A MENNYEI ATYA SZÓL SZERETETT GYERMEKEIHEZ

Eugenia Elisabette Ravasio /1907-1990/nõvérnek adott üzenetekImprimatur:Petrus Canisius van Lierde

Vic. Generalis e Vic. Civit. Vaticanae

Róma, 1989. március 13.

Bevezetés

Ráismemek-e az emberek Istenre, aki szeretõ Atyjuk? – e kérdés ma egyre gyakrabban vetõdik fel. Ezért is éreztük kötelességünknek, hogy közreadjuk ezt az üzenetet, amelyet az Atyaisten adott a világnak egy teremtménye, Eugénia Elisabetta Ravasio által, aki nagyon szerette õt. Ez egy olyan kinyilatkoztatás, amelyet az Egyház hitelesnek ismert el. Hiszen azt akarja tudatosítani bennünk, hogy Isten jó és gondoskodó Atyánk, aki szeret gyermekeivel együtt lenni. Ezek az üzenetek arra sarkallnak bennünket, hogy olvassuk az evangéliumot és mindvégig megéljük azt, mert abban világosságot, békét és igaz boldogságot találunk és megtapasztaljuk benne Istenünknek és ATYÁNK-nak szeretetét.

Kívánatosnak láttuk azt a tanúbizonyságot is közölni, amelyet Alexandre Caillot, a helyi püspök tett a szakértõ-bizottsági munka befejezésekor. Ennek szakértõit Franciaország különbözõ részeirõl hívták össze a Caillot püspök által 1935-ben beindított és tíz évig tartó egyházmegyei per lefolytatására.

A bizottság tagjai többek között a következõk voltak:

Guerry, teológus, a grenoblei püspök helyettese: Alberto és Augusto Valencin jezsuita testvérek, akik a filozófia és teológia területén a legnagyobb tekintélyek közé tartoznak és a hasonló ügyek értékelésében szakemberek, két orvos, egyikük pszichiáter.

Szûz Máriára bízzuk ennek az üzenetnek a terjesztését, és õvele együtt könyörgünk a Szentlélekhez, hogy legyen az emberek segítségére annak a gyöngéd szeretetnek a felis­merésében és megértésében, amelyet a mennyei Atya táplál minden ember iránt.

Ki is volt Eugénia anya?

Eugénia nõvér a mai idõk talán egyik legnagyobb prófétája, az Egyház megújulásának egyik hírnöke. Annak a korszaknak, amikor majd a mennyei Atya a hit középpontjában áll, és az egy­ség lesz minden lelkiség legfõbb ideálja. Eugénia nõvér világosság volt, amelyet a mennyei Atya ajándékozott a világnak a káosznak és a sötétségnek ebben az idõszakában, hogy felismerje a követendõ utat.

San Gervasio d’ Adda-ban született (mai neve Capriate San Gervasio), Bergamo tartomány egyik kicsiny településén 1907. szeptember 4-én egyszerû földmûves családban. A gyermek négy évesen még nem beszélt és nem tudott járni. A mélyen vallásos nagyapa, Piero, elhatároz­ta, hogy elzarándokol a Szûzanya Varese-i kegyhelyére, hogy ott könyörögjön kis unokája gyó­gyulásáért. Abban az órában amikor a nagyapa megérkezett a kegyhelyre, a kislány otthon “egy csodálatosan szép hölgy” segítségével felült és felöltözött. Ezután odament szüleihez. Õk a történteket csodaként fogadták, s megrendülve és nagy örömmel adtak hálát a Szûzanyának. Amikor pedig a szülõk nem sokkal ezután magukkal vitték a gyermeket ugyanerre a kegyhelyre hálát adni, a Mária-szobrot megpillantva így kiáltott fel a kislány:

“Ez az a hölgy, aki a múltkor felöltöztetett.”

Az általános iskola elvégzése után, 12-20 éves koráig, Eugénia néhány évig szövödében dolgo­zott, majd belépett egy francia missziós szerzetesrendbe, az Apostolokról nevezett Miasszonyunk Kongregációba. 1932-ben (25 éves korában) itt részesült abban a rendkívüli kegyelemben, hogy a mennyei Atya többször megjelent és üzeneteket adott neki. Az illetékes püspök, Alexandre Caillot tíz évi alapos vizsgálat után (1933-43) a következõ eredményre jutott a nõvér személyét és az üzenetek tartalmát illetõen: “Legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján, az Egyház elõtti felelõsségem teljes tudatában kijelentem:

Ezeket a tényeket kizárólag természetfölötti, isteni befolyással magyarázhatjuk logikusan és kielégítõen.”

A kolostorban sok nehézséggel találkozott és megismerte a csalódásokat is. Eugénia azonban gyorsan megértette, hogy nem szabad ítélkeznie, hanem Istennel egységben kell maradnia azál­tal, hogy megtartja a szabályzatot, anélkül, hogy azt figyelné, hogy mások megtartják-e vagy sem. Mindenkinek önmagáról kell számot adnia Istennek.

Elisabetta meg volt gyõzõdve arról, hogy a másokkal való törõdés azt kell, hogy jelentse, hogy jót teszünk velük vagy segítünk nekik. S hitte, hogy ehhez Isten meg is adja neki az erõt, tehát: “Bátran elõre!”

Mindössze nyolc évi szerzetesi élet után, már 28 évesen egyhangúlag a kongregáció generális anyjává választották meg. E megbízatását 12 éven át (1935-47) emberfeletti teljesítõképességgel töltötte be. Mindent korlátlanul Istenre hagyatkozva tett, anélkül, hogy saját erõit és képességeit mérlegelte volna.

Aki csak ismerte õt, mindenkire mély benyomást tett az az erõ és könnyedség, amellyel a nehéz helyzeteket is világosan átlátva, széles látókörrel és határozottan oldotta meg. Kezdeményezõkészsége, javaslatai mélyreható változásokat eredményeztek az egész rendben, megújította, megelevenítette a nõvérek életét. Mindig világosan, nyíltan, megalkuvás nélkül cselekedett, a jó vagy rossz hírnévtõl függetlenül, s anélkül, hogy félt volna a kellemetlenségektõl.

Mindenben, amit tett, az evangélium igaz szelleméhez igazodott: “Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem.” (Mt 5,37) Határozottan és egyértelmûen távoltartotta magát minden emberi fondorlattól, amely pedig általában könnyen belopódzik az ember életébe, amikor saját elképzeléseinket az evangéliummal akarjuk magyarázni, “szó szerint, de lélektelenül”. Eugénia nõvérben olyan világosság volt, amelyben még a porszem is jól látszik.

Lelki nagysága mellett maga a missziós tevékenysége is elegendõ volna ahhoz, hogy belépjen a történelembe. E tizenkét év alatt több mint hetven központot alapított – kórházzal, iskolával, templommal – Afrika, Ázsia és Európa különbözõ részein.

Elsõként fedezte fel a lepra gyógyszerét. Ezt egy trópusi növény magvaiból állította elõ. E gyógy­szert késõbb a párizsi Pasteur Intézet vizsgálta és fejlesztette tovább. Apostolkodásra irányította Raoul Follereau-t, aki az õ nyomán és az általa lerakott alapokon elindulva a leprások apostolává vált.

Adzopéban (Elefántcsontparton) 1939-41-ben megtervezte és létrehozta az “Irgalmasság faluját” vagy “Leprások városát”: a leprás betegek hatalmas központját, amelynek kiterjedése 200.000 négyzetméter és amely a mai napig is Afrikában és az egész világon élenjáró központ maradt. A leprás betegekkel itt emberi méltóságukhoz méltóan bánnak. Ezért a létesítményért Francia­ország az Apostolokról nevezett Miasszonyunk Kongregáció misszionárius nõvéreinek a szoci­ális munkáért járó legnagyobb nemzeti kitüntetést adományozta.

