Kategória
„ Jézus szent vére, melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá!”
Amikor Jézus lesz a te Urad, bele kíván majd szólni, hogy milyen könyvet olvasol, hogy mivel töltöd a szabad-idődet, és hogy bánsz a fizikai testeddel. Ha Jézus a te Urad, azt kívánja, hogy beleszólása legyen az anyagi életedbe, vagyis abba, hogy hogyan juss pénzhez, és abba is, hogyan és mire használd. Ha Jézus a te Urad, megkívánja, hogy szava legyen a házasságoddal, a gyermekeiddel és az otthonoddal kapcsolatban. Ő akar irányítani abban, hogy mi legyen a foglalkozásod, és hogy hol élj. Igen, Jézus be kíván lépni az életed minden területére, ha Ő a te Urad. Én pedig azt akarom, hogy Ő legyen az én Uram. Te nem? Ettől lesz áldott a keresztény élet. Amikor Jézus uralkodik felettünk az élet gyengesége, gyarlósága és emberi irányítása megszűnik. Ez emeli fel az életünket a természetes szintről a természetfelettibe.
Uram, aki értünk és bűneinkért adta egyszülött fiát, Add nékem mindig mindenkor tisztán láthassak Mindig lássam be ha tévesem gondolkodni akartatnak Soha nem engedjed hogy ne lássam az igazságot Soha ne engedjed hogy ne vegyem észre a valóságot! ::::::::::::::::::::::::::::::::::: Add jóságos Uram teremtő Atyánk, Aki értünk adta egyetlen fiát, A kereszten büneik bocsánatáért, Mutasd kérlek nekünk az igaz utat, Mely elvezet hozzád és fiadhoz, A mi nevünk és szeretteink neve, Benne legyenek az Élet könyvében! A szeretteink neve és a mi nevünk, Benne legyenek az Élet könyvében! ************************ IMA A HALÁLBÓL A REMÉNYSÉGRE Uram! Vezess engem a halálból az életre, a hazugságból az igazságra. Vezess engem a kétségbeesésből a reménységre, a félelemből a bizalomra. Vezess engem a gyűlöletből a szeretetre, a háborúból a békére. Engedd, hogy béke töltse be szíveinket, a mi világunkat és az egész világmindenséget! __________________________ Szentlélek töltsd el mindenkor szívünket, lelkünket, s kérjük mindenkor a kedvesünk szívét, lelkét és mindenét töltsd el, Segíts meg minket, hogy örökéletet nyerhessünk, s segíts mindenkinek aki ezt kéri. Hisszük, hogy értünk adta égi édesapánk, Uramatyánk egyszülött fiát a kereszten a bűneink bocsánatáért. Űz ki belőlünk minden gonoszt, és kérlek töltsél el bennünket a Szentlélek erejével. ........................................... Édes Atyám! Az Úr Jézus Krisztus nevében jövök hozzád. elismerem a nagyságodat és megvallom, hogy Te minden fölött úr vagy. Te teremtettél mindeneket és én is a teremtményed vagyok és mint teremtmény jövök a teremtőm elé. Én bűnös ember vagyok és sokat vétkeztem ellened az életemet káoszba vittem. De most elhatároztam, hogy hozzád jövök és megtérek és elfogadom a Názáreti Jézus Krisztus áldozatát. És elismerem, hogy erre az áldozatra van nekem is szükségem. Ezért megnyitom a szívemet és kérlek, hogy jöjj be a szívembe és bocsássál meg nekem minden bűnt, é következményeitől szabadítsál meg. Hiszek benned Jézus Krisztus és hiszem, hogy meghaltál értem, hiszem, hogy Te vagy az élő Isten fia akit az Atya feltámasztott a halálból. Elfogadlak uramnak, szabadítómnak, megmentőmnek, gyógyítómnak. Átadom a szívemet Neked és kérlek szabadítsál meg és teremtsél bennem tiszta szívet. Te azt ígérted ha valaki hozzád jön Te ki nem veted. Ezért kérlek vezess az Atya jelenlétébe mert Te vagy az ajtó. és csak Rajtad keresztül járulhatok a színe elé. Köszönöm a szabadításodat és, hogy elfogadtál. Dicsérlek és imádlak teljes szívemből erőmből a Jézus Krisztus nevében az Atya Isten dicsőségére. Ámen
„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!” MapFree counters! Free counters! Free counters!
Jézus az Emberiséghez
2017. november
h k s c p s v
« okt    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  
91. Zsoltár
Aki a Fölséges védelmében lakik, aki a Mindenható árnyékában él, Az így beszél az Úrhoz: Te vagy a váram, és a menedékem, Istenem, benned bízom! Ő szabadít ki az életedre törő vadász csapdájából. Szárnyaival oltalmaz, tollai alatt menedékre lelsz, hűsége a védőpajzsod. Nem kell félned az éji kísértettől, sem a nappal repülő nyilaktól; sem a sötétben terjedő ragálytól, sem a fényes nappal kitörő dögvésztől. S ha ezren esnek is el oldaladon, a jobbod felől tízezren, téged nem találnak el. Saját szemeddel láthatod majd, látni fogod a bosszút a bűnösökön. Te, aki így beszélsz: az Úr a menedékem, te, aki a Fölségest hívtad oltalmadra. Így nem ér semmi baj, csapás nem közelít sátradhoz. Mert elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad. Oroszlánok és kígyók között lépdelsz, oroszlánkölyköt és sárkányt tiporsz el. "Hű volt hozzám, azért megmentem, védelmezem, mert ismeri nevemet. Ha hozzám fordul, meghallgatom, minden szükségben közel vagyok hozzá, megszabadítom és dicsőséget szerzek neki. Napok teljességével áldom meg és megmutatom neki üdvösségemet."
HonlaprendszerüNK

