz. Ámen.

A Pokol minden démona átkozza ezt a Küldetést, mely az utolsó a Földön. Nagy rugalmasságot, óriási bátorságot és Irántam való mély szeretetet fog követelni az, hogy hűségesek maradjatok Hozzám. A leggyengébbek fognak elesni először. A langyos hitűek lesznek a következők, és csak azok fognak állva maradni, akik tiszta szívűek és megingathatatlanok.

Jézusotok

 

Amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom

 

2014. február 23. vasárnap, 16:03

Drága szeretett leányom, amikor az ember akarata összecsap az Isten Akaratával, mindkét oldalon nagy az elviselt fájdalom. Atyám megadta az embernek a szabad akarat Ajándékát, és mint ilyen, ő szabadon dönthet élete során, és Isten sohasem fog beavatkozni ebbe a Mennyei Ajándékba. Azonban ez nagyon nehéz út lesz azok számára, akik teljes egészében Nekem szeretnének szolgálni, azzal a szándékkal, hogy segítsenek Nekem mások lelkét megmenteni, és akik Nekem adják szabad akaratuk ajándékát.

Amikor Nekem adjátok a szabad akaratotokat, hogy azt tegyétek, amire szükség van a lelkek megmentése érdekében, akkor a szenvedés, amelyet el fogtok viselni, nagyon súlyos lesz. Mivel az akaratotok többé már nem a tietek, és mivel az emberi természet olyan, amilyen, ez azt jelenti, hogy az ember szabad akarata és Isten Akarata között egy harc fog keletkezni. Sokan, akik szeretnek Engem, és az életük során meg szeretnék valósítani Isten Akaratát, mindig küzdeni fognak. Annak érdekében, hogy a lélek eleget tehessen Isten Akaratának, meg kell szabadulnia a büszkeség minden érzésétől, és annak szükségességétől, hogy a saját vágyainak tegyen eleget. Ti csak akkor szolgálhatjátok igazán Istent, ha teljesen megbíztok Benne, és minden megpróbáltatást és gyötrelmet mindenki javára ajánlotok fel.

Amikor a jó szándékú emberek, akik Istent szolgálják és megpróbálják életüket az Ő utasításai szerint élni, kiesnek a Kegyelemből, akkor ők szégyellik magukat. A szégyentől meggyötörve, mert kerülték Istent, és mert önzésük, önbecsülésük és arroganciájuk által cserbenhagyták Őt, elrejtik az arcukat Isten Fénye elől. Amikor ezek a lelkek az Igazság által megvilágosodnak, hirtelen és minden előzetes jelzés nélkül, elkezdenek kételkedni a hitükben. Az egyik percben teljes szívből szeretik Istent, és teljesen az Ő gondjaira bízzák magukat, a következő percben pedig már elvágják magukat a Fény Forrásától. Azért van az, hogy ez az ember, az emberi értelmet használván, előírja Istennek, hogy mit kész megtenni annak érdekében – és ez általában az ő saját feltételeit tartalmazza -, hogy Istent szolgálja. Igen, a lélek talán a következőt mondja Istennek: „Én szolgálni foglak Téged, de csak azzal a feltétellel, ha ezt vagy azt a szívességet nekem megteszed.” Nem tudjátok, hogy nem szolgálhattok egyszerre két Úrnak, mert csak Egyetlen Isten van, és Ő a Parancsnok. Isten az Ura mindannak, ami van, és ami lesz. Az ember azért van, hogy Istent szolgálja, de Isten meg fog tenni mindent, amit csak tud, hogy megvigasztalja gyermekeit.

Amikor úgy találjátok, hogy kezdtek kételkedni Istenben, vagy elveszítettétek bizalmatokat az Ő Szeretetében és Ígéretében, akkor a Keresztes Imahadjárat ezen imáját kell imádkoznotok, ami a Meggyógyítás Imája-ként kell, hogy ismerté váljon.

A Keresztes Imahadjárat 137. imája: A Meggyógyítás Imája

Ó, Mindenható Isten, Legmagaságossabb Isten, nézz le rám, alázatos szolgádra, Szíved szeretetével és szánalmával. Gyógyíts meg engem a Te Fényedben.

Emelj vissza Kegyeidbe engem. Tölts el engem Kegyelemmel, hogy alázatos szolgaságban és Legszentebb Akaratod szerint felajánlhassam magam Neked.

Szabadíts meg engem a büszkeség bűnétől és mindattól, ami megbánt Téged, és segíts nekem, hogy mély és állandó vággyal szeresselek Téged, hogy életem minden napján szolgáljalak Téged, örökkön-örökké. Ámen.

Kérlek, ne feledjétek, hogy Istennek nagyon könnyű hátat fordítani, és elegendő, ha csak egyetlen lélek is kétséget ültet a lelketekbe Isten minden gyermeke iránti Jóságával és Nagy Irgalmával szemben.

Nagy bátorságot és rugalmasságot követel, hogy hűségesek maradjatok Isten Igéjéhez, de ha nem kéritek a kegyelmet, hogy megfelelő módon szolgáljatok Neki, önmagatok erejéből, erre nem lesztek képesek.

Jézusotok

 

Üdvösség Anyja: A Pokolra vonatkozó minden utalást megszüntettek, és az embert egy hamis biztonságérzetbe terelték


2014. február 23. vasárnap, 16:28

Gyermekem, mindaddig, amíg a Sátán uralma létezik a Földön, az Igazságot mindig el fogják fojtani.

Fiam Kereszthalála óta, az Ő Szavának terjesztésére tett minden próbálkozás meghiúsult. És amióta Fiam, Jézus Krisztus tanítványai által terjed a Kereszténység, sok repedés jelent meg rajta, és az Általa megszabott Tant átalakították. Az Igazságot mindig meghamisították, de ennek ellenére Isten Igéje mindig életben maradt, és Fiam Eucharisztikus Jelenlétét mindeddig megőrizték.

A Sátán és a Pokol létezésére vonatkozó Igazságot évtizedek óta elfojtották, és ez káros hatással volt az emberiség üdvösségére. A Pokolra vonatkozó minden utalást megszüntettek, és az embert egy hamis biztonságérzetbe terelték. Tehát most – napjainkban – csak kevesen hiszik az ördög létezését és a Pokol mélységét. Ez a hazugság az emberiség ostora lett, és a Pokol tagadásának az lett az eredménye, hogy sok lélek elveszett. A halálos bűnt többé már nem tekintik valóságnak, és ezért meg sem próbálják elkerülni azt. Azoknak, akik Fiamat, Jézus Krisztust szolgálják az Ő Egyházában, kötelességük felkészíteni a lelkeket, hogy azok alkalmasak legyenek belépni a Mennyek Országába.

A halálos bűn következményeinek a megértésével el lehet a Poklot kerülni, de erről egyetlen szót sem ejtenek. A lelkek azért vesznek el, mert ők soha nem kaptak megfelelő oktatást arról, hogyan lehet a bűnt elkerülni, és a bűnbánatra törekedni. Ahhoz, hogy méltók legyetek belépni Fiam Királyságába, időt kell szánnotok arra, hogy Isten Igéjének megfelelően éljétek életeteket. Kérlek benneteket, ne hagyjátok figyelmen kívül az Igazságot, mert ha azt teszitek, akkor el fogtok veszni.

Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az emberiség fogadja el a Sátán létezését, mert mindaddig, amíg ezt nem teszi, soha nem fogja elfogadni igazán Fiamnak a Megváltásról tett Ígéretét.

Szeretett Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

 

Nektek, két Tanúm a Földön, helyt kell állnotok


2014. február 24. hétfő, 16:00

Drága szeretett leányom, az Én ellenségeim nem a hamis vallások hierarchiáján belül találhatók. Sokan e lelkek közül egyszerűen nem rendelkeznek kellő ismeretekkel, de amikor Én megismertetem Magam velük, akkor el fognak fogadni Engem. Az összes közül azok a legveszélyesebbek, akik a legnagyobb hitehagyást a háttérből fogják irányítani földi Egyházamon belül.

Nem mindenki Tőlem való, aki szolgáim öltözékét viseli; de tudnotok kell a következőt: Az Én Órám közel van, és közvetlenül Második Eljövetelem előtt a hitehagyás csapása le fog ereszkedni, és fel fogja falni földi Egyházamat. Akárcsak, mint a báránybőrbe bújt farkasok, el fogják bolondítani a világot, elhitetvén azt, hogy Isten Háza minden hitfelekezetet elfogad, beleértve azokat is, akik tagadnak Engem, Jézus Krisztust, és arról fognak benneteket meggyőzni, hogy ez az utálat a világ legnagyobb evangelizálása lesz, melyet a világ valaha is látott. És ez nyomban felkelti majd Isten Haragját. Miközben a világot és annak minden vallását beszippantják ebbe az új, hamis egyházba, szabad lesz az út számukra, hogy büszkén „kicsinosítsák” a törvénytelenség emberét.

Miközben azok, akik éberek maradnak Figyelmeztetésemre, és akik továbbra is kiállnak Szavam mellett, szenvednek, Én is erőt fogok adni nektek e szomorú esemény elviselésére. Ezek a csalók, aki becsempészték útjaikat Egyházamba, sokakat meg fognak téveszteni, és milliókat fognak továbbra is becsapni, beleértve minden Keresztény felekezetet, valamint azokat is, akik egyáltalán nem tisztelnek Engem. E csalók mindegyike a hitehagyást fogja terjeszteni, és idővel egyetlen vallást fognak kialakítani a világ számára. Egyetlen más vallást sem fognak megtűrni, kivéve az új hamis tant – a Pokol tanát. A Keresztény és a Zsidó vallás lesz az a két vallás, amelyből a Maradék ki fog alakulni.

Amikor Próféciáim majd könnyeket csalnak a szemetekbe, akkor tudni fogjátok, hogy hűségesek maradtok Hozzám, Jézusotokhoz, mert Én e Küldetésen keresztül acélidegekkel és szilárd elhatározással áldalak meg benneteket.

Nektek, két Tanúm a Földön, helyt kell állnotok. Álljatok ellen minden olyan kísértésnek, amelyek el akarnak benneteket távolítani Tőlem, és legyetek mindenkor állhatatosak az Irántam való szeretetetekben. Az Én Maradék Egyházam e Küldetés tagjaiból, valamint azon kívüliekből fog megalakulni. Ti, akik most elutasítjátok ezt a Küldetést, de őszintén szerettek Engem, szintén be lesztek vonva földi Maradék hadseregembe. Azon a napon, amikor ez megtörténik, ti fel fogjátok ismerni, hogy az Igazság Könyve valóban egy Mennyei Ajándék volt számotokra, hogy segítsen benneteket végső utazásotok során, mely Királyságomhoz és az Örök Élethez vezet. Csak akkor fogtok örülni, és csak akkor lesztek rettenthetetlenek, mert minden bizalmatok meglesz, amire szükség van, hogy Istennek dicsőséget hozzatok.

Jézusotok

 

Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz


2014. február 25. kedd, 13:50

Drága szeretett leányom, az már előre meg volt jövendölve, hogy a végidőkben az emberiség Isten iránti gyűlölete soha nem látott méreteket fog ölteni. Akkor az emberek már nem lesznek képesek különbséget tenni a jó és a rossz között. Sok zűrzavar fogja beárnyékolni őket, és a lélek sötétsége fog uralkodni bennük, ami alig fog majd békét hozni számukra.

Istent meg fogják tagadni. Engem, az Ő egyetlen Fiát, gúnyolni fognak, és tagadni fogják Istenségemet. Azokat, akik szeretnek Engem, kísértésbe fogják hozni, csakhogy elforduljanak mindattól, amit tanítottam nekik. Mindazok, akik megtagadnak Engem, megpróbálják majd igazolni, hogy milyen okból kifolyólag cselekedtek így. A következő okokra fognak hivatkozni: „Jézus – fogják mondani – csak egy egyszerű névleges vezető, egy próféta, aki azért volt küldve, hogy az embereknek megtanítsa az Igazságot”. Hamarosan azt fogják hinni, hogy Istenségem egy hazugság volt, és ahhoz, hogy minden vallás egyként egyesülhessen, elegendő az Isten, egy Jóságos Isten iránti hűség.

