Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’

A Nagyfigyelmeztetés alatt az Én gyermekeim először fognak szembenézni velem

2011. június 20. hétfő; 11:45
Szeretett leányom, most készítsd fel gyermekeimet, mert nagyon hamar teljes Dicsőségem és Irgalmasságom Színe elé fognak kerülni. Nagyon hamar meg fogom Magam mutatni minden egyes férfinak, nőnek és  minden bizonyos kor feletti (7 év feletti/ lsd. 2011. jan. 28-i üzenet) gyermeknek.
Mindenkinek üdvözölnie kell ezt a csodálatos napot, amikor megmutatom majd nekik Irgalmasságom, szemben igazságosságommal. Örvendjetek, mert ti, először, valamennyien szembe fogtok nézni Velem.
Sok embert elönt majd a szeretet és a boldogság, olyan csodálatos lesz ez az egyesülés. Lesznek, akik félni fognak. De nincs mitől félnetek, mert Én mindannyiatokat szeretem. A bűn az egyetlen, ami elválaszt Tőlem, de ha megbánjátok bűneiteket, és belátjátok azt az igazságot, hogy megbántottatok Engem és az Örök Atyát,  akkor valóban felismeritek majd azt a csodálatos Irgalmasságot, amit akkor kaptok.  Azoknak, akik félni fognak, azt mondom, hogy a félelem a bűnből ered. Bűnnel a lelketekben eltávolodtok Tőlem. Fogadjátok el bűneiteket akként, amik azok valójában, mert ez nem más, mint emberi gyengeség. Aztán nézzetek Rám, és Én  az Örök Életre és az Igazságra vezetlek benneteket.
Nagy Irgalmasságom csodálatos változásokat hoz
Nagy Irgalmasságom csodálatos változásokat hoz gyermekeimnek az egész világon, mert amikor a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik, akkor esélyt kaptok arra,  hogy életeteket jobbra változtassátok. Amikor Létezésem igazsága kinyilatkoztatásra kerül, akkor szerte a világon megtérések fognak bekövetkezni.
Akkor, és csakis akkor, miután a Nagyfigyelmeztetés bekövetkezik,  akkor kap esélyt a világ arra, hogy elviselje a nagy büntetést, amely akkor fog bekövetkezni, ha a bűnösök tömegesen meg nem térnek. Ha nem így fog történni, akkor Atyám keze mindenhol le fog sújtani azokra, akik nem akarják meghallani az igazságot, – azokra, akik hátat fordítanak a szeretetnek, az Irántam és felebarátaik iránti szeretetnek. Akkor már bűnös életetek nem lesz többé elfogadott. Ezért ez az utolsó esély számotokra. A Sátánnak, erős befolyása ellenére sem lesz megengedve, hogy az emberiséget a markában tartsa. Akik konokul követik a gonosz utat – amelyen ők gyermekeimet üldözik- mindazok meg lesznek állítva.
A Nagy Büntetés
Az Örök Atya egy olyan nagy büntetést fog a világra szabadítani, amilyet még Noé ideje óta senki sem látott. Azok a követőim, akik talán azt mondják, hogy  Jézus nem ilyen módon beszél,  fel kell, hogy tegyék maguknak a következő kérdést:  ha Jézus irgalmassággal van tele,  akkor miért hagyná Ő, vagy az Atyaisten, hogy a sátán hadserege folyamatosan rémületben tartsa gyermekeimet? Isten, gyermekei iránti szeretetből engedi meg ezt a nagy büntetést. Mind bánjátok meg bűneiteket. Utasítsátok vissza a sátán üres ígéreteit. Utasítsátok vissza azt a hamis életet, amit ő ajánl számotokra. Fogadjátok el, hogy amikor az Én nevemet elutasítják a világban, akkor az közvetlenül a sátán befolyása. Ameddig gyermekeim nem fordulnak el tőle (a sátántól), addig nem lehet béke ebben a világban.
Úgy fogadjátok el ezt a Figyelmeztetést, mint a tiszta szeretet üzenetét. Azoknak, akik hatalmon vannak, a következőket mondom:  utasítsátok el a hazugságokat, melyeknek hűséget esküdtetek, vagy szenvedjétek el a következményeket.
A Nagy Irgalmasság, melyet a Nagyfigyelmeztetés során fogok mutatni nektek, egy új béke korszakához vezet. Fogadjátok el ezt, és a büntetés el fog maradni. Ha visszautasítjátok, akkor csak egyedül az Én  követőim menekülhetnek meg. A többieknek már túl késő lesz.
Szerető Megváltótok és Igazságos Bírótok,

Jézus Krisztus

Szűz Mária üzenete a fiatalokkal való kommunikálásról

 
 
2011. június 22. szerda; 18:00
 
(Miután a Szűzanya 30 percig jelent meg a látnoknak)
 
Jézus Krisztus Nevében jövök hozzád. Én vagyok az Isten Anyja, a te szeretett Édesanyád és az angyalok Királynéja.
 
Gyermekem, most a munkád miatt voltál megpróbáltatva,  amit szeretett Fiamért tettél, de ennek a szenvedésnek az eredményeként megerősödtél. Most már tudod, hogy mit kell tenned azért, hogy annyi fiatal, amennyi csak lehetséges megérthesse azt, hogy ki is az Én Fiam valójában. Ő, az Én legdrágább Fiam, a világ Megváltója, mindent meg fog tenni azért, hogy megmenthesse mindazokat, akik elutasítják Irgalmasságát a Földön.
 