Eugénia nõvér életének elsõ felét (elsõ 40 évét) az aktivitás, a felebaráti szolgáló szeretet jelle­mezte. Élete második felében (szintén kb. 40 évig) viszont szinte teljesen egyedül képviselte a mennyei Atya a szeretetmûvének ügyét. Az Egyház akkoriban még nem fogadta el tanúság­tételét. Rágalmazások közepette és megalázva vándorolt egy Atyját nem ismerõ társadalom sivatagán keresztül. E társadalom az Egyházra különösen is rombolóan hatott, hiszen elveszítve a kapcsolatot a Mennyei Atyával, létének forrásától távolodott el. Így már nem tud többé választ adni az emberek problémáira, szorongásaira.

1948-tól kezdve vad szembenállás és elutasítások közepette, néhány hûséges társával együtt járta Eugénia anya keresztútját. A nehézségek megszakítás nélkül követték egymást, míg végül 1972-ben minden összedõlni látszott – még szerzetesi ruháját is le kellett tennie.

Míg életútjának elsõ felét a “világosságban” járta, addig annak másik felét lelki “sötétségben” kellett megtennie. Páratlanul nagy “teljesítménye” a léleknek ebben a sötét éjszakájában éppen a türelmes szenvedésben rejlik és a kitartó várakozásban mindaddig, amíg a mennyei Atya másként nem rendelkezett. De ezt még megérhette: ahogy Pió atya már elõre megjövendölte neki, 1980-ban négy szerzetesnõvért vezetett hozzá a Mennyei Atya, egy olasz tanító rendbõl, akik rendjüket elhagyva hozzá csatlakoztak. Megragadta õket a mennyei Atya jelenléte, melyet a nõvér közelében különösen is éreztek, s az Atya jósága és szeretete az Õ hûséges “eszközén” keresztül.

1988-ban végül is megkapták az illetékes püspöktõl rendjük, az “Unitas in Christo ad Patrem” (“Egység Krisztusban az Atya felé”) rend hivatalos egyházi elismerését. 1989-ben pedig egyházi jóváhagyással – a Vatikán általános helynökének imprimatur-ával végre három nyelven is kiad­hatták a mennyei Atya üzenetét. Eugénia anya 1990. augusztus 10-én “tért haza” a Mennyei Atyához. Tíz év adatott a nõvéreknek, hogy Eugénia anyával, “mesterükkel” a mennyei Atya “iskolájába” járjanak. De most sem érzik magukat árvának: nemcsak az Atya közelségét tapasz­talják szüntelenül, hanem Eugénia anya titokzatos gondoskodását is.

Több mint egy éve él ez az Eugénia nõvér által alapított szerzetesi közösség Anzio-ban, Nettuno mellett (Rómától dél-nyugatra a Földközi-tengernél).

Küldetésük a mennyei Atya végtelen szeretetének hirdetése az üzenetek által. Ezért élnek, dol­goznak. Mint szerzetes-közösség az Egyház zsolozsmáját végzik, a rózsafüzért imádkozzák, valamint Eugénia nõvér imáit a Mennyei Atyához. Újra és újra megtapasztalják, milyen sok kegyelmet ad a mennyei Atya Eugénia nõvér közbenjárására: testi, lelki gyógyulásokat, meg­téréseket…

Sokan állítják, hogy Eugénia anyát mennyei fényben ragyogva látták. Értésükre adta, hogy a mennyei Atya nagyon boldog, ha valaki üzeneteit olvassa, s azokat terjeszti.

Eugénia anya karizmája abban állt, hogy megvalósítsa az egységet, amelyet Jézus oly nagyon óhajtott: “Szent Atyám, tartsd meg õket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” (Jn 17,11) Hogy egyetlen családot alkossanak, amelynek a mennyei Atya a feje:

Az Atya, aki bennünket oly nagyon szeret, hogy egyszülött Fiát adta nekünk. (vö.: 1 Jn 4,9)

Az Atya, aki jóságos és csupa jóakarat, s mindig velünk van.

Az Atya, aki minket gyöngéden és szüntelenül szeret.

“Eugénia nõvér hagyatékából az üzenet a legfontosabb („A mennyei Atya szól szeretett gyer­mekeihez”), ezt adjuk itt közre. E kinyilatkoztatást az Egyház tíz évig tartó szigorú vizsgálatok után hitelesnek ismerte el. Figyelemreméltó az a tény, hogy a mennyei Atya 1932-ben latinul diktálta le Eugénia nõvérnek az üzenetet, egy számára teljesen ismeretlen nyelven. Az üzenet 1982-ben – az ötven éves évfordulóra – jelent meg olasz nyelven. Azóta már több nyelvre is lefordították: franciára, angolra, németre, spanyolra és oroszra. Eugénia anya magától a mennyei Atyától kapta azt a megbízást, hogy szeretetének üzenetét juttassa el az emberekhez, az Õ gyer­mekeihez, hogy megismerjék õt (vö.: Jn 3, 1). Hiszen õ, a gyermekeit mérhetetlenül szeretõ Atya, mindegyiküket szeretné eljuttatni az õ atyai házába. Amikor Eugénia anya (1932-ben) ezeket az üzeneteket kapta, azt is tudomására hozta a mennyei Atya, hogy ez a terve nem fog rögtön megvalósulni, hiszen még sem az Egyház, sem az emberiség nem kész azt befogadni, nem eléggé érett arra. A mennyei Atya sok kegyelmet ad, különösen a családok számára, valamint a belsõ békét, a testi, lelki zavaroktól való megszabadulást Eugénia anya közben­járására az “Isten az én Atyám” ima által, melyet maga a mennyei Atya adott neki.

Az üzenetbõl fakadó bõséges kegyelmek arra késztettek bennünket, hogy azt terjesszük. … Békesség veletek!”

1932. július 1. Jézus Szent Vérének ünnepe

 

Elérkezett végre a Mennyei Atya ígéretének örökre áldott napja. Ma fejezõdnek be az elõkészületek hosszú napjai, és közel nagyon közel érzem magam Atyám és minden ember Atyjának eljöveteléhez. Néhány perc imádkozás után, lelki örömökben részesültem. Erõs vágy töltött el, hogy lássam és halljam õt!
Szeretettõl égõ szívem megnyílt, és úgy éreztem, eddig még senki iránt sem voltam ilyen bizalommal. Atyámra gondolva gyermeki hála és ujjongó öröm töltött el. Majd éneklést hallottam. Angyalok jöttek és bejelentették a Mennyei Atya boldogító érkezését! Énekük annyira szép volt, hogy elhatároztam, leírom azokat, mihelyt csak lehetséges. Majd egy pillanatig csönd lett és megjelent elõttem angyalokkal együtt a választottak kíséretében mennyei Atyánk, teremtõ Istenünk.
Arccal a földre borulva, semmiségem tudatában elmerülve a Magnifikátot imádkoztam. Rögtön ezután a Mennyei Atya azt mondta nekem, üljek le Vele, hogy leírhassam azt, amit elhatározása szerint az embereknek mondani akar. Az Õt kísérõ mennyei udvar eltûnt. Csak az Atya maradt velem, és mielõtt leült volna, ezt mondta nekem:

“Már mondtam neked, s most megismétlem: nem ajándékozhatom nektek még egyszer szeretett Szent Fiamat, hogy általa újból bizonyítsam az emberek iránti szeretetemet. Most azért jövök közétek, mert szeretlek titeket, és hogy ezt a végtelen szeretetet megismerjétek, ezért hasonlóvá teszem magamat hozzátok, és magamra veszem szegénységeteket.
Nézd leteszem koronámat és minden dicsõségemet, hogy emberi külsõt vegyek föl.”

