Kategória
„ Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!”
Amikor Jézus lesz a te Urad, bele kíván majd szólni, hogy milyen könyvet olvasol, hogy mivel töltöd a szabad-idődet, és hogy bánsz a fizikai testeddel. Ha Jézus a te Urad, azt kívánja, hogy beleszólása legyen az anyagi életedbe, vagyis abba, hogy hogyan juss pénzhez, és abba is, hogyan és mire használd. Ha Jézus a te Urad, megkívánja, hogy szava legyen a házasságoddal, a gyermekeiddel és az otthonoddal kapcsolatban. Ő akar irányítani abban, hogy mi legyen a foglalkozásod, és hogy hol élj. Igen, Jézus be kíván lépni az életed minden területére, ha Ő a te Urad. Én pedig azt akarom, hogy Ő legyen az én Uram. Te nem? Ettől lesz áldott a keresztény élet. Amikor Jézus uralkodik felettünk az élet gyengesége, gyarlósága és emberi irányítása megszűnik. Ez emeli fel az életünket a természetes szintről a természetfelettibe.
Uram, aki értünk és bűneinkért adta egyszülött fiát, Add nékem mindig mindenkor tisztán láthassak Mindig lássam be ha tévesem gondolkodni akartatnak Soha nem engedjed hogy ne lássam az igazságot Soha ne engedjed hogy ne vegyem észre a valóságot! ::::::::::::::::::::::::::::::::::: Add jóságos Uram teremtő Atyánk, Aki értünk adta egyetlen fiát, A kereszten büneik bocsánatáért, Mutasd kérlek nekünk az igaz utat, Mely elvezet hozzád és fiadhoz, A mi nevünk és szeretteink neve, Benne legyenek az Élet könyvében! A szeretteink neve és a mi nevünk, Benne legyenek az Élet könyvében! ************************ IMA A HALÁLBÓL A REMÉNYSÉGRE Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra. Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra. Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére. Engedd, hogy béke töltse be szíveinket, a mi világunkat és az egész világmindenséget! __________________________ Szentlélek töltsd el mindenkor szívünket, lelkünket, s kérjük mindenkor a kedvesünk szívét, lelkét és mindenét töltsd el, Segíts meg minket, hogy örökéletet nyerhessünk, s segíts mindenkinek aki ezt kéri. Hisszük, hogy értünk adta égi édesapánk, Uramatyánk egyszülött fiát a kereszten a bűneink bocsánatáért. Űz ki belőlünk minden gonoszt, és kérlek töltsél el bennünket a Szentlélek erejével. ........................................... Édes Atyám! Az Úr Jézus Krisztus nevében jövök hozzád. elismerem a nagyságodat és megvallom, hogy Te minden fölött úr vagy. Te teremtettél mindeneket és én is a teremtményed vagyok és mint teremtmény jövök a teremtőm elé. Én bűnös ember vagyok és sokat vétkeztem ellened az életemet káoszba vittem. De most elhatároztam, hogy hozzád jövök és megtérek és elfogadom a Názáreti Jézus Krisztus áldozatát. És elismerem, hogy erre az áldozatra van nekem is szükségem. Ezért megnyitom a szívemet és kérlek, hogy jöjj be a szívembe és bocsássál meg nekem minden bűnt, é következményeitől szabadítsál meg. Hiszek benned Jézus Krisztus és hiszem, hogy meghaltál értem, hiszem, hogy Te vagy az élő Isten fia akit az Atya feltámasztott a halálból. Elfogadlak uramnak, szabadítómnak, megmentőmnek, gyógyítómnak. Átadom a szívemet Neked és kérlek szabadítsál meg és teremtsél bennem tiszta szívet. Te azt ígérted ha valaki hozzád jön Te ki nem veted. Ezért kérlek vezess az Atya jelenlétébe mert Te vagy az ajtó. és csak Rajtad keresztül járulhatok a színe elé. Köszönöm a szabadításodat és, hogy elfogadtál. Dicsérlek és imádlak teljes szívemből erőmből a Jézus Krisztus nevében az Atya Isten dicsőségére. Ámen
„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!” MapFree counters! Free counters! Free counters!
Jézus az Emberiséghez
2017. november
h k s c p s v
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
91. Zsoltár
Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, Az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram, és a menedékem, Istenem, benned bízom! Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől. S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el. Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön. Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra. Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz. Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad. Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. "Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet. Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki. Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet."
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2007. május 2.
„Drága gyermekek! Ma azzal az anyai kívánságommal jövök hozzátok, hogy adjátok át nekem a szíveteket. Gyermekeim, tegyétek meg ezt teljes bizalommal, és félelem nélkül. A szívetekbe helyezem Fiamat, és az Ő irgalmát. Akkor majd, gyermekeim, más szemmel fogjátok látni a világot, amely körülvesz benneteket. Meglátjátok majd felebarátaitokat. Megérzitek fájdalmukat és szenvedésüket. Nem fordítjátok majd el fejeteket a szenvedőktől, merthogy Fiam elfordítja a fejét azoktól, akik így tesznek. Gyermekek, ne tétovázzatok.”
 