2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek:

2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek:

2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

2007. július 2.
„Drága gyermekek, Isten nagy szeretetével jövök ma hozzátok, hogy az alázat és a szelídség útján vezesselek benneteket. Az első állomás ezen az úton a szentgyónás. Vessétek el a gőgötöket, és térdeljetek le Fiam előtt. Értsétek meg, gyermekeim, hogy nincs semmitek, és semmire sem vagytok képesek. A bűn az egyetlen dolog, amitek van, amit birtokoltok. Tisztuljatok meg, és fogadjátok el a szelídséget és az alázatot. A Fiam győzhetett volna erővel is, de ő a szelídséget, alázatot és a szeretetet választotta. Kövessétek Fiamat, és adjátok ide kezeteket, hogy együtt menjünk fel a hegyre és győzelmet arassunk. Köszönöm.”
A Szent Szűz újra beszélt a papok és áldásuk fontosságáról. Mirjana elmondta azt is, hogy a hegy, amelyet a Szűzanya az üzenetben említ, a lelki élet magaslatát jelenti, s nem egy konkrét hegyet, pl. Jelenések hegyét.
2007. július 25.
„Drága gyermekek! Ma, plébániátok védőszentjének napján, arra hívlak benneteket, hogy kövessétek a szentek életét. Legyenek számotokra példakép, és buzdítás az életszentségre. Az imádság olyan legyen számotokra, mint a levegő, amelyet belélegeztek, s nem pedig teher. Gyermekeim, Isten megmutatja majd nektek szeretetét, és ti megtapasztaljátok annak örömét, hogy az én szeretteim vagytok. Isten meg fog áldani benneteket, és bőséges kegyelmet ad nektek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
2008. július 2.
„Drága gyermekek! Anyai szeretettel buzdítani szeretnélek benneteket a felebarát iránti szeretetre. Legyen Fiam ennek a szeretetnek a forrása. Ő, aki mindent megtehetett volna erővel, a szeretetet választotta, hogy példát mutasson nektek. Isten ma is mérhetetlen jóságát mutatja felétek általam, és nektek gyermekeim, mindnyájatoknak kötelességetek, hogy erre válaszoljatok. Ugyanezzel a jósággal és nagylelkűséggel forduljatok minden lélek felé, akivel találkoztok, hogy szeretetetek megtérítse őket. Így Fiam, és az Ő szeretete feltámad bennetek. Köszönöm.”
 