Miután felvette az egyszerû ember külsejét, lábaihoz tette koronáját dicsõségével együtt és a földgömböt bal kezével tartva Szívéhez szorította azt, majd pedig mellém ült.
Ékezésérõl. jóságos megjelenésérõl és szeretetérõl alig tudok beszélni, Tudatlanságomban nem találok szavakat arra, amit megértetett és megéreztetett velem.
Majd így kezdett beszélni a Mennyei Atya:

“Béke és üdvösség e háznak és az egész világnak! Hatalmam, szeretetem és Szentlelkem érintse meg az emberek szívét, hogy az egész emberiség az Üdvösség útjára térjen, és Atyjához jöjjön, aki keresi gyermekeit, hogy szerethesse és megmenthesse õket!
Földi helytartóm, XI. Piusz pápa ismerje fel, hogy napjaitok az üdvösség és az áldás napjai. Ne mulassza el az alkalmat felhívni gyermekeim figyelmét Mennyei Atyjukra, aki azért jön, hogy jót tegyen velük ebben az életben, és elõkészítse örök boldogságukat./9/
Ezt a napot választottam, hogy megkezdjem e szeretetmûvemet az emberek között, mivel ez Fiam, Jézus Szent Vérének ünnepe. A Szent Vérbe szándékozom meríteni mûvemet, hogy bõ termést hozzon az egész emberiség számára.”

 

Jövetelem célja

 

1. Azért jövök, hogy elûzzem azt a túlzott félelmet, amellyel teremtményeim irántam viseltetnek, és hogy megértessem velük: abban lelem örömömet, hogy gyermekeim – vagyis az egész mostani és eljövendõ emberiség – megismerjen és szeressen Engem.

2. Reménységet jöttem hozni az embereknek és nemzeteknek. Hányan de hányan már régen elveszítették azt! Ez a reménység majd békében és biztonságban élteti õket, hogy üdvösségükön munkálkodjanak.

3. Azért jövök, hogy olyannak ismertessem meg magamat, amilyen a valóságban vagyok. Belém vetett bizalmukkal növekedjék együtt irántam való szeretetük, hiszen legfõbb gondom, hogy minden ember fölött úgy õrködjek, mintha õ volna egyetlen szeretett gyermekem.

A festõnek örömet okoz az általa festett kép szemlélése, így Én is örülök, ha az emberek – teremtésem remekmûvei – közé jöhetek. Az idõ sürget. Szeretném, ha az emberek mielõbb megtudnák, hogy szeretem õket, és hogy a legnagyobb boldogságom abban áll, hogy együtt lehetek és beszélhetek velük, mint atya a gyermekeivel. Az örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már akkor gondoltam rá, hogy mindenhatóságomat arra használom fel, hogy hasonlatosságomra embereket teremtsek. De elõbb került sor az anyagi világ teremtésére, hogy az emberek a megélhetésükhöz szükséges javakat megtalálják. Megtöltöttem a világot mindazzal, amirõl tudtam, hogy az embereknek szükségük van rá.
Végül megteremtettem az embert! Nagy örömöm telt mûvemben. Az ember elkövette a bûnt, de éppen ezáltal tudtam bizonyítani végtelen jóságomat. Azért, hogy teremtményeim, az emberek között élhessek, az ószövetségben prófétákat választottam ki, nekik mondtam el kívánságaimat, fájdalmaimat és örömeimet, hogy azokat mindenkivel közöljék.
Minél inkább növekedett a rossz, jóságom annál inkább arra késztetett, hogy közöljem magamat az igaz lelkekkel, hogy továbbítsák rendelkezéseimet a törvényszegõkhöz. Ezért néha szigorúnak kellett lennem. Nem azért, hogy büntessem õket – mert ezzel csak fokoztam volna a rosszat -, hanem azért, hogy visszatartsam õket a bûntõl. Ezáltal Atyjuk és Teremtõjük felé akartam irányítani /10/ õket, akit hálátlanságukban elfelejtettek, félreismertek és megvetettek. Késõbb a gonoszság annyira elárasztotta az emberek szívét, hogy kénytelen voltam csapásokat küldeni a világra, hogy az ember a szenvedés által (javainak pusztulása, sõt életének elvesztése által is) megtisztuljon: ilyenek voltak a vízözön, Szodoma és Gomorra pusztulása és a háborúk…
Még a szenvedések és csapások közepette is a világban, az emberek között akartam maradni. Így a vízözön idején is Noé közelében maradtam, aki akkor az egyetlen igaz ember volt. Hasonlóképpen a többi katasztrófa idején is mindig találtam egy-egy igaz embert, aki mellett ott maradtam. Rajtuk keresztül az akkori idõk emberei között maradtam. Ez mindig így történt.
A világ az emberiség iránti végtelen jóságom által gyakran megtisztult romlottságából. Akkor újból néhány lelket választottam ki, akikben különösen örömöm telt. Az õ jóvoltukból ismét örülhettem teremtményeimnek, az embereknek.

Megígértem az embernek a Megváltó eljövetelét. Mi mindent meg nem tettem jövetelének elõkészítéséért, megmutatva szeretetemet az elõképekben, akik Õt képviselték már évezredekkel jövetele elõtt.
Mert ki is ez a Megváltó? Honnan jön? Mit tesz a Földön? Kit képvisel? A Megváltó: az Isten.
Kicsoda az Isten? Isten az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
Honnan jön, vagyis kinek a megbízásából jön az emberek közé? Én bíztam meg Õt, az Õ Atyja: az Isten.
Kit képvisel majd a Földön? Engem, az Õ Atyját: az Istent.
Mit cselekszik majd a Földön? Megismertet és megszerettet az emberekkel Engem, az Atyát, az Istent.

Vajon nem ezeket mondta-e:

“Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” (Lk 2,49) “Nem azért szálltam alá a mennybõl, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött.” (Jn 6,38)
“Mindent megad nektek az Atya, amit nevemben kértek Tõle.” (Jn 15,16) “Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” (Mt 6,9)

Mivel azért jött, hogy az Atyát megismertesse az emberekkel és megdicsõítse, más helyen ezt mondja:

“Aki engem lát, látja az Atyát is.” (Jn 14,9)
“Én az Atyában vagyok, s az Atya énbennem.” (Jn 14, ll)
“Senki sem juthat el Atyámhoz, csak általam.” (Jn 14,6) /11/

Látjátok, Ó emberek, hogy öröktõl fogva egyetlen Óhajom van: az, hogy megismertessem és megszerettessem magamat az emberekkel, mert az a vágyam, hogy szüntelenül velük legyek. Kívánjátok-e hogy a most kifejezett vágyamnak hiteles bizonyítékát adjam?
Miért rendeltem volna el Mózesnek a frigysátor és a szövetség ládájának elkészítését, ha nem amiatt az égõ vágy miatt, hogy teremtményeim, az emberek közé jöhessek lakni – mint atya, testvér és bizalmas barát? Ennek ellenére elfelejtettek Engem, és számtalan bûnükkel megsértettek. Hogy mindezek ellenére emlékezzenek Atyjukra, Istenükre és az Õ egyetlen vágyára hogy üdvözítse õket -, ezért adtam parancsaimat Mózesnek. Azokat megtartva felismerhették volna végtelenül jó Atyjukat, akinek legfõbb gondja jelen életük és örök üdvösségük.