 
 
2007. május 25.
„Drága gyermekek! Kérjétek velem együtt a Szentlelket, hogy az életszentség útján Ő vezessen benneteket Isten akaratának keresésében. Ti pedig, akik távol vagytok az imától, térjetek meg, és szívetek csendjében keressétek lelketek üdvösségét, és tápláljátok azt az imádsággal. Mindnyájatokat külön-külön megáldom anyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
2008. május 2.
“Drága gyermekek! Isten akaratából vagyok veletek ezen a helyen. Azt szeretném, ha megnyitnátok szíveteket és édesanyaként fogadnátok. Szeretetemmel az élet egyszerűségére és az irgalom gazdagságára tanítalak és Fiamhoz vezetlek benneteket. A Hozzá vezető út lehet, hogy nehéz és fájdalmas lesz, de ne féljetek, én veletek leszek. Kezeim megtartanak benneteket mindvégig, az örök boldogságig. Ne féljetek tehát megnyílni számomra. Köszönöm.”
„Imádkozzatok a papokért. Isten ajándékozta nektek őket.”
2008. május 25.
„Drága gyermekek! Ebben a kegyelmi időben, amikor Isten megengedte, hogy veletek legyek, újból a megtérésre hívlak benneteket, gyermekeim. Különös módon dolgozzatok a világ üdvösségén addig, amíg veletek vagyok. Isten irgalmas és különleges kegyelmeket ad, ezért keressétek azokat az imádság által. Veletek vagyok, és nem hagylak benneteket egyedül. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
2009. május 2.
A Szűzanya nagyon szomorú volt. Csak elmondta az üzenetet és megáldott bennünket.
„Drága Gyermekek! Már régóta anyai szívemet és Fiamat adom nektek. Ti elutasíttok engem. Megengeditek, hogy a bűn egyre jobban hatalmába kerítsen benneteket. Megengeditek, hogy uralkodjon rajtatok és megfosszon ítélőképességetektől. Szegény gyermekeim, tekintsetek körül és nézzétek az idők jeleit. Azt gondoljátok, hogy tudtok Isten áldása nélkül élni? Ne engedjétek meg, hogy a sötétség elborítson benneteket. Szívetek mélyéből kiáltsatok Fiamhoz. Az Ő Neve szétoszlatja a legnagyobb sötétséget is. Veletek leszek, csak hívjatok engem és mondjátok: ‘Itt vagyunk édesanyánk, vezess bennünket!’ Köszönöm nektek.”
 
 
2009. május 25.
Drága gyermekek! Ebben az időben arra hívlak mindnyájatokat imádkozzatok, hogy a Szentlélek leszálljon minden megkeresztelt teremtményre, hogy a Szentlélek megújítson benneteket és elvezessen hitetek tanúságtételének útjára, titeket és mindazokat, akik távol vannak Istentől és az Ő szeretetétől. Veletek vagyok és közbenjárok értetek a Magasságbeli előtt. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
Danko atya elmélkedése a május 25-i üzenethez
Imádkozzatok a Szentlélek eljöveteléért
“Drága gyermekek! Ebben az időben arra hívlak mindnyájatokat: imádkozzatok, hogy a Szentlélek leszálljon minden megkeresztelt teremtményre, hogy a Szentlélek megújítson benneteket és elvezessen hitetek tanúságtételének útjára, titeket és mindazokat, akik távol vannak Istentől és az Ő szeretetétől.
 