A Szűzanya még hozzátette: Hordozzátok pásztoraitokat a szívetekben és imáitokban.
 
 
Medjugorje, 2008. július 25.
“Drága Gyermekek! Ebben az időben, amikor a testi pihenésre gondoltok, én a megtérésre hívlak benneteket. Imádkozzatok, és cselekedjetek úgy, hogy szívetek a Teremtő Isten után vágyakozzon, aki lelketek és testetek igazi pihenése. Hadd fedje fel arcát előttetek és hadd adja nektek az ő békéjét. Veletek vagyok, és Istennél közbenjárok értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
2009. július 2.
„Drága gyermekek! Hívlak benneteket, mert szükségem van rátok. Szükségem van olyan szívekre, akik készek a mérhetetlen szeretetre. Olyan szívekre, amelyeket nem nehezítenek el a hiábavalóságok. Szívekre, amelyek készek úgy szeretni, ahogyan Fiam szeretett, akik készek feláldozni magukat, ahogyan Fiam feláldozta magát. Szükségem van rátok. Ahhoz, hogy velem jöjjetek; bocsássatok meg önmagatoknak, bocsássatok meg másoknak, és imádjátok Fiamat! Imádjátok Őt azokért is, akik nem ismerik és nem szeretik Őt. Ezért van szükségem rátok, és ezért hívlak benneteket. Köszönöm nektek.”
 
 
2009. július 25.
“Drága gyermekek! Ez az idő legyen számotokra az imádság ideje. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
Medjugorje, 2010. július. 2.
 
Drága gyermekek!  Anyai hívásom, amelyet ma hozzátok intézek, az igazság és az élet hívása. Fiam, aki az élet, igazságban szeret és ismer benneteket.  Ahhoz, hogy ismerjétek és szeressétek magatokat, ismernetek kell Fiamat, és ahhoz, hogy ismerjetek és szeressetek másokat, látnotok kell bennük Fiamat. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy megértsétek, és szabad lélekkel átadva magatokat teljesen átalakuljatok, hogy így a földön a mennyek országa legyen a szívetekben. Köszönöm nektek.
 
 
 Medjugorje, 2010. július 25-én
„Drága gyermekek! Újra arra hívlak benneteket, hogy örömmel kövessetek engem.  Szeretnélek mindnyájatokat Fiamhoz, Üdvözítőtökhöz vezetni. Nem vagytok tudatában annak, hogy Nélküle nincs örömötök és békétek, sem jövőtök, sem örök életetek. Ezért gyermekeim, használjátok ki ezt az időt örömteli imára és önátadásra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra!”
 

Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. július 2.

 
„Drága gyermekek! Ma Fiammal való egységre hívlak benneteket, nehéz és fájdalmas lépésre. Bűneitek teljes megvallására és meggyónására, a megtisztulásra hívlak titeket. A tisztátalan szív nem tud Fiamban és Fiammal lenni. A tisztátalan szív nem tudja a szeretet és az egység gyümölcseit teremni. A tisztátalan szív nem tud helyes és igazságos dolgokat cselekedni és nem tud Isten szépséges szeretetének példája lenni, azok számára, akik körül veszik, és akik még nem ismerték meg őt. Ti, gyermekeim, gyűljetek körém lelkesedéssel, vággyal és várakozással telve, és én kérem a jó Atyát, hogy megtisztult szívetekbe helyezze a Szentlélek által Fiamat, a hitet. Gyermekeim, hallgassatok rám és gyertek velem.”A Szűzanya távozásakor bal oldalán a sötétséget mutatta, a jobb oldalán pedig a keresztet aranyló fényben.

Szűzanya üzenete Medjugorje-ból, 2011. július 25.