Mindez mégis feledésbe merült, és az emberek tévedésbe és félelembe estek. Nehéznek találták a parancsok oly módon való megtartását, ahogyan azokat Mózesnek adtam. Más törvényeket kovácsoltak, bûnös életüknek megfelelõeket, hogy könnyebb legyen azokat megtartaniuk. Fokozatosan az irántam való túlzott félelmükben újra és újra elfelejtettek, sõt sértéseikkel is elhalmoztak.
Ennek ellenére gyermekeim iránti szeretetem egyáltalán nem szûnt meg. Minden alkalommal, amikor azt kellett tapasztalnom, hogy sem a pátriárkák, sem a próféták nem tudtak Engem az emberekkel megismertetni és megszerettetni, újra és újra elhatároztam, hogy magam, személyesen jövök el hozzájuk.
De mi mást kellett volna még tennem ahhoz, hogy az emberek között személyesen megjelenhessek? Nem volt más lehetõségem, mint hogy Én magam jöjjek el, istenségem második Személyében. Vajon akkor megismernek-e az emberek Engem? Vajon hallgatnak-e rám?
Számomra soha semmi nincs elrejtve, mindig elõre látom a jövõt. E két kérdésre is elõre tudtam tehát a választ:

“Nem vesznek majd tudomást jelenlétemrõl, bár egészen közel lesznek hozzám. Szent Fiamban bántalmazni fognak Engem, minden jó ellenére, amit tesz majd velük. Fiamban megrágalmaznak, sõt keresztre feszítenek, hogy megöljenek.
Vajon megszûnik-e emiatt irántuk való szeretetem? Nem! Soha. Mert gyermekeim, az emberek iránti szeretetem annál sokkal nagyobb.” Sõt – és ezt most jól fontoljátok meg – annyira szeretlek benneteket, még saját magamnál is jobban, hogy egyszülött Fiamat sem kíméltem értetek./12/

Amit most mondok nektek, az annyira igaz, hogy még ha elegendõ lett volna is teremtményeim egyikének áldozata, hogy Fiamhoz hasonlóan életével és halálával levezekelje a többi ember bûneit, haboztam volna ezt kívánni gyermekeimtõl. Miért? Mert elárultam volna szeretetemet, ha egy más teremtményemet, akit szeretek, szenvedni hagytam volna ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek.
Ez tehát szeretetem története röviden, az emberek közé való jövetelemig Fiam személyében. A legtöbb ember ismeri ezeket az eseményeket, de nem ismeri fel a lényeget: azt, hogy mindezt a Szeretet rendelte el. Igen, a szeretet az, amire fel akarom hívni figyelmeteket.

Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Ezért szeretnélek emlékeztetni bennetek rá, hogy megtanuljatok Engem olyannak megismerni, amilyen valójában vagyok. Hogy ne féljetek úgy, mint a rabszolgák egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És látjátok, ebben a történetben még csak az elsõ évszázad elsõ napjainál tartunk, és azt folytatni szeretném egészen napjaitokig, a XX. századig.

Ó, mennyire elfelejtették atyai szeretetemet az emberek! Pedig milyen gyöngéden szeretlek benneteket! Egyszülött Fiamban, vagyis megtestesült istenségemben még mi mindent meg nem tettem értetek? Emberi természetében az istenség van rejtve, kicsiny, szegény és megalázott. Fiam, Jézus áldozatos, munkás életet folytatott, s Én Õbenne mindent Vele együtt tettem. Meghallgattam imáit, hogy az embernek kijelölt útja legyen, hogy mindig igazságban járhasson, s hogy a biztos célhoz, Hozzám megérkezhessen.

Én teljesen meg tudom érteni gyermekeim gyengeségét. Ezért kértem Fiamat, hogy adja meg számotokra azokat az eszközöket, amelyek gyengeségetekben segítségetekre lehetnek. Ezen eszközök által megtisztulhattok bûneitektõl, hogy ismét szeretetembe fogadhassalak benneteket. Ezek elsõsorban a szentségek, és az a végtelenül értékes eszköz, amellyel – bukásaitok ellenére is – meg akarlak menteni benneteket: a kereszt Fiam Szent Vérével, amely minden pillanatban rátok hull, amikor megtisztulásra vágytok: akár a bûnbánat szentsége által, akár a szentmise-áldozat által.
Kedves gyermekeim, már közel két évezrede halmozlak el benneteket ezekkel a javakkal és különleges kegyelmekkel, azonban sajnos nem túl sok eredménnyel. /13/

Hány teremtményem, akit bár Fiam által szeretetembe fogadtam vetette bele magát az örök sötétségbe! Nem ismerték fel végtelen jóságomat nem tudták, hogy mennyire szeretem õket.

Oly nagyon szeretlek benneteket!
/Ez a kijelentés nagyon kedves volt Eugénia nõvér számára, és gyakran ismételte./

Legalább ti, akik tudjátok, hogy Én magam jövök el, hogy beszéljek, s megismerjétek szeretetemet, saját magatok iránti szánalomból nektek magatokat az örök kárhozatba. Hiszen Atyátok vagyok!

Lehetséges volna-e, hogy ha Atyátoknak hívtok és szerettek Engem, hagynálak benneteket elveszni? Nem, soha! Ne higgyétek ezt! Én valóban az Atya vagyok! Ismerem teremtményeim gyengeségét. Jöjjetek, jöjjetek Hozzám bizalommal és szeretettel! Ha megbánjátok bûneiteket, megbocsátok nektek

Bármilyen visszataszítóak is bûneitek, bizalmatok és szeretetetek elfeledteti Velem azokat, és nem foglak benneteket elítélni. Igazságos vagyok, de a szeretet mindent megbocsát. Ezért szeressetek, tiszteljetek Engem, hogy ne kerüljetek ítélet alá, hogy irgalmas lehessek hozzátok. Ne kételkedjetek! Ha nem volnék ilyen irgalmas, már régen elpusztítottam volna e bûnös világot. Ehelyett ti vagytok rá a tanúim, mégis mily sok kegyelemmel és jótéteménnyel támogatlak benneteket minden pillanatban. Ebbõl arra következtethettek, hogy olyan Atya vagyok, akinek szeretete minden más apa szeretetét, gondviselését felülmúlja, s aki sohasem szûnik meg szeretni titeket, feltéve ha azt ti is akarjátok.
Kétféle módon közeledek felétek: a kereszt és az Oltáriszentség által.

A kereszt az a számomra is fájdalmas út, amely révén közétek jöhettem, mert ezzel váltottalak meg titeket Fiam által. És számotokra is a kereszt az az út amelyen felemelkedhettek Szent Fiamhoz, és Tõle egészen Hozzám. Kereszt nélkül soha nem juthattok elõre, mert az ember a bûnnel magára vonta az Istentõl való elszakadás büntetését.
Az Oltáriszentségben köztetek lakom, mint egy apa a családjában. Azért bíztam meg Fiamat, hogy alapítsa meg az Oltáriszentséget, hogy minden tabernákulum kegyelmeim, és végtelen szeretetem kincstára legyen, hogy az embereknek – minden gyermekemnek – kioszthassam azokat.

Mindig a kereszt és az Oltáriszentség által részesültök isteni erõmbõl és végtelen irgalmamból. /14/

Miután rávilágítottam nektek, hogy Fiam, Jézus képvisel Engem az emberek között, és hogy õáltala mindig köztetek maradok, még arra is fel akarom hívni a figyelmeteket, hogy Szentlelkem által is közétek jövök.
Istenségem e harmadik személyének mûve a legnagyobb csöndben megy végbe, úgyhogy gyakran az emberek észre sem veszik. Általa mégis megtudom tenni azt, hogy ne csak a tabernákulumban maradjak, hanem mindazoknak a lelkében is, akik a kegyelem állapotában vannak. Szívetekben akarom felállítani trónomat, hogy mindig bennetek lakjak, mint szeretõ Atyátok, aki Óv és támogat titeket. Senki sem értheti meg azt az örömet, amit akkor érzek, amikor egy lélekkel kettesben lehetek.

Mindeddig még senki sem értette meg teljesen istenatyai Szívemnek végtelen vágyát, hogy minden ember – igazak és bûnösök – megismerjenek, szeressenek és tiszteljenek. Pedig csak ezt a hármas hódolatot szeretném az emberektõl megkapni ahhoz, hogy mindig irgalmas és jóságos lehessek, még a legnagyobb bûnösökhöz is.

