Szeptember

Medjugorje, 2017. szeptember 2.

“Drága gyermekek! Ki tudna nálam jobban szólni Fiam szeretetéről és fájdalmáról?! Vele éltem, vele szenvedtem. Földi életemben megtapasztaltam a fájdalmat, mert édesanya voltam. Fiam szerette a Mennyei Atya, az igaz Isten gondolatait és műveit. És ahogyan mondta nekem, azért jött, hogy megváltson benneteket. Én elrejtettem saját fájdalmamat a szeretet által, de nektek gyermekeim, számos kérdésetek van. Nem értitek a szenvedést. Nem értitek, hogy Isten szeretetén keresztül kell elfogadnotok és elviselnetek a fájdalmakat. Minden emberi lény kisebb vagy nagyobb mértékben meg fogja tapasztalni azt. De lelki békével és a kegyelem állapotában van remény. Ez az én Fiam, Isten, Istentől született. Szavai az örök élet magvai. A jó lelkekben elvetve bőséges termést hoz. Fiam szenvedett, mert magára vette bűneiteket. Ezért ti, gyermekeim, szeretetem apostolai, ti, akik szenvedtek, tudjátok, hogy fájdalmaitok fénnyé és dicsőséggé fognak válni. Gyermekeim, míg fájdalmakat éltek át, míg szenvedtek, a menny belép hozzátok, és ti egy kis mennyet és sok reményt ajándékoztok a körülöttetek élők számára. Köszönöm nektek.”

Medjugorje, 2017. szeptember 25.

Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek nagylelkűek a lemondásban, a böjtben és az imádságban mindazokért, akik kísértést szenvednek, és nektek testvéreitek. Különös módon kérlek benneteket, hogy imádkozzatok a papokért és minden megszenteltért, hogy még forróbban szeressék Jézust, hogy a Szentlélek örömmel töltse be szívüket, hogy tanúságot tegyenek a Mennyről és a mennyei titkokról. Sok lélek bűnben él, mert nincsenek, akik áldozatot hozzanak és imádkozzanak megtérésükért. Én veletek vagyok és imádkozom értetek, hogy szívetek örömmel teli legyen. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

A Szűzanya 2018. szeptember 2-i üzenete Mirjana Soldo látnok által

Drága gyermekek, szavaim egyszerűek, de tele vannak édesanyai szeretettel és gondoskodással. Gyermekeim, egyre jobban feltornyosulnak felettetek a sötétség és a megtévesztés árnyai, én pedig fényre és igazságra hívlak titeket – Fiamhoz hívlak benneteket. Csak Ő tudja átformálni a kétségbeesést és a szenvedést békességgé és derűvé, csak Ő tud reményt adni a legmélyebb fájdalmakban. Fiam a világ élete. Minél jobban megismeritek, mindinkább közelebb kerültök hozzá, annál jobban fogjátok szeretni, mert Fiam a szeretetet. A szeretet megváltoztat mindent, széppé teszi azt is, amit a szeretetlenség jelentéktelenné tesz. Ezért újra mondom nektek, hogy nagyon kell szeretnetek, ha lélekben növekedni szeretnétek. Szeretetem apostolai, tudom, hogy nem mindig könnyű, de gyermekeim a fájdalmas utak vezetnek a lelki növekedéshez, a hithez és Fiamhoz. Gyermekeim, imádkozzatok és gondoljatok Fiamra. A nap minden pillanatában emeljétek fel lelketeket hozzá, én pedig, a legszebb kert virágaiként gyűjtöm össze imáitokat, és Fiamnak ajándékozom. Legyetek szeretetem igaz apostolai, terjesszétek mindenkinek Fiam szeretetét, legyetek a legszebb virágok kertje. Imáitokkal segítsetek pásztoraitoknak, hogy minden ember felé szeretettel telt lelki atyák legyenek. Köszönöm nektek.

Égi Édesanyánk üzenete 2018. szeptember 25-én Medjugorjéból

Medjugorje, 2018. szeptember 25.

Drága gyermekek! A természet is felétek nyújtja szeretetének jeleit, a nektek adott gyümölcsei által. És ti is bőséges ajándékot és gyümölcsöt kaptatok jövetelemmel. Gyermekeim, Isten tudja, mennyire válaszoltatok hívásomra. Én hívlak benneteket: Nincs késő, döntsetek a szentség és az Istennel való élet mellett, kegyelemben és békében! Isten meg fog áldani benneteket és százszorosat ad, ha Benne bíztok. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

a

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.