 
„Drága gyermekek! Ez az idő legyen számotokra az imádság és a csend ideje. Pihenjen meg testetek és lelketek, hadd legyenek Isten szeretetében. Engedjétek meg gyermekeim, hogy vezesselek benneteket, nyissátok meg szíveteket a Szentlélek előtt, hogy mindaz a jó, ami bennetek van, kivirágozzon és százszoros termést hozzon. Napotokat a szív imájával kezdjétek és fejezzétek be. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
*Medjugorje, 2012. július 2.*
“Gyermekeim! Ismét édesanyátokként kérlek benneteket, hogy álljatok meg egy  pillanatra és gondolkodjatok el magatokról és e földi élet mulandóságáról.  Ezután elmélkedjetek az örökkévalóságról és az örök boldogságról. Mit  szeretnétek? Melyik úton szeretnétek járni? Az atyai szeretet küld engem, hogy közbenjárótok legyek, hogy édesanyai szeretetemmel megmutassam az utat, amely a lélek tisztaságához vezet, a lélekhez, melyet nem terhel bűn, a lélekhez, mely megismeri majd az örökkévalóságot. Imádkozom, hogy Fiam  szeretetének fénye ragyogjon be benneteket, hogy legyőzzétek a gyengeséget  és megmeneküljetek a bajokból. A gyermekeim vagytok, és mindnyájatokat az  üdvösség útjára szeretnélek vezetni. Ezért gyermekeim, gyűljetek körém,  hogy Fiam szeretetével megismertesselek titeket, és így megnyissam  számotokra az örök boldogság kapuját. Imádkozzatok ti is pásztoraitokért,  ahogyan én is. Újra figyelmeztetlek benneteket, ne ítéljétek meg őket, mert  a Fiam választotta ki őket. Köszönöm nektek.”
Petar Ljubicic atya az a pap, akinek Mirjana, az egyik medjugorjei látnok el fogja mondani a titkokat, 10 nappal azok bekövetkezése előtt, hogy ő tudassa a világgal. Petar atya 2011 szeptemberében, Rómában részt vett az Igaz Élet Istenben ökumenikus zarándoklaton és vállata, hogy interjút ad.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=IhRvyTdZzcU[/youtube]

Szűzanyánk üzenete Medjugorje-ból 2012. július 25-én

 

„Drága gyermekek! Ma a jóságra hívlak benneteket. Legyetek a béke és a jóság hordozói ebben a világban. Imádkozzatok, hogy Isten erőt adjon nektek ahhoz, hogy szíveteket és életeteket mindig remény és büszkeség töltse el azért, mert Isten gyermekei és reményének hordozói vagytok ebben a világban, amely szívből fakadó öröm és jövő nélküli, mert szíve nem nyitott Isten felé, aki a ti üdvösségetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”Leírás: http://metropolita.hu/wp-content/uploads/jozo%281%29.jpgKedves testvéreim,Ebben a nagy bizonytalanságban, a jó és gonosz közötti harcban, ebben az instabil időszakban, minden ország tudatosította hogy a gazdaság útja, az oktatás, és tervezés a jövőben nem működik.Az önző öröm és önszeretet nézőpontjából tekintve a család és élet – nem működik. Hanem újabb erőszakhoz vezet, és és olyan kritikus tömeget hoz létre, amely ijesztő, s kerüli a felelősségre vonást. Amíg a gazdasági összeomlás előtt állunk, a szakértők egyesülnek, hogy megoldást keressenek. Őnekik nincs, és nem is ígérnek megoldást. A gazdasági válsággal együtt növekszik a lelki válság is. Szorongás és bizalmatlanság tölt el minket az emberek , és a jó akaratuk iránt . A korrupció, mint egy fertőző betegség hatással van a társadalom minden rétegére, nemzetre és hivatásra. És minden nap új és új megrázkódtatások, új – régi kérdések: “Lehetséges ez?” Eltérően más üzenetektől, és oktatóktól ebben a világon, hallunk egy szelíd hangot, amely ellenállhatatlanul hív: “Ma a jóságra hívlak benneteket.”Szóval, ebben a zavaros és nehéz időkben, az erőszak, a féltékenység, az önzés, a hedonizmus és a hitetlenségben a jóságra vagyunk meghívva. És most mint életünk imperatívja kínálkozik Szent Ferenc gondolata és imája, amelyet korának krízise ellenére kitartóan imádkozott:

