Jézus szavai Little Pebble testvér által

Little Pebble a szentmise alatt látta Jézust, mint Irgalmas Krisztust megjelenni, Akinek első szavai így hangzottak: „Az Atya megbocsát nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”
Majd a következőket mondta:
„Béke veled, Fiam! Béke! Ne aggodalmaskodj, tudom, hogy a Sátán most megtámadott téged, és Isten gyermekeit, mert a „Bűn Embere” készül belépni e világba és az Anyaszentegyházba.
Gyermekeimnek most meg kell látniuk, amint Atyám Haragja lesújt az északi, és a déli féltekére az extrém forróság, és az extrém hideg által. Hamarosan azonban Isten a nagyobb vulkánok kitörése révén fogja megmutatni hatalmát, valamint az Ő Haragját még számos jel fogja demonstrálni az Égen, és a Földön, hogy az emberek felébredjenek.
A terrorizmus felüti fejét az egész szabad világban.
Sok imára van szükség – különösen Anyám Szent Rózsafüzérére – mivel a Kárhozat Fia belép a fizikai világba.”
Little Pebble még elmondja, hogy Jézus minden embert a rózsafüzér imádkozására hív, hogy minden országot fogjanak közre Miasszonyunk gyöngyszemei, mert a Szent Rózsafüzér fogja elhozni a Szeplőtelen Szív győzelmét. Ezekkel a piciny szemekkel fogja széttiporni Mária a Kígyó fejét.
Jézus még annyit mondott, hogy most minden prófécia be fog teljesedni. Nagyon komoly, erős szavakkal ismételte meg az ima szükségességét.

http://littlepebble.org/2017/02/13/message-to-william-costellia-12-february-2017/

a
A bejegyzés kategóriája: Little Pebble
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.