Mi mindent meg nem tettem népemért, Ádámtól egészen Szent Józsefig (Jézus nevelõapjáig), és Józseftõl mind a mai napig azért, hogy ez ember megadhassa Nekem azt a tiszteletet, amely Engem – mint Atyját, Teremtõjét és megmentõjét – megillet. Ennek ellenére e különleges tiszteletet, amelyet annyira óhajtottam és óhajtok, még nem adták meg Nekem.
A Kivonulás könyvében olvashatjátok, hogy Istennek sajátos tisztelettel kell hódolni. Fõleg Dávid király zsoltárai tartalmazzák ezt a tanítást. Azokban a parancsokban, amelyeket Én magam adtam Mózesnek, elsõ helyre tettem:

“Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyébõl, s minden erõddel!” (Mtörv 6,5)

Nos, valakit szeretni és tisztelni – ez a kettõ mindig együtt jár. Minthogy annyi jótéteménnyel halmozlak el benneteket, egészen sajátos módon tisztelnetek kell Engem. Úgy adtam nektek életet, hogy hasonlatosságomra teremtettelek meg benneteket. Szívetek tehát éppoly érzékeny, mint az enyém, az enyém pedig olyan, mint a tiétek.

Mit meg nem tennétek azért a felebarátotokért, aki valami kis szívességet tesz nektek, hogy azzal örömet szerezzen nektek. A legérzéketlenebb ember is hálát érezne szívében e személy iránt. Egyik-másik ember ilyen esetben még azt is keresné, hogy mi okozna a másiknak még nagyobb örömet, hogy szolgálatát viszonozza. Nos, Én sokkal hálásabb leszek nektek – biztosítva számotokra /15/ az Örök életet -, ha ti azt a kis szívességet megteszitek, hogy úgy tiszteltek, ahogyan azt elvárom tõletek.

Elismerem, hogy Szent Fiam által sokan ismernek Engem, és hogy vannak olyanok is, akik fel tudnak emelkedni Fiam által Hozzám. De õk nagyon kevesen vannak. Ne gondoljátok azonban azt, hogy Fiamat tisztelve nem, tiszteltek Engem. Biztosítalak arról titeket, hogy így Engem is tiszteltek, mivel Én Fiamban élek. Tehát mindaz, ami az Õ dicsõsége, az az Enyém is.

De látni szeretném, hogy az ember Atyja és Teremtõje elõtt külön tisztelettel, áhítattal is hódol. Minél jobban tiszteltek Engem, annál jobban tisztelitek Szent Fiamat. Hiszen akaratom szerint õ lett a megtestesült Ige, aki azért jött közétek, hogy megismertesse veletek azt, aki Õt küldte.

Ha valóban megismernétek Engem, akkor Engem is és szeretett Fiamat is jobban szeretnétek, mint ahogy eddig tettétek. Gondoljátok meg, hogy mily sok teremtményem van, akik a megváltás titka által gyermekeimmé lettek, még sincsenek azokon a “legelõkön” /Ezékiel 34,14/, amelyeket Fiam által minden ember számára kijelöltem, Hányan vannak még ismerõseitek között is, sõt az egész világon, akik nem ismerik Atyjukat, aki teremtette Õket, pedig létüket Én számon tartom. Ó mennyire szeretném megismertetni veletek magamat, mint mindenható Atyátokat, hogy jótéteményeim által végre az egész emberiség Hozzám találjon. Azt szeretném, hogy törvényeim szerint sokkal gyümölcsözõbben éljetek. Azt akarom, hogy menjetek el az emberekhez az Én nevemben, és beszéljetek nekik Rólam. Igen, adjátok tudtukra, hogy van egy Atyjuk, aki miután megteremtette õket, nekik akarja adni a tulajdonában levõ kincseket. Mindenekelõtt azt mondjátok meg nekik, hogy gondolok rájuk, szeretem õket és meg akarom õket ajándékozni az örök boldogsággal.

Igen, megígérem nektek: az emberek így gyorsabban fognak megtérni. Higgyétek el Nekem, ha már az õsegyház idejétõl kezdve külön hódolattal, áhítattal tiszteltek volna Engem, húsz évszázad elteltével már csak kevés olyan ember maradt volna, aki bálványimádásban, pogányságban és annyi hamis szektában élne. Így viszont az emberek csukott szemmel rohannak vesztükbe az Örök tûz mélységei felé. És látjátok, mennyi tennivaló maradt még! /16/

Eljött az Én órám! Kell, hogy az emberek megismerjenek, szeressenek és tiszteljenek, hogy miután megteremtettem õket, Atyjuk lehessek, megmentõjük és örök boldogságuk.
Eddig olyan dolgokról beszéltem nektek, amelyekrõl már tudtatok. Emlékeztetni akartalak titeket mindezekre, hogy egyre jobban megbizonyosodjatok arról, mily jóságos Atyátok vagyok. Nem pedig félelmetes, ahogyan azt gondoljátok. Sõt minden ma élõ ember Atyja is vagyok, s azoké is, akiket még ezután fogok teremteni a világ végezetéig.

Értsétek meg: azt szeretném, hogy megismerjetek, szeressetek, és mindenek felett tiszteljetek. Arra vágyom, hogy minden ember hálásan elfogadja mindenki iránti végtelen jóságomat – fõleg pedig a bûnösök, betegek, haldoklók, sõt minden ember iránti irgalmamat. Tudjátok meg, hogy csak egyetlen óhajom van: mindenkit szeretni, megajándékozni benneteket kegyelmeimmel, és bûnbánatotokra megbocsátani nektek. Nem igazságosságom szerint akarlak megítélni titeket, hanem irgalmazni szeretnék nektek. Így mindenki megmenekülhetne, és választottaim közé kerülhetne.

Most pedig egy ígéretet teszek nektek, amelynek hatása örökre megmarad. Ígéretem a következõ:

Szólítsatok Atyátoknak, legyetek irántam bizalommal és szeretettel, s akkor mindent megkaptok Tõlem szeretetem és irgalmam által.

Lelki atyád vegye át mondatról mondatra mindazt, amit leírattam veled és majd azt is, amit ezután fogok még leíratni veled, de ne fûzzetek hozzá semmit. Akkor az emberek könnyebben meg fogják érteni üzeneteimet. Azt ismertetem, amirõl azt akarom, hogy biztosan tudjátok.
Mindennap mondok majd neked egy keveset arról, hogy mit kívánok az emberektõl, s örömeimrõl, bánataimról. Mindenekelõtt pedig meg fogom mutatni nektek végtelen jóságomat és együttérzõ szeretetem gyöngédségét.

Azt is kérem, hogy elöljáróid engedjék meg neked, hogy szabad perceidet Velem tölthesd, és hogy napi fél órát engesztelhess, vigasztalhass Engem. Így elérheted, hogy az emberek, gyermekeim készek legyenek az irántam való különös tisztelet terjesztéséért dolgozni. E tisztelet által növekszik majd bizalmatok Atyátok iránt, aki csak azt akarja, hogy szeressék gyermekei.
Azt kívánom, hogy ez a mû, amelyet az emberek között ki akarok bontakoztatni, a lehetõ leggyorsabban elterjedjen valamennyi nemzet körében. Azok, akik terjesztik majd, minél kevesebb meggondolatlanságot kövessenek el. Arra kérlek /17/ téged, hogy napjaidat minél nagyobb összeszedettségben töltsd el. Boldog leszel, ha csak keveset beszélsz a teremtményekkel, és még ha köztük leszel is, szíved mélyén Velem beszélgetsz és Rám figyelsz.
És még valamit kívánok tõled: minden alkalommal, amikor hozzád szólok, írd le. Általad minden emberhez kívánok szólni. Hiszen mindnyájatokat bensõségesebben szeretlek, mint az édesanya gyermekeit.
Az emberek teremtése óta egyetlen pillanatra sem hagytam magukra õket, hiszen Alkotójuk és Atyjuk vagyok. Szükségét érzem annak, hogy szeressem õket. Nem mintha rá lennék szorulva az emberre, de atyai és teremtõi szeretetembõl fakadóan szükségét érzem, hogy szeressem õt. Tehát az ember mellett élek, mindenütt vele vagyok, mindenben segítem, és minden szükségében gondom van rá. Látom szükségleteit, fájdalmait, minden óhaját, és legnagyobb örömöm, hogy segítsem és megmentsem õt.