Uram!
Tégy engem a Te békéd eszközévé,
Hogy ahol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek,
Ahol sérelem, oda megbocsájtást,
Ahol széthúzás, oda egyetértést,
Ahol tévedés, oda igazságot,
Ahol kétség, oda hitet,
Ahol kétségbeesés, oda reményt,
Ahol sötétség, oda világosságot,
Ahol szomorúság, oda örömet.
Szent Ferencnek sikerült. Az Ő imája változtatja és inspirálja az új generációkat a mai napig.
Ha nem látjuk a jót a családunkban, az Egyházban, a hazánkban, akkor itt van a meghívás és inspiráció, hogy „Legyetek a béke és a jóság hordozói ebben a világban.” Itt felismerjük a nagy feladatot, és a felelősség is érte. Hogyan, és ki válhat a béke és a jóság apostolává? Az ember nem olyan mint a műanyag palack, melyet megtölthetünk borral vagy más folyadékkal, ha már nincs benne víz. Ezt az ember nem teheti meg. Ő nem színész Isten és a felebarátja előtt. Az embernek igazmondónak és hitelesnek kell lennie. Vagyis, nem lehet kétarcú és alkalmazkodó az adott helyzetben. Az Egyház csodálja a szenteket, akik lemondással gyakoroltak, és képesek voltak megszabadulni a legnehezebb elesésektől, és a rossz hajlamoktól. Mint hősök tetszettek az embereknek, s mint őszinte bűnösök Istennek. Vajon nem látjuk, hogy az összes intézmény az emberek és vallások között, a béke, harmónia eléréséért nem tettek annyit, amennyit megtett szent Ferenc, vagy Teréz Anya.
A világban ma hiány van az olyan békeszerzőknek, szenteknek, akik élik, amit csinálnak és mondanak. A jelenben nincs válság a béke elméletekben, törvényekben melyek szabályozzák, a békét a családban és az emberek és nemzetek között.
Viszont válságban van az egyház, mert nem születnek szentek és béketeremtők a világ számára. A Szűzanya félelem nélkül hangsúlyozza, hogy ez a világ jövő nélküli, öröm nélküli, mert nincs szíve, amely nyitott Istenre. Hogy nyitott szívűek legyünk, arra nem tudnak megtanítani az intézmények, csak az Egyház.
A család tanítja a gyerekeket, hogy nyissák meg szívüket Istennek, hogy az imában nyitogassák szívüket Istennek, hogy minden nap mint Atyjukhoz forduljanak.
A Szűzanya azt kéri tőlünk, hogy imádkozzunk erre a szándékra, hogy feladatunkat büszkén ellássuk. Büszkék legyünk arra, hogy keresztények vagyunk. Az embernek büszkének kellene lennie azért, hogy katolikus házasságban él, és hogy gyermekeiket Isten törvénye szerint neveli, mert ez ajándék, s nem pedig szégyen.
Míg a napilapok és a tv közvetítéseket tele vannak pesszimizmussal és pesszimista jóslatokkal, mi telve vagyunk reménnyel és keresztény optimizmussal. Ezekben a napokban a világ minden országa Londonban az olimpiai játékokon vesz részt. Minden nemzetnek megvan a saját zászlaja, a himnusza és a sportolói, akik motiváltak a versenyre és az új eredményekre. Néhány nemzet, mint pl. India az olimpiai aranyérmet öt kilogramm arannyal jutalmazza. Más nemzetek pénzügyi jutalommal próbálják ösztönözni a sportolókat. De a legnagyobb motiváció az őszinte hazafiság. Ma meghívást kaptunk arra, hogy a hit és az Egyház zászlaját vigyük ebben a világban, de nem a pénz miatt, vagy valamilyen propaganda miatt, hanem szeretetből. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ma békeszerzők lehetünk azok között akik összevesztek.
Tisztának és szentnek lenni a nyilvános bűnösök és a megtévesztők között. Ez egy megtiszteltetés, hogy ma arról tanúskodhatunk, hogy a pénz nem a legnagyobb érték, hogy a pénzzel oly keveset lehet elérni. Térjünk vissza a családi imához, és a közös imádkozáshoz. Ő változtat és neveli az embert béketeremtővé, aki térden virraszt népéért. Mint a fiatal sportolók, mi is döntsünk a mellett, hogy kitartóan gyakoroljuk Istenbe vetett reményünket és a világ boldogabb jövőjét.
Jozo atya