Az „isten“, akit hirdetni fognak, nem az Én szeretett Atyám lesz. Ehelyett ők Isten angyalaiként álcázott hamis szellemeket fognak bálványozni. Miközben a világ a Keresztényekkel együtt örvendezni fog, akik hűségesek maradnak Hozzám, valamint a Zsidókkal, akik Atyámhoz maradnak hűségesek, Második Eljövetelem Ideje olyan hirtelen fog leereszkedni, hogy az csak keveseket fog készenlétben találni.

Aztán az üldözők el lesznek hallgattatva, a gonoszok meg lesznek semmisítve, és azok, akiknek a neve be van írva az Élet Könyvébe, egyesülni fognak, és az örök dicsőség életét fogják élni.

Jézusotok

 

Isten, az Atya: Az elveszett Paradicsom tökéletessége vissza lesz állítva korábbi Dicsőségére.


2014. február 26. szerda, 16:26

Gyermekeim, figyeljetek Rám miközben Hívlak benneteket, és kinyilatkozom mindnyájatok iránt érzett mély és állandó Szeretetemet. A megpróbáltatások, a szomorúság, a kegyetlenség, a gonoszság, az öröm és a béke közepette valóban minden az Én Kezemben van.

Megérett az idő arra, hogy a Megtisztulás fokozódjék, de semmi más, csak jó származhat ezekből az időkből. Úgy nézzetek ezekre az időkre, mint egy beteg, ágyban fekvő gyermekre, akit levert egy betegség, s emiatt gyenge, tehetetlen, energia és táplálékhiányban szenved, és nagyon magas láza van. Ő addig nem fog talpra állni, amíg elmúlik a láza, és mégis éppen a láz az, ami megszabadítja őt a betegségtől.

Az ember megtisztítása meg volt jövendölve, és Én ezt azért teszem lehetővé, hogy megszabadíthassam az emberiséget a betegségtől, ami azok szívét és lelkét ostorozza, akik nem igazán ismernek Engem. A megosztottság a világban növekedni fog, míg végül az emberek kimerülnek. A háborúk miután kitörtek, és pusztítást végeztek, el fognak tűnni, és béke fog uralkodni. A hitehagyás sok lelket fog beborítani, de később gyermekeim nagytöbbsége látni fogja az Igazságot, és futva jönnek majd Hozzám a szeretet miatt, amelyet az Én szeretett Fiam, Jézus Krisztus iránt éreznek.

Teremtésem tökéletessé fog válni, amikor a Sátánt és minden démont, akik megfertőzik a Földet, már száműzték. A Fény egyre élénkebb lesz, az elveszett Paradicsom tökéletessége vissza lesz állítva korábbi Dicsőségére, az emberiség pedig eggyé fog válni Velem.

Az Ígéretemnek, hogy visszaviszlek benneteket Paradicsomomba, melyet mindnyájatok számára alkottam, még mielőtt az elsőt lélegeztétek volna, hamarosan tanúi lesztek. Ez az elsőszülöttségi jog mindnyájatok számára adatott. Készüljetek. Ti a szeretet által lesztek becsalogatva a Paradicsomomba, amelyet Én a szívetekbe fogok helyezni, és a Kegyelmek által, amelyeket a lelketeknek adok. Közületek egyetlen lélek sem mondhatja azt, hogy Én nem adtam meg számotokra minden lehetőséget, figyelmeztetést és haladékot. Imádkozzatok, hogy részesedjetek abban a kegyelemben, hogy elfogadjátok egy vég nélküli világ dicsőséges életét, amelyet már elkészítettem a számotokra.

Szeretett Atyátok,

A Legmagasságosabb Isten

 

Üdvösség Anyja: Szeretet, és csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. (& 138.)


2014. február 27. csütörtök, 14:48

Gyermekem, nagy a gyűlölet az Üdvösségnek e Küldetésével szemben, mivel a gonosz egyetlen lelket sem akar elveszíteni Isten javára. Amikor Isten egy prófétáján keresztül megszólal, az a Pokolban nagy felháborodást vált ki. Ilyen körülmények között a gonosz minden erőfeszítést megtesz arra, hogy Isten Szavát elhallgattassa. Ő, a Sátán, mindent meg fog tenni, ami csak lehetséges, hogy ellenszenvet támasszon az emberekben minden olyan dologgal szemben, ami megmenthetné az emberek lelkét.

Ő addig fogja a gyűlöletet terjeszteni, amíg azok a lelkek, akik eltelnek gyűlöletével, önként az ő ügynökeivé nem válnak, és el nem veszítik cselekedeteik fölötti uralmukat. Eltelve az ő felháborodásával, lehetetlennek fogják találni, hogy szívükben szeretetet érezzenek azok iránt, akiket ők ellenségeiknek vélnek. Aztán elkezdik gyűlölni saját magukat is, és egyre többet vétkeznek Isten ellen, emiatt borzalmas lelki gyötrelemmel fognak eltelni. Végül, amikor az ilyenfajta gyűlölet hatalmába keríti a lelkeket, akkor ők már nem lesznek képesek megszabadulni a Sátántól. Sok imára van szükség az ilyen lelkekért. Amikor egy lélek káromolja Isten Igéjét, akkor ők a fenevad elleni küzdelemmel fognak szembesülni, mely olyan kegyetlen lesz, hogy ez lehetetlenné teszi majd számukra, hogy kiszabadítsák magukat az ő hatalmából. Az Isten elleni átkozódásuk önmaguk átka lesz, és ebben a szakaszban már semmit sem lehet tenni értük.

Azok a lelkek, akik tele vannak gyűlölettel, nem Isten szavát beszélik, mert az lehetetlen. A gyűlölet sosem fog azok ajkáról ömleni, akik igazán szeretik Istent. Nektek soha nem szabad alábecsülnötök a Sátán hatalmát, mert ő minden lelket tőrbe tud csalni, független attól, hogy azok mennyire jók. Eleinte ő, a gonosz, nagyon meggyőző lesz, amikor hazugságaival tölti el áldozatait. Ő még azt a lelki érzést is felkelti majd bennük, hogy Én, az Isten Anyja vagyok az, aki a lélekkel értekezik. A lélek Isten iránti szeretetét arra fogja felhasználni, hogy a felháborodás egyfajta érzését csepegtesse belé, amit a lélek egy gonosz tett, cselekedet vagy szó által fog kifejezésre juttatni. Néha olyan lelkeket csal tőrbe, akik Isten hűséges szolgái lehetnének. De ha a lélek egyszer is megengedi, hogy a gonosz a gyűlölet bármilyen formájával eltöltse, akkor az a nő vagy férfi lehetetlennek fogja találni, hogy megszabaduljon tőle. Csak az imádság, a vezeklés nagy cselekedetei, és az alázat űzheti el tőle. Egy idő múlva a lélek tudni fogja, hogy valami nyugtalanítja őt, amikor a harag, a rossz közérzet, a szorongás és a békesség teljes hiánya hatalmába keríti a lelket. A gonosz addig nem nyugszik, míg végül a lélek Isten ellen nem fordul, és káromolja Őt.

Gyermekek, nektek sosem szabad kapcsolatba kerülnötök azokkal, akik Isten Tökéletességét illetően kétségeket helyeznek lelketekbe. Ha olyanokkal kerültök kapcsolatba, akik átkozzák Istent, akkor megfertőződtök. Ha megfertőződtök, akkor olyan gyűlölettel fogtok eltelni, amilyet azelőtt még sohasem éreztetek. Akkor nagy szükségetek lesz a segítségre és a beavatkozásra, mielőtt méltók lennétek arra, hogy újra megálljatok Isten Jelenlétében.

Hagyjátok figyelmen kívül a gyűlölet minden formáját, mert az soha nem jöhet Istentől. Csak egyetlen forrás létezik, amelyből gyűlölet fejlődik ki: és ez a Sátán. Ha kapcsolatba kerültök vele és mindazokkal, akiket ő eltölt gyűlölettel, akkor ez a méreg beárad a lelketekbe. Kerüljétek ezt a helyzetet. Maradjatok csendben. Imádkozzatok azokért a lelkekért, akik másokat gyűlölnek. Imádkoznotok kell Szent Rózsafüzéremet, hogy védve legyetek az ilyen kísértésektől.

Azért figyelmeztetlek benneteket ezekre a dolgokra, mert a Sátán ereje oly erős ebben az időben, miközben megpróbálja világszerte ellopni azok lelkét, akik hisznek Fiamban, Jézus Krisztusban, és azokét, akik hűségesek Hozzám, az Ő szeretet Édesanyjához. Kérlek, szenteljetek figyelmet Nekem, ebben az időben ezt az imát imádkozva, hogy megvédjen benneteket a gyűlölettől.

A Keresztes Imahadjárat 138. imája: Védelem a gyűlölettel szemben

„Ó, Üdvösség Anyja, védj meg engem a gyűlölet minden formájától. Segíts nekem csendben maradnom, amikor gyűlölettel kell szembenéznem. Tarts erősen engem a Jézus Krisztus iránti hűségemben, amikor a leggyengébb vagyok. Tégy pecsétet az ajkamra. Segíts nekem, hogy hátat fordítsak azoknak, akik olyan szavakat mondanak nekem, amelyek tagadják Fiad Tanításait, és azoknak, akik a hitem miatt kigúnyolnak engem. Imádkozz ezekért a lelkekért, drága Édesanyám, hogy mondjanak ellene a Sátánnak, és hogy érezzék a lelkükben szereteted békéjét és a Szentlélek Uralmát. Ámen.”

Szeretet, csak Szeretet jön Istentől. Gyűlölet csak a Sátántól jön. Nincs közte semmi. Nincs középút. Ti vagy a Fiammal vagytok, vagy ellene.

Szeretet Édesanyátok,

Az Üdvösség Anyja

 

A világ meg fog hajolni, két térden fog térdepelni, és bálványozni fogja a fenevadat


2014. február 28. péntek, 21:24

Drága szeretett leányom, Én hatalmat adok a nemzetek fölött Maradék Egyházamnak és mindazoknak, akik soha nem térnek el Szent Szavamtól, amikor majd a hitehagyás mindenkit elvakít az egyesülés nevében.

Ti nagy Kegyeket, nagy Kegyelmeket és hatalmat fogtok kapni, hogy vezetni tudjátok a hívőket, a gyengéket és azokat, akik elvesznek a kietlen pusztában. Ti „Igaz Lélekké” váltok, az Úr Lelkének egyetlen fennmaradó Maradványa lesztek egy olyan Egyházban, amely meg lesz fosztva Szent Jelenlétemtől.

Jelenlétem csak azokban fog lakozni, akik felhatalmazást kapnak arra, hogy Isten Szavát előírják, és az Élet forrásához vezessék a szomjazó lelkeket.

Amikor a hamis hírnökök, akik azt mondják, hogy üzeneteket és irányítást kapnak a Mennyből, hamarosan színre lépnek, olyanokká válnak majd, mint a trónon ülő hercegek, akiket az utálat új templomában hamarosan lelepleznek. Ez az új uralkodó központ a saját elkötelezett szolgáival, jövendőmondóival és azokkal fog díszelegni, akik a sötétség szellemével vannak eltelve –amelyek mindegyike az antikrisztusnak fog hízelegni.