Azoknak a gyermekeimnek, akik makacsul visszautasítják, hogy meghallják az Igazságot, minél hamarabb meg kell nekik ezt mondani. Kérlek, mondjátok meg a fiataloknak mindenhol a világon,  hogy Jézus a nap minden percében együtt van velük. Oly sokat törődik velük és nekik fogalmuk sincs arról, hogy Ő milyen mélyen szereti őket. Szent Szívéhez akarja ölelni őket, hogy ők is élvezzék majd a béke új korszakát a Földön. Bárcsak reagálnának erre!
 
Gyermekem, olyan nehéz megérteni az embereknek azt az Igazságot, hogy Isten, az Atya valóban létezik. Nehéz meggyőzni őket arról az áldozatról, amelyet Szent Fia hozott,  ez legyen a te célod.
 
Menj békével és szeretettel,
 
Szerető Édesanyád,
 
Az angyalok Királynéja
 
 
 

A Nagyfigyelmeztetés bizonyítani fogja, hogy Isten létezik

 
2011. június 22. szerda, 19:00
 
Szeretett leányom,  mivel már elég erős lettél és elviselted a megpróbáltatás szenvedését is, ezért most aktívnak kell lenned és sürgősen ki kell nyilatkoztatnod kérésemet az egész világnak.
 
Szeretett gyermekeimnek is tudniuk kell azt,  hogy hamarosan jönni fogok, és  szembe kell nézniük Velem. Mióta szeretném megmutatni nekik, hogy Én valóban létezem és mennyire vágyódom látni az örömöt arcukon, amikor tanúi lesznek szeretetemnek és Irgalmasságomnak!
 
Akkor sok gyermekem fog térdre borulni, és a megkönnyebbülés könnyeit sírni. Az öröm és boldogság könnyeit. A csodálat és a szeretet könnyeit. Mert végre eljön a lehetőség arra, hogy  egy új életet élhessenek, amikor mindenki Tanításaim Igazságait követheti.
 
Gyermekeim nem fogják tudni felfogni ennek a nagy eseménynek,  az Irgalmasság eseményének a jelentőségét, amiben még sohasem volt része az emberiségnek a keresztre feszítésem óta; mert a Nagyfigyelmeztetés ajándéka által, végre megnyílik az emberek szeme a Földön, és a túlvilágon való teljes létük igazságával szemben.
 
A mai emberiségnek meg kell értenie azt, hogy milyen nagy kegyelemben fog részesülni: abban,   hogy megkaphatják a bizonyítékot arra, hogy Isten, az Örök Atya létezik és vele együtt szeretett Fia is, ami meghaladja  (emberi) felfogóképességüket.
 
A Nagyfigyelmeztetés után ne térjetek vissza a régi útjaitokra
 
Figyelmeztetem most mindannyiatokat, arra,  hogy a régi útjaitokra már nem szabad visszatérnetek, miután Jelenlétemnek tanúi lettetek és tudatossá vált előtettek az, hogy a bűn nemcsak fájdalmat okoz Nekem, hanem a Pokolhoz vezető ösvényre terel benneteket.
 
A Nagyfigyelmeztetés utáni időszak döntő tényező lesz a világ békéjében és megváltásotokban is. Ne utasítsátok vissza ezt az ajándékot. Két kézzel ragadjátok ezt meg. Hagyjátok, hogy a Nagyfigyelmeztetés lehetővé tegye azt, hogy Bennem eggyé válhassatok. Ha ezt teszitek, és a vezetésért könyörögtök,  akkor a Földi Új Paradicsommal lesztek megjutalmazva, ahol már nem fogtok szükséget szenvedni.
 
Örvendjetek. Hallgassatok Rám. Szívleljétek meg üzenetemet, és engedjétek hogy  Szeretetem beborítson és elvezessen benneteket Dicsőséges Királyságom felé.
 
Mindannyiatokat szeretem. Ha legközelebb szívetekben a szeretet erős lökését érzitek mások iránt, ne felejtsétek el, hogy ez az ajándék Tőlem van. Szeretet nélkül, nincs élet.
 
A ti Irgalmas Isteni Királyotok,
 
Jézus Krisztus,
 

Az Örök Atya Fia

A rendes és a jó emberek hátat fordítanak Nekem

 
 
2011. június 23. csütörtök, 22:10
 
Szeretett leányom,  az öröm, amit ma érzel,  a tegnapi Szentségimádás során kapott kegyelmek eredménye. Most már tudod milyen fontos az, hogy megengedjétek Nekem, hogy lelketekbe öntsem a kegyelmeket ezalatt a nagyon különleges idő alatt, amit az Én társaságomban töltötök.
 
Hogyan lehet az elveszett lelkeket felismerni?
 
Ma a világ elveszett lelkeiről szeretnék veled beszélni és arról, hogy hogyan lehet őket felismerni. Az Én követőim tévesen azt gondolják,  hogy valójában azok a lelkek vannak elveszve, akik halálos bűnben élnek. Ez nem szükségszerűen igaz. Elveszett lélek lehet az a személy, aki nem hisz Bennem, vagy az Örök Atyában. De elveszett lelkek lehetnek azok a gyermekeim is, akik napról- napra a pénzt hajszolják, gazdagságra, karrierre és az anyagi dolgokra törekednek. Mindezt saját maguk örömére teszik, miközben azt hiszik, hogy majd ezek a dolgok örömöt hoznak nekik a következő életben is. Ezek rendes, jó emberek, de hátat fordítanak Nekem.
 