Veletek vagyok és közbenjárok értetek a Magasságbeli előtt.
 
Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Jézus Mennybemenetele előtt azt mondta tanítványainak, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére; tanúi lesznek nemcsak Jeruzsálemben, hanem egészen a föld végső határáig. Azután a szemük láttára fölemelkedett az Atyához (vö. ApCsel 1,4–9). A tanítványok és az apostolok imádsággal készültek a Szentlélek eljövetelére. Nem voltak egyedül, velük volt Mária, Jézus édesanyja is. A jelenlévők közül egyedül Ő volt telve Szentlélekkel, aki Jézus fogantatásakor egészen betöltötte. Ő bátorította a tanítványokat, hogy ne féljenek, és a kitartó imára buzdította őket. A Szentlélek eljövetele előtt az apostolok bátortalanok voltak – tele félelemmel. Amikor azonban leszállt rájuk a Szentlélek, megváltoztak, és a félénk tanítványok Krisztus bátor tanúivá lettek. Tanúságot tettek arról, amit láttak és hallottak, amíg együtt voltak Jézussal. A szeretet és az igazság tüze lángra lobbant bennük és arra ösztönözte őket, hogy azonnal kezdjék hirdetni az Örömhírt.
A 2009. május 25-i üzenetében a Szűzanya bennünket is arra hív: imádkozzunk, hogy a Szentlélek betöltsön minden megkeresztelt teremtményt. A keresztség által Isten gyermekeivé lettünk, és beléptünk a szentek közösségébe Jézus megváltói műve által. A Szűzanya imádságra hív bennünket, mert az ima eszköz, mely által megnyílik a szívünk, és Isten Lelke elkezd működni benne. Minden Szentléleknek való megnyílás a lelki élet megújulásához vezet, és arra ösztönöz bennünket, hogy tanúságot tegyünk hitünkről. Mi keresztények arra vagyunk hívatva, hogy ebben a világban Isten üzenetének, Isten Igéjének hordozói legyünk és hirdessük Isten szeretetét. Ebben segítségünkre van Mária, édesanyánk és közbenjárónk. Máriával együtt kérjük, hogy az Igazság és a Szeretet Lelke működjön bennünk és közöttünk, tanítson és erősítsen bennünket, hogy az Isten akarata szerinti új életünket éljük.
Fra Danko Perutina

Medjugorje, 2010. május 2.

 
“Drága gyermekek! Ma Jó Atyátok hív benneteket általam, hogy szeretettel teljes lélekkel köteleződjetek el a lelki úton. Drága gyermekek, töltekezzetek meg kegyelemmel, bánjátok meg bűneiteket, és lángolóan vágyakozzatok a jóra. Ugyanilyen tűzzel vágyjatok rá azok nevében is, akik nem ismerték meg a jó tökéletességét. Kedvesebbek lesztek Isten előtt. Köszönöm nektek.”
 

Medjugorje, 2010. május 25.

 
„Drága gyermekek! Isten megadta nektek a kegyelmet, hogy éljetek, és védelmezzetek minden jót, ami bennetek és körülöttetek van, és biztassatok másokat is, hogy jobbak és szentebbek legyenek; de a sátán nem alszik és a modernizmus által eltérít és a saját útjára vezet benneteket. Ezért, gyermekeim, Szeplőtelen Szívem iránti szeretetből szeressétek Istent mindenek felett, és éljetek a parancsai szerint. Így értelme lesz az életeteknek, és béke fog uralkodni a földön. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. május 2.

 

“Különösen imádkozom a pásztorokért, hogy Isten segítsen nekik teljes szívvel mellettetek állni.”