A világ meg fog hajolni, két térden fog térdepelni, és bálványozni fogja a fenevadat. Egy csöppnyi tiszta szeretet sem fog maradni a szívükben, de tudnotok kell a következő dolgot: Ha a jobb kezeteket elszakítjátok Istentől, akkor a bal kezetekkel kezet fogtok rázni a fenevaddal, aki elránt benneteket és elnyel gonosz szorításába. Amikor megnyitjátok lelketeket a gonosznak, akkor ő be fog abba lépni, és egy pillanatnyi nyugalmat sem fog adni nektek. A szabad akaratotoknak köszönhetően megpróbáltok majd megküzdeni vele, de ahhoz nem lesztek elég erősek.

Ez alatt Maradékaim bátran és Arcom Fényével megjelölve fognak előretörni, miközben a Föld négy sarkából milliókat fognak összegyűjteni, hogy elvigyék nekik az Igazságot. Ők az Evangéliumot fogják prédikálni, a Szavamat fogják hirdetni, és sohasem fognak eltérni az Igazságtól. Őket meg fogják vetni, ki fogják gúnyolni, üldözni fogják és el fogják árulni – méghozzá azok, akik a legközelebb állnak hozzájuk –, és ennek ellenére, ők mégsem fogják levenni a szemüket Rólam.

A világ nem fogja szívesen fogadni az Igazságot, amikor már belenevelték a hamis jámborságot és a kielégülést, amelyet érezni fog, mert ebben a szakaszban már tagadva lesz a bűn minden formája.

Minden háborúnak csak egy győztese lehet. Amikor az ember Isten ellen harcol, mindig veszíteni fog. Ha pedig a csaló oldalára áll, ki lesz dobva, és sohasem fogja meglátni Arcom Fényét.

Imádkozzatok, kedves Maradékaim azokért, akiket az antikrisztus meg fog téveszteni. Arra vágyom, hogy ezek a lelkek az Én Védelmem alá kerüljenek. Ők nem fognak keresni Engem, de imáitok által Atyám közbe fog lépni, hogy Nagy Irgalmamba jöhessenek.

Jézusotok

 

A hamis próféta most átveszi Róma Székét

             2013. február 17.  vasárnap  19:00
Drága szeretet leányom, a Katolikus Egyházon belüli szakadás, amint az meg volt jövendölve, most tanúsítva lesz, hogy az egész világ lássa azt. Drága szeretett Helytartóm, XVI. Benedek Pápa távozása jelzi a vég kezdetét. Én két éven át, rajtad keresztül, választott prófétám, megpróbáltam felkészíteni Egyházamat a Földön erre a szomorú eseményre.
 

A szabadkőműves elit megragadta az ellenőrzést Egyházam fölött, és ők a Katolikusokra a leggonoszabb megtévesztést fogják gyakorolni. Róma Kulcsai most az Én Kezemben vannak, melyeket Atyám adott át Nekem. Én minden Követőmet irányítani fogom, hogy az Igazság fenntartható lehessen, és hogy Szent Szavam érintetlen maradhasson.
 

A hamis próféta most átveszi Róma Székét, és Szavamat eretnekségként fogják kezelni, ugyanúgy, amint az az Én Időmben volt a Földön.
 

Félreértés ne essék, amint a csalást úgy fogják bemutatni a világnak, mintha az új vezetés az Igazságot képviselné; te, leányom, rettenetesen fogsz szenvedni az Én Szent Nevemben, akárcsak azok a próféták, akik előtted jöttek.
 

Követőimnek meg kell őrizniük a nyugalmukat, és imádkozniuk kell minden felszentelt szolgám megmentéséért, aki önkéntelenül belekeveredik ebbe a förtelembe. Felszólítom őket, hogy a következőképpen válaszoljanak:
 

Kövessétek továbbra is Tanításaimat. Sohase mondjatok le Isten Szaváról. Maradjatok hűek szent feladataitokhoz, és úgy szolgáltassátok ki a Szentségeket, ahogyan azt tanítottam nektek.
 

A Katolikus Egyház Tanításai, melyek Péter apostolom alapításán alapszanak, tévedhetetlenek maradnak. Most ez meg fog változni, mihelyt az alap megrázkódik a bekövetkező változásoktól.
 

Rövidesen nem fogjátok felismerni Egyházamat, és nagyon kellemetlenül fogjátok érezni magatokat, amikor tanúi lesztek annak, hogyan hamisítják meg Szent Szavamat.
 

Jézusotok

 
Ők Isten gyermekeit a kis szarv* uralma alá vonják majd, aki fenséges pompában fog Péter Székében ülni

2013. február 18. hétfő; 18.00
 Szeretett leányom, ahogy fokozódnak a változások földi Egyházamban, úgy fognak a hamis próféták hangjai is felerősödni majd, kórusban, hogy támogassák Egyházamban a förtelmet. Amint Én kinyilatkoztatom számodra, az igaz végidő próféta számára az Igazságot – melynek jelentős része már ismeretes -, a hazugságok terjedni fognak, hogy összezavarják mindazokat, akik követnek Engem.
 

Minden egyes utasításra, melyet rajtad keresztül Adok a világ számára, elhangzik majd annak a tökéletes ellentéte, a hamis próféták szájából. Ők vigasztaló szavakat hangoztatnak majd azon Követőim számára, akik számára az Igazság túl rettenetes lesz ahhoz, hogy elviseljék.  Gonosz hazugságaik által, ők Isten gyermekeit a kis szarv* uralma alá vonják majd, aki fenséges pompában fog Péter Székében ülni.
 

Amikor Én az Egyházamon belüli nagy megosztottságról beszéltem neked, nem mondtam el, hogyan is fog ez történni. Nos, figyelj most Rám. Csakúgy, amint a papok az Én földön töltött időm során elutasították Szent Szavamat, éppúgy fognak a papok Második Eljövetelem előtt is elutasítani Engem. Leányom, nemcsak, hogy a neked adott Szavamat (Üzenetemet) fogják elutasítani, de még a változásokat is elfogadják majd, melyeket rájuk fognak kényszeríteni. Amint ők elfogadják az istenkáromlásokat, és a számukra bemutatott új szabályokat, szent adományaik azonnal hatástalanokká válnak.
 

Hithű Követőim szintén megosztottakká válnak földi Egyházam iránti hűségüket tekintve. Követnetek kell az Atyám Könyvében nektek adott Tanításaimat, ez minden, amit tennetek kell. Nem kell elmenekülnötök sehová, mivel Én jelen vagyok Köztetek.
 

Ti ismeritek az Igazságot. Keresztényekként ezzel tápláltak benneteket. Tehát, ha azt látjátok, hogy Isten Tízparancsolatát és Tanításaimat átírják, és Szentségeimet megváltoztatják, akkor hátat kell fordítanotok. Ne engedjétek, hogy a hazugságok elrettentsenek benneteket, inkább azok miatt aggódjatok, akik elfogadják ezeket az új gonosz cselekedeteket és törvényeket, melyekről azt állítják, hogy Tőlem valók, illetve azok miatt, akik nem hajlandók megismerni az Igazságot.
 

Jézusotok

* Dániel Könyve 8,9 És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé.

 

Azt fogják mondani, hogy ő egy olyan bűncselekményt követett el, amelyben ő teljesen ártatlan

2013. február 19. kedd, 14.30

Szeretett leányom, kérlek, tájékoztasd Tanítványaimat, hogy Uralkodásom közel van.

Ne nyugtalankodjanak, mert habár a Töviskorona leereszkedett Helytartóm fejére, akit Én, Jézus Krisztus jelöltem ki, hogy uralkodjon a Szent Katolikus és Apostoli Egyházam fölött, és akit gonosz módon elüldöztek pozíciójából – Én most eljövök végre, hogy békét hozzak nektek.

Az elkövetkező év nagyon kegyetlen és kétségbeejtő lesz számotokra, szeretett Tanítványaim, és utolsó Igaz Pápám számára. Vele is – aki ellen szándékosan és előre megfontoltan összeesküdtek – ugyanúgy bántak, mint ahogy Engem, Jézus Krisztust is ütlegeltek és megostoroztak. Most próbálják majd megölni őt, ahogyan Engem is megöltek. Azt fogják mondani, hogy egy olyan bűncselekményt követett el, amelyben ő teljesen ártatlan.

Én, a ti szeretett Megváltótok, meg foglak védelmezni benneteket mind, a gonoszságtól, melyet sokan úgy fognak érzékelni, hogy Tőlem eredt, Parancsoló Kezem által.

Én irányítom Egyházamat, mint azelőtt, de csak a Szentlélek Ereje által. Róma Kulcsai szeretett Atyám hatáskörében vannak. Én, Jézus Krisztus, kész vagyok leereszkedni újra Második Eljövetelemkor, és Szeretném tudatni, hogy ti, tanítványaim, ugyanúgy fogtok szenvedni, mint ahogy saját tanítványaim szenvedtek földi Időm alatt. Ti, Szeretteim, Velem együtt vagytok, Szent Szívembe zárva, hogy egyesülhessetek Velem a fájdalomban. Könnyeimet ontom ártatlan, szeretett, utolsó Pápámért a földön, XVI. Benedekért, akit Én választottam Egyházam vezetésére az utolsó időkre.

Óriási bátorságra lesz szükségük azon önkéntes áldozatoknak, akik továbbra is hirdetni fogják Szent Szavamat (Üzenetemet), lévén, hogy ők borzasztó kételyekkel lesznek tele. Ők szívükben tudják, hogy Én beszélek most hozzájuk, és mégis bennük is kételyek támadnak majd, melyeket azok ébresztenek majd, akik nem lesznek hajlandóak elfogadni az emberiségnek szánt Üzeneteimet, de akik továbbra is odaadóan szeretnek Engem.

Most örökül hagyom ezt a Különleges, rövid Imahadjárati imát. Ez egy Csodás Ima, mely képessé teszi mindazokat, akik imádkozzátok ezt, hogy érezzék Jelenlétemet lelkükben. Ez segíteni fog nekik abban is, hogy meglássák az Igazságot, melyet nekik Ígértem, és mely folyamatosan meg fog adatni nekik végig az utolsó időkben.

Imahadjárat (101) Csodás Ima Jézus Jelenlétének érzéséhez

“Ó, Drága Mindenható Atya, minden létezőnek és leendőnek Teremtője, segíts meg mindannyiunkat, akik fel tudjuk ismerni szeretett Fiad Jelenlétét az Egyházban ma, hogy nagyon erősekké váljunk.

Segíts meg, hogy leküzdjem félelmemet, magányomat és az elutasítást, melyet szeretteimtől szenvedek el, Fiadat, Jézus Krisztust, Megváltómat követvén.

Kérlek, oltalmazd meg szeretteimet, hogy ne essenek abba a csapdába, hogy elhiszik a hazugságokat, melyeket a sátán fogalmazott meg, hogy elpusztítsa, megossza és zűrzavart okozzon Isten valamennyi gyermekének körében.

Kérlek, segítsd meg mindazokat, akik követik az utálatosságot * Egyházadban, hogy megmeneküljenek a pokol örök tüzétől. Ámen.”

Szeretett Követőim, mostanra már ismertek Engem. Amit most látni fogtok, a valaha földi Egyházamat jelentő vázon belül, émelyíteni fog benneteket. Sírni és zokogni fogtok mindaddig, amíg már nem éreztek semmit. És aztán, amikor hívtok Engem, és azt mondjátok:

„Jézus, ments meg engem a sátán hazugságaitól, hogy meg tudjam különböztetni maradék Egyházad Igazságát.” Akkor Én a következővel foglak megnyugtatni benneteket. El foglak tölteni benneteket a Szentlélekkel. El foglak tölteni benneteket a bánat könnyeivel, majd aztán ezeket a könnyeket Erőmmel fogom felváltani. Akkor nem fogtok aggódni, mert Én átveszem, és vezetlek benneteket az út minden egyes lépésénél.