Ezek közül a gyermekeim közül, sokan jó lelkülettel rendelkeznek. Ők tele vannak szeretettel embertársaik, családjaik és barátaik iránt.  Elképzelhető, hogy ők népszerűek és kedveltek, de mégis elveszett lelkek lehetnek. Azt kérdezitek, hogy hogyan lehetséges ez? Azért, mert ők nem gondolnak arra,  hogy a lelkük éppen olyan fontos,  mint a testi szükségletük. Ezért ezt elhanyagolják.  A lelkük elhanyagolásával kísértéseknek vannak kitéve, amelyekkel útjaikon mindennap találkoznak. Nehezükre esik ellenállni a világi javaknak, figyelmen kívül hagyva, hogy azt az időt, amit erre fordítanak, fordíthatnák arra is,  hogy hogyan osszák meg másokkal a szeretetüket. A pénz hajhászása révén büszkévé válhatnak .  A büszkeség pedig megnehezíti azt,  hogy valódi követőimmé váljanak.
 
Gyermekeim, ha minden időtöket álmaitok kergetésére fordítjátok,  arra,  amit ez a világ ajánl fel nektek – mint a gazdagság, anyagi javak, hatalmi pozíciók – akkor kevés időtök marad az imára és lelketek táplálására,  ami a  következő élethez szükséges. Olyan sok gyermekem egyáltalán nem tudja megérteni, hogy miért okoznak az anyagi javak belső ürességet. Nem hallgatnak azokra a követőimre sem, akik ismerik az Igazságot. Azáltal, hogy Isten, a Mindenható Atya létezésének beismerése hiányzik náluk,  nem sikerül nekik örömet szerezni másoknak, csak önmaguknak. Ezek az emberek kifelé egy aktív, egészséges vidám életet élnek,  mintha semmi gondjuk sem lenne a világban.  De ezt az életformát nem lehet megfelelő módon elérni, csak úgy, ha hisznek az Örök Életben.  Az alázat hiányzik az életükből.
 
Védelmükre mondhatjátok a következőket: de családjaikat táplálniuk kell és másokkal is törődniük kell,  olyanokkal, akik rájuk vannak bízva, tehát ezért a célért dolgoznak? Erre az Én feleletem a következő:  nem, ők nem azt teszik. Nem az a céljuk, hogy táplálhassák családjaikat. Sok esetben az a céljuk, hogy saját élvezetüket elégítsék ki.  Minél jobban ezt cselekszik, annál jobban távolodnak el Tőlem és az Örök Atyától.
 
Ameddig nem ébrednek fel gyermekeim és nem ismerik fel azt a módot, amivel a Sátán,  a világ dicsőséges csábításait arra használja fel, hogy beszippantson az anyagi biztonság hamis érzetébe, ezáltal nem tudtok Hozzám jönni. Ebben az életben arra kell időt fordítanotok, hogy Teremtőtöket dicsőítitek és magasztaljátok, hogy karitatív munkátok által másokat segíttek. hogy mások szükségleteit magatok elé helyezitek, úgy hogy az én nyomdokaimban jártok.
 
Azoknak a gyermekeimnek,  akik nem hisznek Istenben, az Atyában,  vagy akik hisznek Benne, de kényelemből azt választják, hogy minden Iránta való dicsőítést félre tesznek, mert a világi dolgokkal vannak jobban elfoglalva, nagyon nehéz lesz számukra bejutni a Mennyország kapuin, a valódi Paradicsomba, ami után vágyakoznak. A Föld, az egész léteteknek csak egy fázisa. A Mennyországnak – abból, amit kínál-  egy szempillantásnyi benyomását sem lehet megtapasztalni a földi életetekben. Semmiféle világi csábítás sem éri meg,  hogy hajszoljátok, ha ez azt jelenti, hogy el kell elveszítenetek a kincset, ami maga a  Mennyország.
 
A legfontosabb tulajdonságok, amelyekre szükségetek van, hogy beléphessetek dicsőséges Királyságomba: a hit, a szeretetet, az alázat és az am vágy, hogy Nekem örömet szerezzetek.
 