“Drága gyermekek! Az Atyaisten küld engem, hogy megmutassam nektek az üdvösség útját, mert Ő gyermekeim megmenteni és nem elítélni szeretne benneteket. Ezért édesanyaként magam köré gyűjtelek titeket, mert anyai szeretetemmel segíteni szeretnék nektek abban, hogy megszabaduljatok a múlt szennyétől és új módon kezdjetek élni, máshogyan. Arra hívlak benneteket, hogy támadjatok fel Fiamban. Bűneitek meggyónása mellett, mondjatok ellen mindannak, ami eltávolított benneteket Fiamtól és életeteket üressé és sikertelenné tette. Szívből mondjatok “igen-t” az Atyának és induljatok el az üdvösség útján, melyre a Szentlélek által hív benneteket. Köszönöm nektek. Különösen imádkozom a pásztorokért, hogy Isten segítsen nekik teljes szívvel mellettetek  állni.”

 

2011. május 25.

 
“Drága Gyermekek! Ma mindnyájatokért imádkozom, akik a megtérés kegyelmét kéritek. Kopogtattok szívem ajtaján, de remény és imádság nélkül, a bűnben, és az Istennel való kiengesztelődés szentsége nélkül. Hagyjátok el a bűnt, és döntsetek, gyermekek, a szentség mellett. Csak így tudok segíteni nektek, meghallgatni imáitokat és közbenjárni értetek a Mindenhatónál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

2012. május 2.
<< Drága gyermekek! Édesanyai szeretettel kérlek benneteket, adjátok  kezeteket nekem, engedjétek, hogy vezesselek titeket. Édesanyaként  szeretnélek megmenteni benneteket a békétlenségtől, a kétségbeeséstől és az  örök száműzetéstől. Fiam kereszthalálával megmutatta mennyire szeret  titeket. Értetek és bűneitekért feláldozta magát. Ne utasítsátok el az Ő  áldozatát és ne okozzatok neki újra szenvedést bűneitekkel. Ne zárjátok be  magatok előtt a mennyország ajtaját. Gyermekeim, ne vesztegessétek az  időt.  Semmi sem fontosabb a Fiamban való egységnél. Segíteni fogok nektek,  mert a Mennyei Atya küld, hogy együtt mutassuk meg a kegyelem és az  üdvösség útját azoknak, akik nem ismerik Őt. Ne legyetek kemény szívűek!  Bízzatok bennem, és imádjátok Fiamat. Gyermekeim, nem élhettek pásztorok  nélkül. Minden nap imádkozzatok értük. Köszönöm nektek. >>
Medjugorje, 2012. május 25.* “Drága gyermekek! Ma is a megtérésre és az életszentségre hívlak benneteket. Isten örömöt és békét szeretne adni nektek az ima által, de ti, gyermekeim még messze vagytok, a földhöz és a földies dolgokhoz kötődtök. Ezért újra hívlak benneteket, nyissátok ki szíveteket és fordítsátok tekinteteteket Isten és az isteni dolgok felé, és akkor béke és öröm fog uralkodni a szívetekben. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

Medjugorje, 2013. május 2.

 
“Drága gyermekek! Újra arra hívlak benneteket, hogy szeressetek és ne ítélkezzetek! Fiam a Mennyei Atya akaratából volt közöttetek, hogy megmutassa számotokra az üdvösség útját, hogy megmentsen benneteket és nem azért, hogy megítéljen. Ha követni akarjátok Fiamat, akkor nem fogtok ítélkezni, hanem úgy fogtok szeretni, ahogyan a Mennyei Atya szeret benneteket. Amikor a legnehezebb számotokra, amikor elestek a kereszt súlya alatt, ne essetek kétségbe, ne ítélkezzetek, hanem emlékezzetek arra, hogy szeretve vagytok és dicsérjétek a Mennyei Atyát az Ő szeretetéért. Gyermekeim, ne térjetek le az útról, amelyen vezetlek benneteket. Ne rohanjatok a vesztetekbe. Az imádság és a böjt erősítsen meg benneteket, hogy úgy tudjatok élni, ahogyan azt a Mennyei Atya szeretné; legyetek apostolaim, a hit és a szeretet apostolai, hogy életetek áldás legyen azok számára, akikkel találkoztok, s egyek legyetek a Mennyei Atyával és Fiammal. Gyermekeim, ez az egyetlen igazság, igazság, amely megtérésetekhez vezet, majd mindazok megtéréséhez, akikkel találkoztok, akik még nem ismerték meg Fiamat – mindazoknak, akik nem tudják mit jelent szeretni. Gyermekeim, Fiam pásztorokat ajándékozott nektek. Vigyázzatok rájuk, imádkozzatok értük! Köszönöm nektek.”