Fellelkesültök majd, amikor gúnyolnak benneteket. Elteltek majd Szeretetem Lelkével, amikor kinevetnek benneteket azért, mert hisztek Szent Tanomban. Aztán levetkőztök majd minden félelmet, és azt, az irántatok érzett Szeretetemnek egy olyan erőteljes érzése váltja majd fel, hogy csak akkor fogtok teljes megkönnyebbülést és békét érezni.

Jézusotok

 

* Szerkesztői kiegészítés:

Mt 24,15: Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, amelyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg);

Mk 13, 14: Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, amelyről Dániel próféta szólott, ott állani, ahol nem kellene (aki olvassa, értse meg), akkor akik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;

 

A Lelkiismeret e Nagy Megvilágítására az után kerül sor, miután Szent Helytartóm elhagyta Rómát

2013. február 20. szerda 19:30

 
Drága szeretett leányom, bár igazságtalannak tűnhet, hogy Isten gyermekeinek szenvedniük kell a hamis próféta és az Antikrisztus uralkodása alatt, ezt tudnotok kell: Egy bizonyos mértékben minden léleknek el kell viselnie a világban az elutasítás fájdalmát és a szenvedést – amelyet Én is elviseltem -, annak érdekében, hogy megtisztuljanak.
 
Nagy Irgalmasságom által biztosítani fogom, hogy ez a megtisztulás gyorsan történjen. Azután Követőim száma növekedni fog, akik készenlétben állnak Második Eljövetelemre. Atyám minden megpróbáltatást figyelemmel fog kísérni – Szívének nagy gyöngédségével-, amelyet valamennyi Gyermeke érezni fog. Ő közbe fog lépni, amikor az üldöztetés gonosz cselekedetei, amelyeket a Kereszténységnek okoznak, túllépik a megengedett határt, és el fogja pusztítani az ilyen gonosz embereket.
 
Nektek most Irgalmasságom Cselekedetére kell várnotok, mert az kigyomlálja majd a rosszat a jóból. A Lelkiismeret e Nagy Megvilágítására az után kerül sor, miután Szent Helytartóm elhagyta Rómát.
 
Készüljetek, hogy megmentsétek a lelketeket. A köztetek levő makacs lelkek számára, egy nagyon rövid idő lesz adva, hogy alázattal térdre boruljanak, Irgalmasságomat kérve. És akkor a harsonák* elő fognak kerülni, és a véghez vezető próféciák feltárulnak, amint előre meg voltak jövendölve.
 
Jézusotok

*Jelenések Könyve: 8; 7-13; JK. 9; 1-21; JK. 11, 15 – 19; JK. 8; 7 – 13

 

Ti egy olyan időszakban éltek, amelyben Isten sok gyermeke pogány lett

2013. február 22. péntek, 23:00
Drága szeretett leányom, ti egy olyan időszakban éltek, amelyben Isten sok gyermeke pogány lett. Most azok is, akik Zsidónak és Kereszténynek születtek különböző bálványimádáshoz folyamodtak, ahogy az meg volt jövendölve.
Mennyire megbánt Engem, amikor tanúja vagyok annak a tiszteletnek, amelyet Isten gyermekei önmaguk kielégítésére tartanak a szívükben, és amikor tanúja vagyok a hamis istenekbe vetett hitnek, amelyek csak az elméjükben léteznek.
A new age-spiritualizmus megerősödése, és minden olyan dolog iránti szenvedély, amely az elme nyugtatásával van összefüggésben, egy dologgal egyenlő: Ezek az emberek sötétségben vannak, mert nem hajlandók elismerni Engem, Jézus Krisztust. Isten Fényének szándékos gátolásával nyitottá válnak a gonosz szellem sötétsége előtt. A Sátán és démonai zsákmányul ejtik az ilyen lelkeket, és szörnyű nagy ürességet hoznak létre bennük; függetlenül attól, hogy milyen new age szellemi gyógymódokat keresnek, ők sohasem fognak vigaszra találni, mert ez nem az a természetes környezet, amelybe születtek.
A pogányság, amely jelenleg magával ragadta az emberiséget, elérte a legmagasabb fokát, ahhoz az időszakhoz viszonyítva, mielőtt Én, Jézus Krisztus, megszülettem volna a Földön. Jóllehet Isten Létezésének Igazsága megadatott a világ számára, és bár Kereszthalálom által megmentettem az emberiséget a kárhozattól, mégis hátat fordítanak Nekem.
Az önmegszállottság, az öndicséret és a világi túlzások iránti szeretet nem más, mint az emberiség ostora, és az a szorongás okozta kétségbeesés érzéséből, a nyugtalanságból és a sivárságból származik. A bálványimádás – a híres emberek, a hamis istenek, és a pogány tárgyak közszemlére tétele iránti szeretet – a sötétség felhőjét hozza mindazok fölé, akik szenvedélyesen követik ezeket a dolgokat. A Keresztények az ilyen emberek gúnyolódásaitól szenvednek, de szenvedésük és imáik által segíthetnek megmenteni embertársaikat a Pokol tűzétől.
Amikor ezekkel a hamis bálványokkal flörtöltök, akkor ti a Pokol démonjaival játszotok, akik azért küldettek, hogy mindörökre a mélységbe vonszoljanak benneteket. Sohase higgyétek, hogy az ilyen pogány praktikák ártalmatlanok, mert nem azok. Amennyiben időt szenteltek ezekre, és az elméteket ilyen félrevezetésekre adjátok, elzárjátok magatokat Istentől és az örök élettől.
Ébredjetek fel az Igazságra. Én vagyok az Igazság. Nincs más út az örök boldogsághoz, csak Rajtam, Jézus Krisztuson, az Emberfián keresztül. Azért jövök most, hogy feltárjam az Igazságot, hogy így újra megmenthesselek benneteket, és hogy az örök életre vihesselek titeket, így segítvén nektek megmenteni a lelketeket.
Jézusotok
Igen, az Én Szavam mindenki számára van, de óriási felelősség részt venni Üzeneteim megismertetésében
2013. február 23. szombat 11:50
Drága szeretett leányom, az Igazság Könyvét adom a világnak, minden nemzet lelkei számára. Ez egy Ajándék az emberiség számára, de tudnod kell ezt:
Én, neked adom, leányom, az egyetlen felhatalmazást, hogy eldöntsd, hogyan legyen az lefordítva, terjesztve és kiadva, védve ezt a Munkát. Minden, ami ezeknek az Üzeneteknek a közzétételére vonatkozik, csak a te személyes jóváhagyásoddal tehető meg. Ez az Én óhajom, és bárki, aki nem engedelmeskedik a neked adott Utasításaimnak és a nyereség érdekében közzéteszi Üzeneteimet, nem részesül Áldásomban.
Igen, az Én Szavam mindenki számára van, de óriási felelősség részt venni Üzeneteim megismertetésében, és abban, hogy hogyan kell kiadni az Igazság Könyvét. Adományokra nincs szükség, mivel a könyvek bevételét a többi könyv gyártására kell felhasználni és a megjelentetés vételárát más nyelvekre való kiadásra.
Téged, leányom folyamatosan támadni fognak, mert ebben a dologban engedelmeskedsz Nekem. Azzal fognak vádolni téged, hogy megpróbálsz hasznot húzni ebből a Munkából, és mégis tudni fogod, hogy ez nem igaz és nem lehetséges.
Azok lesznek, akik ebben a dologban a legjobban támadni fognak téged, akik valamilyen módon megpróbálnak nyerni vagy hasznot húzni Szavamból, és dühösek lesznek, amikor te nem fogod megengedni nekik, hogy ezt a Munkát felügyeljék.
Ezért kijelentem, hogy senkinek sem adatott meg a felhatalmazás, hogy Könyv formában terjessze Szent Szavamat, csak neked, leányom. Azonban vezetésem alatt engedélyt adhatsz azoknak, akik kérik, hogy segítsenek neked a weboldalakon és a nyomtatásokon keresztül. De ők ezt csak akkor tehetik meg, amikor kérik az engedélyt és megkapják azt tőled, hogy ezt tegyék.
Az Én Szavam Szent, és minden tiszteletet meg kell adni Kívánságommal és az emberiség számára adott utasításaimmal szemben. Nektek, Követőim, azt kell tennetek, amit Mária prófétám kér tőletek, és tartsátok tiszteletben óhaját az Üzeneteim kiadásával kapcsolatban. Ha e Munka miatt megtámadjátok őt, akkor Engem bántotok meg, Jézusotokat.
Tőletek, Követőim, azt várják el, hogy mindenkor Szent Akaratomat tegyétek, függetlenül attól, hogy milyen a körülmény. Én vezetem Mária lányomat. Ő a végidők prófétájaként lett kiválasztva. Én rajta keresztül beszélek. Az ő hangja az Enyémmé válik. Az ő szomorúsága és fájdalma az Enyém is. Az ő szeretete mások iránt az Én Szeretetem. Az ő öröme az Én Szentséges Szívemből ered. Az ő kezét az Én Kezem vezeti. Az ő megértése, hogy miként szeretném, hogy meghallják Szavamat, Tőlem jön.
Oka volt annak, hogy leányom megkapta ezt az Égi Ajándékot. Hallgassátok meg, amit mond nektek, mert biztosak lehettek abban, hogy az Tőlem fog jönni.
Jézusotok

A legnagyobb hiba, melyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vetetnek a Pokol tüzére

 

2013. február 24. vasárnap 22:00
Drága szeretett leányom, amikor a világ átéli a Nagyfigyelmeztetést, két részre fog oszlani.
Az egyik rész azokból fog majd állni, akik elfogadták a Gyónást, és akiknek a lelkét a Szentlélek fogja eltölteni. Attól a naptól kezdve az ő megtérésük teljes lesz, és emiatt, azok kezeitől fognak szenvedni, akik elutasítják Irgalmasságom Kezét.
A másik rész azokból a megrögzött bűnösökből fog összetevődni, akik hűségüket a fenevadnak szentelik, és akik a szívüket és a lelküket szándékosan elkötelezték a Sátánnak, és teljesen tudatában vannak annak, amit tesznek. Mert ők abban az úgynevezett paradicsomban hisznek, amelyet ő (a sátán) ígért nekik, ami természetesen nem létezik. Az ő sorsuk örök szenvedés a Pokol tűzében.
Vannak olyanok is, akik nem hisznek Istenben, vagy Bennem, Megváltójukban, Jézus Krisztusban. Irgalmasságomat közülük sokan nem fogják elfogadni. Ők nem fognak törődni lelkük állapotával, mert azt hiszik, hogy ennek nincs értelme. Ezek az ateisták – sokan közülük szívükben jó emberek, de azt hiszik, hogy a saját életüket ők maguk irányítják, és hogy a világi élvezetek utáni törekvésük fenntartja őket ebben az életben; hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy békét és megelégedést hozzon nekik, mely természetesen nem lehetséges, mivel ez mindaddig lehetetlen, míg a bűn felszámolásra nem kerül.
Makacsságuk azt jelenti, hogy ők nem mehetnek Atyámhoz, hacsak meg nem változnak és el nem fogadnak Engem, Jézus Krisztust. Ők nem léphetnek be abba a Paradicsomba, amelyet Ő (az Atya) teremtett minden gyermeke számára.
A legnagyobb hiba, amelyet elkövethettek, ha azt feltételezitek, hogy csak a megrögzött bűnösök vetetnek a Pokol tüzére. Sajnos mindazok, akik Istent elutasítják, nem kerülnek közel Istenhez, kényszeríteni sem lehet őket arra, hogy fogadják el Őt. Az ő szabad akaratuk a legnagyobb Ajándék, amit Isten adott nekik. Ezt nem lehet erőszakkal vagy bármilyen más módon elvenni tőlük. A saját akaratuk lesz az, ami megszabja majd a sorsukat. Ők vagy az Én Kezemet választják és bemennek a Paradicsomba, vagy elfogadják a hazugságokat, melyeket a Sátán ültetett az elméjükbe, melyek megpecsételik majd a sorsukat.
Jézusotok
Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókba ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia
 
2013. február 25. hétfő 23:00
Drága szeretett leányom, az eljövendő idők fel fogják rázni a világot szendergéséből, vallástól függetlenül – ha az még van egyáltalán –, mert a kis szarv hangja figyelmet fog parancsolni világszerte. Péter Székén ülve, ez a csaló fennhangon fogja rikoltani és büszkén hirdetni azon megoldását, hogy minden egyházat egyetlen egyházba kell egyesíteni. A szekuláris világ megtapsolja majd modern újítóként üdvözölve, mert ő a bűnt el fogja nézni.
 