A ti szeretett Tanítótok, és az egész emberiség Megváltója,
 
Jézus Krisztus

Az emberek nem tudják, hogy mi is a lelkük valójában –  erre egyszerű a válasz

2011. június 25. szombat; 1:30
Szeretett leányom,  felszentelt szolgáim mindenhol a világon hallani fogják hangodat, ott azonban, ahol feledésbe merült Isten, az Örök Atya létezése, nem kerül meghallgatásra.
Talán azt fogják mondani, hogy ők nem tudják meghallani,  de azért nem tudják ezt meghallani, mert nincs hallásuk.  Most légy bátor, olyan sok emberhez szólj, amennyihez csak lehetséges. Kérd meg az embereket, hogy Igéim hirdessék. Hívd őket. Kérdezd őket. Magyarázd el nekik azt, hogy először el kell, hogy olvassák az üzeneteket, mielőtt elutasítanák azokat, mert amikor megérzik azt az erőt,  ami Isteni Ajkaimból ered, és amikor azt is érezni fogják, hogy lelkem vonzani kezdi lelkeiket, csak akkor fogják megérteni végül, hogy valójában Én vagyok az, aki a világgal kommunikál.
Szomorú vagyok, leányom,  azokért a mély barikádokért és megoszlásokért, amelyekkel megakadályozzák minden próbálkozásunkat, az Enyémet,  csakúgy mint Édesanyámét, azt,  hogy megpróbálunk a látnokokon keresztül a világhoz szólni. Régebben az alázatot szélesebb körben gyakorolták az emberek. Ma már eltűnt ez a fontos tulajdonság. Most pedig olyan a világ, ahol elsődlegesnek számít az emberi intelligencia, a csábítás, vagy a testi vonzerő. A lelkiélet halott. Leányom, olyanok az emberek, mint az üres kagylók. Kagylók, amelyeket, ha feltörnek, semmit sem érnek. Gyermekeimnek a lélek szilárdságára kell törekedniük.
Ez nagyon sok embernek esik nehezére, főleg azoknak, akiknek lelkük emberi bölcsességgel van tele, és a lelki bölcsességnek csak kevés hely marad.
A sátán hatására a lelkiség hiánya olyan nagymértékű lett, hogy az emberek prédává lesznek és megnyitják lelküket a bűn előtt. A lelkiség hiánya, vagy az Istenbe vetett hit hiánya miatt, a lélek ki van szolgáltatva a sátán fertőzésének. A Megtévesztés Királya azt hiteti el a lelkekkel,  hogy a test és az elme alkotja a teljességet. Sajnos, a  lelketek nélkül nem lehettek teljesek.
Mi is a lelketek valójában?
Sok ember nem tudja, hogy mit is jelent a lélek valójában. Nem tudják, hogy hogyan lehet a lelket megérezni, vagy felismerni. Az elmétek lenne? A lelkiismeretetek? A válasz egyszerű: a lelketek, ti vagytok. A lelketek olyan, amilyenek ti vagytok. A lelkiismeretetek. A hitetek.  A meggyőződésetek az igazságról,  vagy úgy látjátok, amilyen az a valóságban, vagy ahogyan azt ti éppen szeretnétek,  hogy legyen. A lélek nem egy egyedülálló része a lényeteknek, gyermekeim, nem olyasmi, ami egy másik világhoz tartozik. A lélek jelen van minden ember bensőjében.
A lelket,  a következő tanítás szerint szemlélhetitek. A bűn által, amit nagyon nehéz elkerülni, elhanyagolttá válik a lélek. De újra lehet tölteni azt, a gyónás segítségével, vagy a lelkiismeret megvizsgálása által, és a jóra való erős fogadás által. De meg is lehet semmisíteni azt. Egyesek akarattal semmisítik meg lelküket, úgy, hogy teljes öntudattal keresik ennek a világnak a gyönyöreit, és ezáltal vétkeznek. Mások pedig letagadják, hogy van lelkük. Arroganciájuk arról győzi meg őket,  hogy ők mindentudók.  Véleményük szerint, az élet itt a Földön kezdődik és fejeződik be.
Aztán ott vannak azok a fiatal lelkek, akik nem hibásak, mert szüleik a felnevelésük ideje alatt teljesen elhalmozták őket az anyagiakkal,  holott nem is lett volna erre szükségük. Az ő vallásuk az anyagi hasznon alapszik. Mialatt azon fáradoznak, hogy mindig  jobban és jobban ingereljék (az anyagiakkal) őket, egyre nőni fog a becsvágyuk,  mindaddig, ameddig már semmi sem lesz amiért fáradozni érdemes, egészen a halálukig. Aztán teljesen elvesznek, tanácstalanok és összezavarodottak lesznek. Azáltal,  hogy bensőjükben egy utálatos érzést éreznek,  megtudják, hogy mindez helytelen. A lélek szól hozzájuk, de ők nem tudják,  hogy hogyan válaszoljanak. Ezek azok a lelkek,  akiket meg kell mentenetek.
Felszólítok minden követőmet szerte a világon, hogy segítsenek Nekem minden szegény gyermekem megmentésében. Tudom,  hogy egy különleges nagylelkűségre szólítottalak fel benneteket. Ez egy nagy felelősség. De azáltal, hogy szent Akaratomnak eleget tesztek,  megmentitek a világ nagy részét a sátán karmainak szorításából és a terrortól,  amit ő kezel.
Követőim, most menjetek mind és terjesszétek üzeneteimet ennek a kimerült, félrevezetett és kiábrándító világnak. Kegyelmemet közületek egyenként mindenkire kiárasztom, egyetlen megtért lélekért is, aki megszabadulhat a pokol rémületétől.
Mindannyiatokat szeretem. Megölellek benneteket követőim, értékes gyermekeim, a világon mindenhol. Mennyi örömet szereztek naponta Nekem! Mennyi vigaszt adtok Nekem! Most minél több lelket  hozzatok Hozzám.
A ti Isteni Megváltótok,
Az egész emberiség Megváltója,
Jézus Krisztus
A Szűzanya: A sátán elveszíti hatalmát, amikor az Én Rózsafüzéremet imádkozzák
 