http://metropolita.hu/2012/08/18/jozo-zovko-atya-katekezise/


Medjugorje, 2013. július 2.

 

Drága gyermekek! Édesanyai szeretettel kérlek benneteket, ajándékozzátok nekem szíveteket, hogy felajánlhassam Fiamnak és megszabadíthassalak benneteket, megszabadíthassalak mindattól a rossztól, amely egyre inkább rabul ejt és eltávolít benneteket az egyetlen Jótól – Fiamtól; mindez téves úton vezet benneteket és elveszi békéteket. Én szabadságra, Fiam által megígért szabadságra szeretnélek elvezetni titeket, mert azt szeretném, hogy itt teljességben megvalósuljon Isten akarata; hogy a Mennyei Atyával való kiengesztelődés, az imádság és a böjt által megszülessenek Isten szeretetének apostolai, apostolok, akik szabadon és szeretettel hirdetik majd Isten szeretetét gyermekeimnek, apostolok, akik terjeszteni fogják a Mennyei Atya szeretetébe vetett bizalmat és megnyitják a mennyország ajtaját. Drága gyermekek, nyújtsatok szeretetteljes örömet és támaszt pásztoraitoknak, mint ahogyan ezt Fiam tőlük kérte a számotokra. Köszönöm nektek.

 

Üzenet, 25. július 2013

Drága gyermekek! Örömteli szívvel arra hívlak mindnyájatokat, hogy éljétek meg hiteteket, és szívvel és példával tegyetek tanúságot minden helyzetben. Döntsétek el gyermekeim, hogy távol lesztek a bűntől és a kísértéstől, és legyen szívetekben a szentség öröme és szeretete. Gyermekeim, szeretlek titeket és közbenjárásommal a Magasságbeli előtt kísérlek benneteket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.



Mirjana által kapott üzenet 2014. július 2-án:

“Drága gyermekek! Én, mindnyájatok édesanyja, akik itt egybegyűltetek, az egész világ édesanyja, anyai áldásommal áldalak meg benneteket, és arra hívlak, hogy induljatok el az alázat útján. Ez az út vezet Fiam szeretetének megismeréséhez. Fiam mindenható, Ő mindenben jelen van. Ha ti, gyermekeim ezt nem ismeritek fel, akkor lelketekben a sötétség, a vakság uralkodik. Csak az alázat tud meggyógyítani benneteket. Gyermekeim, én mindig alázatosan, bátran és reményben éltem. Tudtam, felismertem azt, hogy Isten bennünk van és mi Istenben. Ugyanezt kérem tőletek is. Azt szeretném, hogy mindannyian velem legyetek az örökkévalóságban, mert a részem vagytok. Segíteni fogok nektek utatokon. Szeretetem palástként fog betakarni benneteket és világosságom apostolaivá tesz titeket – Isten világosságának apostolaivá. A szeretettel, amely az alázatból fakad, világosságot visztek oda, ahol sötétség, vakság uralkodik. Fiamat fogjátok odavinni, aki a világ világossága. Mindig pásztoraitok mellett vagyok, és imádkozom, hogy mindig az alázatosság példaképei legyenek számotokra. Köszönöm nektek.”