A Szűzanya üzenete 2013. május 20-án Ivan Dragičević által:

Ma is, mint minden nap a Szűzanyával való találkozás után, szeretném közelebb hozni hozzátok és megosztani veletek a találkozást. A Szűzanya ma is nagy örömmel és boldogan érkezett. Most is mindig édesanyai üdvözletével köszöntött: “DICSÉRTESSÉK A JÉZUS DRÁGA GYERMEKEIM!” Ezután a Szűzanya kitárt karral imádkozott felettünk, különösen a jelenlévő betegek felett. Majd a következőket mondta: “DRÁGA GYERMEKEK, MA IS KÜLÖNÖS MÓDON HÍVLAK BENNETEKET, EBBEN A KEGYELMI IDŐBEN, NYÍLJATOK MEG A SZENTLÉLEKRE. DRÁGA GYERMEKEK, NE ENGEDJÉTEK MEG, HOGY A VILÁG VEZESSEN TITEKET. IMÁDKOZZATOK, LEGYETEK KITARTÓAK AZ IMÁBAN. A SZENTLÉLEK SZÁLLJON LE A CSALÁDOKRA, AMELYEK SÖTÉTSÉGBEN VANNAK.” A Szűzanya együtt imádkozott velünk és közbenjárt értünk Fiánál. “KÖSZÖNÖM DRÁGA GYERMEKEK, HOGY MA IS VÁLASZOLTATOK HÍVÁSOMRA.” Ezután a Szűzanya megáldott édesanyai áldásával mindannyiunkat és mindazokat a kegytárgyakat, melyeket áldásra hoztak. Mindannyiotokat felajánlottalak Neki, szükségleteiteket, szándékaitokat, családjaitokat, de különösen a betegeket. Ezután a Szűzanya folytatta az imát és imádkozott mindnyájunkért, majd imádságban távozott, a kereszt és a fény jelében, a következő köszöntéssel: “MENNYETEK BÉKÉVEL DRÁGA GYERMEKEIM!”
*Medjugorje, 2013. május 25.* **

“Drága gyermekek! Ma arra hívlak benneteket, hogy legyetek erősek és határozottak a hitben és az imádságban mindaddig, amíg imátok nem lesz olyan erős, hogy megnyissa szeretett Fiam, Jézus szívét. Imádkozzatok gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül mindaddig, amíg szívetek nem nyílik meg Isten szeretetére. Veletek vagyok és közbenjárok mindnyájatokért és imádkozom megtérésetekért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

Mirjana által kapott üzenet 2014. május 2-án:

 

“Drága gyermekek! Én, a ti édesanyátok jólétetekért, szükségleteitekért és személyes megismerésetekért vagyok veletek. A Mennyei Atya szabadságot adott nektek, hogy magatok döntsetek és magatok jussatok el a megismerésre. Segíteni szeretnék nektek. Édesanyátok és az igazság tanítója szeretnék lenni számotokra, hogy a nyitott szív egyszerűségében megismerjétek a mérhetetlen tisztaságot és világosságot, amely belőle árad és szétzúzza a sötétséget, a világosságot, amely reményt hoz. Gyermekeim, ismerem fájdalmaitokat és szenvedéseiteket. Ki érthetne meg benneteket jobban, mint az édesanya? És ti gyermekeim? Kicsi azok száma, akik értenek és követnek engem. Nagy az eltévelyedettek száma, azoké, akik még nem ismerték meg Fiamban az igazságot. Ezért, apostolaim imádkozzatok és munkálkodjatok. Hozzatok fényt és ne veszítsétek el a reményt. Veletek vagyok. Különös módon vagyok pásztoraitokkal. Édesanyai szívvel szeretem és oltalmazom őket, mert ők vezetnek el benneteket a Fiam által megígért mennyországba. Köszönöm nektek.”A Szűzanya üzenete Ivan látnok által 2014. május 5-én:

 
“Drága gyermekek, ma különös módon szeretnélek hívni benneteket arra, hogy ezekben a percekben imádkozzatok szándékaimért, terveimért, azért, amit el szeretnék érni ezzel a világgal, ezzel a plébániával, az Egyházzal. Drága gyermekek, imádkozzatok és legyetek állhatatosak az imában! Köszönöm, hogy ma is válaszoltatok hívásomra.”

 

Üzenet, 25. május 2014

“Drága gyermekek! Imádkozzatok, és legyetek annak tudatában, hogy Isten nélkül por vagytok. Ezért fordítsátok gondolataitokat és szíveteket Isten és az imádság felé. Bízzatok az Ő szeretetében.  Gyermekeim, Isten lelkében mindannyian meghívást kaptatok, hogy tanúságot tegyetek. Gyermekeim értékesek vagytok, és a szentségre, az örök életre hívlak benneteket. Ezért legyetek annak tudatában, hogy ez az élet mulandó. Szeretlek titeket, és a megtérés új életére hívlak benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

Meghívás az új életre

 

 

            A Szűzanya üzenete első látásra jól ismertnek tűnhet, olyannyira, hogy könnyen félre is dobhatjuk. Valóban, a Szűzanya nem mond semmi újat. De, vajon azt, ami már jól ismert számunkra, komolyan vesszük-e, elfogadjuk-e? A Szűzanya szükségét látja a szüntelen ismétlésnek, hogy a számunkra jól ismertet újjá tegye. Égi édesanyánk látja és tudja, hogy a számunkra jól ismertet nem váltottuk valóra életünkben, ezért ismétel, beszél, hív. A Szűzanya jelenéseinek értelme abban áll, hogy emlékeztessen bennünket arra, amit már tudunk, azért, mert úgy élünk, mintha nem tudnánk.

            A Szűzanya, égi édesanyánk nem szűnik meg az ég felé, vagyis Isten felé vonzani bennünket. Ezért mondja: „Fordítsátok gondolataitokat és szíveteket Isten és az imádság felé.” Ő jól tudja, milyen csodák történnek a szív megnyílásakor. Mária „megnyitotta szívének ajtaját”, hogy az Ige Testté lehessen, lehetővé téve így „az új teremtést” – leszállva az égből a földre – egyesül Isten és ember.

            Isten „új születést” kínál számunkra, amelyre hivatottak vagyunk, de csakis saját beleegyezésünk révén, Mária példája szerint. Ahhoz, hogy igazi megújulás történjen bennünk, szükséges a szív beleegyezése, amely által Isten elfogadása vagy elvetése történik. Isten, aki a szeretet tiszteli teremtményeinek szabadságát és úgy ajándékozza magát nekünk, mint az, aki lehajol lábunkhoz, hogy rabszolgaként megmossa azt. Fel akar emelni és szabaddá akar tenni önmagunktól, logikánktól és gondolkodásmódunktól, amely halálba és nem az igazi, új életbe vezet.

