Nagy változások előtt áll a föld lakossága. Bekövetkezik az ősi jóslat, miszerint az emberek a sok gonoszság és alávalóság miatt rájönnek, meg kell változtatni eddigi életvitelüket.
A változás a Kárpát-medencéből fog elindulni a Szent Korona közreműködésével. Minden földi hatalomnak és az összes létező javaknak a kizárólagos tulajdonosa a Szent Korona. Fennhatósága arra a területre vonatkozik, amely területen élő népek elfogadják ezt az alaptételt.
Először Európa népei fogják követni a megújulást, majd Afrika északi területei és Indokína. Ezt követően az egész világ csatlakozni fog a megújuláshoz.

A változások a következő területeken mennek végbe:

Meg fog szűnni az egyes emberek, vallási vagy politikai csoportok, kormányzók, helytartók vagy hadurak hatalma. A nép nem fogja tovább tűrni a demokráciának hazudott álságot. Egyszerűen ki fogja nyilvánítani akaratát, miszerint csak a nép érdekeit képviselő, az emberiség felemelkedéséért tevékenykedő vezető réteget fogad majd el. Minden hatalom egyedüli és kizárólagos tulajdonosa a Szent Korona lesz. Földi lény a főhatalmat ezután már soha nem ragadhatja magához.

Az országok irányítását és működését a Szent Korona Jogrendszer fogja megszabni. E szerint minden létező tulajdonjog a Szent Koronát illeti. Az ingatlan és ingó javakat pedig a hozzáértő személyek birtokba veszik, vagy birtokba kapják.
A közfeladatokat olyan személyek fogják ellátni, akik feddhetetlen előéletűek, olyan iskolai végzettséggel rendelkeznek, mely iskolák a közfeladatok ellátását fogják tanítani. Csak hivatásos vezető láthat majd el közügyeket irányító tevékenységet, semmilyen szintre, semmilyen posztra nem kerülhet választott vezető.
Soha többé nem lehet közfeladatot ellátó az, aki nem a köz javára tevékenykedik, kiderül, hogy valamelyik pártnak, szektának vagy titkos szervezetnek tagja vagy tagja volt. Továbbá, ha korrupciós ügybe keveredik, bűncselekményt vagy súlyos szabálysértést követett el, vétett a közerkölcs normái ellen, családi élete rendezetlen, vagy egyéb magánéleti tevékenysége sérti a szabályokat, valamint ha kiderül, hogy a közfeladat mellett bármilyen más munkakört vagy tisztséget ellát, amelyet nem a hivatali ügyrend szerint kell neki ellátnia. Súlyosabb esetben a közeli hozzátartozóira is ki fogják terjeszteni ezt a büntetést.

Jelentősen meg fog változni az emberek viselkedése. Tiszteletben fogják tartani a törvényeket, betartják a viselkedés alapvető szabályait. Mindenki igyekszik a legjobb tudása szerint tanulni és dolgozni. A megtermelt javak elosztása igazságos lesz. Ez által meg fog szűnni az emberek közötti nagyfokú anyagi különbség. Az irreálisan alacsony és magas jövedelmek megszűnnek. Mindenki köteles lesz igazolni, hogy miből tartja el magát és családját. Ismét bevezetik a közveszélyes munkakerülőkkel szembeni kényszerintézkedéseket.

Meg fog szűnni a demokrácia. Helyette a jogalapú társadalmat fogják kialakítani.
Soha többé nem lehet majd választási csalással hatalomhoz jutni. Minden irányító közfeladatot a megfelelő közügyi felsőfokú iskolában végzettek fognak ellátni.
Megszűnik majd a népképviselet. Az országos, illetve az egész földet érintő kérdésekben csak és kizárólag elektronikus szavazással lehet majd dönteni. Azok szavazhatnak majd, akik nagykorúak, cselekvőképesek, büntetlenek, állandó lakáscímük van, az ingatlan-nyilvántartásban szereplő lakó ingatlannal rendelkeznek, valamint megfizették a kirótt köztartozásokat. Szavazni a kornak megfelelő eszközzel fognak (mobiltelefon, internet stb.). A szavazatokat száz évig meg kell őrizni, azokat bármikor ellenőrizheti majd a szavazatát leadó.

Meg fog szűnni a bűnözés és a terrorizmus. Terrorista az, aki másokat fizikailag, lelkileg, szellemileg vagy anyagilag terrorizál.
A bűnözők és terroristák közé sorolódnak majd különösen azok, akik:
• Mások alapvető jogait, szabadságjogait megsértik.
• A közösség által rájuk ruházott hatalommal visszaélnek.
• Más népeket, népcsoportokat, nemzeteket megszállva tartanak.
• Fegyvereket gyártanak, fegyvereket forgalmaznak vagy fegyvereket használnak. Kivéve az önvédelmi eszköznek minősülő személyes tárgyat.
• Meglopják vagy megkárosítják a közvagyont.
• Mások javait eltulajdonítják, megkárosítják.
• Akik másoktól uzsorát szednek.
• Akik mások javait élik fel.
• Másokat emberségében megaláznak, megsértenek vagy ok nélkül rossz hírét keltik másoknak.
• Mások életére törnek.
• Erőszakkal kényszerítenek bárkit olyan nézetre vagy cselekedetre, amelyet Ő nem tart helyesnek.
• Gyűlölködést szítanak.
• Hamisan tanúskodnak.
• Akiket a közvélemény, közerkölcs bűnözőnek tart.