Ő olyan új törvényeket fog bevezetni, amelyek nemcsak a Katolikus Egyház Tanításainak mondanak majd ellent, hanem minden Keresztény törvény ellen is fognak irányulni. A papokat, akik ellenezni fogják ezeket az Értesítéseket, amikor a szörnyű igazság kiderül, kényszeríteni fogják, hogy vegyék fontolóra újra az egészet. A neked adott Szavam Igazsága, leányom, végül lassan derengeni fog számukra. Mennyire sírni fognak bánatukban, amikor rájönnek majd, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, Aki – az Atya Áldásával – a végidők próféciáit minden részletében feltárom neked.
 
Aztán minden Szót falni fognak az Ajkamról, amint Én a többi esemény bekövetkezését feltárom majd annak érdekében, hogy felkészítse az emberiséget. Fontos, hogy az ember meghallja és válaszoljon Hívásomra, hogy mindenkit meg tudjak menteni a fenevad szorításából.
 
A hamis próféta miközben az ő fennkölt törekvéseivel van elfoglalva, hogy lenyűgözze a Katolikus világot, egy ideig félre lesz tolva, mert most az Antikrisztus lép fel a világ színpadára, ahogy az meg volt jövendölve. Amikor a média riportjaiban hallani fogtok egy új, ígérettel teljes békeközvetítőről, tudni fogjátok, hogy ki ő. Ő egy nagyon közeli szövetségese lesz a hamis prófétának, és nem fogja illúziókba ringatni magát afelől, hogy ki ő valójában – a Sátán fia.
 
Attól függetlenül, hogy ez milyen ijesztő lehet számotokra, ne feledjétek: Én, Jézus Krisztus vagyok a Király. Egyetlen embernek, egyetlen ellenségnek sincs Istennél nagyobb hatalma. De a csatát a lelkekért meg kell vívni, amint az meg volt jövendölve. Azáltal, hogy terjesztitek Szavamat, Üzeneteimet és Imáimat, segíteni fogtok nekem megmenteni azokat a lelkeket, akikre szükségem van, hogy Új Paradicsomomat Isten minden gyermekével meg lehessen tölteni.
 
Mindig bízzatok bennem, Jézusotokban, mivel Én vezetni és védelmezni foglak benneteket ez utálatosság ideje alatt a Földön. Megígérem, hogy ez az időszak rövid lesz.
 
Jézusotok
Egyikét azoknak a politikai vezetőknek, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.
 
         
2013. február 26.  kedd 22:00                    
Egyikét azoknak a politikai vezetőknek, akikről régebben beszéltem, hamarosan meg fogják gyilkolni.
Azt követően szeretném felfedni mindenki számára, hogy ki ez a személy, a neked és a másoknak adott bizonyíték által, hogy még többen elfogadják az Üzenetek Igazságát. Ez a szegény lélek korábban már megmenekült a haláltól, de az ő újdonsült népszerűsége veszélybe fogja sodorni. Ő a szabadkőműves erők egyik ellensége, és nem fogják sokáig tűrni vezetését.
Amikor ti, követőim, látjátok, hogy egy választott léleknek adott próféciák beteljesednek, tudni fogjátok, hogy ők az Igazságot mondják, és hogy azokat a Mennyországból adták nekik, mert ők képtelenek lennének arra, hogy kitalálják ezeket.
Be szeretném bizonyítani azoknak, akik kigúnyolják Üzeneteimet, hogy Én vagyok az, Jézus Krisztus, aki ezen a prófétán keresztül szól a világhoz. Bár nagy örömet hoz Nekem az, hogy látom, mennyire szerettek Engem, és hogy megszívleltétek a Mennyországból adott imákat, a szkeptikusok azok, akiket át kell ölelnem.
Nagyon hamar megosztottság fog bekövetkezni Európában, azon országok között, amelyek mindegyike az EU- hoz kapcsolódik, beleértve azt az országot, amelyben Péter Széke található. Ez háborút fog eredményezni, amely másfajta háború lesz, mint a többi háború. De az gonosz lesz. Az emberek egymás ellen fognak fordulni Németországban, Olaszországban és Franciaországban. Imádkoznotok kell, hogy Követőim erősek maradjanak, és biztosítanotok kell, hogy a „Jézus az emberiséghez imacsoportok” gyorsan létre jöjjenek ezekben az országokban.
Eljött az idő Számomra, Jézus Krisztus, az Isten Báránya számára, hogy további információkat fedjek fel, amelyeket a Pecsét tartalmaz. Én ezt óvatosan fogom tenni, mivel nektek mind lelkileg, mind testileg fel kell készülnötök. Mint az Igazságosság Istene, gondoskodni fogok arról, hogy mindnyájatokat vezesselek, és az Én Erőmmel megáldjalak benneteket, miközben minden egyes réteg kibontakozik, egyik a másik után.
 
 
Szeretett Jézusotok

Szent Eukarisztiámat még mindig magatokhoz kell vennetek. Nem szabad a napi Áldozatról elmaradnotok, mivel nem ti lesztek azok, akiket kényszeríteni fognak, hogy ezt a döntést meghozzátok.

 
2013. február 27. szerda 15:30
 
Drága szeretett leányom, a napi Szentmisék még egy bizonyos ideig folytatódni fognak, és arra buzdítom Követőimet, hogy továbbra is vegyenek részt azokon, mint korábban.
Szent Eukarisztiámat továbbra is magatokhoz kell vennetek. Nem szabad a napi Áldozatról elmaradnotok, mivel nem ti lesztek azok, akiket kényszeríteni fognak, hogy ezt a döntést meghozzátok.Azt fogják bejelenteni, hogy egy másfajta áldozatot fognak bemutatni Istennek, és amikor ez megtörténik, azonnal tudni fogjátok, hogy a Szentmise gyakorlatát a hamis próféta meg fogja szüntetni. A Szentmise helyébe az ’egy-világ’ pogány rituáléja kerül, és ti szeretett Követőim, megáldva a Szentlélek Ajándékával, annak fogjátok azt felismerni, ami az valójában lesz.
Nektek sohasem szabad elhagynotok azt az Egyházat, amelyet Én adtam a világnak, amely az Én Tanításaimon alapszik, valamint Kereszthalálom Áldozatát, amelyet Legszentebb Ajándékként mutatnak be nektek.
Ti, szeretett Követőim, az Én Egyházam vagytok. Szeretett papjaim és a klérus, akik a Szentlélek Ajándékával vannak megáldva, sohasem fognak elhagyni Engem. És benneteket sem hagynak el soha! És így Egyházam élni fog, mivel az sohasem halhat meg. Az Egyház az Én Testem a Földön, éppen ezért azt sohasem lehet megsemmisíteni. De ennek ellenére össze fogják zúzni, gyötörni fogják és eldobják, és hagyják meghalni a vadonban. Bár ellenségeim minden kísérletet meg fognak azért, hogy elpusztítsák benne az élet minden utolsó morzsáját, Egyházam ennek ellenére újra fel fog támadni. Nem szabad elfelednetek, hogy Egyházam – bár úgy tűnik, mintha meghalt volna -, sohasem fog meghalni.
Egyházam a Földön kisebb méretet ölt majd magára – bár nem a saját hibájából -, és a maradék hadsereggé válik.
Igaz Helytartóm, akit félredobtak, harcolni fog, hogy Isten gyermekeit a legjobb képessége szerint vezesse. Én, Jézus Krisztus leszek az, aki vezetni, felemelni és meg fog szabadítani benneteket a gonoszságtól, amelyet majd rátok kényszerítenek; egy gonoszság, amelynek hirtelen és rettenetes vége lesz mindazok számára, akik az Antikrisztus és az ő szolgái oldalára állnak.
 
Jézusotok
 
 
Közületek csak a merészek és a bátrak – akik a legjobban szeretnek Engem – lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet
 

2013. február 28. csütörtök 23.50

 
Drága szeretett leányom, ezek a napok, amelyek szinte már elérkeztek, szörnyű sötétséget és kétségbeesést hoznak magukkal, melyekhez hasonlónak még sohase voltatok tanúi az életetek során.
Ez a lélek sötétsége lesz, és ezt azon lelkek üressége fogja okozni, akik az Antikrisztust és a hamis prófétát követik. Nehéz lesz elviselniük az általuk okozott lelki fájdalmat azoknak a keresztényeknek, akik nem lesznek hajlandók hallgatni az eretnekségekre.
Én ezt csak azért mondom nektek, hogy tudjátok majd a szívetekben, hogy az Én Nevemben szenvedtek, mert az elutasítás fájdalmát Szent Szavam védelmezése miatt fogjátok érezni.
Sohasem szabad megkérdőjeleznetek azokat a hatalmas követelményeket, amelyeket veletek szemben támasztanak vagy elveszítenetek bizalmatokat, mert Én vagyok az, a ti Királyotok, akinek Hatalma van azt biztosítani, hogy ezeknek eleget tudjatok tenni. Abban sem szabad kételkednetek, hogy ez a Maradék Egyház meg volt jövendölve, amelynek most részévé fogtok válni, hogy továbbra is hűségesek maradjatok Hozzám, Jézus Krisztushoz.
Ne hallgassatok azokra, akik megpróbálják bemesélni nektek, hogy ezekben a világnak adott Szent Üzeneteimben nem szabad hinnetek, mert ők meg vannak tévesztve.
Nektek imádkoznotok kell azokért, akiknek nem lesz erejük vagy kellő szellemi tisztánlátásuk, és így a rossz elágazást fogják választani az úton. Sokan azok közül, akik a hamis prófétát követik, megpróbálnak majd benneteket is ugyanarra az útra húzni.
Testvér fog testvér ellen harcolni, apa fia ellen, az anya lánya ellen – mindegyikük azon igyekezetében, hogy kövesse az Igazságot, de oly sokan nem fogják felismerni a hamis próféta tanításainak hibáit, és így el fognak veszni Számomra.
Közületek csak a merészek és a bátrak – akik a legjobban szeretnek Engem – lesznek azok, akik az üdvösség felé vezetik majd Hadseregemet.
Ők, a Vezetésem alatt lelkek milliárdjait hozzák majd magukkal a biztonságba. Ezért sohasem szabad feladnotok.
 
Jézusotok
 

 

Kérem valamennyi felszentelt Szolgámat, hogy hívjanak Engem, az ő szeretett Jézusukat, hogy beboríthassam őket Drága Véremmel

 
2013. február 28. kedd, 23.55
 
Szeretett leányom, Elküldtem Szentlelkemet, hogy árassza el Isten valamennyi Gyermekét ebben az időben, igyekezvén megszüntetni a gonosz sötétséget a világban.
 
Imádkozzatok állhatatosan valamennyi felszentelt Szolgámért, ebben az időben, amikor szörnyen össze vannak zavarodva. Olyannyira szomorúak lesznek az elkövetkező néhány hétben Szent Helytartóm lemondása miatt, hogy nem tudják majd, hová forduljanak.
 