            Ha ideálként tekintünk arra, akire vágyakozunk, égi Édesanyánkra, akkor nem járhatunk máshogyan ezen a földön, csak úgy, mint Ő. Istennek kimondott „igenjével” beleegyezett „élete elvesztésébe” Jézus logikája szerint: „Aki meg akarja találni életét, elveszíti; aki azonban elveszíti értem életét, az megtalálja” (Mt 10, 39). Kész volt a hitben járni, azon az úton, amelyen Isten vezette. Jézus édesanyjának élete Istennel való út volt. Végigjárta hitünk útját. Hittel teljes életében találkozunk: meglepetéssel, csodálkozással, gondolkodással, csodálattal, akadállyal és zavartsággal is. Hinni azt jelenti, járni, remélni, elesni és felállni. Azt jelenti úgy élni, mint a vándor, aki nem tudja hol fog ma aludni és azt sem, hol fog holnap enni. Hitben élni fárasztó és kínos, mint sötét éjszakában járni. A hit útján Isten nem ígér mást, mint hűségét és jelenlétét. Isten a legtöbbet adja, önmagát és ez a legszükségesebb számunkra. Rajtunk áll, hogy hűségesek akarunk-e maradni Istennek adott ígéretünkhöz. Isten sohasem csapta be azt, aki benne bízott.

            Míg a földön élünk szükségünk van a hitre és a reményre, úgy, mint hajókra, amelyek hordoznak bennünket. Amikor majd színről-színre meglátjuk Istent, nem marad más csak a szeretet, az élet teljessége és a szépség, amelyre szomjazunk. Ha lesz bátorságunk a hit útján járni, meg fogjuk tapasztalni Isten ígéreteinek és ajándékainak igaz voltát. Így válunk szeretetének és mindenhatóságának tanúivá.

 

            Könyörögjünk

            Szűz Mária könyörögd ki számunkra a kegyelmet, hogy a te szemeddel szemléljük Krisztust, hogy szíved szerint tudjuk e világra szülni, amely éhezik Istenre és szüksége van Rá. Imádkozd ki számunkra a kegyelmet, hogy ki tudjunk tartani útjainkon, akkor is, ha ezek az utak saját Kálváriánkra és halálunkhoz vezetnek. Járj közben értünk, Szűz Mária, hogy Isten kegyelme által új teremtményekké váljunk. Imádkozz velünk és értünk, hogy életünk folyamán mi is megélhessük, hogy Isten a régiből újat teremt, beteljesíti a várakozást, szegénységünkből, sikertelenségünkből és a semmiből tökéleteset alkot. Könyörögd ki számunkra a hitet, amely által lényünk – minden várakozásunkat felülmúlóan – megújul. Ámen.

 

fra Ljubo Kurtović

fordította: Sarnyai Andrea

A Szűzanya üzenete Mirjana Soldo látnok által 2015. május 2-án

„Drága gyermekek, nyissátok meg szíveteket, és próbáljátok megérezni mennyire szeretlek benneteket és mennyire vágyom arra, hogy szeressétek Fiamat. Azt szeretném, hogy minél jobban megismerjétek Őt, mert lehetetlen ismerni és nem szeretni – mert Ő a szeretet. Gyermekeim, én ismerlek benneteket. Ismerem fájdalmaitokat és szenvedéseiteket, mert átéltem azokat. Veletek nevetek örömeitekben és veletek sírok fájdalmaitokban. Soha sem foglak elhagyni benneteket. Mindig édesanyai gyengédséggel fogok szólni hozzátok. Édesanyaként  nyitott szívetekre van szükségem, hogy bölcsességgel és egyszerűséggel terjesszétek Fiam szeretetét. Azt szeretném, hogy nyitottak és érzékenyek legyetek a jóra és az irgalomra. Fiammal való egységetekre van szükségem, mert azt szeretném, hogy boldogok legyetek és segítsetek nekem abban, hogy boldoggá tegyem minden gyermekemet. Apostolaim, azt szeretném, hogy mindenkinek megmutassátok Isten igazságát, hogy szívem, amely szenvedett, sőt ma is annyit szenved, a szeretetben győzedelmeskedhessen. Imádkozzatok pásztoraitok szentté válásáért, hogy Fiam nevében csodát tehessenek, mert a szentség csodát tesz. Köszönöm nektek.”