Meg fogják szüntetni a vallási és etnikai inkvizíciót. Mások meggyőződését, véleményét erőszakkal, vagy fenyegetéssel tilos lesz befolyásolni.

Meg lesz oldva az emberek kedvezményes mágneskártyás tömegközlekedése. A tömegközlekedési eszközök nem bocsáthatnak ki környezetre káros anyagot. Saját jármű használata alkalmi vagy sport célra lesz csak engedélyezve. A tömegközlekedést csak indokolt esetben lehet majd igénybe venni. Például munkába járás, bevásárlás, pihenés, üdülés stb. Lesznek saját maga által vezetett tömegközlekedési eszközök is, melyeket az utcákban elhelyezett parkolókban lehet majd megtalálni, illetve otthagyni. Hosszabb utakra a nagyobb és gyorsabb eszközöket fogják használni.

Az emberek alapvető jogaihoz fog tartozni többek között a lakhatáshoz való jog, a munkához, tanuláshoz, kulturális ellátáshoz, egészségügyi ellátáshoz, a pihenéshez, a védelemhez, az élethez, a szabadságjogok mindegyikéhez való jog, valamint az ide sorolt egyéb jog. Aki e jogainak a gyakorlásában bárkit korlátoz, az bűncselekményt követ majd el.

Kétféle vállalat típus lesz. A közfeladatokat és közszükségleteket ellátó vállalatok csak és kizárólag közösségi kézben lehetnek majd. Ezek lesznek a közvállalatok. Összesen harminc fő alatti vállalatok, illetve háromszáz hektár alatti gazdaságok lehetnek magánkézben is. Ezek lesznek a magánvállalatok. Ha a vállalat értéke meghaladja az egy lakosra eső érték harmincszorosát, akkor közösségi kézbe kell adni.

Minden embernek joga lesz a nyugdíjba vonuláshoz. A nyugdíjba vonulás korhatára, valamint a nyugdíj összege központilag lesz meghatározva. Minimális összege annyi lesz, amely fedezetet nyújt majd a nyugdíjas alapvető jogainak maradéktalan gyakorlásához. Meg lesz határozva a maximális nyugdíj összege is, amely összeg nem haladhatja majd meg a minimális nyugdíj másfélszeresét.

Szigorú magatartási és viselkedési szabályok lesznek bevezetve. Meg fog szűnni a közösséget zavaró magatartás jelentős része. A visszaeső bűnözőket a korábbiaktól is szigorúbban fogják büntetni.

Minden embernek joga lesz a tulajdonát, testi épségét, vagy hozzátartozóit megvédeni az elkövetővel szemben.

Jelenleg négyféle maffia létezik. Ezek: az állami, a politikai, a gazdasági és a bűnözői maffia. Mind a négy azt mondja, add ide a megtermelt javaid jelentős részét, én pedig megvédelek, biztosítom a zavartalan és gondtalan működésedet. Ebből persze egy szó sem igaz. Meg fog szűnni mind a négyféle maffia. Az állami azért, mert hivatásos vezetők fogják irányítani az államot, és alig marad olyan feladat, amelyet nem a lakosság fog szavazással eldönteni. A politikai azért, mert semmilyen hatalomhoz nem fognak hozzájutni. A gazdasági azért, mert normális jövedelem mellett nem lehet gazdasági függésben tartani senkit. A bűnözői maffia pedig azért, mert a törvények szigora felszámolja majd.

Ezer évre meg fognak szűnni a háborúskodások. Az életszínvonal kiegyenlítődik. Nem fűződik majd érdeke egyik államnak vagy közösségnek sem a háború kirobbantásához. Tilos lesz fegyvert gyártani, értékesíteni, vagy használni. Fegyverhasználatra kizárólag a Föld Védelmi és Békefenntartó Alakulatainak lesz joguk, valamint vadászat és sport céljára lehet majd szigorú feltételek mellett fegyvere magánszemélynek.

Minden ember büntetlenül ellenállhat majd abban az esetben, ha a szabályokat mellőzve, vagy kijátszva mások hátrányos helyzetbe akarják juttatni őt. Az ellenállás joga csak olyan mértékben lesz gyakorolható, hogy azzal más emberek alapvető jogait ne zavarja az ellenálló.

Nem lesz világvége, se most, sem az elkövetkezendő ezer esztendőben, sem azután. Viszont vége lesz a gátlástalan, gonosz emberek hatalmának. Újra érvényre fog jutni az ősi hitvallás, amelyet Jézus is hirdetett.

A következő ezer esztendőben olyan mértékű gazdasági és tudományos fejlődésen esik át az emberiség, amilyenről még álmodni sem mert volna. Beteljesedik az ősi vágyakozás. Szebb és tartalmasabb életet fog élni a föld lakossága.

Mindezek megvalósulása már elkezdődött. Az emberek várják a megújulást. Várják, hogy emberhez méltó életet éljenek. Azt mondják, átéltünk már sok nehéz korszakot, miért ne jöhetne egy valóban emberhez méltó időszak.

Itt állunk a nyitott kapu előtt, haladjunk át rajta!