 

Üzenet, 25. július 2014

“Drága gyermekek! Ti nem vagytok tudatában, milyen kegyelemben éltek ebben az időben, amelyben a Magasságbeli jeleket ad azért, hogy megnyíljatok és megtérjetek. Térjetek vissza Istenhez és az imához és az imádság uralkodjon szívetekben, családjaitokban és közösségeitekben, a Szentlélek vezessen és buzdítson titeket, hogy napról-napra nyitottabbak legyetek Isten akaratára és veletek való tervére. Veletek vagyok, és a szentekkel és az angyalokkal közbenjárok értetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

Égi Édesanyánk üzenete 2015. július 2-án Medjugorjéból

Medjugorje, 2015. július 2.

„Drága gyermekek, arra hívlak benneteket, hogy terjesszétek a Fiamba vetett hitet – a ti hiteteket. Gyermekeim, ti, a Szentlélek által megvilágosultak, apostolaim, adjátok át azt másoknak – azoknak, akik nem hisznek, nincs tudomásuk a hitről és nem is akarnak tudomást szerezni róla – ezért nektek sokat kell imádkoznotok a szeretet ajándékáért, mert a szeretet az igazi hit ismertetőjele, ti pedig az én szeretetem apostolai lesztek. A szeretet mindig feleleveníti az Eukarisztia fájdalmát és örömét, feleleveníti Fiam szenvedésének fájdalmát, amellyel megmutatta azt, mit jelent mérhetetlenül szeretni, és feléleszti az abból fakadó örömet, hogy itt hagyta számotokra testét és vérét, hogy önmagával tápláljon benneteket és így egy legyen veletek. Gyengédséggel telve nézlek titeket és mérhetetlen szeretetet érzek, amely megerősít abban a vágyamban, hogy erős hitre vezesselek benneteket. Az erős hit ad számotokra örömet és boldogságot a földön és végül a Fiammal való találkozást. Ez az Ő vágya. Ezért éljétek meg Őt, éljétek a szeretetet, éljétek a világosságot, amely az Eukarisztia által mindig beragyog titeket. Kérlek benneteket, hogy sokat imádkozzatok pásztoraitokért, imádkozzatok azért, hogy még jobban szeressétek őket, mert Fiam adta őket nektek, hogy testével tápláljanak benneteket és megtanítsanak szeretni. Ezért ti is szeressétek őket. De, jegyezzétek meg gyermekeim, hogy a szeretet azt jelenti; elviselni, adni, és soha, de soha nem ítélkezni. Köszönöm nektek.”

 

 

Medjugorje, 2015. július 25.

“Drága gyermekek! Örömmel vagyok ma is veletek és arra hívlak mindnyájatokat gyermekeim: imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy megérthessétek azt a szeretetet, amellyel szeretlek benneteket. Szeretetem erősebb a rossznál, ezért gyermekeim közeledjetek Istenhez, hogy érezhessétek Istenből fakadó örömömet. Isten nélkül nincs jövőtök, nincs reményetek, sem üdvösségetek, ezért hagyjátok el a rosszat és válasszátok a jót. Veletek vagyok és közbenjárok veletek együttIstennél minden szükségletetekért. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

 