Az emberek azt hiszik, hogy félelmetes Isten vagyok, aki az egész emberiséget a pokolba akarja taszítani. Mekkora meglepetés lesz sokak számára az idõk végén, amikor annyi elveszettnek hitt embert fognak látni, amint az örök boldogságban örvendeznek majd a választottakkal együtt irgalmasságomnak köszönhetõen.
Azt kívánom, hogy minden teremtményem meg legyen gyõzõdve arról, hogy olyan Atya vagyok, aki õrködik felettetek, és aki már itt a Földön elõre meg szeretné ízleltetni veletek az örök boldogságot.

Egy anya sohasem felejti el azt a kis teremtményt, akit a világra hozott. Hát akkor vajon nem nagyobb dolog-e az Én részemrõl, hogy számon tartok minden teremtményt, akit a világba helyeztem?
Márpedig, ha az anya szereti azt a kis lényt, akit neki ajándékoztam, Én még nála is jobban szeretem, mert Én teremtettem. Ha néha még elõ is fordul hogy egy anya kevésbé szereti gyermekét annak valamilyen hibája vagy fogyatékossága miatt, Én annál jobban fogom õt szeretni. Egy anya eljuthat odáig, hogy elfelejti, vagy csak ritkán gondol rá, fõleg, ha koránál fogva a gyermek már kikerült felügyelete alól.

Én azonban sohasem fogom elfelejteni. Mindig szeretni fogom, s ha õ már nem is emlékszik rám, Atyjára és; Teremtõjére, Én akkor is emlékszem rá és szeretem õt. Már mondtam nektek, hogy már itt a Földön nektek akarom adni az Örök boldogságot. Ti viszont még nem igazán értettétek meg ezt. Magyarázata tehát a következõ: ha szerettek Engem és bizalommal szólítotok Atyátoknak, már itt a Földön kezditek megismerni azt a szeretetet és bizalmat, amely teljes boldogságotokat /18/ képezi majd az örökkévalóságban. Ezért fogtok dicsõíteni a mennyben a szentek közösségében. Vajon nem elõíze-e ez az örök boldogságnak?

Óhajtom tehát, hogy az ember gyakran gondoljon arra, hogy személyesen jelen vagyok ott, ahol õ van. S hogy egyáltalán élni sem tudna, ha nem lennék mindig vele. Hitetlensége ellenére is mindvégig mellette maradok.
Ó, mennyire óhajtom, hogy megvalósuljon ez a tervem, amelyet most közlök veletek. Mind a mai napig az ember valójában alig gondolt arra, hogy Istennek, az õ Atyjának megszerezze azt az örömet, amelyrõl most szólok majd nektek:

Nagy bizalmat várok el az emberektõl irántam, Mennyei Atyjuk iránt. Szeretném, ha valóban családi kötelék s gyöngéd szeretet lenne köztem és köztetek. Ne éljetek vissza végtelen jóságommal.

Ismerem szükségleteiteket, szívetek minden vágyát. De mennyire hálás és boldog volnék, ha mindig Hozzám jönnétek, hogy bizalmasan közöljétek Velem szükségleteiteket. Legyetek irántam oly nagy bizalommal, mint egy gyermek az apja iránt. Hogy tagadhatnék meg tõletek bármit is – bármily csekély vagy nagy jelentõségû dolog legyen is az -, ha kéritek Tõlem? Még ha nem is láttok Engem, vajon nem tapasztaljátok-e az események által, amelyek bennetek végbemennek és körülöttetek történnek, hogy egészen közel vagyok hozzátok?
Mily érdemszerzõ lesz majd számotokra, hogy hittetek Bennem, anélkül hogy láttatok volna Engem.

Most, bár ti nem láttok Engem – ezen egyetlen személy kivételével, akinek ezt az üzenetet adom -, mégis személyesen jelen vagyok köztetek azáltal, hogy szólok hozzátok. Választottamban, akihez szólok, mindnyájatokat látom és mindenkihez szólok külön-külön és együttvéve, és úgy szeretlek benneteket, mintha ti is látnátok Engem.

Óhajtom tehát, hogy az emberek megismerjenek és érezzék, mily közel vagyok mindnyájukhoz. Emberek, ismerjétek fel, hogy az emberiség egyetlen reménysége szeretnék lenni! Talán nem vagyok-e az már most is? Remény nélkül elveszne az ember. De szükséges, hogy olyannak ismerjetek meg, amilyen vagyok. Akkor béke, bizalom, és szeretet hatol majd be szívetekbe, és élõkapcsolatba hoz benneteket Velem, az Atyával, Ég és Föld Urával.
Ne gondoljátok, hogy olyan félelmetes öregember vagyok, amilyennek az emberek képeiken és könyveikben ábrázolni szoktak. Nem, ez nem így van! Sem fiatalabb, sem idõsebb nem vagyok Szent Fiamnál és Szentlelkemnél. /19/

Ezért azt szeretném, hogy mindenki – a kisgyermekektõl az idõsekig – családiasan Atyának szólítson Engem. Vagy “barátnak”, mivel mint egy jó barát, mindig veletek vagyok. Sõt “testvérnek” is szólíthattok, hiszen hozzátok hasonlóvá teszem magamat, hogy ti Hozzám hasonlóvá váljatok. Mily nagy lenne örömöm, ha látnám a szülõket, hogy gyermekeiket arra tanítják, hogy Engem Atyának szólítsanak – minthogy valóban az vagyok. Mennyire szeretném látni, hogy ezekbe az ifjú lelkekbe bizalmat és gyermeki szeretetet öntenek irántam. Én mindent megtettem értetek. Ti, szülõk! Nem tennétek meg ti is ezt értem?

Azt szeretném, ha minden családban otthon érezhetném magam. Akkor mindenki teljes biztonsággal mondhatná: “Van egy Atyánk, aki végtelenül jó és irgalmas, mérhetetlenül gazdag. Mindig gondol ránk, közel van hozzánk és figyel ránk. Õ tart fenn minket. Mindent megad nekünk, amire csak szükségünk van, ha kérjük Tõle.” Éppen ezért vagyok itt, hogy kérhessétek Tõlem azt, amire szükségetek van. Ahogy Jézus tanította nektek. “kérjetek és adatik nektek!” Atyai jóságomban mindent megadok nektek, ami javatokra válik, ha bizalommal fordultok Hozzám. Akkor majd egyre jobban tudatosul bennetek, hogy szeretõ Atyátok vagyok, aki köztetek él.

Továbbá azt is kívánom, hogy a családok egy mindenki számára látható helyre tegyék majd azt a képet, melynek leírását késõbb adom meg választott gyermekemnek. Ezzel azt szeretném elérni, hogy minden család különleges oltalmam alatt állhasson és bensõségesebben tisztelhessen. E kép elõtt minden nap közölhetik majd Velem szükségleteiket, fáradozásaikat, gondjaikat, szenvedéseiket, vágyaikat, de örömeiket is. Hiszen egy apának mindenrõl tudnia kell, ami gyermekeivel kapcsolatos. Én tudom is, mivel ott vagyok, mégis szeretem, ha mindennel Hozzám fordultok. Mindig tudok alkalmazkodni körülményeitekhez. A kicsinyek közt kicsinnyé teszem magam. Felnõtté leszek a felnõtt emberekkel, az idõsek között pedig hozzájuk válok hasonlóvá. Így mindenki megértheti, mit akarok neki mondani megszentelõdéséért.