2011. június 25.  szombat; 15:00
Gyermekem, mindig Fiamra koncentrálj,  mert szüksége van figyelmességedre. Minden bizalmaddal Rá kell hagyatkoznod, és sohasem szabad megengedned senkinek sem, hogy elterelje figyelmedet Róla.
Ő téged választott ki gyermekem,  mint ezen idők egyik legfontosabb hírnökét,  hogy az elveszett lelkek megmeneküljenek. Mondd meg az embereknek,   hogy imádkozzák az Én legszentebb Rózsafüzéremet, sőt a nem katolikusoknak is mondd ezt meg,  mert ez a legerősebb fegyver a csaló ellen,  aki nyög fájdalmában, ha ezt az imát imádkozzák.  A Rózsafüzér imádkozásakor hatalma meggyengül. Minél több gyermekem imádkozza a Rózsafüzért, annál több lelket lehet megmenteni.
A te missziód,  gyermekem, nagyon nehéz,  sokkal nehezebb, mint eddig a történelem folyamán bármelyik prófétának volt. Ez a lelkek sötétsége miatt van így az egész világon. Sohasem ereszkedett le még ilyen sötétség a világra, hiszen most gyermekeim hátat fordítanak Fiamnak, éppen Neki, aki szörnyű halált szenvedett el,  hogy megmentsen benneteket. De nemcsak ezt felejtették el, hanem úgy döntöttek, hogy valódi létezését megtagadják.
Imáitok a ti áldott Édesanyátokhoz,  megsebzik az ördögöt, aki megalázkodik és elveszíti hatalmát, amikor Rózsafüzéremet imádkozzák. Ez az a fegyver, ami Nekem adatott. Így tudok elveszett lelkeket menteni, mielőtt a sátán fejét végérvényesen eltaposomSohase értékeljétek le a Rózsafüzér hatalmát, mert egyetlen csoport is, amelynek tagjai rendszeresen imádkozzák a Szent Rózsafüzért,  egy egész nemzetet menthet meg.
Mondd meg gyermekeimnek, hogy legyenek óvatosak és ne hanyagolják el az imát, mert ha ezt megteszik, akkor teljesen megnyílnak a csaló előtt, aki  elbűvölő módon hálózza be őket,  de ezzel veszélyes ösvényre tereli őket, a sötétség felé.  Vigyétek gyermekeimet a világosság felé,  azáltal, hogy odaadásotokkal Szent Rózsafüzéremet terjesztitek.
Szerető Édesanyátok,
Mária, a béke Királynője
 
 
 

Az első üzenet a Mennyei Atyától: eljött Számomra az az idő, amikor visszakövetelem dicsőséges Királyságomat – az Új Paradicsom 1000 évig fog tartani

2011. június 25. szombat, 16:00
A látnoknő megjegyzése: amikor röviddel azelőtt,  hogy ezt az üzenetet kaptam, éppen az Irgalmasság Rózsafüzérét imádkoztam el, akkor hirtelen a Szentlélek jelezte nekem, hogy mindjárt egy üzenetet fogok Istentől, az Atyától kapni. Az idegfeszültségtől reszkettem. Aztán feltettem a kérdést: Kinek a Nevében jöttél? A válasz a következő volt:
Szeretett Fiam, Jézus Krisztus nevében jöttem, aki az emberiség Megváltója. Én vagyok a Mennyei Atya, és első ízben szólok most hozzád. Kiválasztott leányom, ma azért szólok hozzád, hogy az emberiséget arról a szeretetről tájékoztassam, amelyet mindenki iránt érzek.
Sokan nem ismernek Engem. Csak azt gondolják, hogy ismernek, de millió gyermekem számára csak egy arcnélküli lény vagyok. Olyan kevesen ismerik azt az óhajomat,  hogy megengedhessem azt, hogy úgy szeressenek, ahogyan azt mindig is szerettem volna. A világban sokan könnyedén kezelik Nevemet, azok, akik nem ismerik be,  hogy a világ és teremtményei kezeim által lettek megalkotva. Mindazok, akik nincsenek tisztában azzal, hogy ki is vagyok valójában,  össze vannak zavarva, és kissé félnek is Tőlem.
Tőlem nem kell félni, hiszen az Én szeretetem,  tiszta szeretet minden gyermekem iránt. Olyan nagyon szeretlek benneteket, hogy a legnagyobb áldozatot hoztam értetek,  hogy visszahozzalak karjaimba benneteket, és hogy a csaló karmaiból megmentselek benneteket. Ezért szeretett Fiamat, Jézus Krisztust, a világba küldtem,  hogy megérthessétek, mi az igaz szeretet. Ez a szeretet, ha ti is elfogadjátok, mindannyiatokat meg fog menteni.
 