Égi Édesanyánk üzenete 2016. július 2-án Medjugorjéból

Mirjana által kapott üzenet

 
“Drága gyermekek! Köztetek való valóságos, élő jelenlétemnek boldoggá kell tennie benneteket, mert ez Fiam nagy szeretete. Ő azért küld hozzátok, hogy édesanyai szeretetemmel biztonságot adjak nektek; hogy megértsétek a fájdalom és az öröm, a szenvedés és a szeretet teszi azt, hogy lelketek intenzíven él; és, hogy újra Jézus Szíve, a hit szíve, az Eukarisztia dicsőítésére hívjalak benneteket. Fiam napról napra, századokon át élő módon tér vissza közétek, hozzátok, bár sohasem hagyott el titeket. Amikor egy közületek való gyermekem visszatér hozzá, édesanyai szívem repes a boldogságtól. Ezért gyermekeim térjetek vissza az Eukarisztiához, Fiamhoz. A Fiamhoz vezető út nehéz, tele van lemondással, de a végén mindig világossággá válik. Megértem fájdalmaitokat és szenvedéseiteket és édesanyai szeretetemmel törlöm le könnyeiteket. Bízzatok Fiamban, mert azt teszi veletek, amit kérni sem  tudnátok. Nektek, gyermekeimnek csak a lelketekről kell gondoskodnotok, mert csak a lelketek a tiétek a földön. Lelketeket tisztátalanul vagy tisztán kell a Mennyei Atya elé vinnetek. Jegyezzétek meg, a Fiam szeretetébe vetett hit mindig jutalomban részesül. Kérlek benneteket, hogy különös módon imádkozzatok azokért, akiket Fiam meghívott, hogy általa éljenek és szeressék nyájukat. Köszönöm nektek.”

Üzenet, 25. július 2016

Drága gyermekek! Nézlek benneteket és elveszettnek látlak titeket, szívetekben nincs sem ima, sem öröm. Térjetek vissza gyermekeim az imához és Istent tegyétek az első helyre, ne az embert. Ne veszítsétek el a reményt, amelyet hozok nektek. Gyermekeim, ez az idő minden nap egyre inkább Isten keresése legyen szívetek csendjében és imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok mindaddig, amíg az ima örömmé nem válik a számotokra. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.

A Szűzanya 2017. július 2-i üzenete Mirjana Soldo által

 

Drága gyermekek! Köszönöm, hogy válaszoltok hívásomra és összegyűltök itt, körülöttem, égi édesanyátok körül. Tudom, hogy szeretettel és reménnyel gondoltok rám. Én is szeretetet érzek mindnyájatok iránt, ahogyan legkedvesebb Fiam is, aki irgalmas szeretetében mindig újra elküld hozzátok, Ő, aki ember volt, és Isten, aki volt és aki van – egy és háromságos, Ő, aki testében, lelkében értetek szenvedett, Ő, aki kenyérré lett, hogy táplálja lelketeket és így megmentsen titeket. Gyermekeim, arra tanítalak benneteket, hogyan váljatok méltóvá az Ő szeretetére, úgy, hogy gondolataitokat rá irányítjátok és megélitek Fiamat. Szeretetem apostolai, betakarlak titeket palástommal, mert édesanyátokként szeretnélek megoltalmazni benneteket. Kérlek titeket, imádkozzatok az egész világért. Szívem szenved. A bűnök szaporodnak, túl sok a bűn. De a ti segítségetekkel, akik alázatosak, szerények, szeretetteljesek, rejtőzködők és szentek vagytok, szívem győzedelmeskedni fog. Szeressétek Fiamat mindenek felett és általa az egész világot. Sohase felejtsétek el, hogy minden testvéretek hordoz magában valami értéket – a lelkét. Ezért gyermekeim, szeressétek mindazokat, akik nem ismerik Fiamat, hogy az ima és a szeretet által, amely az imából fakad, jobbá legyenek, hogy a jó tudjon győzedelmeskedni bennük, hogy megmeneküljön a lelkük és örök életük legyen. Apostolaim, gyermekeim, Fiam azt mondta nektek, hogy szeressétek egymást. Ez legyen beírva a szívetekbe és az ima mellett ezt a szeretetet próbáljátok megélni. Köszönöm nektek.

Medjugorje, 2017. július 25.

“Drága gyermekek! Legyetek imádság és Isten szeretetének visszfénye mindazok számára, akik távol vannak Istentől és Isten parancsaitól. Gyermekek, legyetek hűségesek és határozottak a megtérésben és dolgozzatok önmagatokon, hogy az életszentség igazság legyen számotokra, és az ima által ösztönözzétek magatokat a jóra, hogy kellemesebb legyen földi életetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”

Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!
A fájdalom az élet és a szeretet jele.
Legutóbbi bejegyzések