Kérem valamennyi felszentelt Szolgámat, hogy hívjanak Engem, az ő szeretett Jézusukat, hogy beboríthassam őket Drága Véremmel. Én meg fogom adni nekik azokat a Kegyelmeket, melyekre Tanításaim Igazságának megkülönböztetéséhez lesz szükségük. Akkor majd fel fogják ismerni a megtévesztést, melyet hamarosan eléjük tárnak.
 
Nem szabad kételkedniük Bennem soha. Belém kell helyezniük minden bizalmukat. Nem hagyhatják cserben Nevemet soha, és ébernek kell lenniük minden pillanatban.
 
Mondd meg nekik, hogy Én gyengéden szeretem őket, és hogy különleges Ajándékokat fognak kapni a Mennyből. Ezek az Ajándékok békét, reményt és bátorságot adnak majd nekik a földi Szent Egyházamban elkövetkező zűrzavaros időkben.
 
Jézusotok
Siessetek lázadó kicsinyeim, ne kövessétek a Sötétséget. Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, mert az Irgalmasság ideje a végéhez közeledik!

2013. február 3. 13:30

A Titkos Értelmű Rózsa felhívása az emberiséghez

A nagy Pünkösd közeledik. Atyám minden halandót egy kisebb ítéletnek fogja alávetni, hogy kiegyenesítse életetek útjait és útbaigazítson majd benneteket, hogy visszatérhessetek ebbe a világba és szembesülhessetek a nagy megpróbáltatás napjaival. Az Irgalmasság e cselekedete nélkül, az emberiség nem lenne képes a megpróbáltatást elviselni. Legyetek felkészülve lelkileg, végezzetek egy jó életgyónást és minden elkövetett gonoszságért elégtételül böjtöljetek, jótékonykodjatok és végezzetek önmegtagadást, hogy amikor a Mindenható előtt álltok, feddhetetlenek legyetek.

Ne pazaroljatok időt a világi haszontalanságokra. Nézzétek, az Atyátokkal való találkozás közeledik, és nektek lelkileg fehérbe kell öltöznötök, hogy megjelenhessetek a Királyok Királya előtt.

Szenteljetek figyelmet az égi jeleknek, mivel ezelőtt soha nem látott égi jelenségek fognak megjelenni az égbolton. A harsonák újra megszólalnak, bejelentvén a Figyelmeztetés közelségét. Ne féljetek, legyetek inkább boldogok, mert sokan szerették volna látni azt, amit ti látni fogtok, de nem volt rá lehetőségük. Milyen nagy az Isten Szeretete és Irgalmassága, mert annak ellenére, hogy egy nyakas nemzetség vagytok, a leghálátlanabb és a legbűnösebb, mely valaha is létezett, mégis kiválasztott egy maradékot közületek, hogy holnap az Ő szeretett Izraelje lehessetek!

A nagy megpróbáltatás napjaiban, sok szent és angyal fog lejönni a Földre, hogy segítsenek nektek keresztülmenni a lelki sivatagon. Ne hanyagoljátok Rózsafüzérem imádkozását. Ne feledjétek, hogy Rózsafüzérem útlevél az új élethez. Az Új Jeruzsálem vár rátok, a lakoma készen van és a vőlegény is vár rátok. Mindenki meg van hívva, az igazak és a bűnösök egyaránt, de csak azok léphetnek be, akiknek a ruházatuk megfelelő.

Siessetek lázadó kicsinyeim, ne kövessétek a Sötétséget. Tartsatok bűnbánatot és térjetek meg, mert az Irgalmasság ideje a végéhez közeledik! A „figyelmeztetés” a ti utolsó lehetőségetek. Ha nem fogadjátok el ezt a nagy Irgalmasságot, akkor biztosíthatlak benneteket, hogy elveszítitek a lelketeket és az örökre fogságban marad. Lázadó kicsinyeim, Atyám nem akarja a ti halálotokat; gondoljátok át és egyenesítsétek ki útjaitokat, forduljatok el a bűntől és a gonosztól, ne kövessétek őt a sötétségbe. Nézzétek, a sötétség közeledik és ti nagyon jól tudjátok, hogy ez az Igazságszolgáltatás éjszakája.

Felhívást intézek mindegyikőtökhöz, akik becsempésztétek az okkultista praktikáitokat Isten népe közzé: hagyjátok el a sötétséget és tegyétek jóvá mindazt, amit tettetek, mert Atyám nagyon rövid időn belül Igazságot fog szolgáltatni Népének, és ti, sötétség gyermekei, az Isteni Igazságszolgáltatás súlyát a saját bőrötökön fogjátok megtapasztalni. Akkor tudni fogjátok, hogy van egy Igazságos Isten, Aki mindent lát, mindent tud, Aki ismeri az emberek szívét és mindenkit tettei után fog megítélni. Egyenesítsétek ki utjaitokat, hogy holnap ne legyen miért gyászolnotok.

Mária, a Titkos Értelmű Rózsa

Szívem kicsiny gyermekei, tegyétek ismertté üzeneteimet az egész emberiséggel.

A FIGYELMEZTETÉSEM ÉS A CSODA UTÁN AZ ÉN KÉT TANÚM NYILVÁNOSAN MEG FOG JELENNI


2013. február 6. de.8:20-kor:

AZ ATYAISTEN SÜRGŐS FELHÍVÁSA AZ EMBERISÉGHEZ

Én népem, Én örököseim, béke veletek!

A Figyelmeztetésem és a Csoda megtörténte után az Én két tanúm nyilvánosan meg fog jelenni!

Népem, üdvözöljétek majd hírnökeimet, és mindenben segítsétek őket; ők az én tanúim, és Én haladok előttük. Aki őket köszönti, az Engem köszönt, aki elutasítja őket, az Engem utasít el.

Az Én két olajfámnak megadatott az oldás és kötés hatalma, az áldás és az átok ereje; ellenségem képtelen lesz azt tenni, amit szeretne (megakadályozni őket küldetésükben), mivel azért lesz ott az Én két tanúim, hogy lerombolják terveit, és hamis tanításait.

Népem meghallja majd hangjukat, és örülni fognak küldötteim jelenléte miatt, mert látni fogja bennük Izrael Istenét, Aki eljött az ő szabadításukra. Az Én két tanúm sokaknak okozza majd bukását, míg másokat pedig felemel. Ők lesznek az akadály ellenségem és küldöncei számára, de népem számára a vigasztalás és a remény megtestesítői lesznek.

Küldötteimet a Világosság, a Bölcsesség és a bennük lakozó Lélek fogja vezetni. Gonosz erő nem árthat nekik, amíg a Szent Akarat be nem teljesedik. Mindazok, aki merényletet kísérelnek meg ellenük, meg fognak halni. Hatalmukban áll majd a vizeket vérré változtatni és a földet mindenféle járvánnyal sújtani, ahányszor csak akarják. Hatalmuk lesz arra, hogy bezárják az eget, amíg prédikálnak.

Az Én két tanúm csodás jeleket visz majd végbe az Én Nevemben, és az Én hűséges népem hallgatni és követni fogja őket. A gonosz küldöttei megpróbálják majd megsemmisíteni őket, de nem tehetik, mert láng lövell ki ajkukból, mely elemészti ellenségeiket.

Népem, hamarosan meg fogjátok ismerni az Én két olajfámat. Örvendezzetek Izrael Istenének magjai, örvendezzetek hegyek és dombok, amikor küldötteim áthaladnak, mert ők azért jöttek, hogy hirdessék az üdvösséget és Jeruzsálem szabadulását, hogy Jó Hírt hozzanak, és ujjongva kiáltsák Sionnak: Él a Te Istened, Uralkodik a Te Istened!

Készülj fel, népem, küldötteim köszöntésére, mert az ő idejük hamarosan kezdetét veszi. Adjatok meg nekik minden segítséget, mert ők az Én Nevemben jönnek. Ők az Én két világító oszlopom, melyek megvilágítják majd azokat a sötét napokat, és Szeretett Leányommal, valamint az angyalokkal együtt előkészítik az utat Fiam Győzedelmes Visszatérésére.

Legyetek békében, népem, örököseim!

Atyátok, Jahve, a Nemzetek Ura

Tegyétek ismertté üzeneteimet a föld minden pontján!

A NEMZETEK HÁBORÚRA KÉSZÜLNEK!

2013. február 10.

AZ ATYAISTEN SÜRGŐS FELHÍVÁSA AZ EMBERISÉGHEZ

Népem, béke veled!

A nemzetek háborúra készülnek! A gonosz küldöttei azt keresik, hogy véget vessenek az emberiség egyharmad részének; már mindent megterveztek, hogy destabilizálják a békét. A hatalommal rendelkező nemzetek királyai – ellenségemet szolgálva – el akarják kezdeni a háborút, hogy létrehozzák uralkodásának birodalmát, és hogy leigázzák a nemzeteket, elegyengetve ez által az utat az Antikrisztus megjelenésének. Elkezdődnek a tömegpusztító tervek megvalósításai, hasznot húzva a háborús konfliktusokból. A halál csendje mindenhol elterjed majd a levegőben, egy ideig zűrzavart és felfordulást okozva az emberiség életében.

Az Én népem megkezdi tisztulását a megpróbáltatás kemencéjében. A csatalovak dübörgései, a bombák robbanásai, az acél madarak süvítései ellopják majd a békét teremtésemtől. A Föld rázkódni és nyögni fog, mint egy vajúdó asszony a szülés során, és az Én népem besétál száműzetésébe, az asszonyok, gyermekek és az idősek elhagyják a városokat, a fiatalokat toborozni fogják, és sokkal ritkább lesz a férfi, mint az Ofír aranya (Bibliai kifejezés, mely színaranyat jelent).

Mindenhol jajgatásokat lehet majd hallani. „Népem lányát” be fogják szennyezni és a becsületét és szégyenérzetét a földön tiporják majd. Ó mennyi bánata van népemnek! A szerencsétlenség váratlanul jön. A sikoltásnak nincs értelme, senki sem fogja azt meghallani, minden csak káosz és pusztítás. A városok olyanok, mint a szellemek, a halál csöndje lakozik bennünk. Népem elkezdte Kálváriáját, tragédiája egy kétségbeesett sikoly, amely áthatol a mérhetetlen világegyetemen, igazságosságot és szabadságot követelve.

Jaj, neked Jeruzsálem, mert egy kő sem marad a másikon! Dombjaidat beveszik ellenségeid, házaidat kifosztják, leányaidat megbecstelenítik, és bátor embereid meghalnak.

Népem, álljatok készen, mert sivár napjaitok megérkeztek. Mindennek úgy kell beteljesednie, ahogyan az meg van írva, mindennek meg van a maga kijelölt ideje ebben a múlandó világban. A fű elszárad, a virágok elhervadnak, de Isten Igéje örökké megmarad. Az emberek igazságtalansága felébreszti majd Igazságosságomat és a végén a rend és a törvény fog uralkodni. Túlélőim a holnap választott népe lesz, akik velem együtt fognak lakni új teremtésemben: az új Égben és Földön. Béke legyen veled népem, örökösöm.

Atyátok Jahve, a nemzetek Ura

Tegyétek ismertté üzeneteimet a föld minden sarkán.

SENKI MÁS, CSAK PAPJAIM ÉS LELKÉSZEIM ÉRINTHETIK MEG SZENT- OSTYÁMAT!

2013. február 15. de. 8:15

A SZENTSÉGI JÉZUS SÜRGŐS FELHÍVÁSA PAPJAIHOZ, LELKÉSZEIHEZ ÉS AZ EGÉSZ KATOLIKUS VILÁGHOZ!

Szeretett fiaim, szeretett nyájam, az Én békém legyen veletek!