Arra, amit most mondtam, talán nem elég bizonyíték nektek Szent Fiam? Õ olyan kicsivé és gyöngévé tette magát, mint amilyenek ti vagytok. Vajon nem szeretetemet bizonyítja-e az is, hogy most szólok hozzátok? És hogy megérthessétek azt, amit mondani akarok, nem egy hozzátok hasonló szegény teremtményt választottam-e, aki által szólhatok hozzátok?

Látjátok, koronámat lábamhoz tettem, és a világot a Szívemre ölelem. Dicsõségemet a mennyben hagytam, mindenkinek mindene lettem: a szegények között szegény, a gazdagok között gazdag, a fiatalok között fiatal. Együttérzõ Atyaként védelmembe szeretném venni az ifjúságot. Oly sok rossz van a /20/ világban! Ezek a tapasztalatlan lelkek igen könnyen hagyják magukat elkápráztatni a bûn csábításaitól, és ez fokozatosan a teljes romlásba taszítja õket. Ó ti, akiknek ma különösen is szükségetek van valakire, aki óvja életeteket, jöjjetek Hozzám, hogy elkerülhessétek a rosszat! Igaz Atyátok vagyok, aki jobban szeret benneteket, mint ahogy a teremtmények közül bárki valaha is szerethet! Meneküljetek Hozzám, osszátok meg Velem gondolataitokat és vágyaitokat. Akkor megtapasztalhatjátok gyöngéd szeretetemet. Kegyelmeimmel foglak elhalmozni benneteket, és megáldom jövõtöket. Legyetek biztosak abban, hogy nem feledkezem meg rólatok tizenöt, huszonöt vagy harminc évvel azután sem, hogy megteremtettelek, bennetek. Jöjjetek, siessetek Hozzám! Nagy szükségetek van egy olyan szeretõ és végtelenül jó Atyára, amilyen Én vagyok.
Még sok más mondanivalóm is volna számotokra, most mégis mindenekelõtt választottaimhoz szólok: a papokhoz és a szerzetesekhez. Hozzátok szólok, kedves gyermekeim! Nagy terveim vannak veletek!

 

A szentatyának szóló üzenetem

 

Mindenekelõtt hozzád fordulok, szeretett fiam, hozzád, helytartómhoz, hogy e fontos mûvet kezedbe helyezzem. Mûvem csak a mai idõkben fog beteljesedni, a gonosz által sugallt félelem miatt.

Ó, mennyire szeretném, ha megértenéd ennek fontosságát. Mily nagyon vágyom arra, hogy megértsd végtelen vágyamat, amelyet a jelen és a jövõ emberisége iránt érzek!

Ha tudnád, mennyire óhajtom, hogy az emberek ismerjenek, szeressenek és külön áhítattal tiszteljenek! E vágy öröktõl fogva Bennem él, de különösen az elsõ ember megteremtése óta. Ezt az óhajomat többször kifejeztem már az embereknek, különösen az ószövetségben. De az ember ezt soha nem értette meg igazán. Jelenleg e nagy vágyam elfeledteti Velem múltatokat, csakhogy végre már valóra válhasson. Leereszkedem egyik legkisebb teremtményemhez, hogy egyszerûségében szólhassak hozzá. Rajta keresztül pedig minden emberhez szólok, anélkül hogy õbenne tudatosulna annak a mûnek nagysága, melyet létre akarok hozni köztetek. Nem beszélhetek vele a teológia nyelvén, azzal nem sokra mennék, hiszen nem értené meg. Mûvemet az egyszerû és ártatlan lelkeken keresztül tudom kibontakoztatni. De most a te dolgod, hogy ezt a mûvet vizsgálatnak vesd alá, hogy mielõbb megvalósulhasson. /21/

Ahhoz, hogy megismerjenek, szeressenek és külön áhítattal tiszteljenek, nem kérek semmi rendkívülit csupán a következõket.

1. Egy napot, de legalább egy vasárnapot szenteljetek kizárólag az Én tiszteletemre, “az egész emberiség Atyja” tiszteletére. Erre az ünnepnapra saját szentmisét és külön imaórát kívánok. Nem nehéz ehhez a Szentírásban szövegrészeket találni. Ha ezt az áhítatot vasárnapra teszitek, úgy augusztus elsõ vasárnapját választom, de jobban szeretném, ha az mindig augusztus 7. lenne.
2. Azt kívánom, hogy az egész papság igyekezzen ezt az áhítatot terjeszteni. Fõleg pedig olyannak ismertessenek meg Engem papjaim az emberekkel, amilyen valójában vagyok: végtelenül szeretõ Atyjuk.
3. Azt is óhajtom, hogy papjaim buzgólkodása folytán jelen lehessek a kórházakban, mûhelyekben és üzemekben, a laktanyákban és a tárgyalótermekben is, ahol a nemzetek miniszterei határozatokat hoznak. Végül is mindenhol, ahol teremtményeim élnek, jelen vannak, akár csak egyetlen egy is. Láthatatlan jelenlétemnek egy kép legyen az érzékelhetõ jele. Ez mutassa, hogy ott valóban jelen vagyok! Így az emberek minden tevékenységüket tudatosan Atyjuk jelenlétében folytathatnák. Hiszen Én is figyelemmel kísérem teremtményeimet, akiket megteremtésük után gyermekeimmé fogadtam. Így valamennyi gyermekem gyöngéden szeretõ atyai tekintetem elõtt érezhetné magát. Azt szeretném, hogy érzékelhetõ módon, látható formában jelenítsenek meg.

4. Az év folyamán többször is végezzenek néhány áhítatgyakorlatot tiszteletemre papjaim és a hívek, anélkül hogy emiatt kötelességeiket elhanyagolnák. Papjaim félelem nélkül menjenek mindenhová, hogy elvigyék az emberekhez atyai szeretetem lángját. így megvilágosodnak majd a lelkek, nemcsak a hitetlenek, hanem sokan a szekták tagjai közül is, akik nem az igaz Egyházhoz tartoznak. Igen, azt akarom, hogy ezek az emberek is – akik éppúgy gyermekeim – lássák ezt a fényt maguk elõtt ragyogni. Ismerjék meg az igazságot, hogy ahhoz igazodhassanak, és gyakorolják a keresztény erényeket!
5. Szeretném, ha különösen tisztelnének Engem az iskolákban, diákotthonokban, szemináriumokban és noviciátusokban. Azt kívánom, hogy valamennyien megismerjenek a legkisebbektõl a legnagyobbakig, és úgy szeressenek, mint Atyjukat, Teremtõjüket és megmentõjüket. /22/

6. A papok nézzenek utána a Szentírásban annak, amit errõl a tiszteletrõl mondtam. Ezt várom el az emberektõl, de mind a mai napig nem vettek tudomást róla. Munkálkodjanak azon is, hogy kívánságom és akaratom minden hívõhöz, sõt valamennyi emberhez eljusson. Határozzák meg azt, hogy mi vonatkozik minden emberre, és mi az, ami a papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnõvéreknek szól. Õk, választottaim különös hódolattal tiszteljenek Engem, még jobban, mint ahogy azt a világiak teszik. Idõre van szükség ahhoz, hogy valóra váljanak ezen óhajaim, amelyeket az emberiség számára most feltártam, és amelyeket veled közöltem. De egy napon majd elégedett leszek mindazokkal, akik buzgó imáikkal és nagylelkû áldozataikkal segítették mûvem megvalósulását, s megjutalmazom õket.
Megáldalak, szeretett fiam, és százszoros jutalmat adok neked mindazért, amit dicsõségemért teszel. Ámen.”