Megszakad a Szívem, mert oly sokan közületek nem fognak Hozzám fordulni, és nem fognak szeretetet mutatni Irántam. Egyszerűen arra vágyódom, hogy Hozzám forduljatok, és segítségemet kérjétek. Szeretetemtől nem kell félnetek, hiszen az első lélegzetvételt szeretetem által kaptátok. Mindenkit közületek az Én képmásomra teremtettem, azért, hogy egy családom lehessen. A világot tiszta szeretetből teremtettem, azért, hogy ti gyermekeim ezt a Paradicsomot megoszthassátok Velem. Olyan szeretettel lett ez megteremtve, hogy minden egyes részlet benne óvatosan lett felépítve.
Olyan boldog voltam, amikor megteremtettem a Földi Paradicsomot,  hogy azt egy emberi lénynek lehetetlen lenne felfogni, még az angyalok is ujjongtak örömükben, és a Mennyországot a szeretet lángja világította be. Aztán a bűn mindent lerombolt, a bűn, amelyet a kígyó okozott.
Gyermekeim, hagyjátok, hogy megmagyarázzam. Eljött Számomra az idő, hogy visszaköveteljem azt a paradicsomot, amit szeretettel megalkottam  és hogy újra egy család lehessünk.
Egy család, ami szorosan összetartozik majd, a szeretet erős köteléke által.
Ez az új Paradicsom a Földön most már meg van tervezve minden gyermekem számára.
Ez ezer évig fog tartani a Földön, és ebből senki sem szabad kimaradjon, különben megszakadna a Szívem. Szeretett Fiam,  Jézus Krisztus és a Szentlélek nagy igyekezettel próbálnak a nyájamhoz visszahozni benneteket,  hogy az egykor megteremtett Paradicsom újra létezhessen, mint a legnagyobb ajándék gyermekeim számára, hogy örömük legyen majd benne.
Ez a Paradicsom a szeretet helye lesz, a szépségé, a dicsőségé, és otthont fog nyújtani mindenki számára, azoknak,  akiknek tiszta a szívük és a lelkük. Ez a cél a Földön minden egyes lélek számára, beleértve azokat a lelkeket is, akik mindezt nem tudják felfogni.
Miközben Fiam a világhoz szól és felkészíti azt nagy Irgalmasságára, amelyet a Nagyfigyelmeztetés alatt mutat majd meg, azért, hogy minden bűnös még egy esélyt kaphasson arra, hogy élvezhesse az új Földi Paradicsomot,  neked meg kell hallanod hangomat. Mindenkit figyelemre szólítok fel. Térjetek vissza Hozzám. Lássátok be, hogy valóban Létezem, hogy Én vagyok minden élet, minden teremtmény és a dicsőség forrása. Ha ezt teszitek,  akkor üdvözölve lesztek az Én Földi Paradicsomomban, ami mindent felkínál majd nektek, olyat is, amiről valaha is csak álmodni tudtatok volna. Hallgassatok Fiamra és üzeneteire, amelyet a világnak ad, hogy mindannyiatokat megváltoztasson. Azok számára, nem lesz Irgalom, akik nem akarják ezt meghallani, vagy továbbra is a bűn förtelmes ösvényén maradnak.
Én vagyok minden teremtmény Istene. A szeretet Istene vagyok, a szánalomé. De ugyanakkor Én vagyok az Igazságosság Istene is. Kezeim le fognak sújtani az emberiségre,  azokra, akik a gonosz iránti hűségük miatt,  nem akarják követni a szeretet és az igazság ösvényét.
Mert elérkezett számomra az az idő, amikor visszakövetelem dicsőséges Királyságomat, amelyet egyetlen ember sem tud megállítani,  bűnei miatt. Ha még is megpróbálnák, akkor örökre el fognak veszni.
Én vagyok a ti Istenetek, és Teremtőtök. Szeretetem nem hal ki sohasem. Lángokban ég és tele van mély gyöngédséggel irántatok. Mivel gyermekeimnek oly sok bűnei vannak, ezért ez elveszi azt a jogot tőlük, hogy visszatérjenek örökségemhez, – mindazokat, akik valóban szeretnek Engem, visszatartják és megakadályozzák abban, hogy a kapun beléphessenek.
Kérlek benneteket gyermekeim, ne utasítsátok vissza az emberiséghez intézett felhívásomat. Fogadjátok el azt az Irgalmasságot, amelyet most szeretett Fiam fel fog nektek ajánlani.
Fogadjátok azt tárt karokkal.
Isten, az Atya, minden dolog Megteremtője és Alkotója
A látnoknő megjegyzése: az üzenet ideje alatt megszakítás nélkül sírtam, miközben kezem csak írt és írt, anélkül, hogy megállna.

A Nagyfigyelmeztetés Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az már át volt adva Szent Fausztina nővérnek is

 
 
2011. június 26. vasárnap; 18:00
 
Szeretett leányom, az idő közel van. Kevés idő maradt hátra a szegény lelkek figyelmeztetésére és felkészítésére, ami fontos,  mert a Nagyfigyelmeztetés alatt olyan sokk alatt lesznek,  hogy mindazt, amit látni fognak, nem fogják tudni felfogni. Meg kell mondani nekik, hogy ők is megtudhassák mindazt, ami rájuk fog várni. Ha abban a pillanatban, a nagy Isteni Irgalmasság előtt megnyitják szívüket, akkor esélyt kapnak ők is az Örök Életre.
 
Ez a Nagyfigyelmeztetés Isteni Irgalmasságom megnyilvánulása lesz, amint az már szent Fausztina nővérnek is át volt adva. Irgalmasságom nagy aktusa lesz ez, mert a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt, végtelen Irgalmasságom beborítja az egész világot, mint ahogy előre meg volt jövendölve. Szent Vérem és a víz előtörése által, mind meg fogjátok végre ismerni az Igazságot. Mondd meg mindazoknak,  akik Bennem, vagy az Örök Atyában nem hisznek, hogy ez a nagy esemény meg fog történni. Mert akkor olyan állapotba kerülnek,  hogy ellen tudjanak állni Irgalmasságom sokkjának, ami a Nagyfigyelmeztetés ideje alatt millió lelket fog megmenteni a sátán karmai közül. Az Igazság, ami bebizonyosodik, nagyon sok lelket fog a pokol tűzétől megmenteni.
 
A Szentlélek, aki akkor jelen lesz gyermekeimben mindenhol a világon, segíteni fog, hogy meghiúsuljon a sátán munkálkodása. Mindannyiatoknak terjesztenetek kell azt,  hogy hogyan  készítsék fel az emberek előre a lelküket. Minden követőm  meg kell azt értse, hogy a felindultság őket is fel fogja zaklatni, amikor a múltbeli bűnös magaviseletüket látni fogják, úgy ahogyan azt Én látom.
 
Most felszólítom mindannyiatokat, hogy keressétek fel a gyóntatószékeket. A más vallású keresztényeknek azt mondom: nektek is le kell térdepelnetek, és a megmenekülésetekért kell könyörögjetek. Mindazoknak, akik az üzenetek miatt bizonytalanok, azt mondom: tartsátok nyitva szíveteket,  mert amikor látni fogjátok ezt az ökológiai, de természetfölötti eseményt, akkor meg kell azt értsétek, hogy ez a legnagyobb csoda, amelyet valaha is láthattok, és ez a legnagyobb ajándék mindannyiatok számára.
 