Mily szomorúság látnom a sok papot és lelkészt, akik nem gyakorolják méltóan az én papi hivatásomat: Testem és Vérem kiszolgáltatásának hatalmát laikus gyermekeimre bízták. Ki mondta nektek, nyájam pásztorai, hogy a laikusok gyakorolhatják az én papságomat? Emlékezzetek az utolsó vacsorán mondott szavaimra: „… Ez az én Testem, mely értetek adatik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. Ugyanígy, a vacsora végén, fogta a kelyhet, és azt mondta: Ez a kehely az újszövetség az én véremben, amely értetek kiontatik.”

(Lk.22,19-20)

Csak ti, akik apostolaimat képviselitek, kaptatok hatalmat arra, hogy kiszolgáltassátok az Én Testemet, és az Én Véremet. Senki más, csak az én papjaim és lelkészeim érinthetik meg a Szentostyát! Ismétlem: csak papjaim és lelkészeim felszentelt keze szolgáltathatja ki a Szentáldozást. Az Én laikus gyermekeim sohasem helyettesíthetik papjaimat, mert azzal szentségtörést követnek el. Laikus gyermekeim elláthatnak másféle templomi feladatokat, de sohasem helyettesíthetik a papokat és lelkészeket az én papi hivatásomban.

Szeretett fiaim, ez az istenségem ellen elkövetett gyalázat súlyos bűn az evangéliummal és az Egyház tanításaival szemben. Ez nem tőlem származik; ezt az ellenségem, és az ő gonosz ügynökei teszik, akik beszivárogtak Egyházam belsejébe. Az Ég velem együtt sír, mikor ezt a súlyos gyalázatot figyeli, melyet oly sok szeretett fiam Istenségem ellen követ el. Sok házamban gúnyol ki engem ellenségem, amikor azt figyeli, hogy hogyan gyaláznak meg oly sokan közületek Engem.

Minden istenségem ellen elkövetett gyalázat egy–egy korbácsütés, amit szeretteim mérnek rám.

Hagyjátok abba bántalmazásomat, ne folytassátok meggyalázásomat! Vegyétek ezt fontolóra népem pásztorai, fontold meg népem, nehogy holnap gyászolnod keljen. Bizony mondom nektek: ahogyan ti bántok velem, úgy fognak majd bánni veletek is, amikor megjelentek előttem. Biztosítalak benneteket, ha nem gyakoroltok irgalmasságot velem szemben, akkor ti sem találtok majd irgalomra, amikor elhívlak benneteket, hogy számot adjatok cselekedeteitekről.

Szeretett gyermekeim, változtassátok meg a magatartásotokat, hogy amikor az örökkévalóságba érkeztek, igaznak találtassatok.

Az Én békémet hagyom rátok, az Én békémet adom nektek. Tartsatok bűnbánatot, és térjetek meg, mert Isten Királysága közel van.

Az Oltáriszentségi Jézus: A szeretett, akit nem szeretnek.

Tegyétek ismertté üzeneteimet minden házamban

BENEDEKEM TOVÁBBRA IS EGYHÁZAM HELYTARTÓJA MARAD MINDADDIG, AMÍG A RÓMAI PÉTER KINEVEZÉSE MEG NEM TÖRTÉNIK!
 
 
2013. Február 20. de.7:55
AZ OLTÁRISZENTSÉGI JÉZUS SÜRGŐS FELHÍVÁSA A KATOLIKUS VILÁGHOZ
 
 
Ezt mondja az Úr:
Helyettesem lemondásával elkezdődnek majd Egyházam megtisztulásának a napjai.
Péter széke megüresedett, hogy megkezdődjék mindaz, ami Egyházamról írva van e végső időkre. Itt az idő az ellenségem és gonosz követői számára, hiszen ahol a tetem, oda gyűlnek a keselyűk.
Egyházam megkezdi szomorú kálváriáját, azt a Kálváriát, amelyre újjászületéséhez szükség van, hogy megerősödjön a hitben, valamint, hogy elteljék a Szentlélek karizmáival, és így teljességgel szolgálhassa népemet. Alázatosság, könyörület, szegénység, de mindenek előtt, a szeretet lesz a jelszava megújult Egyházamnak.
Légy felkészülve nyájam – én népem -, mert jön a nagy lelki megpróbáltatás, amely alapjaiban rázza meg Egyházamat, de nem dönti meg, mert Én ott leszek, és megtartom. Sok papom, akik hűségesek Evangéliumomhoz és tanaimhoz, a vérüket fogják ontani egyházam védelmében, míg mások elmenekülnek, és a maradékot a lázadók el fogják csábítani.
Népem, imádkozz és őrködj, mert kezdődik egyházam Getszemáni – ideje.
A hamis pápa már készen áll a szövetségre a hamis messiással, hogy megkezdjék Szentélyem meggyalázását; minden áruló várja már a hamis istent, a parádé elkezdődik, – a sötétség órája már csak karnyújtásnyira van. Az Emberfiát újra halálra fogják ítélni – a saját családja által.
Elkészült már a kereszt, amelyet népemnek kell vállára vennie: Ne félj, népem, csak kövess Engem, aki a sajátommal vállamon előttetek megyek.
Nincs visszaút, minden beteljesedik; ég és föld elmúlnak, de az Én Igéim nem múlnak el.
A megpróbáltatások közepette küldöm el „Figyelmeztetésemet” és népem megtisztul, lelkében megerősödik, úgy, hogy úrrá lehessen a nagy szorongattatás napjain.
Amikor napi áldozatom bemutatását felfüggesztik, akkor kezdődik a nagy förtelem és üldöztetés; akkor már tudjátok, hogy Én nem nyugszom többé a Tabernákulum csöndjében, és akkor mindannyitoknak menhelyekre kell menekülnötök, melyeket Édesanyám mutat meg majd nektek. Ott biztonságban lesztek és a Tabernákulum Édesanyám lesz, ahol ti azokban a napokban tartózkodhattok. Őt keressétek, és Ő tanít majd benneteket, a maradék Egyházat, ahol majd olyan papokra fogtok találni, akik Evangéliumomhoz és tanaimhoz hűségesek maradtak, akik az Én Testemmel és az Én Véremmel fognak táplálni benneteket.
Maradjatok egyesülve Velem, Édesanyámmal, és Mennyei Hadseregemmel, hogy senki és semmi se tudjon ártani nektek. Imádkozzatok Egyházam megújulásáért, és ne hagyjátok el az Én Benedekemet. Benedekem továbbra is helytartóm marad Egyházamban mindaddig, amíg „Római Péter” kinevezése meg nem történik!
Az Én békémet hagyom rátok, az Én békémet adom nektek. Ne féljetek, Én veletek leszek az idők beteljesedéséig!
 
A ti szeretett, Oltáriszentségi Jézusotok
 
 
 
 
A FIGYELMEZTETÉS ALATT ATYÁM MEG FOGJA ERŐSÍTENI A LELKETEKET, HOGY KÉPESEK LEGYETEK MAJD SZEMBENÉZNI ELLENSÉGEM HADSEREGÉVEL
 
 
2013. február 25. de.7:50
 
MÁRIA, A TIKOS ÉRTELMŰ RÓZSA SÜRGŐS FELHÍVÁSA A HARCOLÓ MÁRIÁS HADSEREGHEZ
 
 
Máriás Harcoló Hadseregem, Isten békéje legyen veletek!
Álljatok készen és készüljetek fel a nagy lelki küzdelemre, mivel az események elkezdtek kibontakozni. Tartsátok készenlétben és imával felfegyverkezve emeljétek magasba a Máriás lobogót, mert a szabadságotokért vívott végső csata hamarosan elkezdődik. Szeretett Mihályom parancsára a Mennyei Hadsereg már felsorakozott. Már csak a harcoló hadseregnek kell felsorakozni, hogy kezdetét vegye a nagy lelki csata, az Armageddon csatája. Ha egységben maradtok imáitokban a ti Mennyei Édesanyátokkal és az én Mennyei Seregemmel, győzedelmeskedni fogtok a napi ütközetben, de ha hagyjátok, hogy ellenfelem megosszon benneteket, akkor fájdalmas vereséget fogtok szenvedni, mely megnehezíti megtisztulásotokat.
A Figyelmeztetés alatt Atyám meg fogja erősíteni a lelketeket, hogy képesek legyetek majd szembenézni ellenségem hadseregével. Emlékezzetek rá, hogy ez a harc nem hús és vér ellenséggel szemben folyik, hanem a gonosz szellemi erőivel szemben – akik az égi magasságokban laknak –, „a fejedelemségek, a hatalmasságok és ennek a sötét világnak kormányzói ellen.” (Ef.6,12)
Ezért, kicsiny gyermekeim, Atyámtól karizmákat és különleges kegyelmeket fogtok kapni, melyek által igazi szellemi harcosokká váltok; enélkül nem tudnátok szembeszállni azokkal a gonosz erőkkel. A Mennyei segítség nélkül legyőznének benneteket; ne feledjétek, hogy ez szellemi harc! A szellemi fegyverek, amelyeket Atyám fog adni nektek, hatalmas erejűek lesznek és lerombolják az erődítményeket. Felszólítom mindnyájatokat, akik a harcoló seregem katonái, hogy legyenek lélekben felkészülve a Figyelmeztetés idejére. Imával, böjttel és az érzékek önmegtagadásával készítsétek fel lelketeket erre a nagy eseményre, amely meg fogja változtatni az életeteket.
Mihállyal és a Mennyei sereggel együtt várlak titeket, hogy kidolgozzuk a stratégiák terveit, hogy mindörökre legyőzzük majd ellenségemet és gonosz seregét.
Előre hát, Máriás Harcoló Sereg, Királynőtök, Édesanyátok, és a Mennyei Sereg vár rátok!
Légy felkészülve, Máriás hadseregem; lámpásaitokban soha ne aludjon ki imádságotok lángja, hogy ha Mesteretek és Uratok megérkezik, ébren és virrasztva találjon benneteket, mint jó katonákat; álljatok harcra készen és legyetek szolgálatkészek, hogy mindent megtegyetek Isten Királyságáért.
Isten békéje kísérjen benneteket, és az én anyai védelmem legyen segítségetekre!
 
Királynőtök és Édesanyátok, Mária, a Titkos Értelmű Rózsa
 
Tegyétek ismertté üzeneteimet az egész emberiség számára

SZENT MIHÁLY ARKANGYALHOZ HŰSÉGES HÍVEK FELAJÁNLÓ IMÁJA

 
LELKI FEGYVERZET A TISZTULÁS IDEJÉRE

2011.február 25. du.3:35

 

Dicsőséges és áldott Szent Mihály, Mennyei Seregek Hercege, a te gondjaidra bízom – szeretett arkangyalom – testemet, lelkemet, szellememet; alázatosan felajánlom neked magamat, családomat és szeretteimet.

 

Légy a mi oltalmazónk és védelmezőnk minden utunkon és lelki csatáinkban. E Szent kijelentés segítségül hívása által: „KI OLYAN, MINT ISTEN, KI OLYAN, MINT ISTEN, KI OLYAN, MINT ISTEN?” Mindnyájan védelmezve legyünk minden gonosztól, minden veszedelemtől, a sötétség erőinek testi és lelki épségünk elleni minden tüzes nyilától.

 

Ó, áldott Szent Mihály, fogadd el a Te mennyei személyednek szóló felajánlásomat és terjeszd ki azt családomra és szeretteimre is!

 

* ”Kérem ezt az Atya, a Szentháromság Egy Isten Nevében” (Keresztvetés)
* „A Boldogságos és örökké Szűz Mária, a Mennyország és az Angyalok Királynője, az Emberiség Édesanyja szent közbenjárására” (Keresztvetés)
* „Szent Gábriel, Szent Rafael és a köztetek lángoló, más kimagasló egyéniségek, a Legmagasságosabb Isten Trónusa előtt tett szent közbenjárására” (Keresztvetés)
*„ Az Arkangyalok és Angyalok szent közbenjárására” (Keresztvetés)
*” A próféták és a mártírok szent közbenjárására” (Keresztvetés)
*”Az Erősségek, Hatalmasságok, Uralmak, Fejedelemségek, Trónusok, Kerubok és Szeráfok szent közbenjárására” (Keresztvetés)
*  Szolgálja mindez Isten dicsőségét és lelkünk üdvösségét! Ámen.