 

Üzenetem a püspökhöz

 

Hozzád is szeretnék szólni, Alexandre fiam /Alexandre Caillot grenoblei püspök/, hogy kívánságaim megvalósuljanak a világban.
Jézus “kis palántájának” lelkivezetõjével együtt kell elõmozdítanotok ezt az isteni mûvet, ezt a külön áhítatot, amelyet az emberektõl elvárok. Fiaim, rátok bízom ezt a fontos mûvet és annak jövõjét.
Beszéljetek kitartóan arról, amit közöltem veletek, terjesszétek azt, hogy minden ember megismerhessen, szerethessen és tisztelhessen. Tegyetek meg mindent, amit elvárok tõletek! Teljesítsétek akaratomat és váltsátok valóra óhajomat! Mindazért, amit dicsõségemért tesztek, Én a kétszeresét teszem megszentelõdésetekért és üdvösségetekért. Végül pedig a mennyben – és csakis a mennyben – látjátok majd meg azt a nagy jutalmat, amelyet nektek tartogatok és mindazoknak, akik ezért a célért munkálkodni fognak…

 

* * *

Az embert magamért teremtettem és teljesen jogos, hogy az embernek mindene legyek. Atyján és Teremtõjén kívül az ember nem fogja az igazi örömet megízlelni, mivel szívét csak a szeretetre teremtettem, az isten- és emberszeretetre.
Annyira szeretem teremtményeimet, hogy legnagyobb örömöm az, ha az emberek fiaival lehetek.

Dicsõségem a mennyben végtelenül nagy, de még ennél is nagyobb a dicsõségem, amikor gyermekeim között lehetek: a világon minden ember között. Teremtményeim, a ti mennyországotok a Paradicsomban van. A mennyben van számotokra elõkészítve az a hely, ahol Engem színrõl-színre láthattok majd, és örök dicsõségemnek örvendezhettek. Az Én mennyországom viszont a Földön van, mindannyiotokkal, ó emberek. Igen, itt a Földön, a ti szívetekben keresem örömömet és boldogságomat. Szerezzétek hát meg ezt az örömet nekem, hogy szívetekbe fogadtok. Ez tulajdonképpen kötelességetek is Teremtõtök és Atyátok iránt, aki ezt megkívánja és elvárja tõletek.
Örömöm, hogy köztetek lehetek, nem kisebb, mint az az Öröm, amelyet akkor éreztem, amikor Szent Fiammal, Jézussal voltam földi élete során. Én küldtem Fiamat közétek. Õ Szentlelkem által fogant. Õ meg Én egyek vagyunk, vagyis általa Én is mindig veletek voltam. / A Szentháromság egységének kifejezése a Szentírásban: “Én az Atyában vagyok, s az Atya énbennem”.(Jn 14,11)/

Teremtényeim, úgy szeretlek benneteket, mint Szent Fiamat, akivel egy vagyok. Nektek is ugyanazt mondom, mint amit Neki mondtam: “Szeretett gyermekeim vagytok, akikben kedvem telik.” Éppen ezért örvendek annyira társaságtoknak és óhajtok mindig veletek maradni. Jelenlétem közöttetek olyan, mint a nap, amely beragyogja a világot. Ha mindig kész a szívetek befogadni Engem, egészen közel jövök és betérek hozzátok, megvilágosítalak benneteket s végtelen szeretetemmel felmelegítelek titeket.
Ami pedig benneteket illet, akik a bûn állapotában vagytok, vagy akik a hitigazságokat nem ismeritek: nem tudok betérni szívetekbe, de ennek ellenére közel leszek hozzátok, mert sohasem szûnök meg szólítani titeket. Meg akarlak hívni benneteket arra, hogy óhajtsátok elfogadni mindazokat a javakat, amelyeket nektek tartogatok. Akkor majd meglátjátok a világosságot és begyógyulnak a bûn okozta lelki sebeitek.

Olykor szánalommal tekintek rátok nyomorúságtok miatt. Máskor pedig szeretettel nézek rátok, arra késztetve benneteket, hogy engedjetek kegyelmem indításainak. Néha napokat, sõt éveket, évtizedeket is várok egyes lelkekre, hogy biztosíthassam számukra az örök boldogságot. Figyelmen kívül hagyják, hogy van valaki, aki szüntelenül vár rájuk, aki a nap minden pillanatában /24/ szólítja õket, s ez én vagyok, Istenük. Ennek ellenére nem fáradok bele a várakozásba, és örömmel maradok mellettetek, mindig annak reményében, hogy egy napon majd visszatértek Atyátokhoz és legalább némi bizonyítékát adjátok szereteteteknek, mielõtt meghaltok.

Példaként említek valakit, aki váratlanul fog meghalni: erre a lélekre egész élete során vártam, mint a tékozló fiúra. Minden jóval elhalmoztam, õ mégis egyszerûen elment s elfecsérelte mindazokat a javakat és ajándékokat, amelyeket szeretõ Atyjától ingyen kapott. Ráadásul még súlyosan meg is sértett Engem. Mégis visszavártam és mellette maradtam, újból és újból kegyelmeimben részesítettem. Egészséget adtam neki, munkáját megáldottam, miáltal az anyagi javakban sem volt soha hiánya – mindene megvolt. Újra és újra bizonyítottam neki gondviselõ szeretetemet. Bõségben élt, a bûn élvezete azonban elkápráztatta, s a megrögzött bûnök miatt egész élete a tévedések sorozatává vált. De iránta való szeretetemet még ez sem tudta megingatni. Ugyanúgy utána mentem, mint az elveszett báránynak.
A visszautasítások ellenére, amelyekben részem volt, türelemmel vártam rá. Megelégedtem azzal hogy mellette élhettem, abban a reményben, hogy talán
majd egy napon felfigyel szeretetemre és visszatér Hozzám, Atyjához es megmentõjéhez.

Végül elérkezik majd utolsó napja: betegséget küldök rá, hogy összeszedhesse magát és visszatérhessen Hozzám, Atyjához. De az idõ gyorsan telik és 74 év
eltelte után elérkezik szegény fiam utolsó órája. Akkor is mellette leszek, mint élete során mindig, még több jósággal szólok hozzá, mint valaha. Kegyelmeimmel hívom, sõt választottaimat is buzdítom hogy imádkozzanak érte, hogy kérjen bocsánatot, hiszen Én azt szeretettel kínálom fel neki… Ebben
a pillanatban, mielõtt kilehelné lelkét, megnyílik szeme, értelme megvilágosodik, felismeri tévedéseit és azt, hogy mily nagyon eltávolodott az
igazságtól, mennyire letért a Hozzám vezetõ útról. Magába száll, majd halk hangon – amit a körülállók közül már senki sem hall meg – azt mondja Nekem:

“Istenem, most látom, hogy milyen nagy volt irántam szereteted, és én mégis egész életemben folyton megbántottalak téged, sohasem gondoltam Rád, Atyámra és megmentõmre. Most már tudom, hogy Te látsz és szeretsz engem. Mindazért a rosszért, amit bennem találsz és amit most szégyenkezve beismerek, bocsánatodat kérem, mert szeretlek Atyám és megmentõm!”

Ebben a pillanatban meghalt. és most itt áll közvetlenül elõttem. Atyai szeretettel ítélem meg, hiszen Atyámnak nevezett Engem, s megmenekült. Egy ideig még /25/
a tisztítóhelyen marad, majd az õrök boldogság részese lesz. És Én, aki élete során abban a reményben leltem örömömet, hogy bûnbánatáért megmenthetem õt, ezután még inkább örvendek majd az üdvözült lelkekkel együtt, hogy végül is megvalósulhatott óhajom, s az egész örökkévalóságon át Atyja lehetek.
A legnagyobb öröm számomra azoknak a szívében lakni, akik az igazság szerint élnek, a megszentelõ kegyelem állapotában. Teljesen nekik ajándékozom magamat. Átadom nekik hatalmam erejét Szeretetem által már itt a Földön megízleltettem velük a mennyország örömét. /26/

a
A bejegyzés kategóriája: Eugenia Elisabette Ravasio
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.