Üzenet, 25. május 2015

Drága gyermekek! Ma is veletek vagyok, és örömmel hívlak mindnyájatokat: imádkozzatok és higgyetek az ima erejében. Gyermekeim, nyissátok meg szíveteket, hogy Isten betöltsön benneteket szeretetével és örömmé váljatok mások számára. Tanúságtételetek erőteljes lesz, és mindaz, amit tesztek Isten gyengédségével lesz átszőve. Veletek vagyok és mindaddig imádkozom értetek és a megtérésetekért, amíg nem teszitek Istent az első helyre. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

Medjugorje, 2016. május 2.

„Drága gyermekek, édesanyai szívem arra vágyik, hogy őszintén megtérjetek, erősek legyetek a hitben, hogy a szeretetet és a békét tudjátok terjeszteni mindazoknak, akik körülvesznek titeket. De drága gyermekeim, ne felejtsétek el azt, hogy mindannyian egyedüli világ vagytok a Mennyei Atya előtt. Ezért, engedjétek meg, hogy a Szentlélek szüntelenül munkálkodjon rajtatok. Legyetek lelkileg tiszta gyermekeim. A lelkiségben van a szépség. Minden, ami lelki élő és nagyon szép. Ne felejtsétek el, hogy az Eucharisztiában, amely a hit szíve, Fiam mindig veletek van. Eljön hozzátok és megtöri veletek a kenyeret, mert gyermekeim, miattatok meghalt, feltámadt és újra eljön. Ezen szavaim már ismertek számotokra, mert az igazság szavai, az igazság pedig nem változik. Csak sok gyermekem elfelejtette ezt. Gyermekeim, szavaim nem régiek és nem is újak, hanem örökkévalóak. Ezért arra hívlak benneteket, gyermekeimet, hogy jól figyeljétek az idők jeleit, gyűjtsétek az összetört kereszteket és legyetek a kinyilatkoztatás apostolai. Köszönöm nektek.”

Üzenet, 25. május 2016

Drága gyermekek! Jelenlétem mindnyájatok számára Isten ajándéka és buzdítás a megtérésre. A Sátán erős, rendetlenséget és békétlenséget akar helyezni a szívetekbe és a gondolataitokba. Ezért, gyermekeim imádkozzatok, hogy a Szentlélek vezessen benneteket az öröm és a béke igaz útján. Veletek vagyok és Fiamnál közbenjárok értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

A Szűzanya 2017. május 2-i üzenete Mirjana Soldo által

Drága gyermekek! Nem kérő, hanem áldozatfelajánló imádságra hívlak benneteket – önmagatok feláldozására. Az igazság és az irgalmas szeretet kinyilvánítására hívlak benneteket. Imádkozom Fiamhoz értetek, a szívetekben egyre inkább csökkenő hitetekért. Arra kérem Öt, hogy segítsen nektek isteni lelkével, mint ahogyan én is szeretnék segíteni édesanyai lelkemmel. Gyermekeim, jobbá kell válnotok. Csak azok tartják fenn a világot, akik tiszták, alázatosak és szeretetteljesek – ők önmaguk és a világ megmentői. Gyermekeim az én Fiam a világ szíve. Öt szeretni és kérni kell, és nem újra és újra elárulni. Ezért ti, szeretetem apostolai, példátokkal, imátokkal és irgalmas szeretetetekkel gyarapítsátok a hitet az emberek szívében. Mellettetek vagyok, segíteni fogok nektek. Imádkozzatok, hogy pásztoraitok mind több fényt hordozzanak, hogy megvilágíthassák mindazokat, akik sötétségben élnek. Köszönöm nektek.

Medjugorje, 2017. május 25.

„Drága gyermekek! A Magasságbeli megengedte nekem, hogy újra megtérésre hívjalak benneteket. Gyermekeim, nyissátok meg szíveteket a kegyelemre, amelyre mindnyájan meghívást kaptatok. Legyetek a béke és a szeretet tanúi ebben a békétlen világban. Az életetek mulandó ezen a földön. Imádkozzatok, hogy az ima által az égre és az égi dolgokra vágyakozzatok, és szívetek mindent másképp fog látni. Nem vagytok egyedül, veletek vagyok és közbenjárok értetek Fiamnál. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!
A fájdalom az élet és a szeretet jele.
Legutóbbi bejegyzések