 

( Ezt végezzük el minden nap.)

 

IMÁDSÁGOK VÉDELEMÉRT

 

Áldott Szent Mihály Arkangyal, légy az én oltalmam és védelmezőm minden utamon és lelki küzdelmeimben; legyen velem a Te szent védelmed éjjel és nappal. Oltalmazd meg lelkemet az ellenségtől és annak gonosz csatlósaitól. Az igaz úton vezess engem. Ments meg attól, hogy megbántsam Istent. Halálom óráján fogj kézen engem, és vezessél el az Örök Atya dicsőségéhez.

 

L.: Szent Mihály Arkangyal, a te fényességeddel …   R.: Világosíts meg minket !
L.: A te szárnyaiddal…                                                 R.: Védelmezz meg minket!
L.: A te kardoddal…                                                     R.:  Oltalmazz meg minket!

 

ÁMEN.

10. üzenet 2009. február 25. szerda

 

 

2009. február 25., szerda

 

Hamvazószerda

 

Gábriel arkangyal 10. megjelenése és üzenete

 

Nagy bizonytalanságban, de bizalommal és boldogsággal telt szívvel tekintettem a nap elé, melyen a szent arkangyal eljövetelét vártam. Nem a félelem, sokkal inkább saját magam próbára tételének ideje volt ez.

 

Őrangyalom intő szavával kezdődött, aki azt mondta nekem:
„Ha most így kimész, a Műnek hirtelen vége szakad! Maradj és imádkozz! Várd meg Gábrielt!” Őrangyalomban bízva lemondtam a tervezett utazást, és azt tettem, amit az őrangyalom mondott nekem: Maradtam és imádkoztam. – Anélkül, hogy tudtam volna, milyen eredménye lesz. Csendben, türelemmel vártam az arkangyal eljövetelét.
A korábbi alkalmaktól eltérően az arkangyal ezúttal nem a kora reggeli órákban jött, hanem a nap végén. Be kell vallanom, hogy ez egy kissé nyugtalanított, hiszen vártam őt reggel; de hát nem maradt más, mint várni és imádkozni.
Nem tudom, hány óra volt, de már a késő esti órákban jártunk; sötét volt, és körülöttem a város lassan nyugovóra tért. Ekkor megéreztem, amint a szívem gyorsabban kezd dobogni, és megtelik várakozó örömmel. Kinyitottam a szemem, és már láttam a fényt, amiben Gábriel
arkangyal is megjelent. Gyönyörű volt. Ez alkalommal hihetetlen boldogság töltött el az arkangyal megpillantásakor. Barátságos mosollyal szólalt meg:
„Az Egyetlen Isten nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységének a nevében: Légy üdvözölve, Te áldott gyermeke az Égnek, és a mennyei seregek szeretett segítője!
Mily nagy örömöt hirdethetett őrangyalod! Hallgattál rá, és bizalmat mutattál! Mily nagy öröm ez egy őrangyalnak! Bízzatok, és eljön az öröm időszaka!
Mit tettél volna? Hogyan akartál testvéreidhez menni? A hit fáklyájaként, melyet a látvány kedvéért gyújtanak, majd pedig kioltva adnak tovább? Értsétek meg, hogy a hit útját, életetek útját csak magában a hitben, tehát az Életben találjátok meg! Meg kell újból tanulnotok élni.
Élni – egyedül és közösségben is! Mert ott fogjátok megtalálni Atyátokkal a közösséget, és a legszükségesebb közösség az Istennel való közösség!
Ne legyél szomorú kedves gyermekem! Ez így jó! Minden, amit tenned kell, a szívedben van.
Hallgass egyszerűen rá, és ne hagyd magad megtéveszteni! Menj az úton, amit Isten jelölt ki számodra, és amit a te önkéntes „Igen”-eddel magadra vállaltál. Menj az élő hitnek ezen az útján, különben a Mű hiábavaló és megsemmisül.
Fel kell hagynotok azzal, hogy a mulandóra és saját történetiségetekre figyeljetek! A visszapillantás szerencsétlenséget hoz, és félrevezet! Megmerevít és megkeményíti a szíveteket, mindent szétrombolhat! De ott nincs üdvösség!
Az üdvösség Istennél van! Az üdvösség maga Isten! Istenhez a hit vezet! A hit az Élet!
De azzal is fel kell hagynotok, hogy az eljövendőt és saját jövőtöket kutassátok! Előre pillantani veszélyes lehet. Összezavar és tévútra vezeti a szíveteket, mindenkit tévútra vezethet! De ott nincs üdvösség!
Az üdvösség Istennél van! Az üdvösség maga Isten! Istenhez a hit vezet! A hit az Élet!
Az Élet most van!
Csak a pillanatban ismerhetitek fel! Csak ha jelen vagytok a pillanatban, hallhatjátok meg Isten hangját, mivel az Élet „most”-ja Istentől származik és örök. Mindig volt, de sohasem kezdődött, mindig lesz, sohasem ér véget, mert mindig a „most” van. A pillanatban Isten ismerhető fel, és a pillanat fényében a lélek számára minden felülvizsgálható!
Ez az egyik titok, melyre a választ meg kell találnotok. Amíg nem tudjátok a választ, az ajtó zárva, az út pedig rejtve marad. Jöttök valahonnan és siettek valahova, de nem álltok meg!
Keressétek a kulcsot, és találjátok meg, és vegyétek észre, hogy mindig is ott volt előttetek.
Nagy boldogság lesz. Fogadjátok el: Istenben a mulandó örök! Minden pillanatban benne van minden!
Ez a titok vezet el titeket a Fogantatáshoz – ahol egyetlen pillanatban Minden végbemegy! Ez a titok vezet el titeket a Kereszthez – ahol egyetlen pillanatban Minden végbemegy! Ez a titok vezet el titeket a Feltámadáshoz – ahol egyetlen pillanatban Minden végbemegy!
Emeljétek fel a keresztet – a nagy győzelmi jelet – és bízzatok!
Tudom, hogy a keresztet, melyet neked megáldottam, szünet nélkül hordod! Biztosítottalak róla, hogy e győzelmi jel védelme alatt állva semmilyen baj nem történhet veled. Hatásos fegyver a démoni hatalmakkal szemben! Vedd a keresztedet, és csinálj ilyet testvéreid számára. Vedd ezeket a kereszteket, és kérd az angyalok védelmét azon testvéreid számára, akik viselni fogják ezt a keresztet, és akik számára segítséget kérsz. Egy papnak meg kell áldania a keresztet, hogy az áldás hatalmával a Gonosz ellen felvértezze. Azután a kereszt átvevőjének kell kérnie Istent, biztosítsa, hogy a kereszt védelmet nyújtson, kérnie kell Istent, hogy biztosítsa segítségét az angyalok által. Aki olyan keresztet hord, mint a tiéd, minden nap kell, hogy beszéljen az őrangyalával, mert ők azok az égi segítők, akik mindig veletek vannak, az élet minden pillanatában!
A kereszt legyen számotokra a biztonság jele, de az üdvösség csak Istenben van!
Szeretett gyermek: Cselekedeteitek, éberségetek és imáitok által már sok üdvösséget hoztok e világba! Minden este szállnak ugyanazzal a szándékkal mondott imák a mennyei trónushoz, és megörvendeztetik az égi hatalmakat, mivel éjszakai virrasztásotok áldozatával sok szív lobbantható lángra, mert az éjszakai virrasztás hatalmas kegyelmi eszköz. Szüntelenül készenlétben és kitartva az éjszaka csendjében. Ez az, amit tennetek kell! Ezt már hírül adtam
nektek!
Missziótok legyen a Csend missziója, közösségetek pedig legyen az Ég hallgatag szolgálatának a közössége!
Ez a feladatotok, küldetésetek, missziótok!
Rajtad keresztül ismét üzenem:
Hagyjátok, hogy gondolataitok végre megnyugodjanak, és hagyjatok fel a foglalatosságokkal.
Keressétek ezt a nyugalmat, és terjesszétek el a világ összes országában, mert az életnek e nyugalmában tudja szívetek Isten suttogó hangját meghallani!
Tiszteljétek a teremtést, és ismerjétek fel Isten országát magatok között! Amíg nem tanuljátok meg felismerni Isten lelkét mindenben, még a teremtés legapróbb részletében is, addig nem válhattok részévé, és így nem töltődhettek meg teljesen az Ő szeretetével.
Különleges módon tartsátok meg a hónap első péntekét, és énekeljetek dicsőítő énekeket az isteni Szentháromságnak!
Bízz segítségünkben te, buzgó fegyvertárs a sötét hatalmak elleni küzdelemben.
Megismerhetted utadat. Maradj hű hozzá, és ne hagyd magad eltéríteni, mert keskeny és fáradságos az út. Élj visszavonultságban, és maradj a Csendben, kitartva Istenben, és feláldozva magadat a világért. Látogasd testvéreidet az élő hit élő fáklyájaként. Tarts ki testvéreiddel, és vezesd őket kézen fogva a csendbe, hogy lassan kinyissák szemüket és fülüket a valódira!
Vegyétek komolyan a szavaimat, és próbáljátok megérteni őket! Ne keressetek szenzációt, látványosságot, újdonságot, felkavaró dolgokat vagy hasonlókat. Vegyétek komolyan őket, és hozzájuk igazítsátok életeteket. Sok áldást hoznak azok az emberek a világba, akik a néma szolgálat e fáradságos útja mellett döntenek. De ezt az utat csak Isten szeretetébe vetett bizalommal lehet megtenni! Tehát bízzatok! Bízzatok a segítségben!
Használjátok ki az időt, és menjetek ki a pusztaságba. Vonuljatok magányba, ahol csak egyvalaki van jelen: Isten. Ott van az örökkévalóság lakhelye. Egy oázis a sivatagban. Mélyen elrejtve és őrizve, de mindenki számára elérhetően. Hosszú vándorutat kell megtenni, hogy megtaláljátok Istent a sivatagban. Sok éjszaka van még előttetek!
Virrasszatok és imádkozzatok!
Emlékezzetek arra, amit már mondtam! Sok minden van még ott nyilvánvalóan rejtve!
Keljetek fel és kezdjétek meg utatokat az ég halgatag szolgálataként, a csend
misszionáriusaiként.
Várd Benedek apátot, és az őrangyalodat! Bízzál bennük, és hallgass rájuk!
Az elkövetkező hónap gyorsan el fog repülni, és hamarosan ismét találkozunk! Légy készen, és figyelj a szívedre! Tartsd mindentől szabadon, és állandóan nyitottan Isten szavára, valamint a testvéreidért mondott imára!
Buzdítsd őket, hogy újra és újra olvassák el az üzeneteket, amíg meg nem értik. Míg készek nem lesznek végre meghallgatni, amit Isten nekik ezeken az üzeneteken keresztül mondani akar! Meg kell tanulniuk végre odafigyelni!
Légy állandóan biztos a segítségünkben, és mindenben fordulj az őrangyalodhoz!
Az Egyetlen Isten nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek egységének a nevében: Áldott vagy! Az Ég védelmez téged! Az Ég királynőjének anyai keze gondoskodóan itt van számodra, és óv téged a sötét éjszakán át vezető utadon!”
Ezután az arkangyal ismét egy keresztet rajzolt a homlokomra. Ez alkalommal újra megfogta a kezeimet, és tenyerembe ismét egy-egy kis keresztet rajzolt. Még egyszer rám mosolygott, és visszalépett a fénybe, majd eltűnt. 23.50 volt.

A fájdalom az élet és a szeretet jele.