Gondolkozzatok el ezen. Ez olyan lesz, mint az Utolsó Ítélet, azzal a különbséggel, hogy most nem fogtok elkárhozni.  Megadatik nektek az élet újrakezdése, hogy megmentsétek lelketeket, és az is, hogy olyan szintre emeljétek fel lelketeket, ahogyan azt elvárom tőletek.
 
Híveim, most teljes szívvel imádkozzatok másokért, hogy megmeneküljenek.
 
Megváltótok,
 

Jézus Krisztus

Folytasd üzeneteim terjesztését – sok önkéntest küldök neked

 
 
2011. június 28. kedd; 19:30
 
Szeretett leányom, amikor értem szenvedsz,  akkor azok a gátak, amelyeket át kell ugranod egyre magasabbak lesznek. Sohasem voltak a csaló kísértései olyan nagyok, mint most, amikor el akar vonni téged ettől a munkától. Maradj erős és álld ki ezeket a támadásokat. Tudnod kell, hogy a csaló, sohasem fog téged Tőlem elvenni, mégis próbálkozik, és továbbra  is próbálkozni fog.
 
Ez küldetésednek a legnehezebb fázisa, mert nagyon magányos,  nehéz és mély testi és lelki fájdalmat okoz neked. Bíznod kell Bennem, hogy segíthessek neked ezekben a támadásokban, hogy  azokat, a valóságnak megfelelően tudd felismerni.
 
Leányom, hallgass most Rám. Üzeneteim terjesztését most minél gyorsabban folytatnod kell  az egész világon, és használj fel minden segítséget, amit küldenek neked. Én sok önkéntest küldök neked, akiknek munkája már gyümölcsöt terem.
 
Minden, amit tenned kell, az, hogy Üzeneteimet továbbra is ismertesd,  a lelkek megmentéséért. Sohase add fel. Tudom, hogy ez kísértés számodra, és az is nehezedre esik, hogy a gyalázásoknak ellen tudj állni. Engedd,  hogy szorosan foghassam kezedet, és hogy elvezesselek arra az erőre, amit most elvárnak tőled.
 
Köréd szórtam áldásomat  fegyverzeted erősítéséül, azért,  hogy semmi se állhasson utadba, és így  a világ biztosan meghallhassa Hangomat.
 
Szerető Megváltód,
 
Jézus Krisztus
Gyónjátok meg bűneiteket most – ne féljetek
 
 2011. június 29. szerda; 19:00 
Drága, szeretett leányom, a segítség, melyet neked küldtem, most gyorsan fogja terjeszteni Szavaimat (Üzenetemet) az egész világon, a modern kommunikáció eszközeit használva. Szívem lángol a szeretettől rendkívüli gyermekeim iránt, akik válaszoltak Hívásomra, mert ők alkotják a hadsereget, amely Gyermekeimet vezetni fogja. Minden Áldásom beborítja azokat, akik segítenek vinni Keresztem az emberiség érdekében. A Szentlélek tölti el őket, hogy ezeket az üzeneteket gyorsan és valóban hatékonyan terjesszék.
 
Gyermekeim és minden Követőm, csak egyetlen dologra emlékezzetek, melyre összpontosítanotok kell. Figyelmeztessétek a többieket, hogy keressenek bűnbocsánatot a Nagyfigyelmeztetés előtt.  Meg kell gyónniuk bűneiket most, és nem szabad félniük. Ehelyett örülniük kell. Csupán pár hónap van hátra Irgalmasságom ezen Nagyszerű Ajándékáig. Ne vesztegessétek az időt. Menjetek szeretetben és békében. Ne hátráljatok meg ebben a munkában. Ez valamennyi Gyermekem érdekében történik.  Mindannyian, akik Igazságom terjesztésén munkálkodnak, meg lesznek jutalmazva odaadásukért és hitükért. Áldásom meg fogja védeni mindannyiukat és családjaikat.
 
Örvendjetek most, hogy elérkezett az idő, hogy a világ végre oly módon hallja Hangom, ahogyan azt kell.
 
 
 
Szeretett Megmentőtök
 
Megváltótok és az egész emberiség Királya
 

Jézus Krisztus

Ne hagyjátok, hogy Egyházam emberi gyengeségei miatt, elfordítson Tőlem benneteket

2011. június30., csütörtök; 20:00

Szeretett leányom, ezen az estén mosolygok az örömtől, amely Szívemet elárasztotta, mert végre a fiatalok is meghallották Igéimet az interneten keresztül, amint az meg volt jövendölve.

Ilyen módon egyre több ember lesz képes a világnak elmondani azt, hogy hogyan kell a Nagyfigyelmeztetésre felkészülni. Megreped a Szívem az örömtől, amikor azt a szeretetet látom, amelyet gyermekeim Irántam tanúsítanak a világ minden sarkában. Szeretetem sohasem hal ki. Az Én szeretett követőim szeretetemmel vannak eltelve, amelyet szívükben éreznek. Most meg tudják mondani a világnak beleértve a cinikusokat is, hogy milyen nagyon tisztelnek Engem, azáltal, hogy mindenkinek magasztalják dicsőségemet.

Azoknak a bátor és szerető teremtményeimnek a következőket mondom: Ők megfogják nyerni mindazokat, akik mindennek előtt, a Földi létük Igazságainak mondanak ellen. A Mennyország örvend mindazoknak, akik az interneten keresztül nyíltan hirdetik Irántam való szeretetüket. Irántuk való szeretetem körbe veszi őket, úgy, hogy kegyelmeim mindannyiukat elárasztja majd, a Föld egyik sarkától a másikig.

Ne feledjétek el egy tanításomat, gyermekeim: tanításaim Igazságai sohasem változtak. Az emberi tévedés, felszentelt szolgáim bűnei és azok bűne, akik visszaéltek az igazsággal, azért, hogy a saját törekvéseiket előnyben részesítsék, mindez, beszennyezhette Nevemet, de az, hogy ki is vagyok valójában sohasem változott. Én az emberiség Megmentője vagyok. Először azért jöttem megmentésetek miatt, hogy a bűn bocsánatot nyerhessen. Most azért jövök, hogy megmentselek benneteket még az Utolsó Ítélet előtt.

Mivel a szeretetem nagyon erőteljes, ezért kiterjed az egész világra a Szentlélek ereje által, hogy az ölembe hozzon vissza benneteket. Most érezzétek szeretetemet, gyermekek. Ne hagyjátok, hogy csalódásaitok Egyházam emberi gyengeségei miatt elfordítson Tőlem, Jézus Krisztustól, vagy az Örök Atyától benneteket.

Azoknak, akik az Egyház bűnei miatt elfordulnak Tőlem

A bűnök azok, amelyek miatt elzárkóztok az Igazság elől. Mindazok közületek, akik az Egyházat okolják a belém vetett hitük hiányossága miatt, nem őszinték önmagukkal szemben, mert ha valóban szeretnének Engem, akkor nem beszélnék ki magukat. Gyermekek, a sátán most mindenütt ott van a világban és arról próbál meggyőzni benneteket, hogy nincs értelme a hiteteknek, hogy az nem olyan fontos és nem azt jelenti, hogy ezért bejuthattok a Mennyországba. Egyes esetekben azt hiszitek, hogy Isten Irgalmassága végtelen és hogy megmentésetek is lehetséges, hogyha az életetek során nem okoztok fájdalmat másoknak.

Nagyon gyakran kihívás számomra, amikor a világ gonoszságaiért Engem okoltok. Ilyen, amikor Rám vagy Istenre, az Örök Atyára vagytok dühösek: Miért hagyja Isten jóvá a világ gonoszságait, ami tele van gyilkossággal, erőszakkal, terhesség megszakítással, kínzásokkal, önzőséggel és szegénységgel? Most szálljatok magatokba és hallgassátok az alábbiakat.

Emlékezzetek a bűnre, amelyet sátán okoz, akiről a legtöbb ember azt hiszi, hogy nem is létezik, mégis eláraszthat mindenkit közületek, mert a Teremtőtöktől, Istentől, az Atyától egy ajándékot kaptatok: ez az ajándék a szabad akarat, amelyet mindenki megkapott. Egyesek jó dologra használják fel ezt az ajándékot, amellyel, mindenkivel szemben szeretetet mutatnak, míg mások visszaélnek vele, hogy kihasználják a többieket. Amikor sátán megnyeri őket gyenge szabad akaratuk miatt, akkor nagy szörnyűségeket képesek elkövetni.

A szabad akarat a tietek, gyermekeim, de amikor a bűn ezt megfertőzi, akkor káosz keletkezik a világban. Isten, az Atya, nem kényszeríthet benneteket arra, hogy abbahagyjatok valamit, legyen az jó, vagy rossz, mert nem akar beleavatkozni a szabad akaratotokba. Ő mindig imára fog biztatni benneteket, azért, hogy megkapjátok a szükséges kegyelmeket a bűn elkerülhetésére. Szabad akaratotok miatt, két döntés közül fogtok választani: Istenhez fordulni, vagy megengedni sátánnak, hogy hazugságai által elcsábítson benneteket, aki az Igazságtól akarja lelketeket elfordítani.

Ne felejtsétek el: az Igazság Én vagyok. Sátán nem akarja, hogy ti az Igazságot lássátok. Intelligenciátokat fogja felhasználni és mesterkélt érveket fog felajánlani, hogy elcsábítson benneteket. Még arról is meg tud győzni benneteket, hogy valami rossz, amikor az jó. Szóval, amikor azt hiszitek, hogy képmutató dolog az imához folyamodni és Istent, az Atyát dicsőíteni, mert az Egyháznak bűnei vannak, akkor ezt a megtévesztést olyannak kell felismerjétek, amilyen valójában: teljesen más útra biztat benneteket, hogy elforduljatok Tőlem. Gyermekeim, most mutassátok meg szereteteteket azáltal, hogy felálltok és egy hitetlen világban megvéditek Nevemet.

Nagyon közel az az idő, amikor másokat biztatni fogtok arra, hogy meghallgassák a ti nézeteiteket. Ugyanúgy, mint azok, akik azt állítják, hogy nem hisznek Bennem, hangosan kiáltják, hogy milyen nagyon gyűlölnek Engem, nektek is meg kell most mondanotok a világnak, hogy szerettek Engem. A nagy megtérések csak akkor indulnak el a világban. Hadd emeljelek fel benneteket, úgy, hogy gyermekeimet előkészíthessétek arra, hogy a földi új Paradicsomomba bemehessenek. Ne feledjétek, csak azok mehetnek be ebbe a Paradicsomba, akik hisznek Bennem és az Örök Atyában.

Most menjetek és hozzátok Hozzám a sokaságot.

Szeretett Megváltótok, Jézus Krisztus

a
A bejegyzés kategóriája: Maria Divine Mercy
Kiemelt szavak: , , , , , , , .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.